A magyar adócsökkentés emberéletek milliárdjaiba fog kerülni

Share

Nemcsak a 444.hu kajánkodott azon, hogy az állítólagos adószakértő a Híradó.hu-n belemondta a kormány pofájába az Igazságot, az egész adócsökkentés tulajdonképpen a fogyasztói árak emelkedésével fog járni, és ígyis-úgyis mindenképpen csak rosszabb lehet annál, mint amilyen előbb volt, és a legkevésbé a fogyasztók járnak megint jól, főleg a kisnyugdíjasok.

Merthogy időközben a zseniális szakember keltette visszhangokra reáreagált a Népszava publicistája is, aki hasonló véleményt formált meg az adócsökkentés káros hatásairól, a bonyolultabb szakmai magyarázatoktól persze megkímélte az olvasókat. És megkímélte a hasonlóan érvelő MSZP is a maga szavazóit, aki megpityeregte a saját adószakértő-kormányát, főleg mert az akkori adóemelések fincsik voltak a népnek.

A 444.hu például kicsit meredező brével így írja le az ominózus esetet: “Az élő adásban műsorvezető többször próbálja menteni a helyzetet, a szakértő szavába vágva ábrákat mutogat arról, hogy mi mennyire csökken, de ezekre mindre megvan a szakértő válasza.” Ez kb. az a szituáció, amikor a

székely bácsi áll az állatkertben a zsiráf előtt és azt mondogatja magában, ilyen állat márpedig nincsen.

 

A Népszava szakértője a témában megjelent tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy hiába a hazai adócsökkentés, ha a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, és a világpiaci árak a világpiaci helyzet miatt emelkedni fognak. Ebből valami olyasmi formálódik ki, hogy igazából nincs is értelme az adócsökkentésnek ilyen gazdasági környezetben, ahol minden csak emelkedik, vagy valami hasonló. “Ennek megvan a szakmai, számszaki magyarázata, amitől most megkímélem az olvasót” – zárja le a felesleges vitát az értetlen prolikkal a Népszava szakértője. Az MSZP pedig kimondta a végső igazságot, miszerint a Fidesz-kormány becsapja a vásárlókat, mivel az áfamérséklés csak pár hétig csökkenti az árakat, utána, mint a sertéshús esetében, újra drága lesz a baromfi, a tej és a tojás.

Egyszóval a magyarországi adócsökkentés hírére hihetetlen verseny indult be a baloldalon annak bizonyítására, hogy tulajdonképpen az adócsökkenés áremelkedéssel fog járni. A baloldal kedvenc adószakértője, aki botrányosnak nevezte ezt az egész demagóg trükközést a százalékokkal, bebizonyította például, hogy hiába csökken a tyúkadó, a hús úgyis drágább lesz, inkább előbb mint utóbb.

Ha valaki nem értené, csak fogadja el, ne akarja untatni saját magát a szakmai részletekkel.

 

A kormánynak jól beolvasó szakértő szerint ráadásul botrányos, hogy az elvitelre összecsomagolt maradékkajának már más lesz az áfa-kulcsa, és hogy ettől teljesen szétesnek majd a pincérek, mert másik gombot kell beütni a NAV-ba bekötött pénztárgépbe. Mondjuk a jogalkotó által is magyarázat nélkül hagyott kétkulcsos rántottcsirke elviteli felárától éppen nem a pincérek fognak szétesni, hanem a vendégek, és duzzogva leszopogatják majd a csont végét. Ezt éppen újra is lehetne gondolni, tekintettel az éhen maradó házikedvencekre.

A legfontosabb indok ugyanakkor mégis az volt a kormány tervei ellen, hogy az egész adócsökkentés csak azért lett kitalálva, hogy a NAV (hogy a kormányon kívül egy másik közellenséget is bevonjunk a gyűlölségbe) jól megbüntesse majd az egész világot. Értjük a logikát? Adócsökkentés, hogy a NAV még többet büntethessen. Zseniális. Mi ehhez még csak annyit tudnánk hozzátenni,

hogy szerintünk egyenesen azért van adócsökkentés, hogy kevesebb kiscica szülessen a világra, és kihaljon az utolsó egyszarvú is.

 

Az adócsökkentésből ráadásul egyéb nemvárt problémák is adódnak. Miután az RTL Klub bemutatja majd az első embert, aki a csirkeadó miatt veszítette el a szeme világát; és egy autót Romániában, amelyet lavina temetett maga alá szintén az ismert okok miatt, a balos sajtó unortodoxnak, és demokráciaellenesnek fogja bélyegezni az egész adóreformot. A nyugati bezzegországokban, ahol nem változtak, vagy éppen emelkedtek az adók, persze minden sokkal jobb lesz, az adóemeléstől kevesebb a gyűlölség és mindenki jobban szereti a másikat.

Az egésznek az ENSZ fog véget vetni, amikor bejelenti, hogy Thaiföldön anyák százezreinek apadt el a teje a magyar adócsökkentés miatt, csillagászok pedig arra figyelmeztetnek, hogy a Földet Orbán kizökkentette a pályájából, és hamarosan mind a Napba fogunk zuhanni. Erre aztán már a kormány is meghúzza majd magát.

Share

Facebook hozzászólások

  Miért Rigó

Miért Rigó

9 hozzászólás

  1. Jó a cím

  2. Ezek, kinjukban mâr nem tudnak mit kitalâlni! Majd ti fogtok bele halni,de az írigysêgbe!

  3. Egyenlőre távolodni látszunk a Naptól. S lőn hideg,de ezt is a Putyinnak köszönhetjük. Úgy megdörzsölte a tengeralattjáróival az északi pólust,hogy azt még a derék migránsok is sokallják. 🙂

  4. Amúgy alacsonyabb gáz árral is többet fogunk fogyasztani,mert végre a Náncsi néni is kifűthette a másik szobát is. Ellenben a néni göngyölítve a francia cég árait(áremelés nélkül) 300 000 forintot spórolt meg a szuez távozása óta.
    Tudom ennek olvasatán többen szeppokut,esetleg harakirit hajtottak végre,a lényeg,hogy brüsszl nem véletlenül próbált kioktatni Minket. Mi pedig,leszarjuk a brüsszelokraták mit is esznek. Illetve lehet,hogy előállítjuk. Kívánságuk teljesíthetőnek látszik. 🙂

  5. Grat, most elolvastam egy cikket ami a cikk szerint(!) semmit mondó, mert nincsenek benne tényadatok. Akkor most az ellencikk ellencikke ez a cikk ami önmaga?:) Semmi újat nem tudunk meg, csupán hangulatkeltés az egész, az utolsó három bekezdés pedig egyszerűen olyan mint egy könyv hátulján az az egy oldal amin rajtavan a dátum. Felesleges, és semmitmondó.

  6. A kevesebb macskával eleve egyetértek,hiszen madárvédő vagyok. Meg elég undorító,amikor ezek a városi macskák,bárhová szarnak,már be sem kaparják. Hát akkor már inkább a Rigó,mert az Ő szerelmi énekük,messze magasabb színvonalú,mint a macskáké. És még a Kuvik nászéneke sem zavar annyira,mint a rendkívül ügyes kisragadozóké. Pedig az sem semmi.

  7. Jaj! Angyal József…
    Szánalom

  8. Jaj!
    Nem a Miért Rigó szerelmi énekére gondoltam.
    Ezentúl a latin nevét is írjam oda ha madarakra asszocionálok?
    Jézusom,szinte lefagytam, Hát lehet az lép rigó,énekes rigó,fenyő rigó,meg fekete rigó,meg sárga is,de az eleve nem rigó.
    Ezek felénk is előfordulnak. A ritkábbakat szándékosan nem említem.
    Na,Mea culpa-zhatok..

  9. A moderátornak meg üzenem hogy ne írjon médiák részrehajlásáról ha aztán nem hozza le a bíráló kommenteket! 😀 Szánalom 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Share
Share