Blogok

A bölcsek bölcse: Kuncze Gábor

Én Kuncze miatt mentem ki, mert a Klubrádió nekem egyenlő Kuncze, mint ahogy a megboldogult SZDSZ is Kuncze – de hiába ágaskodtam a tömegben, ezen a tegnapi csúnya vasárnap délutánon, Gábort nem leltem. Még az is lehet, hogy ott volt, csak nekem volt akkora pechem, hogy elszalasztottam.  A Fésztérben politizáló Kuncze Gábor (SZDSZ, majd Klubrádió) a minap a Batthyány örökmécseshez …

Több »

Nem felejtünk!

2000. február 25-e óta emlékezünk hivatalosan a kommunista diktatúrák áldozataira. Nyilván ehhez majd’ 11 évnek kellett eltelnie a rendszerváltást követően és az emléknap kőbe véséséhez szükség volt egy polgári kormányra. A magyar történelem egyik legsötétebb időszaka, a 40 éves vörös uralom megítélése azonban még mindig nem teljesen egyértelmű kicsiny hazánkban. Múlt héten az Alkotmánybíróság megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi …

Több »

Itt a tavasz, dagad a… mobilgát

A Tutiblog szerkesztősége három hét tündöklés után alkotói válságba került. Kapunyitási pánik. Bajnait már szétekéztük, Gyurcsányt csesztetni nem kihívás, Mesterházyt pláne. Szétszedtük a diáktüntetés kérdéskörét, aztán meg ők egymást. A Főnök kijelölte a következő 20 évet. Feleslegesség és elhagyatottság. De jön a tavasz, és már dagad az új botrány, tüntetésekkel és szanaszét nyilatkozó politikusokkal: mobilgát épül a Római parton. Ha az utóbbi …

Több »

Hervadt replikák az Orbán-beszédre

Orbán Viktor beszédét sajátosan értékelték (és ITT) a szocialisták, a radikálisok, vagy az összefogni vágyó veszekedő-reszkető akármilyen-ellenzékiek. Hisz miközben az ellenzékiség általános törvénye szerint panaszkodtak egy sort, ajánlgatták is magukat. Ez pedig groteszk önparódiába fulladt. Homokozóban, játékszerükön veszekedő ovisokat láthattunk. Értékeljük hát az értékelést értékelőket! Az ellenzék politikai homokozójában egymásra licitáltak a játékosok. Orbán beszéde után az MSZP-s Török Zsolttól …

Több »
Share
Share