444 LSD-trip a Szomszédok világába

Belegondoltatok már, milyen lenne hazánk második és harmadik leghíresebb Györgyének, Sorosnak és Moldovának szerelemgyereke? Nos, nem is kell belegondolni, hiszen kicsit torzan, kicsit retartáldtan, de nemrégiben megpróbálta csökevény csőrével összetörni belülről a saját tojáshéját.

Rosemary fiókája egyelőre a saját kísérletét se vette komolyan, és inkább visszabújt a sorostojás biztosította kényelmes fehérjébe. Talán a mérce.hu belebegtetett közelgő csődje (a nemes kísérleteknek mindig ez lesz a vége), esetleg a nyugaton működő példák szolgai másolása okán, de mindannyiunk kedvenc sorosportálja, a 444.hu tett egy kósza kísérletet. Az semmiféle újdonságot nem okozott, hogy semmi közük az igazsághoz. Az se, hogy ezt azért igazságként meg is írják.

De, hogy a Szomszédokhoz is tök hülyék, az mindenképpen váratlan fordulat. Ennek ellenére most is magabiztosak voltak.

Az amerikai alaprecept miatt nyilván nem lehet ezt teljes egészében az ő nyakukba varrni, hiszen a tartótiszt nyilván nagy úr, és a szigorú parancsai ellen nincs apelláta. Mégis nagyon mókás újra és újra észlelni, hogy a kulturális különbözőségek okán hogyan buknak le újra és újra, és hogyan lépnek be menetrendszerűen az idegen lábbal a magyar gereblyébe. 

A Szomszédok kortársaként kézenfekvő ugyebár az a Bundy család, akit igen sok magyar ismer és kedvel, valamint emlékszik még esetlen csetléseire, botlásaira. A sorozat készítői olyan nagyon komolyan már akkor se vehették ezt az egészet, hiszen, ha centre pontosan utánaszámolunk, Al Bundy valószínűleg aligha engedhetett volna meg magának egy kertvárosi családi házat meg egy négyfős családot, egyetlen csóri kis cipőboltosi fizetésből. A sorozatnak nem is igazán ez volt a lényege, hiszen nem egy olyan realista tele-szociográfia volt, mint amilyennek készítői a Szomszédokat szánták.

Azt a Szomszédokat, amelyet az amerikai szolgálatok szerencsére messze nem ismernek olyan jól, mint mi az övéket.

Bármilyen magyar, aki már egyetlen Szomszédokat is látott – ezzel valójában látta az összeset –, bizonyára azonnal emlékszik a kicsinyes anyagi problémákon való örökös lehúzós siránkozásra. A régi dzsentrivilágot felidéző nagystílű Gábor Gáboron, és a szándékosan prolihergelőre vett Klarisszima mián kívül alig találunk komoly karaktert, aki bátran vállalná fel, hogy semmiféle gombóc nincs a torkában a mindjárt bevezetendő új APEH-rendelettől.

Lenke néni mindenkori közértjébe is elvétve tévedt be olyan nyugdíjas, aki ne ingyen poharazgatná a napi túlélést jelentő iskolatejet, vagy Lenke néni segítsége nélkül lenne elég vásárlóereje a minimumtömeget jelentő 5 dkg parizer megvásárlásához. Mégis, miért lehet hát vonzó ez a nyomortól és megélhetési bűntől fertőzött lakótelep a 30 évvel később élő nyegle újságíróhülyegyerekek számára?

Hát, mert a fiatalok olcsón juthattak lakáshoz!

A 444 társadalomképében tényleg tűrhetetlen, hogy a Fidesz megfelelő gazdasági környezet kialakításával egyre növekvő fizetéseket okoz, amelyek aztán fizetőképes keresletet generálnak. Így a fiatalok nem jutnak hozzá azonnal mindenhez, ami tűrhetetlen, hacsak nem épp 22 éves lányok, mert akkor meg fordítva az.

Sokkal jobb és romantikusabb lenne egy szétrohadó becsődölt ország olcsó ingatlanai közt mazsolázgatni, ugye?

A fő probléma csak az, hogy a cikk nagytudású szerzői nem számoltak a korai Szomszédok néhány megkérdőjelezhetetlen tényével. Sajnos az etalonfiataloknak felhozott Feri és Jutka nem igazán a kezdőfizetésükből jutottak a gazdagréti ingatlanhoz. Jutka úrilányként és titokban ment hozzá a lelencgyerek Ferihez, melynek hatására apja, a tehetős, és a család tőkéjét láthatóan nem a szocializmusban felhalmozó Szöllősy doktor kitagadta, így annak húgához, a hírhedt Janka nénihez fordult a tetemes kölcsönért, aki jól meg is kérte annak árát. Az összeget a testvérpár később Jutkáék kizárásával, egymás közt rendezte. Csak úgy mellesleg egy-két év, egy remek rendszerváltás, és Feri-Jutka ketten három fizetésből is a létfenntartásig jutnak…

Egyébként az emelet két másik lakója se úgy fest, mint akiknek úgy kell elugrálnia a mostanában egyre inkább alapnak tekintett állami milliók elől. A mentőorvos-kozmetikus páros a Trabanttól a zöldségig mindent tyúkanyótól kap, és akkor kezdenek anyagilag komolyabb bevételre szert tenni, amikor mindkettejük keményen maszekol. Az örökös sunnyboy Taki bácsi se hiszem, hogy az ötvenes években még úgy képzelte, nyugdíjaséveit maszektaxizással fogja tengetni. A relatíve tágasnak számító lakásukat egy komplett kertes ház M0-asnak való kisajátítás során szerzi meg, amelynek kisszobájából az erdészeti főmérnök-stewardess páros János/Alma még úgy se tud a sorozat végig se szabadulni, hogy Jánosnak van egy fél lakása a korábbi házasságából. Összesen addig jutnak, hogy sikerül félig felépíteniük egy saját házat, amin, ha komolyan utánaszámolnánk, anyagilag biztos rajtavesztenek. 

Persze, én megértem, hogy ha a rohadt Fidesz nem bassza el így a gazdaságot, ahol 300 nettóért nem tudunk 40 milliós paneleket se venni, csak, ha megházasodunk és gyerekeket csinálunk, mennyivel jobban jártunk volna a 444 által favorizált szuperjó kis MSZP-SZDSZ-szel, ahol 130 nettókért nem tudnánk 15 milliós paneleket venni gyerekkel sem. 🙁

Kedves 444! Mindezek mellett leginkább azért nem ajánlom nektek a Szomszédok-univerzum iránti sóvárgást, mert arrafelé Szingapúr-jellegű zérótolerancia van az olyan erős pszichedelikus anyagokkal szemben, mint amilyenek ezeket a posztjaitokat is szülik. János erdejében még a fűtől is aranylövést kapnátok, pedig a Nagy Fehér szállna ki titeket megmenteni. Ha pedig Jutka iskolája köré tévednétek a cuccal, örülhettek, ha csak Csók százados vagy Szabó Sípos Barnabás kap el titeket, mert, amit Feritől kapnátok, azt még én se biztos, hogy szívesen nézném végig.

Facebook hozzászólások

  Kurtz ezredes

Avatar

22 hozzászólás

  1. Avatar

    Ezredes úr!
    Ez így elég korrektnek néz ki,hacsak nem vesszük figyelembe a Kormány “árfelhajtó tevékenységét” a CSOK-t!
    Felháborító,hogy emberek hajlamosak erre alapozni,ahelyett,hogy a zsé nagytőkést várnák,hogy a soros lakásokban lehessenek bérlők.

  2. Avatar

    Aki mindenben a rosszat akarja látni, az meg is látja. Csak a fiataloknak szólnék, hogy ismerjék a valóságot:
    A szocializmusban NEM LEHETETT LAKÁST VENNI, főleg Budapesten nem, mert a legtöbb állami lakás volt és bérlet. Csak házat a peremkerületben vagy falvakban lehetett lakástulajdonostól venni, de szinte nem is volt eladó ingatlan csak ha valaki kihalt, és a rokonainak mind volt már lakása, ami viszont ritka volt mint a fehér holló.
    Vagy pedig építkeztünk. Pont úgy min ma: hitelből saját szabadidőnk terhére késő éjjelig dolgoztunk a házon vagy maszekolva másodállásban, hogy az örökké hiánycikk építőanyagokat meg tudjuk venni, mert a fizetésből kizárt volt, hogy ingatlanhoz jussunk.
    Ergo vagy kivárta az ember szülőknél vagy albérletben, míg a sorszáma alapján kiutalnak neki már úgy 10-15 éves házasság és két kamaszgyerek jutalmául egy kétszobás panelt 4! főnek, később szövetkezetit max 2 és félszobásat 5 főre, vagy örököltünk. Még lakáscsere sem volt megengedve, csak ha valami trükkel bejelentettünk egy rokont, hogy velünk él, mert különben a nem ütötték rá a pecsétet, ha nagyobb lakást cseréltünk, aminek a méretére a család létszáma nem volt jogosult.
    Amit ma pont a Fidesz kormánytól kaphatnak a fiatalok, az eddig álom volt. Hogy megígért gyerekre egyből nyomják a lét, és csak az legyen a feltétel, hogy munkából éljenek meg és ne segélyből, azt bármelyik korábbi nemzedék boldogan elfogadná.
    Igen, igaz, hogy a CSOK (is) felhajtotta az árat, de ez csak budapesti és agglomerációs viszonylatban és új építésnél áll. Az áremelkedés igazi oka, hogy befektetők idegeneket várnak, és azoknak akarják eladni a most gombamód épülő lakásokat (de, hogy kiknek, az most épp nem téma)
    Vidéken – saját tapasztalatból mondom – egy fiatal kétgyerekes de még egyet vállaló család könnyedén vehet saját házat a CSOK 10+10-ből, persze neki kell felújítania.
    Aki visszasírja a korábbi korszakokat, azt 20 év albérleti vidám életre ítélném, ahol a házinéni még azt is ellenőrzi mennyit tartózkodik a közös WC-n, mielőtt ráveri az ajtót.

    • Avatar

      “hitelből saját szabadidőnk terhére késő éjjelig dolgoztunk a házon vagy maszekolva másodállásban,”

      Meg harmadállásban, s mire jutottak valamire, lehet, hogy addigra szét is esett a család.

      • Avatar

        Telitalálat!

      • Avatar
        kara kozgun

        Ha a hülyeség fájna, ordítanátok, irkálás helyett!
        1. A butaság a legjobb narkózis: halálig tart. Somogyi Tóth Sándor
        2. Ostoba ember szemrehányására jól ügyelj: királyi kitüntetéssel ér fel az!

        “Kiszöktem a bolondok házából, nem birtam elviselni őket! Visszajöttem, kinn még többen vannak”!1. Új kedvenc dumám!

    • Avatar
      Kara Kozgun

      Marháim! Nem is kellett! 56 négyzetméteres tanácsi 2szobást utaltak telekáron! 56000! Fiam 10 miilla önrész+18 milla kölcsönért! Multinál 2Xannyit keres végzettségével, mint az egészségügyben!
      PÓGÁROK MENNYORSZÁGÁBAN!
      Az emberek nem akarnak megszületni. Az emberek elmennek innen, ha már élnek. nem házasodnak, óvakodnak az utódoktól! Sietnek meghalni, mert már nincs mód élni. Ady Haldoklunk 1906. “Vezető státusz férfiakról, előkelő politikusokról, társadalmi vezéremberekről, kedves, hízelgő elismeréssel szoktuk megállapítani, hogy nagy gazemberek” Ady, 1902
      A mai birtokosok és bérlők a mai rendszerrel, ezrével kergetik el a földről a népet a tengerentúli tartományokba, hogy ott keressék meg kenyerüket ahol lehet. És nem cselekszik ezt hódításvágyból, dicsőségért, nem is ellenséges szándékból, hanem tiszta kalkulusból. De ez a kalkulus kegyetlenebb a töröknél-tatárnál, mert az csak a testet ölte meg, kincsét rabolta el, csak a testet vitte ki rabszíjon idegen országba. De ez a kalkulus a lelket támadja meg, mert elkergetve őt az ősi rögről, megöli a lelkében azt, ami az emberben a legszebb, a legmagasztosabb, s ami a nemzetre nézve a legpótolhatatlanabb, a legdrágább, legértékesebb, kitépi lelkükből a hazaszeretetet. Feszty Árpád

      “Az uralkodó réteg forradalma, csak arra jó, hogy vég nélkül fenntartsa saját uralmát!” Lewin 1802! Beszoptuk!
      Törvényszerűen mondhatjuk ki: hitvány idősebb nemzedékek mellett felnőtt ifjúság még hitványabb. Szabó Dezső 1921!

      • Avatar

        Engem csak a 300000ft nettó emlegetése fogott meg mivel 30 éve dolgozom a második legnagyobb hazai (állami) cégnél garantált bérminimumért. ami kicsit több mint minimálbér és nem én vagyok az egyetlen.. A többi lehet,hogy igaz. El kell ismernem,hogy a viszonyított kuncze féle fizetésnél így is 10000ft -al több viszont fele sem a 300000ft-nak. Legyek elégedett mondják mert a 10000ft többlet nem kevés pénz és jelentősen hozzájárulhatok az államadósság drasztikus csökkentéséhez amire büszke lehetek.

  3. Avatar

    A GYES-t 1967 év végétől vezették be, Fekete Gyula szociológus, író szorgalmazására.
    A 70-es évek második felétől már úgy lehetett némi siker reményében szövetkezeti, vagy öröklakást lakást igényelni, hogy 2, vagy 3 gyereket vállaltak a fiatalok. Akkor előre helyezték őket a sorban, és egy részét elengedték a részleteknek. De olyan mértékű támogatásban akkor sem volt részük, mint amit most a kormány biztosít.
    Viszont lemondható, akkoriban még az a szó, hogy szerelem, szinte biztos, hogy házasságot jelentett és családot. Nagy átlagban a szülőknél fészkelték be magukat a gyerekek, s ahogy nőtték ki a szülők lakótelepi 2-2,5 szobás paneljét, úgy volt nagyobb esélyük saját 1,5 – 2 szobás öröklakás, szövetkezeti lakás részletre való megvásárlására. A legtöbb családban a nagyobbik gyerek már felsős volt, mire megkapták.
    Ma pedig amint megköti a szerződést a bankkal, szabad az út, s ha jönNek a gyerekek, akkor úgy csökken az adósságteher.
    SÚLYOS MULASZTÁSA A FIDESZNEK ÉS A KORMÁNYNAK, HOGY TULAJDONKÉPPEN NULLA A PROPAGANDÁJA.
    .
    Nem tudom, hogy a Tutiblog szerzője hány éves volt, amikor 87-ben elkezdték a sorozatot.
    A lakótelepet a gyönyörű kertvárosrész helyén kezdték építeni 1983-ban.
    a Csíki-hegyek utcai iskola, mely a Szomszédok egyik helyszíne volt 86-ban nyílt meg. Az utca első házában vette meg az MTV az első emeletet, mely a főszereplő három cslaád (Taki bácsi, Jutkáék, Mágenheimék lakása és a kelléktár, egyebek helyszíne volt. A gondnoki iroda volt az egyik “színészváró”, büfé, pihenő.
    .
    A lakótelepen tanácsi és a pártlakásokon,valamint egyéb, vállalati kiutalású lakásokon kívül a vidékről Budapestre vezényelt katonák is ott kaptak szolgálati, vagy öröklakást. Jellemzően a Törökugrató utcában és a Kaptárkő utcában.
    A lakásokért beugrót kellett fizetni és havi részletekben fizették, de 90 után bevezették a kamatadót, és akkor nagyot ugrottak a részletek. Mivel a lakótelepen nem vezették be a gázt, a távfűtést kivéve minden villannyal működik azóta is.
    .
    A Szomszédok rendezője, Horváth Ádám közepes tehetségű rendezője volt az MTV-nek. Nem rendezett soha semmiféle átütő filmet, tévéjátékot. Jó iparos volt. És nagyon középszerű, unalmas forgaótkönyveket írt, melyben minden szereplőnek a saját egyéniségét kölcsönözte, nem tudott kibújni önmagából. Mindenki ugyanabban a kioktatóan moralizáló stílusban szólalt meg, még a “Juli” is. Körbe-körbe jól kioktatták egymást, aztán a fejezetek végén összefoglalták, mint a tanárnéni óra végén az aznapi anyag lényegét.
    .
    Természetesen nem az volt a téma, ami eközben történt, hogy akkor fosztották ki csontig az országot, nyúltak le mindent, amihez csak értek, jelképes 1.-Ft-okért.
    A moralizálásaik meg a tipikus kommunista tábort belengő, áporodott “szeressük egymást, gyerekek”, “fogjuk meg és vigyétek”.
    .
    A rendező, Horváth Ádám nagy húzása az volt, hogy az akkoriban nyugdíjazott és kevésbé szerepeltetett, népszerű, legendás színészeket kérte fel. Mindkét fél jól járt. A színészeknek évekig biztos kiegészítés volt, a bugyuta sorozatot feldobták akkor is, ha meg sem szólaltak.
    .
    A Szomszédoknak kétes volt a népszerűsége, és ma is az. Annyira ostoba, egysíkú és kőkeményen didaktikus és ezáltal hazug volt, hogy már ezen szórakozásból is sokan nézték. A mai napig is ez táplálja a “legendáját”,
    több nemzedék fogadja mint retrokabarét, giccset, s személyes tapasztalat, hogy némelyik elrugaszkodott
    kioktatást látván, a gyerekek szó szerint fetrengenek a röhögéstől.

    .
    Na, most, Bujtás ezt az ócskaságot akarja feléleszteni. Visszatértek a kommunisták, hát a korabeli atmoszférát is szeretnék visszaemelni, és beszívatni annak a bukéját az akkor még fiatal nézőkkel.
    Nincsenek illúzióim, hogy mi lenne a témakör és a stílus. Persze, hogy sok volt szereplő szívesen
    elbütykölne pár évig a kéthetenként biztos bevétellel.
    .
    De Horváth Ádám akármilyen középszintű forgatókönyvíró és rendező is volt, azt, amit ő csinált,
    nem lehet utánozni. Előre borítékolt bukás.
    .
    Ábel Anita nem véletlenül nem vállalja. Hírlik, hogy nem bántak vele úgy, ahogy ő szerette volna.
    Nem tudjuk, nem is érdekes. Ő sem átütő tehetség. Ügyes kislány volt. Ennyi.
    De az is lehet, hogy érett fővel visszanézve már látja, hogy számára a Szomszédok “ez is volt, de merüljön a jótékony feledésbe”.

    .
    Viszont, hogy azóta is hol egyik, hogy másik csatornánk megy folyamatosan a sorozat, mellette a
    másik rém unalmas, lapos Életképek is, talán biztos jövedelmecskét is jelenthetett a szereplőknek, nem tudom.
    De az szinte biztos, hogy bukás lesz a köbön.

    • Avatar

      Minden műsor előre borítékolható BUKÁS!

      • Avatar

        Azt nem tudom. De a Szomszédok folytatását most azoknak szánják, akik akkor fiatalok ciktak. 100%

    • Avatar

      “A Szomszédok rendezője, Horváth Ádám közepes tehetségű rendezője volt az MTV-nek. Nem rendezett soha semmiféle átütő filmet, tévéjátékot. Jó iparos volt.” Ezzel nem értek egyet. Horváth Ádámnak köszönhetem, hogy felfedeztem magamnak gróf Széchenyi Istvánt a Nemeskürty István által írt “Széchenyi napjai” sorozat hatására. A címszerepet a kiváló Tordy Géza játszotta. Érdemes volna felújítani a sorozatot, és az ifjúság hazafias nevelésének keretében minden évfolyammal megismertetni. Ugyanígy kötelezővé tenném a Kőszívű ember fiai-nak, a Koppányi aga testamentumá-nak, a Fekete város-nak rendszeres vetítését. A szocializmusban nekünk történelem órákon csak szidták, szapulták, lenépnyúzózták Széchenyi Istvánt. A Széchenyi sorozat hatására olvastam el Széchenyi István naplóját, és azóta tudom, hogy az egyik legnagyobb magyar hazafi volt. Horváth Ádámnak azóta is hálás vagyok a rendezésért.

      • Avatar

        Örömmel olvasom. Nem tudtam róla. Akkor elég ambivalens személyiség volt, mert kőkeményen kiszolgálta az MSZP-SZDSZ kormányt, amikor az MTV élén levezényelte az intézmény szétverését. Elsők között, érdekes módon olyan főmunkatársat rúgott ki, aki a szakmában közismerten nemzeti érzelmű volt. Törvénytelenül, végkielégítés nélkül. Végül a srác megnyerte a pert. Horváth Gyulát azért rúgta ki a Szomszédokból, mert verset szavalt Csurka egy rendezvényén. Nem tudom, hogy mint Molnár Ferenc unokája hogyan viszonyult a magyarsághoz. A hozzászólásod viszont eszembe juttatta a jelenetet, amikor a Magyar Kultúra Napjáról, az október 6-ra emlékezésről, a Himnusz és Szózat szerzőiről is betett egy-egy jelenetet.
        …….
        Más:
        Jut eszembe Molnárról az A Pál
        utcai fiúk. Idén felújították a Múzeumkertet. Nemrég fejezték be a játszóterét, melyet a Pál utcai fiúk emlékének szenteltek. Ha arrafelé járok, mindig a kert felé veszem az irányt. Gyönyörű lett. Az eredeti területfelosztást álkították vissza. Nos, ahogy haladok keresztül a játszótérnél, megüti a szemem egy oszlopos kis faépület. Homlokzatán hét Dávid-csillag. Közelebbről nézem a szerkezetét, formáját: egy zsinagógát formáz.
        Nem tudom, hogy fordított esetben, mondjuk a zsidó emlékmúzeum kertjében engednék-e, hogy fölállítsunk egy keresztény templomot formázó makettet.
        A Pál utcai fiúk c. regényben szó nincs arról, hogy ki zsidó, ki nem. S ga lett volna is, nagyon durván kisajátító provokációnak tartom és hiteltelennek.

      • Avatar
        Kara Kozgun

        Molnár Ferenc unokája volt! Molnár/Fedák Sári házaspár (világhírű író, esténkét 500 koronáért fellépő művésznő, összeveszett, ki fizesse, a fél korona kapupénzt!)
        Tiborc, panasza, és ami mögötte van

        A fentebb hivatkozott Tiborc panaszában megemlíti az izmaelitákat, a mohamedán “adóbérlőket”. Nos, az idegenek és az izmaeliták helyét az izraeliták foglalták el. Ez a daganat is a nemzet testszöveteiben tenyészik. Sajnos a táptalaj ma sokkal vastagabb, terjedelmesebb.
        A nyálas, hitvány “magyar” értelmiség alkotja. Ez a csőcselék semmi rokonságot nem mutat a magyar felvilágosodás írói költői nemzedékével. Nem magyar, hanem kozmopolita. Hitvallása az egzisztencializmus, amely félreteszi az essentiát (lényeget) és helyébe az existentiát (létezés) teszi, az önös közömbös létformát. Ez a banda minden rendszer malmán húz, cserébe a véglényként való tengődésért.
        Nincs még egy olyan értelmiség a világon, de Európában biztos nincs, amely ilyen mértékben hazafiatlan lenne.
        De a dologban nem ez az érdekes, hanem az értelmiség perifériáján tengődő szellemi vegetáriánusok: a “radikális” Jobbik, a hungaristák és a nyilasok hozzáállása.
        Ezek a papság, a pápisták uszályában hajóznak. Vona/Zázrivecz a Habsburg monarchia feltámasztásáról vizionál. A hungaristákat és a nyilasokat sem zavarja egy csöppet sem, hogy Szálasi nemzeti szocializmusban gondolkodott, nemzeti szocialista pártot alapított. A devizahitelesek elkeseredésén lovagoló Kásler Árpád és pártja is a Szentkorona alól néz ki a világra.
        És most térjünk rá, hogy mi a zsidókapitalizmus és a judeokrisztianizmus lényege.

        A világon kialakuló, egyre jobban harapózó apokaliptikus állapotok: háborúk, éhínségek, járványok, szexuális aberrációk, stb. a zsidókapitalizmus “természetes” velejárói. Ebben a helyzetben a judeokeresztény értékrendnek az a szerepe, hogy megértést, türelmet, tűrést prédikáljon ezen elviselhetetlen len szörnyűségek elviselésére.
        Minden “reformtörekvés” csupán a tünetek kezelésére, esetleg elleplezésükre szolgál, az okokat nem említi, még kevésbé törekszik kiküszöbölésükre.
        Ennek a helyzetnek az orvoslását jelentette Hitler nemzetiszocializmusa.
        Ennek az eszmének, ill. praxisnak a jellemzése rendkívül egyszerű.
        • Hitler gyökeresen leszámolt a háttérhatalom színes kulisszáját jelentő rohadt, felelőtlen demokráciával.
        • Helyette a népfelség (néptöbbség) parancsuralmi rendszerét tette.
        • A kisebbségek és az idegenek státusát a néptöbbség érdekeihez igazítva szabályozta.
        • Felismerte, hogy a zsidóságnak sem a kisebbségi státust, sem az idegenek (vendégek) státusát nem lehet biztosítani, őket ki kell metszeni a néptestből. (Más kérdés, hogy a végleges megoldás (endlösung) miért nem valósulhatott meg a zsidóság szervezett kivándoroltatása formájában és miért kellett a holokauszt formájában (amit nem tagadok, de helytelenítek) “megoldani”. Itt most nem akarom részletezni a Németország elleni zsidó hadüzenetet, se a nyugati hatalmak eviani megállapodását, amelyben elzárkóztak a zsidók befogadásától és “tartózkodtak” tőle akkor is, amikor az auschwitzi jegyzőkönyvek tartalmát már ismerték.
        Hitler rájött, hogy a nemzetközi tőke spekulációk nem a nemzetgazdaság felvirágoztatását, hanem a nemzetek kizsákmányolását, tönkretételét szolgálják. Rájött, hogy a szilárd valuta fedezete nem az arany, hanem a nemzeti elkötelezettségű diktatúra. Leszámolt azzal a tévtannal is, hogy “az állam nem jó gazda”. A termelőtőkét nem szocializálta. Az embereket szocializálta, a munkást és a tőkést egyaránt. A III. Birodalom megcáfolta azt a feltevést is, hogy a műszaki fejlődést csupán a pénzügyi spekuláció szavatolhatja. Az ezer sebből vérző Birodalom a haditechnikát olyan szintre fejlesztette, hogy a rabló – tolvaj szövetségesek ebből csemegéztek évekig.

        Hitler III. Birodalmától eltekintve cár Oroszországa volt az, amely időnként helyre tette a zsidókat. Az orosz nép és a Pravoszláv Egyház nem volt és ma sem hajlandó “békésen” együtt élni a zsidósággal. (Ennek több mint elégséges magyarázatát adja Szolzsenyicin “Együtt” c, könyvében.) Ezért az az eszelős gyűlölet, amelyet a “bosszú népe” táplál a fertőzésnek makacsul ellenálló orosz néppel szemben.
        Oroszország a zsidókérdést a következőképp próbálta megoldani. Az orosz anyácska testén nem engedték élősködni őket. Az orosz birodalom fennhatósága alatt álló u.n. “illetékességi területekre” (Kelet-Lengyelország, Litvánia, Lettország, Ukrajna, Belorusszia) tessékelték (deportálták) őket. Kijelölték a letelepedésre engedélyezett városokat és azon belül a zsidónegyedeket (gettók).

        Ma az a helyzet, hogy az “orosz” zsidóság jelentős hányada Moszkvában hozta létre “viruló közösségeit” és ezek leple alatt munkálkodik Oroszország szétbomlasztásán. Oroszországnak (Putyinnak) előbb – utóbb rá kell jönniük, hogy a hátba döfés (dolchstoss) erőit semlegesíteni kell.

        • Avatar

          Te nem vagy normális.Amúgy Hitlert a Rotschildok támogatták. Hitler=Soros, Merkelés a mögötte álló hatalom.

          • Avatar

            Mint Lenin nevéhez kapcsolt puccsot, vérengzést és a szabadkőműves kormány szocialistára cserélését.

          • Avatar
            fürgerókalábak

            Valójában a Warburgok, de az ugyan az lényegében. Max Warburg volt Hitler Matolcsyja.

    • Avatar
      kara kozgun

      Lesz víg tor, Viktor!

      Meghalhatunk! Lesz víg tor!
      Elintézi, a Víg Viktor!
      Hazudnak rendületlenül!
      Tenéked, óh magyar!
      A bölcsődtől sírodig
      A FIDESZ újból elkapar!
      A nagyvilágban csak kívül,
      Határon van, számodra hely!
      Hazádbúl, menekülnöd kell!
      „Itt nem boldogul más!”
      Csak a tolvaj, uzsorás!
      2019. 12. 05.

      Üzenet a “főnöktől”!

      „Jaj, zúg a sok nép!” (Ézsaiás 17)
      – Akármerre nézünk, zúg-zúgolódik a sok nép, mint ahogy a tenger morajlik (12–13). Mi lesz velünk, kezd megtelni a föld? Izeg-mozog „minden”, gyakran pedig háborog, agresszíven ostromol. Megteltek az autópályák, a közutak, az e-mail postafiókok, a honlapok, az országok: megtelt emberrel, ingerrel, kisemmizett szegénységgel és dúsgazdagsággal a világ.

  4. Avatar

    De jó, végre megtudtam, miről szólt a szomszédok. Mert amikor meghallottam, hogy tátá-táratatá- tátátáratatá, már kaptam is fől a tornacsukát, és mentem futni a kerékpárútra. Ja nem ez Dzsoki Juing volt. (Akiről még ma sem tudom, hogy fúrótornya vagy tehenészete volt.) Tulajdonképpen mindegy. Azóta már lehet hekkelni tizennyolcas karikás filmeket, amiben van kardozás, .aszás, orrvitorla, megy barbetta.

  5. Avatar
    Bélaőrnagy

    Nekem az eredeti cikkből annyi jött le tanulságként, hogy a lakhatási kérdések egyre nehezebbek (főleg a fiatalok számára). Amíg annó édesanyámék a 80-as években egy orvos+rendőr fizetésből felépítettek egy hatalmas házat és 3 év alatt visszafizették a hitelt, addig ma ez kb a lehetetlen kategória (legalábbis az ember pályájának az elején).
    Ez nem feltétlenül a kormányok hibája, egyszerűen ez az élet rendje sajnos. Ha rosszabb a gazdasági helyzet egy országban, akkor a jól keresők könnyen tudnak lakást venni. Ha jobb a helyzet, akkor hiába keresel kétszer annyit, ha a lakás is kétszer annyiba kerül, akkor sokkal lassabban gyűlik össze a pénzed (nyilván ez nagyon le vagy egyszerűsítve, de ez a lényege)
    Ezt azzal lehet késleltetni az aktuális kormánynak, ha épül sok önkormányzati/állami lakás, amit olcsón ki lehet bérelni, illetve ha befektetőket különböző adókkal távolt tartják a lakáspiactól. Itt érzem azt, hogy a mindenkori kormányok többet is gondolhattak volna a problémák megoldására.

  6. Avatar
    Reményhalmi Tivadar

    2010 óta csodálatos ebben az országban az élet. Gyarapszik, fejlődik minden terület, rengeteg gyerek születik. Nálunk a legnagyobb az egy főre eső GDP, az ország jobban teljesít. Nem lennék most a hanyatló Nyugat helyében!

  7. Avatar

    Kinek fáj a fideszes de mégis eltérő vélemény a szólásszabadság jegyében? Nos,Gergő?

  8. Avatar

    Csalódni emberi dolog,de még mennyire.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük