2014-06-24
Emlékszünk még milyen volt kiváló szocializmusunk csemegetermékének, az Éva vermutnak az íze? Keserédes. Az, hogy Schiffer András LMP-s politikus kardoskodik csupán évek óta érdemben az ügynöktörvény megszületéséért, hát az is ilyen jellegzetes, keserédes szocialista időket idéző ízt hagy az ember szájában. Mert ha egy zöldpárti képviselő küzd a polgári (antikommunista) értékrendhez szigorúan hozzákapcsolódó ügynökkérdés tisztázásáért […]
2014-06-23
Úgy látszik, Tolvajkergetők nem csak itthon léteznek (akik egyébként minden lábszagúságuk ellenére társadalmilag hasznosabb tevékenységet végeznek, mint 3 tucatnyi norvégalapos – a szerk.), hanem a boldogabb nyugaton is, bár a nemzetközi, bevándorláspárti baloldal nagy örömére inkább a suttyó vidéken, a homály árnyékában élő parasztok között. Kedden egy betörés miatt tucatnyi ember meglincseltegy romániai roma fiút […]
2014-06-20
Méltó bosszúhadjáratnak lehetünk szemtanúi, hiszen az RTL Klub éppen véres szablyáját hordozza körbe a média virtuális világában, jelezvén, hogy fölveszi a kesztyűt a Kormánnyal szemben! Majd ők megtorolják a reklámadót, meg az elnyomást, meg azt a faszit akit kirúgtak az Origótól, de már másnap a 444-nél dolgozott. Valami Sanyit… Külön is érdekes, hogy a baloldali […]
2014-06-16
A rendszerváltoztatás szovjet önkénytől való szabadulás egyik legfontosabb állomása volt, mikor 1989. június 16-án, Nagy Imrének a földi maradványait, méltó tiszteletadás mellett a Hősök terén felravatalozták, majd újratemették a rákoskeresztúri Új köztemetőben. Kádár ugyan még élt (bár a történetírók tanúsága szerint igencsak félrebeszélt a kórházi ágyán), s az itt állomásozó „felszabadító” szovjet hadsereg is javában […]
2014-06-12
Sejteni lehetett, hogy nagy hepaj lesz, ha a Frankfurti Iskola ikonja, Jürgen Habermas ’89 óta immár a harmadik alkalommal, ellátogat hozzánk. Úgy is lett: a Jogi Egyetemen két előadót kellett egybenyitni, mert bölcsészek, jogászok, hahások, kivénhedt lukácsisták majd’ szétrúgták a falakat, hogy láthassák az öreget. No, de ki is ez a Habermas? A kis Jürgen […]
2014-06-09
“Hogyha valaki a magyar kormányt netán bírálja, az egyáltalán nem hazaáruló és nemzetvesztő. Következésképpen teljesen természetes egy demokratikus közvélemény szemszögéből nézve, hogy valaki adott esetben a szóban forgó kormány megdöntésére törekszik, akár nemzetközi segédlettel.” Ezt sikerült nyilatkoznia Bajszos Magyar Lajosnak a minap mindenki kedvenc atévéjének. Bajszos Magyar Lajos tehát jogosnak tartja a Rákosi Mátyás-féle tankos, […]
2014-05-29
Már egy-két hete érezni lehetett a vibrálást a levegőben. A hazai politológusok mindent elmondtak már április 6-ról, sőt Cpt. Szanyi már az első 24 órában lökte nekünk, mi a pálya, a nagy pártok közül a szocik elkezdték önmagukat marni, a törpék ünnepeltek, mintha Hófehérke swinger partiján vettek volna részt, a Fidesz pedig az Ország Foteljében […]
2014-05-27
Hogy mi is az a Hungarogáz? A hungarogáz egy semmitmondó felirat egy falon, ha az ember Vác felé megy autóval, láthatja a város szélén. A hungarogáz azonban egy mély jelentéstartalmú összetett szó is, amely külön értelmet nyert a nemrég lezajlott európai parlamenti választás után. Mert ugye egyik oldalon ott van a szépen felépített polgári ideológia, […]
2014-05-25
Sokan vagyunk, akik úgy tűnik nem fogtuk fel a mostani választások jelentőségét. Holott a Vezír is elmondta tegnap a lényeget, és Menyhárt doki se spórolt a karakterekkel. Az első adatok szerint Magyarország az urnáknál alulteljesít. Az alacsony részvétel a törpepártoknak kedvez, így Szlovákiában, ahol szintén alig szállingóznak a szavazók, úgy tűnik mindkét magyar formáció küldhet […]
2014-05-24
Sok mindenben egyetértünk a Schifferbandi, meg én. Még abban is, hogy ahogy ő, úgy én sem tartom őt kellően karizmatikus egyéniségnek. Még ha támad, ha érvel, akkor is mintha védekezne. Ebből következik, hogy az LMP-s politikus olyan, mintha a húsvéti nyuszi tojta volna, fülét hegyezi, aztán lelapítja. De ebben a félszeg makogásban mégis volt eddig […]