Adjuk vissza Karácsony Gergely fülét!

Nem tehetek róla, de amikor megláttam ma, hogy szegény Karácsony Gergely a becsülete és a pártjai után a fülétől is megszabadult, egyből a Preacher ikonikus karaktere, Herr Starr ugrott be.

Herr Starról tudni kell, hogy semmi mást nem szeretne, csak visszakapni a szépségét, ezért bonyolódik bele egyre mélyebben az apokalipszisért dolgozó titkos hatalom, a Grál-szekta ügyeibe. De Herr Starr tragikomikus karakter, a fejlemények közepette egymás után veszíti el testrészeit, egyre kevesebb marad a szépségéből, a végén már a pöcse helyett is egy vízkövesedésre hajlamos csaptelep kókadozik, és mert nincs elég baja, a fülét egy jólelkű ír vámpír fitymájából varrták neki, ami amellett, hogy hülyén néz ki, még rohad is. 

Valahogy Gergely is úgy lehet ezzel az egésszel, mint Herr Starr az apokalipszissel. A sok-sok megcélzott pozíció és jelöltség csak mint a szükséges kellemetlenség vezet a céljához, ami – környezetéből származó információk szerint – meglehetősen profán. Állítólag semmi mást nem szeretne, mint rendezni végre a lakáshitelét, és valahol csöndesen, polgári jelentéktelenségben éldegélni utána. Esetleg néhanapján, amikor nagyon megszorul egy csőtörés miatt, vagy külföldön nyaralna, akkor írna pár ünnepi beszédet Gyurcsány Ferencnek. (Ugyanis ő az egyetlen, aki még igénybe vesz ilyen szolgáltatást a haladó baloldalon, a többiek vannak annyira önteltek, hogy ehhez IS értenek.) Nem akar ő szerepelni, ez sokszor látszik is a fancsali képén, amikor elfeledkezik magáról és a körülötte döngicsélő kamerákról.

Persze a fül nélküli Gergely egy önmagán túlmutató jelenség.

Nemcsak róla árul el sokat, hanem az őt delegáló pártok szervezettségéről, szervezeti hátteréről, „profizmusáról”. Az évek óta tartó összefogás-diskurzus, vagyis az teljesen más elképzelésekkel nyomuló, mellette a legkülönfélébb személyiségzavarokat és egzotikus elmebetegségek felmutató, ám roppant ambiciózus figurák egybeterelése sokkal több energiát vett és vesz igénybe, mint azt bárki gondolná. Ha öt percig nem figyel oda a Bitó-szalonból kijelölt pásztor, ezek rögtön szerteszét szaladnak. Ha meg éppen egymásba botlanak a nagy útkeresések közepette, akkor rögtön összevesznek – ahogy azt láthatjuk a rengeteg, kevéssé fontosnak nyilvánított, ezért kevesebb figyelmet kapó városban. Nem csoda, hogy nem maradt elég beváltható pontjuk egy épkézláb grafikusra és egy aprómunkához értő kampánymenedzserre.

És az egész zűrzavarnak az élén ott áll szegény, szerencsétlen Karácsony Gergely, aki csak a pénzügyi önállóságát szeretné visszakapni. Ahogy Herr Starr a szépségét. Csak neki nem a Balgát kell megtalálnia hozzá, hanem Budapesten a demokratikus összefogást, és közben egyre többet veszít el magából. Most éppen a fülét.

Legyen helye részvétnek a szívünkben!

Facebook hozzászólások

  Piréz Róbert

Piréz Róbert
"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

16 hozzászólás

  1. Avatar
    Vas József

    Hát baszki! Ha ránézek a vigyorára, kiver a víz!

  2. Avatar
    Jáger László

    Ilyen 1 pozitív kampány a fidex részéről!!??..
    Na ez tarlóst nem segítiszemernyit senm,amit nem sajnálok…
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

  3. Avatar
    Bizony T. Alan

    Az év legjobb írása. Öööööö, vagy mégsem?

  4. Avatar
    Vas József

    Hát….. Ha ránézek a vigyorára, kiver a víz!

  5. Avatar
    Kiss Máté

    Ti tényleg ennyire hülyék vagytok?:DDDD Tudjátok egyáltalán hogy működik a szemüveg?:DD

  6. Avatar
    kara kozgun

    Tessék választani!

    Van itt mindenféle sár! Ló, disznó, tehén, elefánt! Lótartó nemzet vagyunk, ez a nemzeti sár! Kicsi, de erős szagú, karakteres! A disznósár nagyobb, bűzösebb, szegények számára is elérhetőbb! A tehén sár nagyobb, lágyabb, torta formájú, stabil, lapos sár, viszonylag nagytömegű! A legnagyobb tömegű, az elefánt sár, mondhatni hatalmas! Mint tudjuk a sár is, elöregszik. Illatát, állagát, elveszti, szétmállik, szétrágják a férgek, ezért új sár kell! Újat kell választani! A régi sár erejét, megszokott szagát, állagát elveszti! Szétmállik, vagy belülről bomlik, tönkre megy! De nem lehetünk sár nélkül! Ezért új sarat kell választani, amit megint négy évig fogunk szagolni! Ki jó kedvvel, igényei szerint, ki fintorogva, aki másik sarat választott volna! Ők az ellenzékiek! Folyton kritizálják, leszólják, a hatalmas sarat, a többség ízlését! Nehezen viselik, hogy most, a másik sarát kényszerülnek szagolni! Folyton kritizálják, bűzét, keménységét, mindent, amit hibául felhozni lehet!

    A “fiatalság” probléma megoldása: A rákos sejtet sem érdekli semmi más, csak az eszeveszett osztódás, gyarapodás, növekedés, önző módon letarol mindent, rátelepszik mindenre, és csak nő és nő és nő. Az eredmény? Megöli azt, akin élősködik és ezzel önön maga halálát is előidézi.

    • Avatar

      “Kara Kozgun
      2019-08-06 : 19:08

      Egészen az ostoba szerepelni vágyó fóruma a TUTI blog! Irók/olvasók távol az értelmesség szintjétől.”

      Ön miért ír ide, miért van itt? Kérdésében a válasz?
      Nem talál közlési helyet “műveinek”?

  7. Avatar
    Nézzük_magát_a_dolgot

    Biztos bennem van a hiba, de nem értem, mi van Karácsony polgártárs fülével. Ez egy rendkívül kártékony és értéktelen ember, egyetlen dolog, ami rendben van nála, az a füle. Egy átlag ember fél-, negyed- vagy akár nyolcadprofil képén a túlsó fül sohase látszik, hacsak nincs elálló lapátfüle. Bár az lenne vele a legnagyobb baj!

    • Avatar

      Ketten vagyunk.
      Sem tartható és kifejthető alapállítást, logikai vezérfonalat, levezetést, sem végkövetkeztetést, tanulságot nem látok.

      És ez az utóbbi időben nem az első és nem az egyetlen ilyen média megjelenés.

  8. Avatar
    Nem vagyok optikusz fővezér

    Én a szemüveg torzító hatására tippelnék. Lehet, hogy fénytörést okoz, és a személy mögötti terület képét látjuk kicsiben.

  9. Avatar

    Igazságtalan vagy! A mínuszos szemüveg torzítása tüntette el a fület.
    A kedves hozzászólóknak meg annyit, hogy nem Karácsony szépségéről szólt a cikk, hanem az amatőr marketingmunkáról. Legközelebb kérdezzenek, mielőtt írnak.

    • Avatar

      Érdekes.
      A cikk az amatőr marketingmunkáról szólna?
      Miért foglalkozik a hozzászólók 90%-a karigeri fizikumával és pszichéjével?

      Nem kellett volna az amatőr marketingmunka kritikáját felvezetni, karigeri fotó beállítás miatt nem látszó füle helyett?

    • Avatar
      Nézzük_magát_a_dolgot

      Kedve Orygabor! Egyik hozzászóló se Karácsony szépségéről vitatkozik, hanem arról, hogy a cikknek se füle, se farka. Ha Ön a Szerző, ami erősen esélyes, csak azt tudom javasolni, hogy az egészet tüntesse el a Karácsony bekarikázott fülével együtt. Legyünk jóindulatúak, felejtsük el. az egészet.

    • Avatar

      Mit a kedves?
      Ami nem mogyorós csokis perec, arra ne mondjam ki, hogy micsoda? Ez a kedves? A piszi?

      Ez az a hely ahol kedvesnek kell lenni? Nem vagyok kedves alapból. ki kell érdemelni.

      Ne legyen véleményem a cikkekről? Pedig volt, van, lesz és le is írom.

      Nem szeretem a yellow page-t, utálom a gonzo-t és azon belül a manipuláló sorozat ferdítéseket, hazugságokat, megvetem a csasztuskákat. De ezt a “cikket” nem tudom kategorizálni.

      Tájékoztatása végett számtalan tényfeltáró cikket és közírói írást dicsértem és fejeztem ki egyetértésem és köszönetem az alkotók munkájáért.
      Nem fogom sem őket – a jó munkák alkotóit – sem magam szembeköpni, a fenti írás, és a kedves jelző kedvéért.

      Remélem figyelt, minden PS által megjelentetett írásról közzétett véleményem az írásra és NEM írójára vonatkozott.

  10. Avatar

    Ti se láttatok még szemüveges embert közelről, mi?…

    Szíjjártó Péter hatalmas lyukkal a fején a saját wikipedia-oldalán:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Szijj%C3%A1rt%C3%B3_P%C3%A9ter

    Gulyás Gergely lyukas fejjel a Mandiner fotóján:
    https://mandiner.hu/gallery/2018/12/gulyas_gergely3.jpg

    Kósa Lajos, lyukkal a fején, az MTI fotója az origon:
    https://www.origo.hu/itthon/20150609-deli-hatar-lezarasa-kosa-lajos-menekultek-bevandorlok-fidesz-szerbia.html

  11. Avatar

    Azért ez itt most szánalmas volt, ezt muszáj bevallani. Nem, nem kell a szemüveg hatását kiretusálni, mi a fenének kellene, és azért ilyen alapon kötni bele egy választás előtt egy jelöltbe, hát, lesújtó.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük