Magyarisztáni rögvalóság

Ha egy tollas állat úszik, repül és hápog…

Ne foglalkozzunk most azzal, hogy a Jobbik, valamint a Momentum halva született ikertesója, a Közös Ország platform egymás után támadja a Ripost-ot és az Origót. Nincsen ebben semmi új, hiszen a komcsik és a nácik már a ’30-as években is szerveztek közös rendbontásokat Budapesten. Figyelmünket fókuszáljuk most a történések egyik főszereplőjére, a Nemzeti N1 Televízióra! (Már az ókori római történetírók …

Több »

Szarvas Szilveszter megöli Botka Lászlót egy nyilvános vécében, majd elpusztítja a világegyetemet

Szarvas Szilveszter arcán már akkor látszott, hogy készül valamire, amikor megvette Szegedig szóló InterCity menetjegyét, ami igaz is volt, mivel Szegedre készült menni. Éppen ott volt dolga. Szarvas Szilveszter alapvetően jobban szeretett vezetni, családjával is inkább az autós kirándulásokat választották, ahol nemcsak a tájban lehet gyönyörködni, de meg is lehet állni, megcsodálni, megízlelni mindent, amivel a vidék szolgálhat. Igaz, hogy …

Több »

A Jobbik habzásgátló nyugdíjas tagozata

Szeptember elseje nem csupán a diákoknak volt a kezdet nagy napja, hanem a Jobbiknak is, megalakult ugyanis a párt nyugdíjas, nem-habzószájú tagozata. Bevallottan válaszul a fidesznyik-telefonos hadjáratára. Csitítani a kedélyeket, gátolni a habzást… Negyvenkét fővel, vonagabival, és nagy tervekkel. Pikáns, vagy nem – a Simicska-csicska sajtó a haladó médiával karöltve szépen tálalja azóta is szemükben szeretetet sugárzó, a bevásárló kocsit …

Több »

Mindenki nyugodjon le a p…ba, nem lesz összefogás

Liberális felebarátainkra jellemző, hogy nagyon tudnak reménykedni. A nagyobbnál nagyobb hülyeségek kitalálása mellett újabb meg újabb meg nem valósítható álmokat szőnek. Egy ilyen álom a Nagy Összefogás víziója: minden ellenzéki párt összefog és együttes erővel elsöprik az Orbánbasit. Magyarországon végre kitör a demokrácia, és aztán lesz valahogy, csak az Orbánbasi ne legyen. A Bitó-szalon agytrösztjei olyasmiről is álmodoznak, hogy a …

Több »
Share
Share