Tag Archives: DK

Az igazságos választási rendszerről

Ismét derűs, vidám napra ébredhettünk a legelcseszettebb Twin Peaks karakterekből álló ellenzék jóvoltából. A legfrissebb, még ropogós epizódjukban arra kérik a kormányt, hogy az dolgozzon ki és vezessen be egy igazságosabb választási rendszert, amiről valami olyasmi kép élhet a fejükben, hogy abban ők is győzhetnek. Tehát a cél mindenképpen valami újszerű, eddig még sehol nem alkalmazott, talán ki se talált …

Több »

Majtényi, az ellensúlyok balfékje

Balfékek és egyensúlyok. Ez lett ma Majtényi a libnyaf oldalon, miután az Együtt nevű médialufi is bejelentette, hogy támogatja a jelölését. Az egyszemélyes „fék és ellensúly” – legalábbis Juhász Péter sajtótájékoztatója szerint, ahol legalább annyi kiderült, összefüggő mondatokban kevésbé járatos, mint a fütyülés hadtudományában. Hogy milyen programban nem értenek egyet az összefogásra szóban kész ellenzéki pártok – azt nem igazán …

Több »

Majd mi is elmegyünk közösképviselőt választani a baloldalnak…

Úgy tűnik kicsit érzéketlenül fogadja a magyari közvélemény a hazájukért élő és dolgozó baloldali pártok összefogásáért, megújulásáért, a hatalom megszerzéséért folytatott törekvéseit. Holott annyi tüntizés után végre sikerült összeekecsölni azt a fapumát, amivel végre bevehetik a kormányzópárt unortodox védvonalait. Ez az ötlet volna az előválasztás,  ahol minden baloldali pártocska a százegynéhány választókerületben összerakhatná emberanyagából, amije van, és az aktív, érdekelt …

Több »

A baloldal előválasztást, Orbán meg kávét kér

Molnár Gyula a múlt hétvégén bejelentette, hogy ők ugyan készek az előválasztásokra, de csak programok mentén fognak együttműködni (?) és még ebben az évben nyilvánosan (!) megjelölik a 106 egyéni képviselőjelöltjüket. Orbán kávét kér. Akkor most “egy a zászló egy tábor”, vagy közös lista, vagy koordinált együtt indulás, vagy a mi? Mert ha 106 nyilvánosan bemutatott egyéni jelöltjük van, akkor …

Több »
Share
Share