Kiskáté Libsiknek II.

Share

Szervusz, kedves liberális embertársam! Régen szóltam hozzád, nem nagyon volt ugyanis miért. Te három év alatt tüntettél, tüntettél, tüntettél, majd megint tüntettél. A véged hatalmas sikerként már Budán volt. Tudod, mi meg kormányoztunk, tervezgettünk, megállítottuk a migrációt, növeltük a jólétet, csökkentettük a rezsit, lespanoltunk Benjamin Netanjahú Úrral, Miniszterelnök Úr legújabb személyes jóbarátjával, és úgy általában el voltunk foglalva nálad meg a hülye ajvékolásaidnál sokkal, de sokkal fontosabb dolgokkal.

Most azonban, hogy közelednek a választások, és vele együtt közeledik az eddigi legnagyobb égésed, ideje picit ismét elbeszélgetnünk. Szükséged van egy külső szemlélőre, egy hideg fejre, aki a forró szívednél több ésszel megáldva helyreigazít téged a vágyvalóságod mocsarában: merre és hogyan találod belőle a kiutat. Nos, a helyzet úgy áll, hogy szerencsére sehol és sehogy, lassan, de biztosan el fogsz süllyedni.

Nézzük akkor pontról pontra ennek okát és módját, és az egyszerűség (főleg a te egyszerűséged miatt) kedvéért most ismételten a te pontjaidat fogjuk használni – egy picike csavarral – amit annak idején olyan jól megfogalmaztál.

Miért nyer megint a FIDESZ?   
Mert még mindig több szavazójuk van, mint nektek. Sokkal-sokkal több.

Azért nem a többség, ugye?  
Jaj, dehogyis. A többség azért még mindig ti vagytok. A tízmilló, mínusz a fideszesek. Igen, azok mind ti, csak valami rejtélyes oknál fogva valahogy nem szavaznak az MSZP-SZDSZ-etekre egy ideje. Biztos tényleg félnek, vagy kitántorogtak külföldre, és messze van tőlük a helyi magyar nagykövetség, de a lényeg, hogy szilárdan, rendíthetetlenül, de csendesen ott állnak mögöttetek, amikor megint megszűnik valami népszabadság, meg megint törvényi gondok lesznek a CEU amerikai diplomáival.

Ez tiszta választás lesz?  
Biztos nem annyira, mint a 2002-es meg 2006-os, de azért majdcsak elleszünk valahogy anélkül is, hogy a ti egy gólotok kettőt érjen. Próbáljatok meg esetleg embereket meggyőzni és szavazatokat gyűjteni magatok mellett. Gulyás Marciék az Agórán biztos előállnak egy ennél sokkal zseniálisabb ötlettel, de egyelőre sikerreceptnek tűnik, és még mindig nem próbáltátok ki.

Akkor most Orbán tényleg azt csinálhat ebben az országban, amit akar?  
Évről évre egyre inkább azt csinálja majd. Persze még így is túl sok teret és gesztust enged a fajtátoknak, de remélhetőleg napról napra egyre kevesebbet. Amíg ilyen szemtelenek vagytok, nem érdemeltek többet.

És ez ellen semmit sem lehet tenni?  
Unom ismételni, de próbáljatok meg mondjuk választásokat nyerni. Ez nem fog menni, de van egyéb rengeteg remek ötletetek még, ha jól tudom. Például az EU akármikor lekapcsolhatja a pénzügyi lélegeztetőgépről, esetleg most már tényleg kizárja a néppárti frakció, és akkor végre nyertetek. Volt 0rbán, nincs 0rbán! Ezeket próbáljátok, mert hét éve mindig, folyamatosan bejött, szóval érdemes erőltetni.

Ez egy elviselhető helyzet? 
Ha nem, akkor ismét marad egy nyitott lehetőség, az emigráció! Európa (Nagy-Britannia most már mégse) tárt karokkal vár. Ha nem vagytok cigányok, akkor még Kanada is. Az USA most éppen nem annyira, de azért ki tudja, ha ügyesek vagytok, még akár oda is befértek. Három éve nagy erőkkel javasoltam Izraelt, de oda most már ne menjetek, mert azóta Karsai elvtárs kiderítette, hogy zsidók ugyan, de rossz zsidók.

Miért?  
Mert szemmel láthatóan gyávák és gyengék vagytok nem törvényes úton kormányt buktatni. Törvényes úton meg kevesen vagytok, úgyse fog sikerülni. A posztolástól, tüntizéstől, megafonba beszédhibáskodástól 0rbán nem fog megbukni, ahogy eddig se bukott meg. Abban bízhattok, hogy valami nagy nemes külföldi nemlétező világerő elintézi nektek a dolgot, de ehhez addig se kell itt lennetek. Mindkettőnknek jobb lenne így!

Orbánék fasiszták? 
Minimum azok. Meg még komcsik, nácik, de suttogós, bizalmaskodó hurutus-dohányos hangodon mindjárt közlöd velem, hogy te személy szerint tudod, hogy 0rbán azért cigány is, hogyne. Amúgy, ha annyira akarsz fasisztákat látni, akkor nem kell már ehhez 0rbán. Ki se kell jöjjél ilyen okból a Bitó-szalonból.

Ki a felelős azért, hogy Orbánék kezébe került minden?
„az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel”
„Azért nincsen, mert elkúrtuk. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk.”
„Nem értettünk hozzá.”
„Na, és?”

Tehetségtelennek tartod a balliberális politikai elitet?  
Mégse szakemberek most már? Szerintem merjetek újítani. Sok kis csillogószeműt akarok még látni, sok-sok Fegyőrt meg exhahást. Az is tuti sikerrecept lesz, ha Lendvai Ildikó helyett jön végre Kunhalmi Ágnes meg Heringes Anita. Tuti ezerszer jobb politikusok a régieknél.

És akkor mi lesz velük?
Biztosan megváltják a világot, de legalábbis le 0rbánt. Ha esetleg nem jön össze, akkor meg írnak kurva jó könyveket a magyarországi baloldalról.

Mi lesz Orbán következő lépése?  
Biztos valami hatalmas szemétségen töri a fejét, mondjuk ilyesmiken, hogy több magyart akar, és kevesebb idegent, meg hasonlók. Ha nektek ez nem tetszik, nem feltétlen kell elviseljétek. Lehet menni a szép sokszínű Nyugatra, csak vigyázzatok majd a sétálóutcákok, a strandokon, a bevásárlóközpontokban, a metróban, a repülőtéren és úgy általában mindenhol.

Mi van, ha maradok?
Ne maradj.

Mi van, ha mégis?! 
Ami 2010 óta mindig. Semmi!

Lázadjak?
Hát azt mindenképpen. Szinte mi kérünk rá. Lécci, mutasd meg 0rbánnak, hogy veled nem lehet kukoricázni, és ha nem csinálja azt, amit te mondasz, dramaturgiailag rossz helyen lesznek a fontos mondatok a Krétakörben, meg nem készül majd el a szociológiai felmérés az Ormánságban élő szivárványcsaládok helyzetéről. Legvégső esetben még azt is megpróbálhatod, hogy hétvégenként rendeltetésszerűen használhassuk a Szabadság hidat, mondjuk átkelésre a folyó két partja között. Tuti belerokkanunk majd, ha elkezdesz nemdolgozni.

Kinek higgyek?
Kettősmérce, CNN, Heller Ágnes, meg újabban a HírTV. Nekik hihetsz, ők mindig megmondják azt, amiben hinned kell. Ajánljuk még Vágóúr facebookfalát és Táblás Józsi bácsi tábláit. Általában azok is pontos és informatív hírforrások a magadfajtának.

Ez elég borzasztóan hangzik.
Kizárólag neked. Nekünk még csak most következnek a legszebb éveink.

És ez nem fog megváltozni? Nem bukhat meg a rezsim?
Nem úgy tűnik. Persze az idegen haverjaid mint elintézhetik, mint Chilében meg Iránban, és biztos jobb lesz utána neked is (vagy nem), ha ezeket a helyeket vesszük példának. Én a helyedben ilyenkor lépnék le tényleg, és nem csak a pofámmal.

Mit tegyek?
Lényegében bármit. Állítólag vannak emberek, akik boldog és teljes életet tudnak élni politizálás nélkül is. Próbáld ki esetleg ezt.

És ha beállnék a sorba?
Emlékezz csak Kertész Imrére, amikor megpróbálta, és a fideszesek hidegvérrel agyonlőtték! No, de félre a tréfával. Ugyan mi szükségünk lenne nekünk egy jövőbeli potenciális Csintalan Sándorra, mondd!

Share

  Kurtz ezredes

7 hozzászólás

  1. Nagyon jó!
    Remélem így is lesz.

  2. Te utolsó patkány! 😀

    Jó értelemben persze.

  3. Kertesz szerintem oregkorara meg merte irni amit gondol.

  4. És ha beállnék a sorba?
    Emlékezz csak Kertész Imrére, amikor megpróbálta, és a fideszesek hidegvérrel agyonlőtték! No, de félre a tréfával. Ugyan mi szükségünk lenne nekünk egy jövőbeli potenciális Csintalan Sándorra, mondd!

    Köszi, legalább tudom hol a helyem…libsibolsikat utálom, de a magamfajta mostmár tudja, hogy a fidesz re akkor se szavazzon, ha úgy érzi, ide tartozik…
    Hogy basznàd meg…. Nagyképű fajankó

  5. A liberalizmus egy szőrnyű betegség, ami milliók haláláért felelős. SOha nem szabad megengedni, hogy az emberek saját döntéseket hozzanak és jogaik legyenek. Le a liberalizmussal!

  6. Megélhetési kitántorgó magyar testvéreink alaposan meg fognak lepődni, amikor a kinti nyugdíjból akarnak majd itthon “jókedvvel, bőséggel” megélni, és hazatántorognak. Az ’56-os menekültek közül is a legtöbben megsértődtek, amikor bő 20 év után basának akartak hazaköltözni, és nem azt a nyomort találták, ami elöl elmenekültek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Share
Share