A függetlenek

Dehogy a klíma az év szava! E lángoktól ölelt kis földdarabon a független nyerte kiütéssel az év leghangosabban és leghamisabban kiabált szaváért folytatott versenyt. Az év végére eljutottunk oda, hogy aki ma nem független, az nem is ember, és hogy ki független, „azt én döntöm el!

A függetlenség mítosza olyan mélyen gyökerezett meg a szélsőbalos szubkultúrában, hogy egyes elemek egészen meghökkentő produkciókra ragadtatták magukat nemrégiben hirtelen felindulásukban. Például ott állt a néhány háztömbnyi körben nemzetközileg elismertnek számító Pintér Béla, méghozzá egyik gazdájának, a budapesti színházi élet felett anyagi és kinevezési jogkörökkel uralgó főpolgármester társaságában, és arról óbégatott a megjelent szakma- és klánbelieknek, hogy aki nem kritikus a hatalommal, az egy hülye. Nem független vagy te, Bélám, hanem mindközönségesen hülye! – mondotta volna a közönség, ha legalább részben épelméjű emberekből áll. De nem mondta, hanem tapsolt neki, ahogy később a gazdát is megtapsolta, mert ha Karácsonygazda nevez ki direktorokat, az négyláb, ha a kormány, akkor kétláb.

A fenti diszharmónia nem egyedülálló ritkaság és szokatlan ostobaság. Nem Pintér Béla az egyetlen, aki egyszerre akar nyalni és taposni felfelé. Amennyiben nem bírnánk az átkozott kíváncsisággal és útnak indulnánk, apró kutatólapátokkal leásnánk a baloldali fejekben megtelepedett zűrzavar mélyére, egy meglehetősen furcsa állameszményre bukkannánk. Ez az elmúlt, Orbán által uralt években kialakult államkonstrukció a következőképpen néz ki: van a nép által megválasztott parlamenti többség által kinevezett kormány, amivel szemben mindenkinek kötelessége fellépni, akadályozni a működését, elszabotálni a döntéseit. A hatalmi ágak egymás fékező és ellensúlyozó szerepe (ami jobboldali kormány esetében kiegészül az akadályozó és keresztbetevő funkciókkal) mellett megjelent a gyalázkodó-kórusok igénye is. E gyalázkodó-kórusokat nevezik függetlennek, és mint kötelezően felállítandó demokratikus intézménynek, normatívát határoztak meg számunkra, mert mégse saját pénzből kelljen élniük és venniük a macskatápot társuknak. (A ritka kivételeket, akik nem magyar állami forrásokból, hanem spekulációk során tisztára mosott brit és maláj állami pénzből működnek, ezentúl nevezzük független plusznak. Vagy független-függetlennek. Részletek az 1984-ben!)

Tehát úgy néz ki ez a rajtunk számon kért, meglehetősen fura állameszmény, hogy az államnak kötelezően finanszíroznia kell olyan szerveződéseket, melyek az államot gyalázzák, különben nincs demokrácia, pláne jogállam – ilyenkor pedig a halálbagoly is megvetően köp, ha erre repül.

Kiegészítő pont: a tétel kizárólag jobboldali kormányok és önkormányzatok esetében érvényes, balos kormányokat szidni fasizmus.

A színészek céhének is rögtön a függetlenség jutott eszébe, azonnal függetlennek nyilvánította magát, amint úgy érzékelték, a kormány valami olyasmi tesz, ami a függetlenség legfontosabb részének, a zsebikének, vagyis a zseb tartalmának árt. Esetleg megnehezítené a tehetség kutatását, vagyis a kezdő, még bizonytalan tehetségű színészek megdugását. Kihirdették, hogy a művészetnek a hatalom bírálata az elsődleges funkciója, sőt, az egyedüli funkciója. Nem a szemnek gyönyörködtetése, a szív fájdítása, a szellem pezsdítése, összefoglaló nevén: az alkotás, a kiváló, az egyedülálló csodák létrehozása, hanem mindközönségesen a jobboldali kormányok és önkormányzatok basztatása, átkozása, gyalázása.

Legalább ezt is tudjuk…

Csak éppen nem árt megjegyezni, hogy mi meg ezt nevezzük szellemi hanyatlásnak.

Az alkotásból bírálat lett, a határok tágításából területvédés, az új kereséséből a meglévő szapulása. E lépülés során süllyedtek odáig, hogy a nácik kedvenc tételmondatát üvöltötték ritmikusan himbálózva a legutóbbi birodalmi nagygyűlésükön: hogy ki a független (és a művész), azt én mondom meg! Legközelebb lendíteni is fognak.

Csak a többieket azért ne gázosítsák el, ha egy mód van rá…

Facebook hozzászólások

  Nyilvánvaló Kapitány

Avatar

33 hozzászólás

  1. Avatar
    Nerné B. Laura

    Államosítani minden színházat! Amelyik nem orbánista darabokat játszik, azt bezárni! Éljen a párt!

  2. Avatar
    Jáger László

    Őszintén +mondhatom
    Nem vagyok független!!!
    Én született baloldali érzelmű pasas vagyok ,baloldalon dobog a szívem….
    Mindig a emberek 1Njogúságát vallottam.
    barátilag
    J,L.

    • Avatar

      Te kit érdekelsz, szerencsétlen. Nem az a baj, hogy jobbnak, balnak hiszi magát valaki, hanem az, amikor az aberrált, aljas, tolvaj, hazaáruló gazember állatok mellett érvel.

      • Avatar
        fürgerókalábak

        Ha lennének érvei….

      • Avatar
        kara kozgun

        Fejtő Ferenc: A nemzetére időnként rárontó baloldal – amely Párizsból nézve merő anakronizmus, avult nézet – hogy lenne létező valami? Igaz, irracionális, terrort hozó dührohamain túl vagyunk már, de elfelejteni sohasem fogjuk 1919-es, majd 1945-től a kádári megtorlásokig tartó igen változatos formáit. Ha kései hőhullámaiként, ma is nyomja lelkünket, az Antall kormányt végveszélybe sodró taxisblokád és a múlt évi, a kettős állampolgárságról tartott népszavazás minden álsága. Egyszóval sokan értünk egyet az orbáni kirohanással.
        Emberi dolog, hogy nem mindenki lehet egy véleményen. Hogy a volt miniszterelnök épp Kun Bélát és Rákosit emlegette vihart kavart “tusványosi” beszédében – kihagyva Nagy Imrét és Kádárt –, az nem ízléstelenül ordító jobboldali reklám, ne adj Isten antiszemita frázis. Nem azért maradt el az ő nevük, mert mint a jóshely kinyilatkoztatta,
        “az illetők keresztény-nemzeti származásúak”, hanem csupán azért, mivel a szónok olyan uralomra utalt, amelyet ha jelzői osztályharcos szépségétől megfosztunk, pusztán emberi irigységből, gonoszságból és ostobaságból fakadt. Nagy Imre és Kádár személyisége ambivalens, kettős jelentésű a magyar köztudatban, egyfelől a hithű aparátcsik megtestesítői, másfelől viszont egy rendszer drámájának főszereplői. Ahol Kádár épp a neki szabadulást hozó Nagy Imrét úgy áldozza be hatalmi sakkjátszmájában, hogy a súlyos megtorlásokra szinte átmenet nélkül, jelenik, meg a személyéhez kötődő konszolidáció Petőfivel mit szólna Kelet-Európa mai posztkommunista világához, az oligarchák és a volt ifjúkommunisták féktelen uralmához? Nem emlékeztetné őket a hetvenes évek elejének “lánchídi csatáira”, amikor március 15-én rendőrök, munkásőrök és ifjúgárdisták verték s fogták össze a nemzeti lobogó alatt tüntető, zömben középiskolás diákokat? S mit szólna a 19-es vörös terror meggazdagodott unokáihoz, dédunokáihoz?
        Lehet, hogy odafordulna a könnyen feledő közönséghez, s úgy leckéztetné meg őket, mint hajdan gróf Károlyi Lajost:
        – Ugyan mit tudnak az urak az ilyen emberen magasztalni, hiszen apja, nagyapja, szépapja áruló volt!

    • Avatar

      Egy agyatlan liberálbolsevik barom vagy,akinek szeretném tanulmányozni,hol is dobog a szíve?

  3. Avatar

    Ezt már ismerjük: “független” egészen addig, míg nem lóg valahol – zsinóron. Az NGO ballib fogalma is hasonló: kormányzattól független szervezet, ami külföldi szervektől nem is annyira független. Itt is az a fránya független jelző, amit átvett a baloldal, mint a “civil” jelzőt. Civilben balhibbantnak lenni, az annyi, mintha totálkáros kretén az illető, és mégsem akarja azt mondani, hogy depis. A debil koalíció is előfordul, amire azt mondják, hogy demokratikus, csak éppen nem az, más minden stimmel.

    • Avatar

      Nincs független. Aki nem ide, az oda tart. Ennyi.

    • Avatar
      kara kozgun

      A magyar (zsidó gazemberek uralta!)sajtó:

      Az igazságtól, valóságtól: független
      Hazugság közlésében: teljesen szabad!
      Testvéri gazemberek iránt: elfogult!
      Torzításban: felülmúlhatatlan!
      Félrevezetésben: utolérhetetlen!
      Szemérmetlenségben: egyedülálló!

      “Minden lapszám egy lehetőség és kötelesség is egyben, hogy valami bátrat és igazat mondjunk.” Purlitzer

    • Avatar

      A “független” az ami a jobboldali NEM ELITISTA kormányzattal ELLENSÉGES.

  4. Avatar
    Brindzás Vojto

    Ha 2022-ben baloldali kormány alakul akkor ezek a f..omöccse libsik ugyan kitől lesznek majd függetlenek?

  5. Avatar

    “Gothár-ügy

    Gothár Péter rendező zaklatási ügye nem maradhat következmények nélkül – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a parlamentben előző nap elfogadott kulturális tárgyú törvénymódosításról szólva. Gulyás Gergely kifogásolta egyúttal, hogy annak a színházigazgatónak “a haja szála sem görbül”, aki az ügyet eltussolta.

    A kulturális tárgyú törvénymódosítást úgy kommentálta: a színházak művészeti szabadságába nem történhet beavatkozás.”

    És az SZFE vezérkarának sem görbült haja szála, meg azoknak sem, akik Papadimitiu Athina kisebbik lányát felvételiztették és aberrált, leszbikus módon megalázták.

    • Avatar
      kara kozgun

      Befolyásoló, ösztön, kriticizmus, faji és egyéni önzés, faji önérzet, faji állhatatosság, bujaság,(pedofília) sikerimádat, (sport, színész, irodalmi) SZÉGYENTELENSÉG, erkölcsi érzék hiánya, (politika gazemberei) szívós akarat.” Kiss Sándor: zsidó fajiság 1943
      faj s mint ilyen szükségképpen határozott típussal, jelleggel és hajlamokkal bír Hermann Ottó

      Cicero ezt írta: 2000 éve!
      “A zsidók egy sötét és visszataszító erő részei. Tudjuk, hogy klikkjük számos tagból áll, hogy mennyire összetartanak és szövetségeik milyen hatalommal bírnak. Csirkefogók és gazemberek népe.”
      Mindenhol ők vannak, egymást ölik mára!

  6. Avatar

    Balsors, balf…, balkezes (suta ), balul sült el. No ennyit a balról.

    • Avatar

      A balkezest vedd ki a sorból! Kb. annyi balkezes van, mint jobbkezes, sőt, sok kétkezes is van, akiket tévesen “rejtett balkezesnek” neveznek. Balkezes volt Leonardo is, Bach, Beethoven, Michelangelo. Raffaelo, Mark Twain, Nagy Sándor, Szeles Mónika, Navratilova, Newton, M. Curie és még sokan mások.
      Meg én is. 😛

    • Avatar

      Igazából én is balos érzelmű vagyok, mint mondjuk Kossuth is volt, de ma, amikor az egyetlen nemzeti baloldalt a FIDESZ képviseli, ki másra szavaznék, ha nem Viktorékra?! Ezzel szemben a magát baloldalinak nevező ellenzék a globális tőkét képviseli, még véletlenúl sem a nemzetét! Ha viszont eltekintünk attól, higy ki milyen oldalt képvisel, és pusztán az ésszerűséget tartjuk szem előtt, akkor sem tehetünk egyebet, mint hogy a FIDESZ mellé tesszük az “X”-et! Egyszerűbben fogalmazva: Hajrá, Magyarok! Hajrá, Kedves Jó Viktorunk! Ha Kossuth ma élne, lenne mit tanulnia Viktortól! Viktor nem egy szimpla ember, hanem a nemzet isteni szerencséje! Bizonyos vagyok abban, hogy Kossuth, miután leköpné az aktuális baloldalt, maga vezényelne sortüzet! Ez a baloldal már nem aljasodhat le jobban, az tuti! Jelemtelen, nemzettelen, eszetlen csürhe, a seggnyaló ripacsaival egyetemben!

      • Avatar
        kara kozgun

        Rosszul gondolod, tudod!
        A 48-as forradalmakban oly fontos kezdeményező szerepet játszó Marx helyeslő értékelése szerint a kapitalizmus az „eredeti tőkefelhalmozás” (rablás, lopás, csalás) útján szerzett tőkéjével behatol a mezőgazdaságba, és annak korábbi „feudális” formáit szétverve az addigi önellátó, fenntarthatóbb gazdálkodási formákat, társadalmi viszonyokat haszonelvű, pénzalapú viszonyokká alakítja át
        A forradalom az uzsorát és a szabad rablást szabadította el. A pénzuralmi rendszer farkasa a „feudális korlátok” ledöntése után akadálytalanul törhetett be a falu, a mezőgazdaság aklába és egy évszázad alatt (a téesz-szervezés korára) maradéktalanul fel is zabálta a bárányokkal, a parasztokkal együtt a fenntartható élet alapjait!
        Hát nem magyar, nemzeti ügy volt a forradalom, hanem francia? Akkor talán már értjük, miért robbant ki szinte „varázsütésre” egyszerre Európa tizenvalahány nagyvárosában… Ilyen összehangolt (!) világ forradalmi akciót nehezen indokolhatnánk a kiskunsági, vagy somogyi bordézsma problémáival.
        Ne feledjük, a szobrokkal ékesített Kossuth szabadkőműves volt! Kit is, mit is szolgált? Ma is van ilyen politikusunk! Gondoljunk bele, meg helyzetünkbe! Meg van, egy kitűntettünk, aki kinevezte!

  7. Avatar
    Jáger László

    Ettől függetlenül nem győztél +++
    Továbbra is maradok baloldali és soha nem leszek jobboldali köpönyegforgató,mint orbán…
    Ez nem fér össze az emberi hitvallásommal,gerincességemmel….
    barátilag
    J.L.

    • Avatar

      Te nem baloldali vagy, hanem szánalmasan hülye. Ez nem vélemény…

    • Avatar

      Jajj! Baloldali mint gerinces?
      :(((
      De ha a te aberrációd, hogy mazochista vagy, itt a helyed.
      :DDD

    • Avatar
      kara kozgun

      Nem köpönyegforgató! “Elfelejtve mellékesen a református Orbán apjának zsidó származását és azt, hogy feloszlatta a Magyar Gárdát, amely a nyíltan idegengyűlölő, de a választók egyötödét magához vonzó Jobbik párthoz közelálló szélsőjobboldali félkatonai szervezet.”
      “A zsidók egy sötét és visszataszító erő részei. Tudjuk, hogy klikkjük számos tagból áll, hogy mennyire összetartanak és szövetségeik milyen, hatalommal bírnak. Csirkefogók és gazemberek népe.”
      „ A hatalom mindenütt a rosszabb ember kezébe került. S ez másként nem is lehet, mert csak a gonoszabb ember képes arra a sok alattomosságra, aljasságra, kegyetlenségre, amely a hatalom alkalmazásához, elengedhetetlenül szükséges” Leó Tolsztoj: Az újkor vége esszé 1910!
      A kormányzat nem szilárd elveken, hanem az emberi gyávaságon és hitványságon nyugszik A hatalom erejét az embernek az igazságban való erőtlensége biztosítja Rettenetes dolog az igazságtól elhagyatva élni, és elfulladó szorongással látni, a hazudozás miképpen diadalmaskodik, és a korrupt ember miképpen részesül az élet pozitívumaiból, az igazság beavatkozása késik Az elaljasodás fokozódik, és az ember abban a hiszemben kezd lenni, az igazság merő rögeszme, Ő pedig idióta és fantaszta és hibbant görcsben él! Hamvas Béla

      • Avatar

        sötét állat!
        Mi a f.ért idézgetsz ide mindenféle gondolatokat,amik nem a sajátod?
        Ótvaros egy büdös agyatlan barom vagy.
        Teljesen mindegy,kitől idézel.

    • Avatar

      te továbbra is egy retkes burnyák vagy,amelyik szopni jár ide.
      A gerincedről,csak annyit,hogy megműtötték. Ugye tudod a többit?

  8. Avatar

    Jager még te uggatsz, köpenyeg forgatásról a te Karácsonyod mér minden pártnak tagja volt, az egész balliberális bagázsod már mindenek voltak csak akasztott ember nem. Nagy marhának adsz enni mikor eszel, nem veszed észre, hogy hazudsz és hülyeségeket beszélsz. Orbán már 30 éve egy pártott vallott. Te komolyan ezek után nem veszed észre a baloldal és a jobboldali külömbséget, ezek szereint te egy elvakult kommunista fasz vagy.

  9. Avatar

    A BALLIB oldal valóban független, de a józan észtől független.

  10. Avatar

    Vannak olyanok, akik tulajdonképpen agyilag 14-16 éves kamaszok maradnak, s ez nem változik akkor sem, ha megházasodnak, elvégeznek valami iskolát, gyerekeik lesznek.
    A balosok között feltűnően sok az ilyen éretlen, és szellemileg vagy mentálisan sérült figura. Akik nem veszik észre, hogy amit művelnek a parlamentben vagy a tünciken, leöntik magukat hidegvízzel – mert épp az a kamasztrend a világon – valójában milyen gyerekesen viselkednek. Mint a kamasz, amelyik követeli a mamahotel kiszolgálását, a papa pénzét, közben mocskolja az ősöket.
    De egy gyereknek elnézzük ezt a viselkedést, és sajnáljuk, ha felnőttként meg ő lesz a falu vagy a gyár bohóca, de nem engedhetjük meg, hogy ilyen 80-as IQ-júak vezessenek települést, országot, mint ahogyan kamasz sem dönthet a felnőttek helyett.
    Gyurcsánnyal az élen kötelezővé tenném EQ IQ és pszichopata szűrést évente a parlamenti, önkormányzati képviselők, miniszterek, helyettesek, polgármesterek, helyettesek és legnagyobb állami cégek vezetőinél.
    Félelmetes és ijesztő lenne az eredmény. Nem is tudjuk mennyi szellemileg alultápláltnak adtunk jogot, hogy vezessen bennünket, leginkább a baloldalon.
    Bezzeg a repülőgép, autóbusz, mozdony stb. vezetőknél elvárjuk, hogy épek legyenek, viselni tudják a nyomást, vizsgálatra kell járniuk, de pont azoktól akik a legnagyobb kárt okozhatják, nem kérünk egészségügyi vizsgálatot?
    Ez nagy luxus. S ahogy a balosok példaképeit nézzük a félbolond Schulztól, pszichopata Sorostól, az egészbolond Grétáig nyugaton, ha félidióták vezetnek, az lesz az eredmény, ami most odaát már látszik.

    • Avatar
      fürgerókalábak

      Már nem röhögök jókat az Idiokrácia (Hülyék paradicsoma) c. filmen. Lassan egy polcra kerül az 1984-gyel.

    • Avatar

      “követeli a mamahotel kiszolgálását, a papa pénzét, közben mocskolja az ősöket”

      Telitalálat.

  11. Avatar
    kara kozgun

    Hülyeség hintése helyett, olvass, buta tyúk! Jászi Oszkár

    Erkölcsi szempontból tiltakoznunk kell a politikában, miként a
    Magán életben minden bűnnek és gazságnak eltitkolása, palástolása
    Vagy, pláne annak, mint erénynek vagy érdemnek feltálalása ellen.
    A bűntett elpalástolása bűnrészessé teszi a társadalomnak azt a ré­
    szét is, mely a gonosztettől távol áll. S a hazudozás, a titkolózás,
    a potemkinádok rendszere egy olyan erkölcsi atmoszférát teremt,
    mely minden alkotó politikát lehetetlenné tesz. Egyik nem utolsó
    oka annak, hogy Magyarországon lehetetlen volt egy megfelelő nem­
    zetiségi, és szociális politikát inaugurálni, abban rejlett, hogy az úri
    klikk rendszeresen és államilag űzött hazudozásaival félrevezette még
    a jóhiszemű és egészséges közvéleményt is
    Elég ezeket, a konklúziókat szemügyre venni, hogy világosan lás­
    suk a szóban forgó tézisnek reakciós természetét, bornírt sötétségét.
    A magyar demokrácia és közszabadság útja nem lehet az, hogy a
    fehérterror banditáival összeszövetkezzünk Európa legjobb szellemi­
    sége és erkölcsisége ellen (márpedig aki a kurzus gonosztevőit leplezi
    a külföld előtt, az valójában, bár akarata ellenére is, ezt teszi),
    hanem az, hogy Európa valóban demokratikus, pacifista közvélemé­
    nyével szövetkezzünk ama törpe maffia, ama katonai rémuralom el­
    len, mely a magyar népet szabadságától, jogaitól, földjétől és becsü­
    letétől fosztotta meg.
    Nos, Széchenyi István ezt tanította: régi axióma, hogy az, aki a haza mocskait palástolja, a haza fénypontjait piszkolja be; valamint a bűn leplezője is mindig erényt sújt.
    Bécsi Magyar Űjság, 1922. a
    A Horthyék abszolutizmusa a régi ragadozó magyar feudalizmus,
    klerikalizmus és úri analfabetizmus számára, valamint a nagy zsidó uzsora számára az optimum állapotot jelenti. Nekik a mai rend tényleg a legjobb millő. A Horthy-uralom ugyan
    még teljesebben tönkreteszi a szabadságjogokat, amint ezt a Bach korszak tette volt, ámde ez a jogfosztás csaknem kizárólag a dolgozó népelemek, a proletariátus, a föld nélküli és kisbirtokos parasztság és a produktív intelligencia ellen irányul. Ellenben a Gömbös­féle gépezet a legkitűnőbb eszköz oly mérvű munkanélküli jövedelem kisajtolására, aminőhöz foghatót még a magyar történelem sem látott 1 Innen van, hogy a régi privilegizált elemek, legalábbis a tudat alatt, igen jól érzik magukat Horthy-Magyarországban, mert többé-kevésbé világosan érzik, hogy ez az egyetlen lehető módszer latifundiumaik, vármegyéjük és uzsorabankjaik fenntartására

    Mert bármily dőre és ostoba, hebehurgya és üzletes is az a faji eszme, amely ma némely szomszéd országból be­árad, ki tagadhatná, hogy a fajiság valóban létező erő és biológiai alap, hogy a fajok között tetemes különbségek vannak, s hogy ezek
    a különbségek jó és rossz irányban egyaránt kihatnak. A tiszta fajúság és egyes fajok született és változhatatlan szupremációjának a tana minden komoly gondolkodó ítélete szerint rég megbukott. Mégis vannak lényeges tünetek és fejlődési irányok, amelyeket nem lehet a fajiság imponderábiliái nélkül megérteni.

  12. Avatar
    Molnár József

    Nem tudom, hogy jól értem-e kara úr ( vagy hölgy) Jászi Oszkártól idéz??
    Attól a bitang bolseviktól aki könyörgött a szerb királynak, hogy csapataival szállja meg a délvidéket, mert az srgítené az ő hatalomra jutását.
    Ha az idézet tényleg ettől a tetűtől származik és a kommentelő még büszkén vállalja is az illetővel való ideológiai azonosulást, hát mit mondjak, akkor ő egy lenin fiú.

    • Avatar

      Bizony, az átkosban azért jelent meg a legjobbak között 38 helyen külföldön is.

      Mára viszont Mahir Kara Kozgum-nak csak az általa lenézett Tuti blog maradt, még a radicalpuzzle.blogspot.com is kivetette magából.

  13. Avatar

    A cikkhez csak “A magyar kulturális élet Stockholm-szindrómás foglya a belpesti elit néhány tucat gazemberének!” című alkotáshoz közölt véleményemet tudnám írni, melyet fenntartok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük