Csillogó szemek, akik mégse tudnak annyira idegen nyelveket

Share

Fekete-Győr Andrásról nem véletlenül támadt az a benyomásunk, mely szerint tulajdonképpen csak a későn és indokolatlanul jelentkező dackorszak hajtotta, űzte őt vissza kies, fatornyokkal és előre lejátszott közbeszerzésekkel ékesített hazánkba. Meg akarja mutatni, nem is ő az a gyerek, akit jobb távol tudni a családi vacsorákról, a családos üzleti ebédekről, a vasárnapi istentiszteletekről, meg úgy általában mindenhonnan, ahova szépen fel kell öltözni és nem szabad butaságokat beszélni.

Anyahajónkon (súlyosan szakmaiatlan kifejezés, a pontos meghatározása: repülőgép-hordozó), a PestiSrácokon megjelent míves munkában már kielemeztük, mi az az egyedülálló és lenyűgöző tudás, amit András hazahozott nyugatról, amiket a 2-4 hónapos szakmai gyakorlatok és junior munkakörök lendületes betöltése során szívott magába; ma a szintén egyedülállónak és lenyűgözőnek titulált nyelvtudását tesszük a hatodik osztályos némettankönyv kérlelhetetlen mikroszkópja alá. Persze, tudjuk, a szüleinek akarja bizonyítani, hogy nem harmadrangú gyarmati hivatalnok ő, nem Párizsba, Brüsszelbe, Berlinbe való, amik a refugium peccatorumok az összes beilleszkedésre képtelen emberünk számára, politikai és társadalmi szervezetünk ürülékének a lerakatai, hanem idehaza is elmehet írnoknak a vármegyére.

De nézzük először, nekünk sikerül-e.

Mottó: A nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni. /Lomb Kató/

NEOS (Az Új Ausztria és Liberális Fórum), 1 évvel a magyar választások előtt – eleve: minek ment oda? Ki hívta, honnan ismerték, honnan ez a nemzetközi beágyazottság? És akkor mégis csak liberális pártocska ez a Momentum Mozgalom?

De akkor nézzük: Andreas már járt Nyugaton, beszél nyelveket – talán kéttannyelvűbe is járt (bár ki tudja, melyik a legerősebb nyelve, ahogy később látjuk, remélhetőleg nem a német) – és francia barátnőjével is németül beszélt. Nos, ez utóbbit azonnal elhiszem neki – kitalált személlyel mindenki olyan nyelven beszéli meg, mennyire szüksége volna ennek az országnak a melegházasságra, amilyennel akarja…

Védelmében annyit, hogy legalább tényleg tud kommunikálni, tényleg megpróbálja és erőlteti is kicsit, de ez egy alsó-középfok, fájdalmasan alapvető súlyos hibákkal és pongyolaságokkal. Egy fekete-erdei étterem pultjában talán nagyvonalúan, beletörődően átsiklanak már fölötte, de jogi érvelési versenyt vagy mit nyert ez a gyerek? Tárgyalóképes? Hát, lécci, inkább angolul akkor már, azt mindenki egyformán rosszul beszéli, és még NEMEK sincsenek (értjük, ugye). Mert azokkal a kurva NEMEKKEL nagyon meggyűlik a baja Andreasnak. Ja, és azt is megértem, ha izgul, mi is izgulnánk, hogy a francba ne.

Akkor szemét módon kiragadok pár mondatot a csodálatosan kerek és koherens mondandójából. A másfél órát sajnos most nem fogom végignézni-hallgatni.

 

András a 20. perc környékétől kezd el beszélni, és kezdi el a névelő-totót (elég alacsony a pontszám, nem tudom, hány élete volt).

  • unsere Freunden eingebracht = unsere Freunde eingebracht
  • die Kádár-Sozialistische System = DAS System (wenn ich bitten darf)
  • Sie wissen vielleicht, dass wir haben… = dass wir … haben (fordított szórend, nagyon ALAP!)
  • birtokos eset (Genitiv) kerülése = von Ungarn és nem Ungarns (persze ki lehet magyarázni, hogy létező formula, de mégis eléggé falusias);
  • die politische Gebiet = DAS politische Gebiet
  • das Period = die Periode
  • die Momentum = DAS Momentum (legalább ezt tudnád, apám)
  • diesen Gefühl = dieses Gefühl
  • wo sind die junge Leute = wo sind die jungeN Leute (melléknévragozás)
  • die Glaube = der Glaube
  • Challenge = Herausforderung (DIE, mivel -ungra végződik), de oké, nem jutott eszébe
  • involviert euch in unserem Bewegung = involviert euch in unsere Bewegung (Akkusativot ajánlok, a nőnem meg hát 2017-ben már alap)
  • wollten nicht gezeigt sein = …gezeigt werden, ezt pedig korábban egyszer jól mondtad, szenvedő szerkezet (biztos úgy van vele, hogy egyszer így, egyszer úgy mondja, és az legalább 50%, ismerős vizsgastratégia)

Kis segítség: -schaft, -heit, -ik, -ung, -tion = mindig NŐNEMŰ, tehát die alanyesetben. Ezt általában az első németórákon már beleverik az ember fejébe, de tudom, hogy mostanában már nem divat magolni, hiszen a gyerekek úgyis bármikor megtalálják a Wikipédián a választ.

Hát Andreas is megkereshette volna a helyes megfejtéseket esetleg a neten, ha már bemagolni lusta volt.

Az elöljárók, szórendek, szóhasználat igénytelensége túl hosszú posztot jelentene, de itt az alapoktól lenne érdemes újrakezdeni, ha Andreas valóban szakmai, tárgyalóképes tudást szeretne magáénak vallani. Az angol nyelvvel szemben itt tényleg illik megtanulni a névelőket és azok helyes ragozását (tévhit, hogy a németek se tudják – tudják igenis); tehát: das blaue Auto, die blauen Autos, ein blaues Auto, des blauen Autos, der blauen Autos, mit einem blauen Auto, usw.

De hát mit kesergünk? Csengiz meg Nesrin a Donauinselen a búdéban biztos, hogy sokkal rosszabbul beszél, és hát így is megértik, nem?

***

Külön és speciális köszönet kedves barátomnak, a harminckét nevű hidrának, aki a német nyelvi ellenőrzést végezte. 

Facebook hozzászólások
Share

  Piréz Róbert

Piréz Róbert

“A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel”
Robert von Pirezewitz

16 hozzászólás

  1. Hiába na! Nehéz nyelv a német. 🙂

  2. Ez újabb megerősítése Fekete-Győr András-ról írt politikai pályára kerülését megelőző munkahelyeinek rövid idejű váltogatására ,ami azt bizonyítja ,hogy F-GY. A. mindenhol csak a pofáját járatta ,munkája kakát sem ért.Tapasztalható az általa vezetett pártja sem számíthat már külföldi idegenek általi eltartásukra.

  3. heroes_never_die

    Ezt a cikket azok élvezik elsösorban, akik a minimum átlagnál jobban beszélnek/írnak németül, mint pl. én, akinek 26 évet sikerült ott eltöltenie és pár publikációja is volt német nyelven.

    Zseniális -tipikusan Piréz- analizis! 😀 (apropos, a német laptopom nem ismeri a magyar,duplán hosszú magánhangzókat…)

  4. Még van ilyen, hogy német nyelv?

    • Európa második legnagyobb nyelve. Bárhogy próbálkoznak is, nem olyan egyszerű eltüntetni.

    • Ez egyedül a német szövetségi miniszterszerüség, a migránsbeilleszkedést levezetö, tösgyökeres német Aydan Özoguz megítélésétöl függ. Vagy lóg, veszti a fejét, az iszlám lófarkán vagy a város peremén végzi.

  5. Készíts légyszíves rendhagyó, korát meghazudtoló klipet min. 1 drónnal és 4 másik kamerával az alábbi dalvershez…- és küld át a [email protected]-ra.
    Feltéve; – ha azt akarod, hogy minden médiaforrásból a TE munkád törjön fel elixírként!…;)
    Sok sikert!!!…:D
    ÖRDÖGŰZŐ
    Melegedj, fiam, a tűznél, És máris regél a reggel.
    Szebb időkről, ahogy én is,
    A helyről, ahol fogant a jel.
    Mielőtt kisemmiztek volna,
    Emléket rajzoltunk a porba,
    Volt egy édes anyafölded,
    Amit elvettek tőled.
    Szánalmad nem kell,
    A fegyvert, pénzed vidd el,
    Úgyis cserbenhagynál,
    Ebből nem kell már…
    Dühösen, elszántan élünk,
    De fázunk az éhségtől.
    Mi vagyunk ama magyar ifjak,
    Akik féltek a sötéttől.
    Míg mi izzadunk,
    Az édenkertünk tolvaj lopja szét.
    Jönnek és gázolnak a gyerekvérben,
    Meddig tűrjük még?
    Szánalmad nem kell,
    A fegyvert, pénzed vidd el,
    Úgyis cserbenhagynál,
    Ebből nem kell már…
    Hát lásd meg, hogy létünkért tennünk is kell,
    Vessük máglyára vélelmünk, égessük el,
    Nem kell némán tűrnünk, mert áldott a nép,
    De elvesszük most, és nincs vége még!
    Szánalmad nem kell,
    A fegyvert, pénzed vidd el,
    Úgyis cserbenhagynál,
    Ebből nem kell már…
    Szerrel és Tettel: Pálos Trend

    • „Hát lásd meg, hogy létünkért tennünk is kell,
      Vessük máglyára vélelmünk, égessük el,
      Nem kell némán tűrnünk, mert áldott a nép,
      De elvesszük most, és nincs vége még!
      Szánalmad nem kell,
      A fegyvert, pénzed vidd el,
      Úgyis cserbenhagynál,
      Ebből nem kell már…“

      Szerrel és Lélekkel: Klárika

  6. die politische Gebiet = DAS politische Gebiet

    izé:

    = DAS politischeS Gebiet

  7. “.. ha izgul, mi is izgulnánk, hogy a francba ne.”

    Csakis a francba, ha egyéb nincs mint a nemzet büszkeségének kikiáltott “csillogó szemei”.
    Vagy Fegyörnek nincs is egybe, vagy az egész nemzetnek ö az egyedüli csillogó szemüje.
    Ezek szerint minden más magyarnak tompa fényü a szeme, beszél belölem a sárga irígység

  8. Komolyan egyesek képesek olyan értelmetlen ostobaságokon vitatkozni, hogy egy fogalom milyen nemű? Fájdalmas és értelmetlen, nem csak a vita, hanem a “nyelv” is amelyben ez felmerül.

  9. Klárika…- ÉDES NŐ!
    Köszönlek, hogy 1-ben vagy…- 1-ben nagy!!!…:)
    Csók és ölelés: Pálos Trend

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Share
Share