tutiblog

tutiblog
A PS böllérblogja. Bővebben a Gy.I.K.-ben.

Dolgok, amik sosem fognak megtörténni 2017-ben

Egyre nehezebb haladó szakértőnek (azaz kárörvendő jósnak) lenni Magyarországon, mert most már évekre visszanyúló tendencia, hogy korábban elképzelhetetlennek tűnő dolgok valósulnak meg. Pedig nincs ebben nagy ördöngösség, mindössze annyi történik, hogy olyan kormány igazgatja az országot, amely akarja igazgatni, és tudja is, és nemcsak azzal törődik, hogy a szarból visszahozza a kormányzást (illetve a kampányt). Ezzel az amúgy viszonylag hétköznapi …

Több »

Az év legkínosabb jelenetei, jelenségei

Idén is bővelkedtünk a kínosabbnál kínosabb jelenetekben, jelenségekben. A haladás legelkötelezettebb hívei eljutottak odáig századunk első harmadában, hogy nem megijesztenek, hanem megmosolyogtatnak csak minket, ami – valljuk be – kis lépés nekik, de nagy lépés az emberiségnek. Idáig jutottunk a meszesgödröktől röpke 100 év alatt. Gulyás Marci nem tud eldobni a Sándor palotáig Ez az év sem alakult túl jól …

Több »

Csillagok, bohócok és világmegváltó gondolatok, ötletek 2017-ben

2017-ben sem úsztuk meg az önjelölt világmegváltókat és az olyan világmegváltó gondolatokat, melyek nélkül nemhogy a jövőnket, de már a múltunkat se tudjuk elképzelni. Fekete-Győr András Fekete-Győr András és a Momentum Mozgalom olyan űrt töltött be a magyari demokráciában, mint a ‘80-as években a tupírozás. Mindenkinek kellett, mindenki szerette volna, de aztán hamar kiderült, hogy felesleges, és visszataszítóak, undorítóak leszünk …

Több »

Kedves Emőke!

A játék kedvéért most úgy teszünk, mintha valóban elhinnénk, hogy te írtad az Oktatási Hivatalnak címzett kifejtős fogalmazást. Pedig Horn Gábor kibányászott, megevés előtt álló fikabogyóját rá mernénk tenni, hogy igazából valamelyik háttérbe húzódó, népfrontos komcsi, illetve munkától gondosan távol maradó reneszánsz ember – alapítványi kurátor, színházi dramaturg vagy rendező – az, akinek ilyen költői képek zsonganak a fejében csupa …

Több »