Áder ellen is összenő, ami összetartozik

Share

Minden jel szerint eljutottunk oda, hogy ma már inkább a szociknak kínosabb a cipőköpködéstől a néppártos vizslasimogatásig menekülő Jobbikkal való bratyizás. Jól látszik, hogy Vonáék már túl vannak ezen a szentségtörésen. Nekik már nem kell magyarázkodniuk, hisz kicserélődött a pártlelkük, amelyet ugye az elnök ad és vesz – ahogy az egy közösségben szerintük természetes. Aki pedig finnyás volt, már úgyis lelépett, a többieket pedig még ideig-óráig összetartja a pénz és a hatalomvágy, meg Simicska baráti keze. Vagy zsebe…

Így történt most is, mikor Vona és köre kiötölte a „politikai atombombát”, miszerint Áder János ellen „megfosztási eljárást” kell indítani, hisz szerintük a plakáttörvény sérti az alaptörvényt és a szabadságjogokat. Ergo: a köztársasági elnök törtvényt sértett azzal, hogy aláírta azt. Fura logika, és leginkább az a fura, hogy ez csak akkor jutott eszükbe, mikor a Simicskával való G-kedvezményes együttműködésük került veszélybe a jogszabály által.

Ahhoz viszont, hogy az összellenzék által csak „bajszos szar”-nak nevezett köztársasági elnök ellen tényleg beinduljon a jogi gépezet, legalább negyven képviselő aláírása szükségeltetik. Ennyi pedig a Jobbiknak nincs. Ehhez kell még más is.

Az alaptörvény szerint ugyanis az államfői tisztségtől való megfosztást „az alaptörvényt vagy tisztsége gyakorlásával összefüggésben valamely törvényt szándékosan megsértő, illetve a szándékos bűncselekményt elkövető köztársasági elnökkel szemben az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja.” Ez pedig minimum negyven képviselő!

A jobbik pedig már nem finnyás abban, hogy a kalandos múltú Horngyufának emléket állító szocikat keresse meg az ügyben.

Szegény Pongrácz Gergely! Ne felejtsük el, a Jobbik az 56-os hősről nevezte el a saját parlamenti sajtóirodáját, míg a szocik egy volt pufajkásnak állítottak ugyanitt emléket… Most meg együtt harcolnak az a Fidesz ellen, amely soha nem látott energiát ölt az 56-os emlékezetpolitikába.

Szóval a Jobbiknak nem kínos már a szocikkal együttműködni. Ünnepli és igyekszik is tisztára mosni őket a ballib és a Simicska-sajtó. Szép lassan eltörölni a múltat, amely a gárdisták parancsszavaitól, a cigány-bűnözéstől és a zsidózástól volt hangos.

A szociknak azonban annál nehezebben veszi be a gyomruk azt, hogy a Jobbikkal eveznek egy csónakban. Illetve leginkább a szoci szavazóknak büdös a képlet. Ezért is magyarázkodik most Molnárgyuszi, és Rolexlaci, miután bejelentették hogy aláírják a Jobbik megfosztási eljárását. Pontosabban megkérik a szoci frakciót, mert ők nem tagjai annak (elég abszurd már ez is), hogy írják alá a Jobbik kezdeményezését.

És azért írják alá – magyarázkodik a Botka-Molnár tandem – mert szerintük Áder János méltatlanná vált a poszt betöltésére, nem pedig azért, mert a Jobbik kéri… És ha ez sem lenne elég, akkor Botka felhívja a figyelmet arra is, hogy „a Jobbik Simicska Lajost védi ezzel az aláírással, mi pedig a civileket védjük, a Közép-európai Egyetemet védjük és a magyar embereket védjük”

A nyilatkozatból azért kiderül az is, hogy a szociknak kínosabb az egyre gyakoribb együttműködés, mint a Jobbiknak.

A jobbikosok pedig megérezve a vérszagot, gyorsan örömüket fejezték ki, és hozzátették, hogy elindítanának egy utólagos normakontrollt is, és ahhoz is várják a szocik támogatását.

Molnár pedig Botka fülébe súgja a folyosón: miért nem te találtad ki ezt a kurva jó ügyet, bazdmeg! Most megint csatlakozhatunk Vonáékhoz! Szedd már össze magad Laci, mert úgy repülsz majd, mint a picsán rúgott macska.

A legnagyobb kérdés viszont az, hogy a szoci szavazók, akik létezése óta jobban gyűlölik a Jobbikot, mint a Fideszt, lenyelik-e a gombócot és elhiszik-e azt a HírTV-MagyarNemzet-LánchídRádió hármasnak, vagy a ballib médiának, hogy ez már nem az a Jobbik, már megváltoztak, mint a németek a fegyverleltétel pillanatában, és különben is fontos az összefogás mindenkivel… Csak Gyuriferivel ne!

Kérdés, hogy mi az ijesztőbb? Egy Jobbik-MSZP-Momentum-LMP-Együtt-PM Twin Peaks koalíció, vagy Gyuriferi rehabilitációja.

Facebook hozzászólások
Share

  Boris Vian

Boris Vian

12 hozzászólás

  1. gondolkodni

    A Jobbiknak nincs miért magyarázkodnia. 2010-es parlamentbe kerülésükkor előre kijelentették hogy nem azt fogják nézni hogy ki indítványoz valamit, hanem azt hogy mit.
    Mivel Áder a Jobbik szerint méltatlanná vált a tisztségére, így megfosztást indítványoz ellene. Hogy aztán ezt a megfosztást még ki támogatja és ki nem, ahhoz a Jobbiknak végképp semmi köze.

  2. Van egy video a Youtube-on, ahol Csurka beszél a Jobbikról, miszerint az egy szocik által létrehozott formáció, az ő pénzükből, az ő médiájuk által “elhintve” a köztudatban.
    És a fenti cikket olvasva önkéntelenül bejön a Tanú c. filmből Virág eltárs: “egyszer majd kérni fogunk öntől valamit, Pelikán eltárs” – eljött az idő, Vona eltárs?

  3. Megboldogult Nagypapám szerint: kicsi ország ez fiam, csak egy csőcselékre futja.

    • Gáspár Anett

      50-es évekbeli zsidó vicc, de igaz.

      A két jó barát: Kohn és Grün véletlen szerencse folytán életben maradt. A járda széléről figyelik a május elsejei felvonulást, és egymás szavába vágva hüledeznek: Te, odanézz: Aki ott elöl azt a vörös csillagot viszi, nemrég még nyilaskereszttel feszített Mögötte aki a jelszót cipeli, az jelentett fel engem Aki a Rákosi-képet viszi, az ellenőrizte a gettót Hát ez már mégis csak disznóság Mindennek a teteje: Nekünk is tennünk kellene valamit. Ugyan hagyd: Kis nép vagyunk, nekünk csak egy csőcselékünk van.

    • A kádárnak a mondata volt ez,és tudtommal utód nélkül halt meg.

  4. ” illetve a szándékos bűncselekményt elkövető köztársasági elnökkel szemben az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja”

    Nos, ez az alapból hazaáruló Gönczre volt jellemző.
    Szakmányban árulta a hazát.

  5. “a szoci szavazók, akik létezése óta jobban gyűlölik a Jobbikot, mint a Fideszt”

    Ez tévedés!

    Nagyon sok ex mszp-s munkásőr proli pártolt át a Jobbikhoz.
    Azok tartották a jó szokásukat, amit még a Kádár-érából hoztak magukkal:
    bőszen zsidóztak és cigányoztak.

  6. Gáspár Anett

    Bocs, de valami félresikeredett. A 0-es = Gáspár Anett. 🙂

  7. “A legnagyobb kérdés viszont az, hogy a szoci szavazók, akik létezése óta jobban gyűlölik a Jobbikot,”
    Szerintem,már megszerették. Ugyanis a szélsőségek között igen nagy az átjárás.
    most olvasom ,hogy Anett is ugyanígy látja.

  8. Arról mikor születik leleplező tényfeltárás, hogy Vona Simicska és Soros transznemű szerelemgyereke?

  9. Kedves Gáspár Anett, ez is vicc és az is lehet, hogy igaz is. Akár átvitt értelemben.

    Grün kartárs barátságos szándékkal figyelmezteti Kohn kartársát, hogy nekije a neje, Rákhel, bizony, hogy a házasélet tilosában cserkészik. Azt, amit Kohn sehogyan sem akar komolyan venni, az ég tudja, hogy miért.
    Egyszer aztán, jócskán megelégelve Grün kartása aggodalmait, Kohn bejelenti otthon, hogy három napra terepre megy és börönddel távozik reggel a meghitt kis otthonukból.
    Még aznap kora éjjel ugyanoda visszatér, hulla fáradtan a sok csellengéstöl. Már nem is nagyon törödik semmivel, éppen csak hogy fürdöszobázik és pizsamában benyit a hálószobába.
    Alighogy észre vehette a takaró alól kikandikáló mind a négy talpat, Rákhel máris felült az ágyban. Rámeredt Kohnra és szemrehányóan így kiáltott fel: “Te vagy az, Kohn?! Hát akkor ez itt mellettem, ez kicsoda?”

  10. Taps!:-)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Share
Share