A magyarok legjobb barátja

Share

Akárhányszor gondolom végig a történelmünket, nem találok olyan nem külföldről származó embert, aki jobban segítette és szerette volna a magyarságot, mint Martin Schulz. Mit nekünk Gellért püspök, Károly Róbert, vagy Kapisztrán János, amikor itt van nekünk a jó öreg Martin.

A tudás, rátermettség már akkor látszott rajta, amikor elegendőnek vélte a nyolc általánost, és a középiskolát már nem fejezte be. Fölösleges is szórakozni az iskolában, egyetemeken, amikor már 19 évesen ki lehet pattanni a politika táncterére, és ropni a kalinka-malinkát az elvtársakkal. Egy tehetséges, ámde az iskolákban fel nem ismert talentum nem is mehetett máshova, mint az SPD-be, a szocialistákhoz, hiszen a baloldalon mindig megbecsülték a tanulatlan takaréklángelméket.

Elég nagy balszerencse számára, hogy nem az NDK-ban született, ott még jobban ki tudta volna bontakoztatni szerteágazó tehetségét.

Elnézést a nosztalgiázóktól, de az önmagát “kis proletárnak” nevező géniusz élettörténetében egy kicsit ugrunk, remek döntései, magyargyűlölő kirohanásai, kemény alkoholizmusa most maradjon szőnyeg alatt, koncentráljunk a legfrissebb eseményekre. Schulznak már régóta Orbán-fóbiája van, ha meghallja a Viktor nevet, viszket, fáj, csíp és bizony, megint elkapta az allergia az európai baloldal hősét.

Nem telt el túl sok idő a 2018-as évből, a kis proletár egyből meglepetést készített Magyarországnak címezve. Megszoktuk, mondhatnánk, de ne felejtsük: az a Schulz mondta ezt, aki tavaly szeptemberben a második világháború utáni legrosszabb eredményt érte el pártjával, az SPD-vel a német választásokon, akit a német közvélemény az év vesztesének tart, és aki most mégis megpróbál besunnyogni a hatalomba, gyakorlatilag nulla tekintéllyel. Ez mutatja egyébként a német kormányalakítási hercehurca színvonalát, hogy akár még ennek az alkoholista hordószónoknak és pártjának is oszthatnak lapot a történelmi vereség után.

Talán ez okozza a bátor hevületet, hogy az európai jogot sem igazán ismerő Schulz első dolga az új esztendőben is hazánk gyalázása: Németország nem teheti meg, hogy továbbra is „befizeti a megszokott összegeket a közös költségvetésbe, ha a legfőbb haszonélvezők, mint Magyarország vagy Lengyelország, semmivel sem akarnak hozzájárulni a menekültek befogadásához.” Martin barátunk szerint veszélyes logikát követ Orbán Viktor magyar miniszterelnök a menekültpolitikában, és ezt nem lehet tovább tűrni.

De hogy veszi a bátorságot egy bukott pártvezér, a tavalyi év lúzere, hogy személyes gyűlöletét vetítse ki ismét Magyarországra és a bevándorlás fontosságát emelje ki ismét?

Lassan fárasztó, hogy még mindig ilyen kényszeredetten és beteges módon ragaszkodik az európai baloldal és a liberálisok ehhez a történethez. Mindezt teszik a merényletek, a mindennapos zavargások és a feszültségek terjedése után is. Budapesten nem kellett betontömbökkel védeni a szilveszterezőket, hogy ne hajtson beléjük kamion, nálunk nem támadták meg a rendfenntartókat és a nőket számtalan alkalommal, mint Berlinben és lincseltek rendőröket tajtékozva, mint a szép, új európai szokásokat követve Párizsban. Köszönjük Martin, nekünk jó e nélkül is, nem kérünk az exportból.

Becsületére legyen mondva, a magyar kormány gyalázásánál nem állt meg, a CSU vezetőjét is kiosztotta, hiszen szerinte a Keresztényszociális Uniónak el kellene határolódnia Orbán Viktortól, és persze a sajtó- és véleményszabadság betartásáról is oktatást tartott. Tehát ugyanaz a lemez, még újabbat sem tud bekeverni a szoci gyűjteményből.

A magyar fél természetesen kikérte magának a SPD elnökének kirohanását és emlékeztette, hogy előbb az európai joggal kellene tisztában lenni és inkább azt megvizsgálni, hogy melyik fél nem teljesíti annak kritériumait. Ezen kívül a CSU elnöke is helyre tette az újévi pezsgőtől még talán mámoros Schulzot. Az Orbán Viktort Bajorországban fogadó Horst Seehofer bajor miniszterelnök csütörtökön azt mondta: nem feladata kioktatni a magyarokat, Orbán Viktor demokratikusan megválasztott kormányfő, és nincs kétsége afelől, hogy jogállami elvek talaján áll. A CSU-s politikus szerint „vissza kellene vennünk a gőgösségből, amikor más országokat és politikusokat értékelünk”.

A legfájóbb kortükör, hogy Martin Schulz egyáltalán pozícióba kerülhetett és azt megtartotta, sőt halmozta őket.

Tulajdonképpen még idegeskedni sem érdemes ezen az emberen, időnként visszaparancsolják az iskolapadba az ostobaságait követően. Ahogy láttuk, rá is fér még némi tanulás, de talán egy újabb választási vereség után az érettségivel is megpróbálkozik, ha nem marad munkája.

Facebook hozzászólások
Share

  Doktor Spider

26 hozzászólás

  1. Valaki vegyen mar neki egy diplomat baszki, nyolc altalanaos lassan mar a Marika presszoban is ciki

  2. homoródkarácsonyfalváért

    Nekem erről a fasziról mindig Lenin jut az eszembe, bár Lenin műveltebb volt. De mindkettőben ott van a kisszerűség, ami viszont veszélyessé teszi őket.
    Ez a sulc is szerintem nagyon veszélyes ember.

    • Lenin nagyságrenddel műveltebb volt és három nyelven beszélt folyékonyan. Leninben egyfajta muzsikokra jellemző kegyetlenség lakott, noha polgári családból származott.

  3. A pirenek marcija eljöhetne Magyarorszagra demokraciat tanulni!

  4. Nem tudja, hogy Eldoradoban a pireneknek ujabban tilos tanacsot adni, vagy roluk negativan nyilatkozni?

  5. Van mas mod is ? Vagy fogjam be pörös szamat? Nem!!

  6. Kerem mondja meg, hogyan moderaljam irasom. Valoszinüleg nem erti, hogy miröl van szo!
    Megprobaltam allegorikusan kifejezni magam! Ha megirom a miertjet akkor törölik,de nem itt!

  7. Hitler sem végzett egyetemet. Sőt középiskolát sem!
    “Adolf jó tanulmányi eredményei után apja egy neves linzi reáliskolába íratta, ahol azonban az eminens diákból egy év alatt bukott diák lett. Életrajzírói több kísérletet is tettek ennek a változásnak a megmagyarázására, de a legvalószínűbb az, hogy a környezetváltozás és a két iskola közötti színvonalkülönbség okozta a kezdeti problémákat, amire aztán a 11 éves fiú dacosan reagált, és nem volt hajlandó komoly erőfeszítéseket tenni.[9]”
    (Wikipédia)
    Amúgy közepes pingálmányait el kellett volna ismerni, de pont az iskolái hiánya miatt nem vették fel 1907-ben a bécsi Művészeti Akadémiára. Komolyan mondom nagy hiba volt, mert “művészként” talán érvényesült volna a közepes ízlésű megrendelők körében. Akkor nem megy el Németországba és nem politizál.

    • milyen az a ‘közepes ízlésű megrendelő’ ?

    • Útáló Joachim

      Dédapja lányának csinálta Schlicgruber nagymamáját! Aki aztán Hitler néven futotta be, fáraói géndefektje ökörségét!

  8. Remélem,nincs már sok hátra neki.
    És bátran követhetnék a hasonszőrűen “nagy” formátumú politikusok,mint pl a nyanya.

    • Útáló Joachim

      „Sok idióta fordult elő ezen a konferencián, (pártkongresszuson) sok nagyképű, önelégült idióta — falra tudok mászni ettől a fajtától! A közönséges idiótákkal nincs semmi baj, mert szót lehet velük érteni, és jobb belátásra lehet őket téríteni. De az önelégült idióták — azok az idióták, akik leplezni igyekeznek valódi mivoltukat, mindenféle hókuszpókusszal sikerül is elhitetniük, hogy ők az emberiség díszpéldányai — őket egyszerűen képtelen vagyok elviselni! A közönséges idióta nem csaló, a közönséges idióta őszinte, a képmutató idióta viszont álságos, kibírhatatlan képződmény! Richard P. Feynman, Nobel-díjas

  9. fürgerókalábak

    Magyarország és Lengyelország mint legfőbb haszonélvező. LOL.
    SSchulz nem hallott még Günter Öttingerről? Ha igen inkább kussolnia kellene.

    • Eszébe sem jut, ö ott a gazdasági fökomisszár.
      Megszokhatnánk, hogy a hatalmasok a saját érdekeiket tették/teszik és fogják érvényesíteni, nem kussolni, mindentöl függetlenül! Azt pedig ök fogják eldönteni, hogy mi kell nekik inkább és uniós, szerzödéses értéknek tüntetik fel.

      Öttinger rég “elfelejtette” azt amit valaha mondott, (az még akkor rögtön eltünt a neccböl). Pár napja azt nyilatkozta a Spiegelnek, hogy ez meg az, meg az uniós közhelyek, de ha másképp nem megy, akkor biza elvesznek a pénzböl, nincs más “hathatós orvosság” Magyar- és Lengyelo-t az uniós értékek betartására kényszeríteni. Márpedig annak meg kell lennie.
      A büntetö pereskedés pedig túl soká tart!!

  10. Útáló Joachim

    A népnek nem! De a politikai elitünknek biztos! Közülök való, blankolt farkú, törzskönyves, Mózes népéből való

  11. Útáló Joachim

    Majomkám! Lenined lueszes agya, 1,1 kg volt! Átlagember 1,35 kg!
    Bolsevizmus

    Elmélete, az “idiotizmus kvintesszenciája”, nem →tudomány, hanem →giccs, ezért van →hatása főként rossz ízlésű (→ízléshiányos) emberek között; társadalmi rendszere a parazitizmus, ha már nincs mit államosítani, az ínség megkezdődik (Hamvas Béla”)

  12. Útáló Joachim

    Toldi ma

    Ég a gyűlölettől, a kopár szik sarja,
    Kókadt kommunisták, legelésznek rajta!
    Nincs egy becsületes, messze vidéken
    Ki igazat mondana, róluk, nékem!
    Irodák hűvösében, tíz-tizenkét szolga
    Serényen az ország vagyont lopja!
    Hortyog, mintha rendjén menne dolga,
    Mai napra esőt, már szorgosan ellopta!
    Hely pedig üresen, vagy félig rakottan,
    Privatizációs szekerek várakoznak ottan!

    Ösztövér ÁVH-ás, hórihorgas hefti,
    Ellenfelet ment ki, újra, laposra, verni,
    Mélyen néz elgyötört szemébe,
    Most már tőle, végre újra fél-e?
    Válúnál az őrök, szomjasan delelnek,
    Enni adjanak –e „ezeknek”?
    Vagy hagyják, éhen dögleni?
    Becsületük azt is engedi!
    2015. o4. 20

    Családi ökör, 2010

    Este van, este van, ki-ki a beton ólba!
    Sötéten bólongat, sok buta bolondja
    Zúg a sok hazugság, neki megy a falnak,
    Sok bamba mégis reá híven hallgat.
    Mintha lába kelne, mit lenem kötöznek,
    Lomha népek, kínjukba sírnak, röhögnek!
    Csapong a denevérember, a majom bámulván
    Rikoltoz a hülyeség, minden csatornán!

    Udvaron fehérlett szőre egy tehénnek,
    A cigány épp az imént evé meg.
    Csendesen kimúlt, igen jámbor fajta,
    Pedig a bajonet, nagyot döfött rajta!
    A képernyőn, egy nőcske hazudni nem restel,
    Szerkesztővel igen gyakran szexel!
    Meg se áll, markolja, most kapja hírtelen,
    Egy iramodással, a szájába terem!

  13. ALULISKOLÁZOTT SOROSBÉRENC !!!!!!

  14. vastag bor van pofajan ennek a kretennek.

    • Csak ennek?
      Milyen dicsöség egy új birodalmat létrehozni, a padlóját meg hézagmentesen kikövezni, a kissebb darabokkal?
      Le fog erröl valaki is mondani, a nagyobb hatalmak közül?

  15. “A magyar fél természetesen kikérte magának a SPD elnökének kirohanását és emlékeztette, …”

    de ez meg is jelent a világsajtóban mint a Schulzé?

  16. Szerintem is érdemes idegeskedni.
    Schulz a köreiben nem éppen akárki.
    Schulz onnan veszi a bátorságot, hogy nagyra tartott européer.
    Ez az “uniós szemekben” tekintélyt biztosított neki és most is,..

    Aztán hazament “kancellárkodni”. A pártja rég nem látott egységesen sorakozott fel a tapasztalt européer mögé, egyhangú ordétással választották meg elsö titkáruknak, hogy beleremegett minden szoci állkapocs. Diadalmámorban úsztak pártjuk vizeiben. A nyár forró volt, a fürdözök szaporodtak, egyesek a napszúrást is felvállalták, addig amíg elkezdödött a választási kampány és Schulznak be kellett ugrania a berlini úszómedencébe. Ezt nem úgy csempézték mint a brüsszelit, és a fogantyúk is máshol voltak. A napszúrásos tanácsadói, jobb híján, mindig a víz alá nyomták; alig tudott onnan vörösen, prüszkölve és a klóros vizet köpködve kikecmeregni, hogy még idejében gratulálhasson a megválasztott Merkelschmittnek; aki már száraz volt, az ünneplöbb zakóját viselte, kezeit az ismert formációba illesztette. Diszkréten óvakodot a lefröcskölés ellen de Schulzit nem olyan fából faragták,…
    Mostanra végképp felesküdött, még ott a víz alatt az EEÁ-ra, s lesz ami lesz, felállott ö is törülközöjébe burkolva, a dobogó kissé alsóbb fokára.
    S onnan körülnézve, minél kevesebb szocit látott maga köré gyülekezni, annál konokabbul rajzolódott ki a szeme elött, hogy “az egyesült államainak” sokkal nagyobb a jelentösége, mint egy kancellárságé.

    Az osztályai száma sem érdekel senkit, nem azzal mérnek, ha van hatalma befolyása, birodalmi karizmája, meg az amit motivációnak neveznek… Állítólag legalább három nyelven beszél folyékonyan és csak ritkán dadog ha ha) Brüsszelben pogányul keresett, most ahhoz képest csak töredéket, tehát áldozatra is képes volt amellé, amit politikai motivációnak neveznek,

    Nem próbálja meg belesunnyogni a hatalomba, kérik, csalogatják, parancsolják neki. Merkelnek tiszta nyeremény a Schulz, hiszen egy-két, belpolitikai, szociális kérdést kivéve, mindenben megegyeznek (külpolitika, migránsok, EEÁ). Úgy fogja dominálni az SPD-t, ahogyan eddig is, az unió legdemokratikusabb nagykoalíciójában! +még a szocik tovább csökkent szavazatai száma is az elönyére van.

  17. Még van ” Schulzból”:

    A német lakósság megelégelte a migránsokat, mindegyre elveszt valamilyen eddigi lehetöséget, juttatást, a nyugdíjból; a németeket már csak gumikéssel szolgálják ki, de nem úgy a betelepülöket,.. emiatt szinte kivétel nélkül helyeslik azok elosztogatását. Ebben messzemenöen egyetértenek a lakosok és támogatnának akárkit;
    az osztrákok úgyszintén! minden egyéb hallható dacára!
    A sajtójuk meg egyebet nem dudál, minta szolidaritás nemes értékének semmibevételét és “az ajándék pénzeket”, amiket a renitens országok tölük kapnak. A lakósság hiszi is ezt és ami még fontosabb, érdeke is ezt így hinni.
    Meg aztán, mi az a 1200 migráns? elég szégyentelenül, de mindig csak ezt ismétlik.
    Seehofernek löttek, beszél, hogy ne hallgasson, ezért is oly nyílt Orbán felé.

    Egyben készül a reformált EU terve, amelynek német-francia vezetést szántak, Macronnal az élen! Merkel is és Schulz is a Macron szekere elé lesznek fogva, de ott nem húznának teljesen egyforma módon.
    A Merkelschmitt legnagyobb ügye az € megtartása, és további terjesztése, a Schulz “egész lelke” meg az EEÁ maradéktalan összekotyvasztásán függ.
    Merkel be akarja biztosítani magának még a koalíciós tárgyalások alatt, hogy Schulz is nagyrészt az ö irányába húzzon..

    Azt veszem ki a német médiából, hogy lénygében, de lényegében, a 2018-as uniós elintéznivalók között elsö az európai reform, Macron-Merkel-Kurz + az uniós hatalmasok döntései értelmében. A többi vegye tudomásul,

    Egyúttal a migránsok tényleges szétosztása is! Nem ér például, hogy Orbán más utakon, otthon náluk akar rajtuk segíteni és segített is. Úgy segítsen hogy az az uniós receptnek feleljen meg, de a migráncsokat mint olyanokat, be kell vennie, szerintük. Ezen is nagyon keményen fognak dolgozni. A szinte teljes nyugati lakósság egyetértésével!
    Egyrészt megvan mint politikai feladat is, másrészt azonban sem a kormányok sem a népességek nem akarják elviselni azt a tudatot, hogy létezhessen egy pár olyan országocska, ahol rend és biztonság van, míg náluk mindennapos az “áldás”. Nemrég még fordítva volt.
    A szolidaritásnak efajta hiánya is természetszerü, hogy türhetetlen a számukra.

    A V4-eket minden módon gyengíteni kell, ez is cél( mi vagyunk a “hálátlan dögök”)

    Lehetne szédülni is, ha az a kérdés is felmerülhet, hogy végül is nem e “hasznos” a Junker? Mivel olyan amilyen, nem e volt szelídebb, mint egy rámenösebb hajtó, mint amilyen Macron? Aki már a legelsö találkozásakor gátlástalanul durván nekiment Orbán Viktornak?

  18. Zabhegyező

    Kósa Lajosnak, Habony Árpádnak, Mészáros Lőrincnek sincs diplomája, mégis milliárdok fölött diszponálnak. Orbánisztánban a képzettség nem feltétlenül előny.

    • Ne írjuk mán ezt is az Orbán kontójára.
      A komcsi idökben hozzászoktunk, hogy csak a sok “iskolaév” után kezdödik a valaki.

      A másik oldalon ér is valamit de nem feltétlenül kellö kulissza. Az összehasonlíthatatlanul több milliárdos száma egyáltalán nem áll egyenes arányban a diplomákéval.
      Az elöny a rámenös, az ügyes vállalkozóknál van. A milliárdokat nem az egyetemi káderek, az orvosok vagy a tanárok keresik meg.
      Miért kellene Mészárosnak diplomájának is lennie?
      Schulzot (nem nagyon állhatom) de mind a 8 osztályával olyan megelégedésre vezette az EP-t talán12 éven keresztül, hogy alig akarták elengedni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Share
Share