Elkanászodott nőstényeinkről…

Share

Férfiként, a teremtés koronájaként nem csak szórakozásból, hatalmaskodásból és a gyengébbek elnyomásából áll az életünk. Mi felelünk mindenért, és ebbe a mindenben környezetünk egészséges és nyugodt mederbe terelése is beleértendő. Környezetünk egészségtelenségéért és nyugtalanságáért pedig semmi sem felelős jobban, mint a saját hormonjaitól fűtött nőstényállat.

Ököl, tenyér, sodrófa, szőnyegporoló, bizony hajdanában ezek mind legális eszköznek számítottak a hasonló problémák féken tartásában. Szerencsére azóta mindennapjainkból eltűntek a papok, így az agresszió mértéke a minimálisra csökkent, tehát sokkal jobbak, emberségesebbek lehetünk. Az alapprobléma azonban maradt, hívjuk hát segítségül a Modern Ember másik nélkülözhetetlen pillérét, a Tudományt, hogy végre a Tamás Gáspár Miklóshoz hasonló morálpápáknak is megfelelő megoldás születhessen!

Azt már népszerű művésznők, például Fábián Anita tárházából tudjuk, hogy a bizonyos fajták, így az ember hímjei is teljesen ugyanúgy viselkednek, mint a nemi vágytól égő kis kecskebakok, amelyek aranyosak ugyan, de azért a hölgyek szolidaritásból mégiscsak a kis gödölyékre buknak. Ha alaposan végignéztük a videót, bizony hasonló a helyzet a gyengébbik nem képviselőivel is.

Látott már bárki kandúr nélkül bezárt, tüzelő kis nősténycicát?

Bizony, ez az állandó közléskényszer, ez az affektáló hang, ez a szűnni nem akaró feltűnősködés mind-mind a két kis álnok petefészek műve. Keríthetünk persze egy fajtájának megfelelő hímet, aki időnként csillapítja parttalan nemi vágyait – ott a Tinder, a Lili Fox, érettebb korban az Ashley Madison, merészebb urak felregisztrálhatják az egyedet a rosszlányokra is, hátha egy kis mellékest is lehet keresni a családi kasszába ezeken a szeszélyes női hormonokon – de hosszútávon mégis kínálkozik egy biztosabb megoldás.

A nőstényt a nyaka hátsó részénél megragadjuk – Skrabski Fruzsina, kérjük ne olvasson tovább! – bőrredőinél fogva felemeljük, és kétségbeesett nyivákolására ügyet se vetve, erős, határozott, de szeretetteli mozdulattal belehelyezzük a kis hordozóeszközébe, amit annyira nem szeret. Figyelem! Miután elengedtük, nyivákolni, karmolni fog, esetleg nagy szemeivel bánatosan nézni, de ez minket nem szabad, hogy elgyengítsen, amikor már olyan közel a cél! Közel bizony, hiszen a körzeti orvosi rendelőben meg is kaptuk az illetékes nőgyógyászat címét. Dombornyomott hitelkártyával a kezünkben taxiba huppanunk, mert bár BKV-n díjmentesen szállítható, (férfi)utastársainkat mégis idegesítené egy ilyen ivartalanítás előtt álló, és utolsó női nemi hormonjait a világba a saját hangszálain keresztül szétszóró, tomboló egyed.

A taxis azonban férfi, így természetesen megérti a problémánkat.

Neki is van otthon egy ilyen. Kölkezett is hármat, de ő szíve szerint már az első után megjárta volna ezt az utat, amit most mi. Van ilyen. Gyenge volt, belátta, megbánta, és most vezeklésül taxizik. Megértően elköszönünk – illő borravalót hagyva – ő pedig vágyakozva követ bennünket a tekintetével. De jó is lett volna annak idején, ha Margitkát, ezt a zsemleszínű fehérzoknis kis jószágot mégse szánja meg, és csak kinti cicának használja időnként. Az idő azonban véges az ilyen merengésekre, mert a doktorúr, ez a szimpatikus fehérköpenyes fiatalember már szólít is. Illő búcsút veszünk a rémült Kedvestől, aki már kapja is nyakára a bénító csipeszkét, és volt petefészek-nincs petefészek!

Várakozás közben böngészgetünk, nézelődünk. Bosszúsan állapítjuk meg, hogy homoszexuálisként ismét jobban jár az ember, hiszen a hímek ivartalanítása minden fajtánál, így az embernél is olcsóbb a nőstényekénél.

No, sebaj. Az egykulcsos adónak és a virágzó magyar gazdaságnak hála simán bírja a pénztárca, és többet nem kell visszajönnünk, ez garantált egy életre.

Alig fél óra, és teljesen megújult XX-kromoszómás kis lényt kapunk. Alszik, mint a tej. A doktorúr kedvesen gallért rak rá, nehogy kirágja varratait. Figyelmeztet, hogy a barbituráttól 1-2 napig még kába lehet, maga alá pisilhet. Majd figyelünk rá, pelenkázzuk, nem engedjük ágyban aludni, jó lesz addig a konyhakő is. Ennyit igazán megér, hogy mostantól nem hisztizik, nem követelőzik, nem pucsítja tápcsatornáját az összes hím lábához, nem ugrál a két szekrény között és nem posztol hülyeségeket a Facebookra, amit utólag nyilván egy férfi vetet majd le vele.

Meg nem képzeli majd magáról, hogy ebben a hormonokkal túlfűtött, zavart állapotában ő alkalmas, egyszersmind neki feladata, hogy más, nem ivartalanított egyedek problémáit meghallgassa, majd jó tanácsokkal szolgáljon nekik.

Nyugodtabb, boldogabb, hosszabb életet élhetnünk végre, mindketten!

Ui: Azért majd 10-15 év múlva összejárunk a többi, ivartalanító férjjel búsongani azon, hová tűntek világunkból az igazi nők.

Facebook hozzászólások
Share

  Kurtz ezredes

8 hozzászólás

  1. *elégedetten csettint 🙂

  2. “Nyugodtabb, boldogabb, hosszabb életet élhetnünk végre, mindketten!”

    A nyugodtabb, boldogabb életben van fantázia, a hosszabban nincs! Nemcsak a nemek eröszakolhatják meg egymást kölcsönösen, hanem a “hosszabbon” keresztül a biológiai órát is, fölöslegesen.

    “Ui: Azért majd 10-15 év múlva összejárunk a többi, ivartalanító férjjel búsongani azon, hová tűntek világunkból az igazi nők.”

    Ezt jó volt idetenni, mégis alkalmasabb lett volna talán ezzel kezdeni. A rá következö, nem szellemtelen, irónia élvezhetöbbé vált volna. Egy mondattal több, és nem jutottam volna el sem az utóiratig és nem is nyitnám fel többé ezt az oldalt.

    Ui: Ez nem akar fenyegetés lenni, nem vesztenének általam semmit.

  3. Ezredes, hogy világosabb legyen, miről is van nagyba szó: a nyivákolást NEM a nemberek találták ki – szegénykéim csak butuska eszközök!

    a N A Gy MANIPULÁTOROK előrántottak egy “van másiiik” témát – hasonlóan a Bohóchoz (Ötvös az újabb és újabb trombitákkal).

    Elterelendő a figyelmet a közbeszédben a Migránsoknak becézett Betörőkről, a SOROS ügyekről – hasonlóan az OLAF jelentés utáni helyzethez, amikor ugyancsak tereltek.

    SZÓVAL EZ AZ EGÉSZ ×meeToo HISZTÉRIA ÉS TÁRSAI SEMMI MÁS, MINT TERELÉS, MANIPULÁLÁS!!

    Ugye, egy globális tematizálási kísérlet, hogy mi uralja a közbeszédet!!

  4. Erre a pontos ée igaz ,elemző írásra rímel ,ami a Svédországban plakátkampányként történik ,hatalmas plakátokon egyik férfialak melleket növesztve látható – nemi szervéve is látható – oldalán fekszik ,mögötte szintén férfi ugyan ilyen testhelyzetben hátulról hozzá simulva megdugja. Ez a balosan liberális politika életmodellje ,családmodellje .Ezt gyermekek is látják ,ez a “jövő” náluk.

  5. hülyéknek értelmes választ?
    apokalipszist, most!!! 🙂

  6. Na elolvastam a link alatt lévő cikket.
    A nőszemély létezéséről eddig fogalmam sem volt, de nem hiányzott, nem hiányzik, sem ő, sem kebelbarátnői.
    Kinek a pap, kinek a papné, kinek a bakkecske vagy egyéb állat, gusztus dolga.

    A zaklatott nőknek ajánlanám az erényőv viselését, mire azt kinyítják, addig lelohadt a férfivágy.
    De mi lesz az útódokkal???
    Az ivartalanítás előtt, ami persze csak “önkéntes” alapon jöhet szóba, a férfiakat, persze csak “önkéntes” alapon megkönnyítik a spermájuktól, katalogizálva lefagyasztják és így a nőket megfosztva bár az előzmények élvezetétől mégis “helyzetbe” hozzák, így az utódlás biztosított.
    A gyereknevelésre néhány modell.
    Anya egyedül nevel, anya egy másik anyával kettesben nevel, egy anya egy másik nővel, de nem anyával egyedül nevel.
    Anya egy kasztrált sperma donorral kettesben nevel….stb.
    Legyen fantáziánk!
    A nem ivartalanított férfiak meg boldoguljanak ahogy tudnak…

    • Idővel boldogulunk nők nélkül is, ha ennyire bosszantjuk őket:

      1. Randizunk mással.

      2. Klónozzuk magunkat, de őket nem. Mire az egyedülálló nő megráncosodik, a kirúgott férj klónja meglátogatja ifjú daliaként, normális ifiasszony párjával…

  7. Miért nem volt egy épeszű ember sem, aki lementette volna a videót feljelentette volna?
    Mindenki csak rinyálni tud meg sóhajtozni, de megmozdulni azt már nem…!
    (Ha valaki megszerzi én azonnal feljelentem gyűlöletbeszédért.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Share
Share