A finnugrista turkológus, meg az ő véleménye

A todományos balliberalizmus zászlóvivője, az Index ismét megnyilvánult, úgy emberileg, mint szakmailag, ezúttal egy „finnugrista turkológust” vettek elő az Akadémiáról. Mostanában divat lett a tudományosság fellegvárából előkapni mindenféle tudósokat, persze csak akkor, ha a kormány álláspontjával nem értenek egyet.

Sudár Balázsból is kicsendülnek azok a mondatok, miszerint Kásler Miklós miniszter valamit így mondott, vagy úgy mondott, na szóval véleménye van neki valakinek a mondatairól. Ezeket az embereket szeretjük a legjobban, akiknek „véleménye” van. Én azonban úgy vagyok ezzel, hogy rábíznám arra, aki valóban mondta, és attól tartok ebben egyetlen emberre hagyatkozhatunk, mint valódi forrásra: magára Kásler Miklósra.

No, tehát abban megegyezhetünk, hogy mit nem mondott és mit mondott a miniszter kezdetű vitafórumunk első és legbiztosabb forrása maga a személy, úgyhogy vegyük is elő mindjárt azt a mondatot, amelyet valóban nyilatkozott. Ezt anyalapunknak tette, a PestiSrácok.hu-nak, így könnyű dolgunk van, rögtön idézhetünk is.

Ez pedig a következő:

„nem kedveli a tudományos véleménydiktatúrát.”

„Minden felvetést cáfolni, vagy bizonyítani kell.”

„Én a tudomány világából jövök, ott a szokás a tézis-antitézis-szintézis. Tehát ha valamit állítok, akkor azt tényszerűen kell cáfolni vagy megerősíteni.”

Nomármost Sudár Balázs ezt a pár mondatot úgy értelmezte, hogy idézem: „Kásler miniszter úr nyilatkozataiból úgy tűnik, mintha lenne a tudomány felé egy elvárás, hogy mi legyen a végeredmény.”

Szerintünk azonban nem ez tűnik ezekből a mondatokból ki. Azért nem, mert nem ezt mondta.

De akkor miért is mondja ez a derék turkológus-finnugrista azt amit mond?

Nos, azért, mert az ő szent területén azt szeretné, hogy ő legyen az orákulum. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy nem csak ő mondhatja meg a tutit. Lesznek mások is, a magyarságkutatóban (MKI), akik foglalkoznak a kérdéssel, ideje belenyugodnia. Árulkodó az a sor, amit mond, persze ismét Kásler Miklósra hivatkozva: „A hivatalos kommunikációban arra hivatkoznak, hogy nem történik semmi, és össze kell fogni a különböző kutatásokat, de hát minket éppen ezért hoztak létre 2012-ben, és elég intenzíven dolgozunk.”

Nos, igen. Intenzív kutató munka zajlik, nyilván, amit nem is vitatunk. Van azonban egy apróság: tehát ez akkor kizárja más vélemények létét, és egy miniszter nem hozhat létre egy másik intézetet, amelyik szintén tudományos eszközökkel, komplex módszerekkel kutat.

Ezek szerint ez bűn.

A tudomány felkent papjai így az indexben vannak, mint látjuk. Sőt! A legbiztosabb módja a dolgok eldöntésének a todományos balliberalizmus szerint az, ha az Index megírja. Mert az Index maga a tudományosság, láthatóan.

Mi itt azonban azt gondoljuk, hogy a todományosság nem az Index hasábjain dől el, ennek megfelelően abban hiszünk, hogy egy témát lehet kutatni másoknak is, lehet ezzel kapcsolatban álláspontot megfogalmazni, és azt bizonyítani. Erről szól a tudomány és véleményszabadság, nem arról, hogy az index eldönti.

Mert ha ők döntik el, akkor például Trump esélytelen elnökjelölt lett volna, akit legyőz Hillary Clinton, továbbá a magyar gazdaság nem fejlődött volna, hiszen megmondta maga a nagy Bokros Lajos is, hogy további megszorításokra van szükség, és Matolcsynak se lenne így keresnivalója közgazdaságtudományi területen. Sőt, ha ők döntenének a tényekről, az lenne szerintük az igazi, így például kijelentették már, hogy a fejlett nyugat nem lett kevésbé biztonságos a migránsoktól.

Ám álljon itt a balliberális fellegvár koronájának ékköve: egy másik korábbi cikkükben azt állították, hogy a Gyurcsány Ferenc által Orbán Viktorral  szemben indított peres eljárás Orbán Viktor pervesztességével zárult. Meg azt is, hogy Orbánnak perköltséget kellett fizetnie, valamint nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie Gyurcsány Ferenctől. Ennek az ellenkezője volt igaz, úgyhogy attól tartok itt az ideje leszállni a magas lóról és elkezdeni valódi újságot írni. Hátha képesek lesznek valamikor arra is.

Facebook hozzászólások

  Templomhegyi Nyerőkő

19 hozzászólás

  1. “Intenzív kutató munka zajlik”, hol Sudár úr, a gender tudományok világában?

  2. Nem írhatják át a TUDOMÁNYT????? Az már át lett írva. Most végre eljôtt az az idõ, hogy végre a TUDOMÁNY vegye át a helyét a volt baromság helyett.

  3. Ha éppen Erdogánhoz, vagy a Türkménbasihoz dörgölődzik a Felcsúti Pszichopata akkor TÜRKÖK vagyunk. Dejszen leszünk mi még kínaiak is.

  4. Csengery Zoltán

    Sajnos, sajnos, csak a Kő marad, a víz szalad. (Mármint a magyartalanító akadémiának sajnos! 🙂

    A magyarság történelmét és nyelvét megpróbálták budenzi és hundorferi mocsárban tartani az mta nya(l)csalnyikjai. Szemmel láthatóan egyre tágul a rés a pajzson. 🙂

    Jó néhány száz évvel ezelőtt egy úri-ember azt mondta: “Az Igazság szabaddá tesz titeket.”

    Már nincs sok hátra… Készüljetek!

  5. Csengery Zoltán

    Sajnos, sajnos, csak a Kő marad, a víz szalad. (Mármint a magyartalanító akadémiának sajnos! 🙂

    A magyarság történelmét és nyelvét megpróbálták budenzi és hunsdorferi mocsárban tartani az mta n(y)a(l)csalnyikjai. Szemmel láthatóan egyre tágul a rés a pajzson. 🙂

    Jó néhány száz évvel ezelőtt egy úri-ember azt mondta: “Az Igazság szabaddá tesz titeket.”

    Már nincs sok hátra… Készüljetek!

    • csakafidesz

      Valóban. Arany János nagyon rossz véleménnyel volt a németekből lett akadémikusról. A Toldy (Schedel) Ferenc féle irodalmárokról, a Reguly féle félig sváb tudósokról, az iskoláinkat elárasztó német tanárokról. Anno a német nyelv tanulása kötelezővé volt téve, ez egyike volt a Habsburgok gyarmatosító politikájának. Még a két világháború között is kötelező volt a német nyelv, és pont annyira szerették a diákok, mint az oroszt 1945 után. Bár el kell ismerni a korabeli német nyelvkönyvek jobbak voltak, mint a partizán-történetekkel telerakott orosz nyelvkönyvek.

  6. “Gender tudomany”, letezik egyaltalan?
    Hiszen az u.n. szabad tarsadalom maga kesz anarchia!

  7. “Gender tudomany” letezik egyaltalan?
    Hiszen a u.n.”szabad tarsadalom ideologiaja” maga , kesz anarchia!

  8. Mi van nem tetszik a velemenyem??

  9. Mi van nem tetszik a velemenyem?
    Genderke menj a pokolba, ez nalatok a velemeny szabadsag?

  10. Ostoba vagy, mint a vezetöid!!

  11. Ne aggódjon Kiss György úr ,ön már nem lesz kínai már a koránál fogva sem.Marad ami,egy fizetett ,unatkozó troll. MÁS :nem lennék olyan optimista,hogy az Indexnél változnak az újságírói szokások,mert az igazi újságíráshoz tehetség és tisztesség is kell,ez pedig a hazudozással nem kompatibilis.

  12. Baratin Lukács

    “Intenzív kutató munka zajlik, nyilván, amit nem is vitatunk.”
    1. Láthatóan mégis vitatod.
    2. Le sem tudod írni helyesen (KUTATÓMUNKA!).
    3. Az őstörténet kutatására megvannak az intézmények és a szakemberek. Az országos vastagbél-szűrésre is? Csak azért kérdezem, mert több magyar ember hal meg benne évente, mint iszlamista terrortámadásban húsz év alatt.

  13. A propagandista (aki nem tudja, hogy a kutatómunka egybeírandó) meg az ő véleménye…

  14. MEdvefütty

    “Ezek szerint ez bűn.”

    ilyet ugye nem mondott senki, ha már mondatonként elemzünk.

    Nem, nem bűn, csak szakmaiatlanság, de ez nem meglepő a fidesztől.

  15. Az ilyen sándorszabófélék idejönnek az agyalágyultság logójával a mellülön, és föcsögnek, valamint észt osztanak. Az előbbit még értem…. De vajon az észt miből osztja a lelkem?

  16. Dr. Doktor Doktorov

    “Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.”

    (Alaptörvény X. cikk)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük