Az én politikusom: a FÉRFI!!!

Népszerű liberális lózung mostanában, hogy a politikából hiányoznak a női energiák, és mivel ezekre annyira égető szükségünk lenne, ezért azonnal kvótával kellene biztosítani a helyüket a törvényhozás meg a végrehajtó hatalom megfelelő területein. 

Természetesen mint megannyi liberális lózung, ez is részigazság, ami a liberálisok esetében rendszerint azt jelenti, hogy kisrész igazságból és nagyrész hazugságból áll. A politikában ugyanis most is vannak nők, szükségünk is van rájuk, hiszen Németh Szilárd Alelnök Úr nélkülük nem tudna ennyire szellemes és szórakoztató lenni. Így bármennyire is hamis alapokról indul a dolog, a jelenség megértéséhez szükségünk van körülnézni a kiindulópontjánál, amely ismétcsak a Művelt Nyugaton van.

Doktor Miniszterelnök Úr félévenkénti menetrendszerinti EP-fellépései alkalmával már volt alkalmunk megtapasztalni, mi számít mostanság menőnek az EP balos és liberális frakcióiban. Egy holland, angol vagy portugál kommunista párt EP-listáján simán befutó helyett lehet elérni, ha az ember 50-es, megtermett vegán kisasszonyság, akinek nagycsaládját a vele élő öt macskája jelenti, politikai képességei pedig kimerülnek abban, hogy a rendkívül rövid hajának kékre festése közben átfutja a számára kiutalt soros jelentést a magyar közállapotokat illetően. Ha ezt, a megfelelő otthonka kiválasztása után, az ülésen folyékonyan fel tudja olvasni az anyanyelvén, az már nem elvárás, hanem a szükséges plusz tőle. És nem egy ilyen szerencsétlen, életével zsákutcába és az LBTQ-közösségbe futott volt maoista van ám arrafelé.

Ha összeállnának, politikai (na, az nem) súlyuk kitenné a Lengyelországnak lakosságalapon járó képviselői helyek hétötödét…

És, hogy ne csak nemi alapon diszkrimináljunk, bizony a magukat férfiaknak nevező szerencsétlenségek mezőnyében se sokkal jobb a helyzet. A leköszönő bizottsági elnök kamerák előtt rendszeresen megrendezett politikai Benny Hill show-i sokak számára ismerősek lehetnek. Nem tudta lezárni a határt (dr Miniszterelnök Urunk zárta le neki), aztán nem tudta kinyitni az ajtót (dr Miniszterelnök Urunk nyitotta ki neki), kis híján felgyújtott egy teljes delegációnyi négert, és úgy általában véve se nagyon tudta teljesíteni a baráti média kamerái előtti szereplés nagyon alacsonyan meghúzott minimumát.

Rajta kívül azonban még rengeteg szánalmas és töketlen férfiimitátor roncsolja a hagyományos férfikép révén kialakított államférfi egykor felállított kritériumait. A leghíresebbeket – Kanada, Franciaország – nem is említve, a 2013-as svéd Eurovízió alkalmával a svéd tévések bátran büszkélkedtek azzal a világnak saját bemutatkozó filmükben, hogy abban az országban erénynek számít, ha a miniszterelnökük nem tud elmosatni a saját hivatalában egy bögrét. 

A hozzá hasonló pojácák is döbbenetesen harsányan kérkednek a teljes politikai alkalmatlanságukkal.

  • Nyugaton ez már szinte sikknek számít az őket hatalomba szavazó választói rétegeknél.
  • „Jaj istenem, csak mondja azt, hogy megoldjuk, de nehogy megoldja, mert akkor magunkat ismerve ismét fél Európát gázkamrába zavarjuk!”
    „A kacsás zoknijánál többet ne gondoljon a világról, mert annak megint rabszolgatártás lesz a vége.”

Mondjuk ezeket a népeket ismerve teljesen érthető, hogy ennyire rettegnek önmaguktól, és afféle politikai Zámbó Jimmyként még EU-tagsági népszavazást is hajlandóak kiírni önmaguk ellen, a politikai minden alapszabályát megszegve.

Legalább megmutatták végre mindenkinek, hogy töltetlen az a fegyver. 

Az én politikusideálom ezzel ellentétben az igazi férfi. A férfi, aki elég okos ahhoz, hogy ne sodródjon meg befolyásolódjon a világ által, hanem eszével, bátorságával és kitartásával alakítsa azt.

Vegyük például a politika egyik legnagyobb férfijét, dr Orbán Viktor Miniszterelnök Urat! Meghívják Olaszországba, ahol sztárként ünneplik. Udvariaskodhatna, sunnyoghatna, mondhatna egy semmitmondó beszédet. de ő ehelyett, barátságos hangnemben, de mégis bátran és egyenesen közli az olaszokkal: Kedves olaszok, nem ígérek semmi jót nektek. Az a helyzet, hogy nektek kéne dolgoznotok magatokért, valamint megvédeni saját magatokat. 

Hogy megértsük, mennyire formabontó gondolatok ezek, olasz ember olasz földön ilyet nem nagyon csinált Garibaldi partraszállása óta, de jó eséllyel még akkor se nagyon. Az olasz emberek a lelkük mélyén természetesen érzik azt a rengeteg átkávézott munkaórát, magába roskadt autópályahidat, meg főleg azt a rengeteg, menekülés közben eldobált kézifegyvert, amit az elmúlt 160 évben elpazaroltak. Nem véletlen hát, hogy azt a bátor embert, aki nem fél ezt közölni velük, megéljenzik és megünneplik. Saját miniszterelnöküket pedig – aki a jó olasz politikai hagyományhoz méltóan a külföldi háttérhatalmak kiszolgálásának igényével lett orvul a hatalomba segítve – kifütyülik és lehurrogják, hiába kínálja neki a gyáva henyélés és felelősséghárítás további vonzó alternatíváját. 

Szóval, ilyen egy férfi. Nem buta, nem gyáva, és főleg nem tartózkodik, hanem FÉRFI!!!

Facebook hozzászólások

  Kurtz ezredes

Avatar

32 hozzászólás

  1. Avatar

    Az államférfi egy önálló entitás. Rendelkeznie kell a lázadások elfojtásához szükséges képességekkel. Ezt legtöbbször nem erővel, hanem érvekkel, a létezésével éri el. Ilyen férfi a balliberális oldalon nem terem, mert az emberi méltóság helyett más preferenciáik vannak az első helyen. A szolidaritás vagy a szabadság. A szolidaritás azonban nem növelhető minden határon túl, mert végtelen erőforrást igényelne. A szolidaritás csak ritka esemény lehet, mert fosztogatás előzi meg. A szabadság sem osztogatható korlátlanul, mert ahhoz is fel kell nőni, követelményeknek kell, hogy megfeleljen az ember ahhoz, hogy szabadságban részesüljön. Csak az emberi méltóság az, amihez nem kell semmi, az őseredeti jobboldaliság benne van, az önmagára támaszkodó ember, a minden körülmények között megőrzött integritás, a méltósággal viselt emberi lét.

    • Avatar
      kara kozgun

      Állam bölcseleti aforizmák!
      „Ha hitvány gazemberek kerülnek magas polcra, (pártunk, és kormányunk!) amennyivel méltatlanabbak erre, ugyanannyival gondatlanabbak és felelőtlenebbek lesznek, s eltelnek esztelen hetykeséggel és vakmerőséggel” (Demokritosz 41/48)
      “Ha közelebbről szemléljük azokat a férfiakat, akik tébolyult időkben a világot igazgatják, jobban csodálkozunk hitványságukon, mint amennyire meglep minket létezésük. Chateaubriand fr. Történész

      „az uralkodókra nézve nem előnyös, ha az alattvalóikban fennkölt gondolkodás, erős barátságok és életközösségek keletkeznek…” (Platón — 31/608) (üldözte is a kommunista párt az egyházat, és az egyesületet!)

      „Ha valaki a közvagyon megdézsmálásában találtatik vétkesnek, csak akkor szabaduljon a börtönből, ha kiengesztelte a várost, vagy pedig az okozott kár kétszeresét térítette meg.” (Platon — 32/917)

      „… nem nevetséges-e ha egész államok, népek közösségben, hivatalosan hazudnak?” Lukianosz.
      (Euripidész— Oltalomkeresők 423-425.sor)

      „Az államok akkor pusztulnak el, amikor már nem képesek a hitványakat a derekaktól megkülönböztetni” (Antiszthenész —12/VI.5.) Mi, most, megtudjuk-e?

      „A szegény emberből támadott elnyomója a szegényeknek hasonló a pusztító esőhöz, nem hágy kenyeret” (Példabeszédek 18/3 – a szocializmus megerősítette e tapasztalatot!)

      . A zsidó kivételesen intelligens, és nagyon meg tévesztő. A világ nagy része nem tudja, de a zsidó célja, küldetése hogy elpusztítsa a fehér fajt, és rabszolgájává tegye a megmaradt színes fajokat, akikre “marhákként” tekintenek. A “gójim” a zsidók lealacsonyító szava a nem zsidókra, a jelentése pedig “marha” (állat). Ezt jól mutatja a mód, ahogy a fekete afrikai rabszolgákat a hajóikra rakták. Minden rabszolgahajót a zsidók birtokoltak, és ők futtatták a rabszolga kereskedelmet.
      A zsarnoki kormányzat meghatározása: a dolgok olyan rendje, amelyben a fent lévők aljasok, a lent lévők lealjasítottak!
      A társadalomtól lop, aki többet szerez, mint amennyire önfenntartásához szüksége van.
      Az önzést saját legmagasabb fejlődési foka pusztítja el! A profitéhségetek, felfal bennetek!
      Századunk egyszerűsítette a becsület fogalmát. Mindenkit, aki nem börtönviselt, becsületesnek tekint.
      Ahol nagy a tulajdon, nagy az egyenlőtlenség is. A kevesek bősége, sokak szegénységét feltételezi
      Nem bölcs emberek, hanem önző papok ihlették össze a Bibliát saját hatalmi bázisuk megtartása érdekében. [V
      A közpénzek ellopását ügyességnek nevezik, tartományok elvételét hódításnak.

    • Avatar

      Tömör és igaz az összefoglalása-

      • Avatar

        Az államférfi felismeri a milliókat összetartó erőt és eszerint cselekszik. A baloldal ezt a hosszú időn át lassan felépült kohéziót bontja az összes lehetséges módon. Tehát nem csak keverik a zsarnokot és az államférfit, hanem bontják is azt amit nem értenek.

  2. Avatar

    Tökéletesen egyetértünk. Ahol zoknibubus, vagy izzadt néger férfitesteket ölelgető, nyákot húzó csigákat be tudnak szavazni államfőjüknek, ott forradalmi tett kimondani a valóságot. Hol vannak az igazi férfiak, akik az őket képviselő férfiasságra szavaznak az urnáknál? S hol vannak az igazi nők, akik a másik nemben az igazi férfiasságot várják el, pláne, ha az egész ország és annak a megvédéséről van szó?
    Vajon hol rontotta el nyugat? Valahol a Rambó, és csupaizom terminátor korszak után kezdődhetett, mert akkor még a harcos igazi férfi volt a divat. Aztán jöttek kedvesnek és ártatlannak látszó buzifiúk, akiket a nők elkezdtek pátyolgatni, mert ők olyan kis tündüs-bündüsök, egyik se akarja őket meg…
    Aztán a harcos nő lett a divat: a katonanő, nyomozónő, belügyminiszternő, akiknek nem kell gyerek, akadályozza a kis pisis a karrierjüket, s ezek a nők már uralják a filmeken az alájuk rendelt nyomozó vagy ügyvédkollégákat.
    Vagyis a nők bedőltek ennek a filmes és életben is sugallt sztereotípiának: légy keményebb mint a férfi, nem kell család, pláne a nyűgös kis fosós kölyök, valósítsd meg önmagad, már az első randin rohanj az ágyba, ne becsüld meg magad, jogod van a szexre…
    aztán a normálisabb, magukra adó, nehezen megszerezhető valódi nők sorra becserkészték ezen amazonok elől a legjobb férfipéldányokat férjnek, és mire már ezek a feminek 40-50 éves macskás szottyanó vénkisasszonyok lettek, nem marad más nekik, mint állami pénzen behívatni friss, fekete férfierőt milliószámra, akiknek – de csak jobb híján – még ők batikbanyaként is megfelelnek.
    De mi lesz, ti otthonkába öltözötten politizáló, fésületlen, pengeszájú politikus szipirtyók, azután, hogy már a kiéhezett kannibáloknak se fogtok kelleni, miután megmelegednek és saját pártjukra szavaznak, tihelyettetek?
    Félpucéran, csomó kanos férfi között riszáló, kiéhezett Rackete szajhaként kénytelenek lesztek hajóskapitányt játszva újabb és újabb néger fiúkat hozni, akik már a kapitányi kajütben természetben is fizethetnek?
    S életben az igazi nőket irigylő keserűségeteket csak Brüsszelben önmagukat megtapsoló batikbanya kolléganőitek viharos tapsa feledheti…

    • Avatar

      “Vagyis a nők bedőltek ennek a filmes és életben is sugallt sztereotípiának: légy keményebb mint a férfi, nem kell család, pláne a nyűgös kis fosós kölyök, valósítsd meg önmagad, már az első randin rohanj az ágyba, ne becsüld meg magad, jogod van a szexre…”

      A kórkép tökéletes és maximálisan igaz.
      Csak amikor már túl vannak a klimaxon akkor döbbenek rá, hogy a béranyák drágák, az örökbefogadás sem engedélyzett már és akkor összes energiájukat azaz gyûlöletüket azokra fordítják, akik éltek a genetikai adottságaikkal és amellett még a foglalkozásukban is sikeresek lehettek, akik tudták, hogy a földi lét egy meghatározott idôre szól és nem mindig a kufároknak kedvez.

    • Avatar

      A nőknek nem jönnek be a pöcs férfiak.
      Egyszerűen őket könnyebb irányítani és kihasználni.
      Úgyis lesz mindig elég alfa, akivel kúrhatnak, de ha nem, nekik az sem baj.
      A szexnél sokkal fontosabb számukra a hatalom, a biztonság és a luxus.
      A nők pont túlértékelik magukat, és nagyon sokszor nemhogy nem fekszenek le az első randin, hanem egyáltalán nem fekszenek le, csak hülyítik a kiszemelt pasit és a szexualitásukkal manipulálják.
      Persze az alfákkal lefekszenek egyből, de ez sem biztos, nője válogatja.
      Szerintem téveszme, hogy egy 50-es nő nem kell senkinek.
      A helyzet sajnos az, hogy akkor megjönne az eszük, e nincs erre szükségük, ugyanis – mivel a fiatalabb nők nem hajlandóak szexelni – nekik is jut bőven férfi.
      Sok olyat látok, hogy kövér 40-50-es nőkért bolondul akár több férfi is egyszerre.

  3. Avatar
    kara kozgun

    Marha! Margaret Tacher,(kémikus) Tereza Mayer, Merkell mutti (fizikus) Kenterbe verte sok jogász, közgazdász, kanmajmot!

    • Avatar

      Mürkül nem vert kenterbe senkit. Egy z…. nő és egy stasi ügynök apa gyerekeként lett kamu kereszténydemokrata. Egy szemétdombra való globalocsicska.

    • Avatar

      Hiába strapálja magát, Kara Ügyeletes Udvaribolondunk, azzal, hogy majdnem minden hozzászólásomhoz hozzáeszkábálva valami se füle se farka hablatyot, reflexből sérteget, mert azon a szellemi szinten ahol Ön van, nem tud senki megbántani. Ahhoz kell legyen egy erkölcsi és szellemi minimuma a kommentelőnek, hogy a véleménye érdekeljen.
      Csak szólok, megkíméljem értékes idejét, hogy valami másra fordíthassa.

      • Avatar
        kara kozgun

        Önismereti tanfolyam, gyakorló ostobáknak

        1. Az ostobaság gyógyíthatatlan fogyatkozás, mert a tudatlan nem ismeri magát, s így nem is igyekszik segíteni a hiányon. Némelyek bölcsek lennének, ha nem hinnék, hogy azok.
        2. …az ostobák mindig merészek. Együgyűségük nem engedi meg, hogy előre gondoskodjanak kibúvókról, és utóbb tudatában legyenek kudarcuknak.
        1. Az Úristen sem gyógyított meg egyetlen ostobát sem, mert az (nem tudván „fogyatékáról”) nem is kérte!
        Az ostobaság, akadálya felismerésének!

        • Avatar

          kara kozgun

          Te filoszok, fallosz forma fárosza, fogd vissza kényszeres grafomániád! Tudod kis fekete holló:

          “Ostoba ember szemrehányására jól ügyelj: királyi kitüntetéssel ér fel az!” (kara kozgun 2019-09-19 : 02:46 PS)

          Amúgy, mit mondott fizikus fiad, a neked javasolt kísérlet várható eredményéről az edényben emelkedik, süllyed vagy változatlan marad a vízszint a beletett jég elolvadása után?
          Az északi jégmezők elolvadása miatt elönti a tenger Londont?

          • Avatar
            kara kozgun

            Gárdonyi novellák: “Hosszú haj, rövid ész” (még rövidebb emlékezet!)
            Mindennemű szellemi elsőbbség olyan tulajdonság, ami nagyon elszigetel: futnak tőle és gyűlölik, és ehhez ürügyül mindenféle hibát költenek tulajdonosa ellen.

          • Avatar

            Mahir Kara Kozgun

            Ez most ült. Folyamatosan tapasztaljuk, hogy nem bírod a szellemi elsőbbséget másokban, gyűlölöd, kikezded, mocskolod akiben tapasztalod.

            A hajad is hosszú?

          • Avatar
            kara kozgun

            ” A legártalmasabb buta ember, aki okosnak hiszi magát!” Lásd, MSZMP Párttitkár efftárs! Az ostobaság gyógyíthatatlan fogyatkozás, mert a tudatlan nem ismeri magát, s így nem is igyekszik segíteni a hiányon. Némelyek bölcsek lennének, ha nem hinnék, hogy azok.
            az ostobák mindig merészek. Együgyűségük nem engedi meg, hogy előre gondoskodjanak kibúvókról, és utóbb tudatában legyenek kudarcuknak.
            Minden ostoba meggyőződéses, és minden meggyőződéses ostoba! (PÁRTOK VIDÉKE!)

    • Avatar

      Kara, magácska nagyon butácskának teccik lenni.
      Legalább a nevüket le tudná írni helyesen ezeknek a globalista ügynököknek, ha már olyan nagyra tartja őket.

      • Avatar

        Azért hibás, mert fejből irta le a népszerű neveket, és nem a szokásos ctrl C-t használta. Karakterszámra fizetik.

      • Avatar
        kara kozgun

        Istennek az észt sukerült legjobban elosztani! Minél inkább ostoba, annál inkább hiszi, neki több van a többinél!

    • Avatar
      zolatiguszti

      Thacer? Miben? Abban hogy vlégig tolta az egyik legkorábbi neoliberális gazdaságpolitikáját? Bezárni mindent és privatizálni? Azóta eltelt pár év és tujuk milyen eredményei vannak a neoliberalizmusnak….Vagy milyen farnkón kezelet az IRA problémát? A hírhedt H blokkok ügye ugye. 7 lv börtönök fegyverrejtegetésért és GB legnagyobb merénylete éppen ellene.
      Vagy mikor már buktázott volna beleugrott inkább a Falklandi háborúba hogy a háborús megmentő szerepében újra győzhessen. Páran meghaltak miatta.És mi a politikai öröksége? Az hogy saját pártja is kihátrált a végén mögüle mér a rohadt nagy sikereben?
      Thacher mindaz ami bemutatja miért kevés a női vezető.Azért mert egy igazi nő nem ilyen.Nem erőszakos, nem törtető, nem öszvér makacs, nem kioktató, nem hatalom éhes.
      Mára a propaganda sikerrel átprogarmozta a nők agyát legalább részben erre .Tele is vagyunk szinglikkel meg szétcseszett házasságokkal.
      Merkel? Sikeres és nagy női vezető? Miben? Abban hogy megpuccsolta a mentorát Kohl kancellárt?
      Vagy abban ahogy minden lehetséges kihívójét kicsinálta a saját pártjában?
      De leginkább abban ahogy a migriválságot a mai napig kezeli és ahogy össze vissza beszél a vallot értékrendje kapcsán? Idejön jópöfizni az NDK-sok kiengedésének évfordukójéra de hagyja a népét megdögleni?
      A sikeres női vezetők igazából pöcs nélküli férfiak, de a sikereiket is érdeme sokszor megnézni hogy jött össze meg milyen áron? pl mindenáron? Nem látnám az a hihehetlen empatikus női lelkiséget amit dumálnak itten évtizedek óta a női vezetésről.

      • Avatar

        zolatiguszti

        Gondolja, hogy “A sikeres női vezetők igazából pöcs nélküli férfiak”?

        Szerintem Ők férfiimitátorok. Olyanok amilyennek a férfiakat képzelik .

        • Avatar

          Tökéletes meglátás, teljesen igazad van!!!
          A nők azt hiszi – és ez akkor látszik a legjobban, ha valaki megnéz egy olyan nőt, aki férfinek hiszi magát, vagyis transznemű/fiú leszbi -, hogy férinak lenni annyit tesz, hogy agresszív és igénytelen valaki, plusz sokat szexel.
          Azt leszarják, hogy a férfiak abszolút nem szexelnek sokat, és leginkább a becsületesség, és igazságérzet, illetve az intelligencia tesz valakit férfivá.
          Meg persze az, hogy az ember mindig magára van utalva, hiszen nem fogja senki megvédeni, ahogy egy nőt.

          • Avatar

            Köszönöm.
            Elfogadom a kiegészítést, azzal a módosítással, hogy:
            “plusz sokat szexel” helyett
            szexuálisan kezdeményező és szabados, esetenként sokat iszik, fenyegeti az alkoholizmus.

  4. Avatar
    Medvefütty

    Ez a FÉRFI a Parlamentben a függöny mögé bújva várt, mikor őt kérdezték volna.

    https://www.youtube.com/watch?v=lp_xknrr5zs

    Ez a FÉRFI Putyin jelenlétében túlmozgásos nyakkendőigazgatással mutatja, mennyire alárendelve érzi magát.

    Ez a FÉRFI nem képes egyenesen válaszolni egyszerű kérdésekre, máskor meg nyilvánvalóan hazudozik, ami a tisztelet hiányának a jele.

    Ez a FÉRFI röhögcsél azon, hogy politikai ellenfeleit illegális és aljas eszközökkel lejáratják.

    Tudjátok mit, legyetek ilyen FRÉFIAK, egészségetekre.

    • Avatar

      Ettől a férfitől őrültök meg 1998-óta. 2010-óta álmodjátok minden évben, hogy megbukik, megbukott és meg fog bukni valamikor. A választás után rájöttök, hogy le kell váltani a népet, mert az esélyetek nulla, azért mert a teljesítményetek is az. Ez a valóság!

      • Avatar
        Medvefütty

        Dehogy álmodom ilyeneket, van jobb dolgom. Nem rajongok a főniért, ja, de személy szerint nem érdekel túlzottan, hogy ő e a miniszterelnök vagy más. Viszont vicces látni, hogy itt mennyire rajonganak érte.

  5. Avatar

    Szép káming áut, gratulálok.

  6. Avatar

    A *nem* miatt van, ezek a libernyák szemetek ismerik az ember testi lelki hajlamait, lásd marketing és pszichológia tudomány !!!!

    Megfelelési kényszeres, passzív befogadó, kritikátlanul igazodó, lelkes divatkövető, végtelenül befolyásolható, vélt társadalmi elvárásnak szolgai módon megfelelő, magoló, meg nem értő, parancs teljesítő, saját gondolatokra képtelen, következetlen, fantáziátlan, sótlan, betanított… állandó ön – bizonytalansága és gyengeségtudata miatti félelme okán önálló erkölcsi érzék nélkül sodródó, ugyanez miatt a pénzen kívül mást értéknek el nem ismerő

    Állítólag a feministák ezeket a női tulajdonságokat nem szeretik – mégis építenek rájuk. Kulturálmarxista globohomo káder hadtestet. :3

    Legfogékonyabb korban vési be a Rendszer a maga kondicionálását : a továbbra is liberális kézen maradt oktatás, média, ÁLcivil Hálózatok adják a divatot amit a fiatalok buzgó lelkesedéssel KÖVETNEK mert a jó kislány konformista és nem rebellis. Idősebb barátnői, akiket már megdolgozott a PC világ, erre még ráerősítenek.

    A férfi nem olyan jó alany momentumosításra, mert individualista, elcsatangol, megkérdőjelez, összehasonlít, önállóan kíváncsi, általában rosszabb jegyei is vannak ugyanolyan tudással, mint ellenkező nemű kortársának…

    Ez az általános, azaz a leggyakoribb útja – módja a cseh katák létrejöttének. Erős nő meg kevés van. Mint ahogy full nőies férfi is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük