Megosztás
Ismerik Zeid Ra’ad Zeid Al-Husseint? A jordán királyi család sarja, aki történetesen az ENSZ emberi jogokért felelős főbiztosa 2014 óta.
Korábban hazája állandó ENSZ nagykövete volt, szóval hozzászokott a sóhivatalosdihoz. A minap valami alapítványi koktélpartyn védte (persze verbálisan) az emberi jogokat az ENSZ-es fődiplomata, például olyanokkal szemben, mint a még meg sem választott Donald Trump, vagy olyan jelenleg is regnáló politikai figurák, mint Milos Zeman, Robert Fico, vagy éppen Orbán Viktor.
Merthogy a jordán királyi család sarja szerint Orbán Viktor is a felsorolt urakhoz (és Marine Le Penhez) hasonló módszereket alkalmaz.
És pont, mint az Iszlám Állam – mintegy módszertanilag.
Nem tudni, hogy a jordán királyi család sarja hány pezsit tolt le a jogvédő alapítványi speech előtt, de az biztos, hogy nem járt még se Csehországban, se Szlovákiában, sem pedig Magyarországon. Ezekben az országokban ugyanis nem tekéznek emberfejekkel a terroristavezérek, nem ölnek halomra senkit a vallása vagy az adott valláson belül vallott, eltérő nézetei miatt, nem köveznek meg semmilyen bűnért, amit a többiek szerint elkövetni vélt.
A Föld népeinek emberi jogi védelmével megbízott főbiztos történetesen egy olyan ország királyi családjának a sarja, ahol a Human Rights Watch (ugyancsak hírös emberijogvédő-szervezet) szerint, az Amnesty International beszámolója szerint, de még az USA Külügyminisztériuma által összeállított emberi jogi riport szerint is mind a mai napig kínzások folynak a börtönökben, politikai elítélteket tartanak fogva, a sajtószabadság limitált, hiszen állami cenzúra is jelen van, az internet csak korlátozottan érhető el, az antiszemitizmus pedig mindennapos a médiában, és így tovább. De ne keverjük ide Jordániát, nyilván rendszeresen fogalmaz meg a jordán királyi család sarja kritikát saját rokonaival szemben is, még ha nem is lát szellemi rokonságot köztük és az Iszlám Állam között, mint Orbán esetében.
A jordán királyi család sarja azt is mondta, hogy ezek a politikusok „eltérő módon, de mindannyian arra vágynak, hogy olyan tiszta és csodálatos formában támasszák fel a múltat, amelyben a napsütötte mezőket a nemzetiségi vagy vallási alapon egységbe tömörült népek lakják, ami ebben a formában valószínűleg soha nem volt igaz”. Érdekes fejtegetés ez éppen egy olyan szervezet vezetőjétől, amelynek tagjainak többsége, ha nem is napsütötte mezőkön, de nemzetiségi és vallási alapon szerveződő népek adják.
Szerintem a jordán királyi család sarjának új, nyugisabb állást kellene keresnie, olyat, ahol elnyilatkozgathat bármiről, amiről akar, és nem kell figyelembe vennie a valóság tényálladékát. Lehetne mondjuk a Föld Nagykövete a Galaktikus Nagytanácsban, de csak addig, amíg bizonyítást nem nyer, hogy mások is élnek az univerzumunkban.
Megosztás