A progressziót dalban mondom el

Share

Ady Endre. Irodalomoktatásunk egyik megkerülhetetlen alapköve. Érthető, hisz oly fontos megértetni – mit megértetni, sorozatos ismétléssel beleégetni a kis fejecskéjükbe – a fogékony 13-18 közti korosztállyal, hogy SZDSZ, vagy mucsa!

Ki ne érezte volna már azt a feszítő belső imperativust, hogy hazánkat kötelesek vagyunk szebbé és jobbá tenni? Toleranciát, emberséget, liberalizmust csepegtetni belé, különben vége! Kiesünk a parlamentből, vagy ki tudja még milyen szörnyűség történhet ezzel a lángoktól ölelt kis országgal. Különösen munkálkodhat bennünk ez az érzés, ha gömbölyded, erős dohányos magyartanárnők vagyunk, akik nap mint nap kénytelenek megküzdeni a fasizmus szörnyű ideológiájára meglehetősen fogékony, rasszista, cigánygyűlölő nebulókkal.

Ilyenkor lesz nagy segítségünkre a bunkó szarszagú nacionalista magyarok elleni harcunkban a nemzetietlen alaptanterv oszlopa, Ady Endre.

Segítségével a fehérfűzős martensos kopasz kisdiákok is kénytelenek óráról órára szembesülni vele, hogy selejt nemzetüket kizárólag a Művelt Nyugat segítségével, vagyis inkább az arra való üres hivatkozással és vágyakozással virágoztathatnánk fel.

Csak kapnának már végre tényleg egy valódi esélyt adyék, és akkor 1919-ben, 1945-ben, 1953-ban, 1956-ban, 1968-ban, 1989-ben, 1994-ben, 2002-ben, 2006-ban 2008-ban, vagy akár összefogva a többi Adyval 14-18-22-ben tényleg csinálnának valami jót ebből a szar kis országból, akár saját akarata ellenére is!

Vannak ugyebár a tűrhetetlen uram-bátyám viszonyok.

A poshadt, szarszagú nacionalizmus. Sógor-komaság, ami nyugaton nincsen, és ott progresszív társadalmi mobilitással lehet felemelkedni dinamikusan. Vagy hagyjuk ezeket a nemes és fennkölt elveket, és inkább kapsz kvótát, ha kisebbségi vagy.

Bezzeg nálunk! A kilátástalan helyzet mit sem változott 100 év alatt! Ezért pikírt publicisztikákban, busongó verslábakban kell vázoljuk azt, és mivel ez egy, a valódi tehetséget nem jól értékelő és azzal pazarlóan bánó ország, ugyanígy, uram-bátyám stílusban vegyük fel érte a havi apanázst Soros Györgytől, esetleg Hatvany-Deutsch bárótól vagy testi-lelki cuckold jóbarátunktól, Diósy-Nußbaum Ödöntől.

Természetesen ez így dehogyis álszentség vagy képmutatás, hiszen mi lényegében missziót teljesítünk, valahol.

A magyarság modernizálását. Polgárokká tételét, és igazán nem mi tehetünk róla, ha tehetős filantrópok ezt időként busásan honorálják nekünk.

Persze nehéz a mai kor Ady Endréinek.

Mára a mesés Nyugat, amit be kell mutassunk időnként… Hogy mennyire menő. Mennyire progresszív. Mennyi mindent szabad ott. Például bebaszni, meg a lányok engedik, hogy oda élvezz, ahová csak akarsz! Vagyis már inkább a fiúk. Itthon az ilyesmi elképzelhetetlen. Odakint meg még drogozni is lehet sokszor. Meg úgy általában dohányozni. Nők is vannak a kormányban, csak Párizs azóta relokált Kanadába, ami úgy önmagában egy hatalmas Go-Go Zóna. Ott nem rág semmi. A miniszterelnökük meg annyira jófej, hogy én érzem magam kínosan a miénk miatt! Vicces zoknikat hord, melegfelvonul, jóképű, muszlim-toleráns és táncol is velük! Itthon meg…

Ha Ady ma ezt látná. A gaz lehúz, altat, befed. Orbán kacagó szele meg plakátol, majd leszed. Jó, persze ő már előre szólt. Ki ne értené a disznófejű nagyuras metaforát Mészáros Lőrincre?

Vajon meddig lesz ez tananyag?

Meddig tűri meg ezt a Fidesz a tankönyvekben, hiszen minden náluk okosabb embert utálnak, ez köztudott tény. Benke Laci bácsi is oktatott a Gundelben, aztán egyszercsak az ATV-re szorult ételkölteményeivel. Ady Endrénél is bármikor előfordulhat, hogy haladást, fejlődést sürgető versei bő olajban kisütött vastag panírban, ízléses kakastaréjjal a tetejükön végzik valami rossz értelemben vett skanzenben, ahol a régmúlt, valaha korszerűnek vélt, ám azóta végleg leszerepelt ideológiáit mutatják be elrettentő jelleggel a kisdiákoknak.

Olyan sorsot érdemelne, mint a kürtőskalács. Vigyék csak nyugodtan a románok, vagy bármelyik kisantant népség, aztán mérgezzék magukat vele egészséggel! Nekünk egy percig se fog hiányozni.

Share

Facebook hozzászólások

  Kurtz ezredes

8 hozzászólás

  1. Netán félreértettem. Adyval mi bajod?

  2. Szerintem jól leírta a posztoló, hogy csak olyan értelmezését és verseit tanuljuk, tanultuk ami a magyarság szidalmazására alkalmas. Pedig ha belegondolunk a harca Disznófejű Nagyúrral az index, Magyar Nemzet és a Hír tv újságíróinak napi tapasztalat, csak még nem is tudnak róla. Az ő oligarchájuk jó oligarcha.

  3. Érdemes elolvasni Pezenhoffer Atya elemzését Adyról. Ide feltöltöttem:

    https://jpst.it/11rzH

    alternatív link: https://file.io/SJEtGs

  4. Szomorúan látom konzervatív körökben ugyanazt az elvakult forradalmi hevületet, mint az ellenkező oldalon.

  5. Ritkán lehet ilyen szavakat olvasni Adyról, hiába ez az igazság. Szinte mindenki, oldaltól függetlenül, csak a feltétlen tisztelet hangján szól róla. Pedig valóban, Ady volt a 444-es firkászok ősatyja. Tehetséges költő volt, ezt nem lehet elvitatni. De ez nem mentesíti a költeményei témáit, és főleg a publicisztikáit. Azt szoktam mondani, hogy túl nagy kegy volt a sorstól, hogy nem érte meg a sárkányfogvetésének beérését. Bár, ki tudja, lehet, hogy ő még örült is volna neki. Jól megírta volna, hogy “Megérdemeltétek, mucsai magyarok!” meg “Különbeni is, én megmondtam!”

    Szóval, minden tiszteletem, Kurtz ezredes, ezért az Adys cikkért!
    (De azért egy bezzegnemzetes is jöhetne már.)

  6. Nos, Kurtz ezredes! Csak a tisztán látás végett:

    „(…) Ady prózai munkáinak a kiadása mindenkit meggyőzhet róla, hogy az ő feje már rég egy olthatatlan hevű s ritka valóságérzékű gondolkozóé, amikor az igazai Ady-verseknek még egy szaka sem csordult ki. Azt mondhatni: ez a gondolkozási düh csikarta ki számára a lírai kifejezést, melynek a legízlésrémítőbb kalandokban is ihletője és hitele maradt. (…) Egy agyarkodó, végzetszimatoló, pokoli közérzet kap itt szerteszét, hogy a kis szilágyi világ pusztulására magyarázatfoszlányokat tépjen. (…) Adynak szerencséje volt, hogy Szilágy és Pest között megállott öt-hat évre, mert országokban csak az tud igazán gondolkodni, aki vidékekben már megtanult. Mint minden mély magyar ő is realista, nem rémlátó és nem bizakodó – ezek attitűdök már, s Adyban, ha az indulat körüllángolja is az igazságot, nem torzítja, s nem stilizálja. (…)” (Németh László: Kisebbségben, 1939)

    „(…) És szegény Ady betegsége? Ó, nagy, gyógyíthatatlan betegség ez, s ezer év minden elhívott magyarjának ez rakta parázzsal az ágyát, tövisekkel a napjait. Neki örökölt fájdalom és kergető láz volt a magyarság. Ebben a betegségben benne volt minden magyar seb, a a faj egész ezeréves kitagadottsága. Neki jajgató éhség volt minden földtelen paraszt, felpattant seb minden bitangba vesző magyar, lappangó láz minden magyar lélek elhanyagoltsága, kulturálatlansága. (…) És amíg az egészséges Herczeg Ferenc szép fehér asztalnál s igen egészséges pezsgős vacsora mellett mondott konstruktív tósztokat a Tisza nagyúri társaságának: ő jajgatta, zokogta, üvöltötte nyolcmillió magyar sebeit, sürgetett, bizonyított, fenyegetett, átkozódott. Egész élete, egész költészete egyetlen kétségbeesett felkiáltás a mélységbe rohanó szekér elé. (…) Nagyon-nagyon beteg volt szegény Ady Endre: beteg ezer esztendő minden holt és élő magyarjával. és ez a betegség meg is bűntette őt: volt űzött vad, kitagadott céda, megköpött, elrugdalt, halálba kergetett szegény beteg magyar. (…)” (Szabó Dezső: Ady-kérdés?, 1924)

    „Valló lelkű ember vagyok, izgat a magam lelkének boncolása, örülök, ha a kés valami rejtegetettet vághat ki belőlem. A babonátlanság nekem olyan kedves lapjában írván, tetszik nekem az, hogy kiválasszak egyet restellt babonáim közül. Azt már kevesen hiszik el, hogy nem volnék kissé túlságosan is magyar, s hogy hivatásnak érezném a magyarpusztítást. Szóval hát bizony én erősen magyar vagyok, persze evoltomat is kegyetlen kritikával kísérve. De most jön az igazi vallomás: nemcsak magyar vagyok, ki olykor talán túlságosan önérzettel fajtája exponensének hiszi magát, de patrióta is. Olyanféle és romantikus is egy kissé, mint az olasz hazafiaké s a jobbféle magyar és lengyel emigránsoké, de ez a patriotizmus ma még szunnyad bennem. Amilyen szinte bizonyos, hogy a fajgyűlölet gyökereit is kiirtottam magamból, elannyira, hogy Jászi Oszkáron kívül kevesen lehetnek még nálam gyengédebb és szeretőbb érzésűek a magyarországi nemzetiségekhez, olyan egész bizonyos, hogy a patriotizmus keserves helyzet, és alkalomadtán felébredne bennem.

    Félek, nem lehetetlen, hogy ez a keserves helyzet és alkalom hirtelenebbül, mint hinnők és várnók, elénk borul. S itt foghat jutni minden mai különös, speciálisan magyar problémájánál kínosabba a magyar progresszívek különben is sokszínű tábora.

    Én a jöhető veszedelemkor arra gondolnék, hogy a magyarság szükség és érték az emberiség s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára. Hibáit, melyek óh nagyon-nagyon hibáim is, akkor félretolnám egy kicsit feledni, s csak az jutna az eszembe, hogy bármi áron meg kell védeni egy pláne katonai és ultramontán gyilkossággal fenyegetett fajtát.

    De itt már azt is muszáj feltennem, hogy egy aulikus ősű magyar gróf, ki tavaly még minden nyugtalan magyart leöletett volna, véletlenül nem a maga kiskirályságát védi, hanem a magyarságot. Valószínű, hogy nem sok akadna ilyen, de akadna, s harcolhatok-e én akkor ezekkel, akik a veszedelem múltán megint azok lennének, akik voltak?

    Ma úgy képzelem, hogy még ilyen katasztrófa esetén is külön harcolnék és védekeznék, de ki tudja[,] nem mást parancsol-e felébredt, romantikus patriótaságom.

    Íme a patriotizmus, vagy ha úgy tetszik, az én patriotizmusom problémája, s íme itt az én vallomásom a patriotizmusról.

    Leírtam, mert lehető, emberi, magyar és érdekes s biztató arra, hogy ki-ki keresse meg a maga magyar patriotizmusát, vizsgálja meg, s hasonlóképpen cselekedjék minden benne rejtőzhető, de minden tudománynál erősebb babonával vagy mondjuk egyszerűen érzéssel.” (Ady Endre: Vallomás a patriotizmusról, 1913)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Share
Share