Apáti Bence

Mindenkit letérdepeltetnek

Az elmúlt hetek egyik legtöbbet tárgyalt nemzetközi fejleménye, hogy egy bizonyos ronda, dagadt, szőrös producer pénzével és hatalmával visszaélve különböző szintű és súlyú szexuális bűncselekményeket követett el állítólag különböző szintű és súlyú fiatal színésznőkkel szemben. Illetve rajtuk. Vagyis föléjük magasodva. De ezt hagyjuk is, mert írtam róla, mások is írtak róla, ráadásul nem Weinstein esete fogja törvényileg kötelezővé tenni a …

Több »

A női egyenjogúsághoz nem a pénzért és sikerért térdelésen keresztül vezet az út!

Egyszer egy kutatókból álló csoport (nevezhetjük kutatócsoportnak is) érdekes jelenségre lett figyelmes, mikor a csimpánzok viselkedését vizsgálta, ami azért érdekes számunkra, mert állítólag a legközelebbi rokonainkról van szó. Bár részemről érzek némi távolságot ugyan, de ez most nem témája az alábbi értekezésnek. Nőstény csimpánzok rájöttek, hogy míg bizonyos majmoknak  bonyolult feladatot kell végrehajtaniuk, hogy megkaphassák az őket vizsgáló tudósoktól a …

Több »

Mérföldkövek

Tartozom egy vallomással. Amikor megszűnt a Cink.hu én meggyászoltam. Pedig minden ellenkező híresztelés ellenére én világéletemben jobboldali srác voltam. Meg heteró, de ez most nem tartozik szorosan a témánkhoz. Csak a liberális buzizó kommentelőknek egy kis csont. Szóval sosem titkoltam, hogy jobber vagyok. Ahogyan azt sem, hogy ennek ellenére kedveltem a Cinket. Ha valakinek van kedve, s ideje nyugodtan visszapörgetheti …

Több »

A kitörni készülő zokogás

Mindig a jók mennek el – olvasom egy mémen Varga-Bíró Tamás falán. Mém: tehát alapvetően vicc. De azért minden viccnek van alapja. Botkát nem mondanám egyébként jónak. Józanul. Vagy, ha nem láttam volna ma reggel sírással küszködve lemondani. Én azért mégiscsak művészember féle volnék. Más mércével (is) mérek. Nálam mindig eggyel jobb osztályzatot kap, akiről kiderül, hogy van szíve. Vagy …

Több »
Share
Share