2015-07-27
Egy agymosott magyar liberális megkérdez egy másik agymosott svéd liberálist, akinek a szervezete szélsőséges iszlám mollákat pénzel Svédországban, hogy azok onnan toborozzák a dühös iszlám ifjakat az ISIS-be
2015-07-24
Hiába próbálják félremagyarázni az egyértelműt, most már a maga teljességében megismerhető, milyen eredménnyel is jár az, hogy a liberális jóakarók évtizedek óta folyamatos támadás alatt tartják Európa immunrendszerét. Kikezdik, megkérdőjelezik erkölcseit, szokásait, jogrendszerét, még az emberi nem természetét is. Aztán jön a nagy elcsodálkozás, hogy az immunrendszer egyszer csak nem várt intenzitású választ ad, és […]
2015-07-21
Schilling Árpád nem nyugszik. Most már Gulyás Marci, a Fityesz-rendezvények állandó provokátora nélkül ugyan, de ismét nekiveselkedik annak, hogy lerántsa a leplet az Orbáni-diktatúráról. Már most promózzák, pedig csak novemberre tervezik A harag napja előadásfélét. Sőt! Egyedülálló módon még azt sem tudják, hogy miről szól majd (csak annyit, hogy rohadt elnyomó Orbán-kormány vs. a […]
2015-07-11
Elérkezett a tetőpontjához a melegjogi küzdelemnek álcázott őrület. A meleglobbi csúcsra járatja a gépezetet, a fél világ ünnepli az amerikai alkotmányos puccsot, Magyarországon durva csúsztatásoktól hemzsegő propagandacikkekkel próbálnak végső csapást mérni a jogegyenlőséget támogató, de a melegházasságot elutasító többségre. A Pride napjára időzítve utolsó előtti része következik az LMBTQRSTVBZX mozgalom történetét bemutató sorozatunknak, a korábbi […]
2015-07-09
Pengeéles odamondást olvashattunk az index mindeközben rovatában. A több sebből vérző cikk arról szól, hogy Koszorús Ferenc márpedig ugyanoda járt, mint Szálasi (l. Ludovika), és Farkas Ferenc, tehát a Ludovika náci volt. Az írás elkészültének apropóját az teremtette, hogy Hende Csaba Kövér Lászlóval együtt leleplezte Koszorús Ferenc mellszobrát. No de mégis, ki is volt […]
2015-07-05
Mint tudjuk, a bevándorláskérdés csupán a kormány figyelemelterelő hadművelete, hiszen a libnyaf szerint sokkal több égető probléma van, amivel foglalkozni kellene. Így igaz. Számtalan probléma van még a kerítésen innen, dehát a közéletetet végülis a médiákon és nyilatkozatokon keresztül lehet tematizálni, és a dolgok jelen állása szerint Ösztönös Árpád kötőféken vezeti a baloldali médiaménest. Nem […]
2015-06-30
Az nagyon látszik, hogy a libnyaf marketing-csapat még kissé bizonytalan abban, miért is lenne jó számunkra a tömeges bevándorlás. Legnépszerűbb indoklás szerint ezek migránsok fiatalok, képzettek, kalandvágyók és alapból annyira rettentően erős a bizonyítási vágy bennük, hogy hazánkba érkezve sorra hozzák létre a Forbes top100 listájára érdemes startup vállalkozásokat, kőből és programsorból csinálnak gazdagságot. A másik […]
2015-06-25
Fellázadtak a menekültek Röszkén, szabadságot vagy mit követelnek, egy nappal begyűjtésük után. Ennyit bírtak ki a seggükön ülve, az állítólag annyira vágyott biztonságban. Ausztriában meg a fogvatartási körülményekre panaszkodnak. Bizonyára szar dolog több ezer kilométert gyalogolni (vagy Törökországig repülni és onnan buszozni), aztán bekerülni egy menekülttáborba. Úgy emberileg minden érthető, szakmailag azonban nem. Mégis mit gondoltak, […]
2015-06-24
Alakul az összeurópai megoldás a menekült-kérdésben. Hasonló lendülettel, mint ahogy eddig is sikerrel válaszoltak az összes kihívásra Görögország csődjétől az ukrajnai háborúig. Eddig csupán megkésett, ostoba és kontraproduktív terveket tettek le az asztalra – úgy néz ki – most ezeket is sikerülni fog felülmúlni. Piréz Róbert Ha Európa nem gondolkodik, nem vesz tudomást egy jelenségről, annál már csak egy […]
2015-06-23
Van ebben az utána-mondás kérdésben egyfajta nehézkesség. Teszemazt a Schifferbandi azt kérdi a Parlamentben, hogy a Piroshelikopter János mi a toszért megy diplomáciai tárgyalásokra a magyari kormány tagjaival Szingapúrba. Innentől ez LMP-s ügy. Viszont mielőtt a királyi média szemlesütve összezár, a Toronyházból is föltennénk ugyanezt a kérdést: A Piroshelikopter János mi a toszért megy diplomáciai […]