Lehallgatás, betörés – végre történik valami izgalmas a Jobbikkal

Share

Mialatt a január elején a kedves Fityisz pártapparátcsikok elégedetten heherésznek a szocik újabb – ezúttal a Botkával – előadott miniszterelnök-jelölt jelölési jelölőkön és azok önjelölt jelölőin, egy másik érdekes purparlé kezd kirajzolódni, ezúttal az éppen Ballikká avanzsáló Jobbik háza táján. Azt hiszem, ha ez az ellenzéki teljesítmény, akkor a kacarászás olyan lesz, mint az univerzum és a hülyeség: végtelen.

Szegény Kubatovisták valószínűleg röhögésből adódó hasfalrepedésben fognak elhalálozni – veszélybe sodorva ezzel pártunk és kormányunk kampányát. Mert mi is történt? Janiczak Dávidot Ózd fiatal, költőlelkületű polgármesterét lehallgatták. A szövevényes ügyben először persze a cui prodest kérdést vetné fel az ember fia? Hát adódna a természetes válasz, hogy a kormánypárt érdeke, tehát nyilván ők tették. De nem.

A Jobbik ugyanis egy olyan őserő, amely képes önmagát is lehallgattatni, sőt és viszont, a kedves Janiczak meg szintén lehallgattatott. Namost ez még a legszebb Szilvásy-érában is keltett volna Laborc Sanyibában egy kis megütközést – akkoriban ők hallgattak mindenkit (magukat is) Political Capitalostól a jobboldalra, meg az MDF-re állítva -, s lehet, hogy jelezte volna, hogy „Főnök, ez egy kicsit necces”.

A legviccesebb az egészben az, hogy elég sok polgármestert ismerünk, aki eddig kibírta anélkül, hogy mindenféle magnókat, meg poloskákat telepíttessen az ellenfeleihez, de olyat még egyet sem, aki le is vetkőzött, tiltakozandó az események ellen. Janiczák ugyanis felháborodott, hogy lehallgatták, s aztán nagy sebességgel – szó szerint – lemeztelenítette magát, s föl is dobta a fészbúkra, hogy ő tiltakozik. Meztelenül, mellbimbajostúl.

Aztán kiderült, hogy ő is lehallgattatott, igazán egymás mellé állhatnának, mint áldozat és elkövető, természetesen mindketten pucéran. (Bár nem értettem egyet a Vonabuzizással, de itt valóban bimbóznának a homoerotikus vonulatok a pártban, ha megtörténne…)

Ezzel párhuzamosan a „hanuka ügy” is kulminálni látszik, aholis a Vona, a Jobbik történetében először, boldog hanukát kívánt a zsidóságnak, akik aztán elküldték őket a korábbiakra való tekintettel melegebb éghajlatra. Meg visszaszóltak, hogy ejnye. Erre a vidéki jobbik képviselői felhorgadtak és kijelentették, hogy eburafakó. (Tulajdonképpen megkapó szellemi szárnyalást láthatunk némi ezoterikus útkereséssel vegyítve: hol az iszlámot kedvelik, s amikor az meg nem trendi, akkor mennek a zsidók irányába. Felkészül: az ortodox egyház, az oroszokkal amúgy is jóban voltak.)

Ezek után már csak hab a tortán, hogy állítólag már Mirkóczki képviselő ajtaját is feltörték, aki le is fotografálta az eseményt. Majd a királyi rendőrség kijelentette, hogy amúgy csak ilyen rossz minőségű a zár, nincs itt semmi látnivaló. Tehát magától tört ki a bezárt ajtó, állítják a hős rendészek. A dolognak azonban ad némi pikáns szószt, hogy Mirkóczki képviselő amúgy a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja, tehát, mint közjogice felhatalmazott személy, gyakorlatilag bármilyen államtitokhoz hozzáférhet.

Vagyis, ha történt némi betörés Mirkóczkihoz, akkor azért gáz az ügy (Mert ki is lett volna érdekelt? Pénzt, értéket, egyebet nem loptak, tehát már csak azok maradnak fenn az érdeklődők listáján, akik államtitkot óhajtottak megtudni) – mert gyakorlatilag minden okirathoz hozzájuthattak. S ki akar ilyen okirathoz jutni, tehetjük fel a kérdést? Nos a Fidi értelemszerűen nem, azok épp eléggé ki vannak okosítva, sőt, mondhatni ők adták azokat a papírokat oda Mirkóczkihoz. Bár előfordulhat, hogy elveszítették valamiből az őspéldányt és így szereztek róla fénymásolatot, de elég kicsi a valószínűsége.

Marad tehát az ellenzék tetszőleges pártszínű képviselője, vagy az Országgyűlés Hivatalának hivatásos takinénije, aki mondjuk most kezdett érdeklődni titkosszolgálatilag. Ha pedig valóban nem történt semmi, akkor pedig bevizionáltak valamit. Ez még szebb megvilágításba helyezi az ügyet.

Na, szóval mit is vonhatunk le következtetésként? Sajna azt, hogy egy olyan pártban, vagyis a Jobbikban, ahol konkrétan két tál lencséért – mondjuk szociális gondozói állásért- fojtják egymást meg egészen pici kanálban, továbbá hallgatják le, figyeltetik meg, netán törnek be valakikhez a kedves „politikusok” – attól ölég Zazás dolgokat várhatunk.. S mivel ezek a kételyeket tápláló olvtársak sokan vannak, s azt gondolják, hogy illene a dolgokat tisztába helyezni.

Vagy legalább egy közös meztelen fotót várnánk a fészbúkon a pártelnöktől, meg alelnökeiktől. Hátha azzal a kedves hölgyek irányából érkező rajongás elnyomja azt a makacsul rágó kételyt. Majd a törökgáborelemez megprofilírozza.

Share

Facebook hozzászólások

  Templomhegyi Nyerőkő

5 hozzászólás

  1. A betörő a Rózsaszín Párduc volt, Sparrow kapitánynak álcázva

  2. “Mirkóczki képviselő amúgy a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja, tehát, mint közjogice felhatalmazott személy, gyakorlatilag bármilyen államtitokhoz hozzáférhet.”

    S mint ilyen,a titkos iratokat az iroda asztalán,székén,stb hagyja? Esetleg,nincs nekije páncélozott szekrénye?
    Vagy csupán borzasztó nehéz a szekrényt nyitni? S még ezernyi kérdés.

  3. Elnézve azt a kupit az asztalán, megállapíthatjuk, hogy “jó” kezekben van a nemzet biztonsága!

  4. vicc lesz a Jobbik, de tudnam ki tartja? A fidesz? fax tudja. Oroszok? Azok nem engednenek ilyen faszsagokat. Ki? Vagy csak egyszeruen ez van ha maguktol politizalnak? Vona teljesitmenye az 1-10es skalan minusz 2 de szerintem innen fog meg sullyedni.

  5. Tülekedés a maradék koncért a háttérben.
    Vagy nem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Share
Share