2013-03-08
A tutiblog szerkesztősége testületileg úgy határozott, hogy ezúttal a határozott politikai állásfoglalás helyett előhozakodik a legnehezebb problémával az életben. Ezt röviden, két betűvel írva úgy mondják, hogy nő. A nevezett probléma valahol 30-as határon billeg, rendkívül érdekes, egzaltált, értelmiségi, egyben határozottan nem tudja –vagyis tudja, de mégse- mit akar magánéletice. A legnehezebb problémát a […]
2013-03-08
„A szervezők viszont arra számítottak, hogy gyors és kemény rendőrségi fellépés befejezett házfoglalással kerülnek majd be a hírekbe. A rendőrség azonban nem lépett közbe, egyetlen tüntetőt állítottak elő csupán, így felborult az eredeti terv” – írja csütörtöki Fidesz-székházfogllaás kapcsán érzékelhetően bennfentes módon az elmúlt időszak „civil” tüntetéseiről rendszeresen, címlapon beszámoló Index. A lassan a Népszava […]
2013-03-07
Kis ízelítőt kaptunk ma arról, milyen is lesz a kampány éve. Bajnai Gordon és Soros György ifjú titánjai kijárták a demokrata iskolát (na nem a Gyurcsány-félét, hanem amit az amerikai külügyminiszter asszony és köre volt szíves támogatni – hiszen lassan már a tévészékház ostromát sikeresen átvészelő Mazsolát és Tádét is kiviszik egy kis tengeren túli […]
2013-03-06
Köszönhetnék nektek azzal a puhány levente köszöntéssel, de ha így csináljátok tovább a dolgokat, nem hogy szebb jövőtök nem lesz, de a kitartás se fog segíteni. Mivel már én is röhögő görcsöt kapok itt a Pokolban a halványrózsaszín nemzeti radikális álruhátoktól, gondoltam írok nektek pár sort, hogy ne Vona-kodjatok kimutatni tisztességes nemzetiszocialista lelketeket! Tessék már végre […]
2013-03-02
Manapság az egyik leglátványosabb társadalmi jelenség, hogy rengeteg fiatal hagyja el az országot, hogy szerencsét próbáljon külföldön. Persze egyesek mindjárt lecsaptak a témára. Szerintük ez is Orbán Viktor diktatúrája miatt van ez. Nem ártana azért a dolgok mögé nézni! Az egész már jóval korábban kezdődött. 2004-ben csatlakoztunk az EU-hoz, ami korábban sosem látott lehetőségeket nyitott […]
2013-02-28
Ugyan magunkban nagyon jókat röhögünk az Együtt2014-en, legfőképpen komolyan vehetősége miatt, de azért azt mindenképpen számlájára lehetett írni a Juhász Peti-féle Milla vonalnak, hogy a múlt ősszel a pártpolitikába lépve nem csak a pofázáshoz való jogot ragadták magukhoz, hanem egyúttal a kellemetlen elzavarhatósági záradékot is aláírták. Merthogy erről szól a demokrácia. Választhatóság és elzavarhatóság, kéz […]
2013-02-25
Én Kuncze miatt mentem ki, mert a Klubrádió nekem egyenlő Kuncze, mint ahogy a megboldogult SZDSZ is Kuncze – de hiába ágaskodtam a tömegben, ezen a tegnapi csúnya vasárnap délutánon, Gábort nem leltem. Még az is lehet, hogy ott volt, csak nekem volt akkora pechem, hogy elszalasztottam. A Fésztérben politizáló Kuncze Gábor (SZDSZ, majd Klubrádió) […]
2013-02-24
A Tutiblog szerkesztősége három hét tündöklés után alkotói válságba került. Kapunyitási pánik. Bajnait már szétekéztük, Gyurcsányt csesztetni nem kihívás, Mesterházyt pláne. Szétszedtük a diáktüntetés kérdéskörét, aztán meg ők egymást. A Főnök kijelölte a következő 20 évet. Feleslegesség és elhagyatottság. De jön a tavasz, és már dagad az új botrány, tüntetésekkel és szanaszét nyilatkozó politikusokkal: mobilgát épül a […]
2013-02-23
Orbán Viktor beszédét sajátosan értékelték (és ITT) a szocialisták, a radikálisok, vagy az összefogni vágyó veszekedő-reszkető akármilyen-ellenzékiek. Hisz miközben az ellenzékiség általános törvénye szerint panaszkodtak egy sort, ajánlgatták is magukat. Ez pedig groteszk önparódiába fulladt. Homokozóban, játékszerükön veszekedő ovisokat láthattunk. Értékeljük hát az értékelést értékelőket! Az ellenzék politikai homokozójában egymásra licitáltak a játékosok. Orbán beszéde […]
2013-02-21
Igen, kedves Szávay Pista! Kedves „Börni”! Nyilvánosságra került a kábé hét éve általad létrehozott, majd a mások által tovább írt mocskos lista. Emlékszel még? Először az volt a célotok, hogy a Jobbiknak gyűjtsetek tagokat? Te már HÖK elnök voltál, a Jobbikban kevésbé aktív, de a gólyák listáit szorgalmasan gyűjtögetted és küldted át Szabó Gábornak. (a […]