Gyorsabban, erősebben, magasabbra!

Share

Tavalyi összefoglalóink mellett érdemes kitekinteni a 2016-os év legnagyobb sporteseményére, az olimpiára, hiszen ha a sportot lehet a nemzetkarakterológia részeként elemezni, akkor az olimpiában a nemzetköziségkaraktert kell meglátnunk.

A nemzetköziség pedig mindig rendkívül progresszív, most sikerült is meglepniük minket azokkal a pillanatokkal, amelyekbe a haladó világ ügyesen belecsempészte a lehető legvisszataszítóbb motívumokat, amelyeket aztán még rezzenéstelen arccal meg is ünnepelt. Gyorsabban, erősebben, magasabbra!

A migránsügy, mint a politikamentes olimpia egyik fő attrakciója

A haladó gondolkodásúak minden egyes olimpia előtt versenyt aggódnak azon, hogy esetleg olyan politika szivárog be a játékokra, amelyet nem ők szivárogtatnak be. Hiszen rettenetes lenne, ha a csodálatosan tiszta sport és az oly szennyes politika egymásba fonódna, nem igaz? Időnként persze dobnak olyan koncot is, mint a közös koreai csapat vagy nemrég véget ért polgárháborúkban szarrá lőtt, harmadik világbeli új országok csapatai. Ilyenkor a saját országán és népén kívül bárkiért aggódni képes liberális demokrata polgárok elérzékenyülhetnek, és őszintén hihetik, hogy a világ – benne személy szerint főleg velük – napról-napra mindig egy kicsit jobb hely. Ezek jó politikák, ezek rendben vannak, csak a rossz politika nehogy tönkretegye az olimpiát!

Nagyon jól lehet riogatni például a csonka olimpia rémképével, vagyis az 1980-as és az 1984-es bojkottal, amelyek természetesen kizárólag a kommunisták bűnei voltak, és a haladó szabad világnak semmi köze nem volt hozzájuk. Főleg az első, 1980-ashoz. Hogy a minden alkalommal felmerülő bojkottveszély mennyire komoly, azt jól jelzi, hogy néhány nyugati demokrácia milyen elképesztő következetességgel maradt távol például a diktatórikus Kína által rendezett 2008-as olimpiáról. Azaz a megnyitóünnepségről. És nem a csapataik, csak az államfőik. Aztán Rio előtt tényleg nem volt ilyesfajta veszély, úgyhogy a most amúgy is borzasztóan rosszarc oroszoknak kellett az egyetlen doppingoló sportnagyhatalommá válniuk, hogy hol a kizárásukról, hol az ő bojkottjukról lehessen aggódó hangon beszélni.

Tavaly viszont volt egy csoport, amelyre minden eddiginél jobban fel lehetett húzni az „elesett embereket a haladó világ párás tekintete előtt felkaroló NOB” narratívát: a migránsok. Öt dél-szudáni és két szír mellett két kongói és egy etióp versenyző ment át a castingon, a belőlük verbuvált csapat bevonulásakor csaknem szétdurrant a stadion. Eközben az olyan földi poklokból érkező csapatok, mint Szíria és Dél-Szudán (innen hárman jöttek, miközben öten a menekültek közé jutottak), köldöknéző, szomorú csendben lépdeltek végig a futópályán.

Botrány azonban nem abból lett, hogy a világ csak a menekülteken csüng, és valójában leszarja azokat, akiket nem mutogatnak neki naponta, hogy őket kell sajnálni. Ennél sokkal szörnyűbb bűncselekménynek számított, hogy ifj. Knézy Jenőnek volt képe a magyar úszókról beszélni, miközben egy szíriai menekült lány úszott egy teljesen érdektelen előfutamban. A végén Jenő még fokozta is a rettenetet, amikor a csodásan precíz brazil szervezők számítógépét követve rossz sorrendben mondta be a neveket, köztük a futamot a megnyerő Juszra Mardiniét. A migránssimogatók viszont olyan sportörömnek álcázva ünnepelték a lány futamgyőzelmét, mintha nem a 41. helyen végzett volna, 13 másodperces hátránnyal. A történet azonban minden undorítósága ellenére is jó véget ért, hiszen Magyarország megállította a határán a migránshullámot, ahogy pedig Jenő állta a parttalan liberális gyűlölködést, az férfimunka volt.

A buzilobbi, mint a politikamentes olimpia másik fő attrakciója

Rosszindulatú, aki azt állítja, sugalmazza, netán csak gondolni merészeli, hogy az LGBT téma minden korábbinál markánsabb jelenléte a riói olimpián politika lenne. A játékoknak minden áron politikamentesnek kell maradniuk, úgyhogy amit a CNN már az első héten úgy ünnepelt, hogy „rekordszámú LGBT sportoló Rióban”, az nem a célzottan bevetett buzisugárvető hozadéka volt, csupán azt tükrözte, hogy a világ egyre nyíltabb, szabadabb, boldogabb, jobb, és ezt a sportolók is érzik, magukévá tették. A közismerten független és tárgyilagos amerikai médium odáig ment, hogy már néhány nap után valamelyik buzipillanatot várta az olimpia legemlékezetesebb pillanatának.

Nyilván semmiféle titkos hátsó buzdítás nem játszott közre abban, hogy soha nem látott mennyiségű sportoló a világ legnagyobb sporteseményét érezte legmegfelelőbb helyszínnek és időpontnak a comingoutra, vagy legalább arra, hogy újra emlékeztesse a világot a már korábban nyilvánosságra hozott nemi identitására. Az amúgy bárminemű listázástól megvető rettegéssel elforduló haladárok örömmel tartják számon, hogy míg Londonban csak 23 nyíltan LGBT sportoló vett részt – ördögi patriarchális idők –, addig Rióban már szerencsére 41-en voltak. Már a fáklyavivőkhöz is becsempészték a témát, hiszen nem olimpiai láng az olimpiai láng egy csodálatosan elcsattanó férficsók nélkül. A megnyitóünnepség varázslatát aztán a transgender modell, Lea T felbukkanása járatta csúcsra.

Aztán még a szánkba tolták a két brazil aranyérmest, az önkénteskedő barátnőjét megcsókoló rögbis Isadora Cerullót és a barátnőjébe szintén rettenetesen szerelmes dzsudokát, Rafaela Silvát, valamint a brit műugró Tom Daley-t, aki a vőlegényétől kapott nagyon megható üzenetet a bronzérem megnyerése után. És miután folyamatosan ontotta a sortüzet a buzisugárvető, persze jönnie kellett az aggódásnak: a homofóbia kérem, az nem vehető félvállról. Ez az olimpia ugyan már sokkal progresszívebb volt a korábbiaknál, hiszen már a legemlékezetesebb pillanatai is inkább az LGBTQ+-lobbiról szólnak, és nem a sportról, de a forradalmi seregek azért még nem tehetik a lábukhoz a fegyvert. Charley Walters LGBT-kutató reméli, hogy egy nap, valamikor a szép új jövőben az LGBT sportolókról lehull a bélyeg, és csak egy sportoló lehet bármelyikük a sok közül. A bélyeg lehullásáért mondjuk a legtöbbet máris a buzilobbi tehetné az elhalkulással, és a listázás befejezésével.

Oroszország doppingol, mindenki más tiszta

Rémes dolog a dopping, úgyhogy minden erőnkkel küzdeni kell ellene. Ráadásul van egy érdekes tulajdonsága: pontosan olyan, mint a korrupció. Van-van mindenhol, de igazán a rendszerszintű szörny belőle, szóval ezekkel pénzt és időt nem kímélve kell harcolni mindenféle külsőfinanszírozású NGO-knak, ENSZ-alvállalkozásoknak és nemzetközi sportszövetségnek. Az ilyen gittegyletek, hála a magasságosnak (azaz a tudománynak), tavaly végre hatalmas sikert értek el, hiszen sikerült végre kizárni a gonosz, államilag, rendszerszinten doppingoló oroszokat az olimpiáról. Jó, azért mindet nem sikerült, csak az atlétákat, de a lényeg itt az elv, az út, maga a törekvés.

Az amerikaiak hazai rendezésű Coca-Cola-olimpiájának ászai, köztük Marion Jones-szal csak 8-10 évvel később buktak le sorban doppinggal, ebből viszont például egyáltalán nem lehet levonni olyan igazságtalanul általánosító következtetést, hogy ott szervezett doppingolás folyt volna. Hiszen ez mégiscsak a Szabad Világ, ahol nem követnek el ilyesféle, csak a gaz kommunistákra jellemző aljasságokat. Államilag szervezetten meg különösen nem, hiszen magáncégek csinálták az egészet. Igaz, ami igaz, abban az országban, ahol a jegybank is magáncég, kicsiny eséllyel keresünk államilag szervezett doppingolást, államilag kiszervezettet viszont annál inkább. De az más. Azok csak elszigetelt esetek.

Elképesztően szórakoztató tud lenni, amikor a magát tényleg az emberi nem legjavának érző és gondoló angolszász-liberális nyugati világ megindul igazságot tenni. A szabályok lefektetése után rendszerint arról szólnak a kétoldalú tárgyalások, hogy elsősorban ők, másodsorban a jól viselkedő szövetségeseik hol és hogyan hághatják át ezeket a rendkívül merev, ámde roppant igazságos kereteket.

Ugyanakkor legalább ilyen szórakoztató, amikor az oroszok a teljes böszme államapparátusukat megmozgatják valami nemes célra, mint például a csillagháborús fegyverkezés, Afganisztán elfoglalása vagy az összes olimpikonjuk beszteroidozása, és utána oroszos precizitással úgy bucskáznak orra, hogy még a kisállamok is őszintén megsajnálják a tehetetlenül hentergő, megalázott medvét.

Share

  kanászgyerek

kanászgyerek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Share
Share