Vésey Kovács László

Avatar
​Mit fognak ehhez szólni mások?

A kommunista, ha ígér…

…akkor sosem szabad hinni neki, mert a negédes ígérgetésen kívül csak a válságba, csődbe vezetéshez, a lakosság elleni terrorhoz és az akasztgatáshoz ért. Mikor mit engednek neki a körülmények. A gazdasági válságot és az emberek lerongyolódását eddig kivétel nélkül minden alkalommal elhozták. 1945 után akasztgatni is volt módjuk, sőt 1919-ben és 1956-ban simán agyon is lőhették ott helyben, aki nem …

Több »

A gyerekek gyerekeskedjenek! Van felnőtt is, aki kimondja az igazat

Zajlik a harmadik globális klímasztrájk, amelynek a célját már bejelentette Greta Thunberg: leváltani a politikai elitet. Persze ő csak bejelentette, nem megfogalmazta, hiszen azok fogalmazták meg, akik őt és még számos, világvége-jóslatokkal agyonrémített gyereket toltak ki a frontvonalba a saját hatalmuk kiterjesztéséért vívott harcban. Ha ellencsapás érkezik, csattanjon csak a svéd kislányon vagy a többi megvezetett gyereken! Az elitcsere izgalmasan …

Több »

Jakab Pétert legyőzte egy pénztári bizonylat

Messzemenőkig támogatjuk Jakab Péter pártelnöki ambícióit. A számokhoz tökhülye, a valósággal csak érintőleges kapcsolatban áll, viszont cserébe kellőképpen agresszív – nem is kívánhatna jobb pártfogót a bérunió ügye. Ha más nem is, az iménti megállapítások leszűrhetők abból a kétrészes doku-teleregényből, amelyben a Jobbik leendő vezetője az árakon panaszkodva mutatta be sajátos viszonyát az általa paprikás krumplinak hitt sápadt tüttyölt ratylihoz. …

Több »

Fúziós politika után fúziós konyha, de ebből is csak összefos… összefogás lett

Nyugodtan kitörhet a kommunizmus a Jobbikban, mert október után két és fél évig nem lesz semmiféle minőségellenőrzés (értsd: választás), így bármilyen nyomorultságra ráfoghatják, hogy nem az. Ezt a nyomorultságot már most, a kampány elején elkezdte szemléltetni a rendkívül mély gödörben lévő párt rendkívül mély gödörhöz igazított reménysége, Jakab Péter. A Jobbik bemerevedett tekintetű gőzszelepe egyúttal a kommunista hangulatból is ízelítőt …

Több »