Az Újmúlt-2000 KFT az Ön rendelkezésére áll, asszonyom!

Újra jelentkezik népszerű szolgáltatásunk, amely egyensúlyba hozza az Ön múltját jelenével! Kibogozzuk a reménytelennek tűnő csomókat és ellentmondásokat, elsimítjuk a göcsörtöket, kényelmesebb és élhetőbb múltat kínálunk Önnek! Mindezt jutányos áron!

„Tarthatatlan dolog, hogy a dolgozók vasárnap is dolgozzanak Orbán kénye-kedve szerint. Ez ellen tennünk kell! Tettleg meg síppal is akár!!!”

Egyedülálló szolgáltatásunk keretében máris nem úgy volt korábban, hogy:

„Tarthatatlan dolog, hogy a nemdolgozók nem tudnak vásárolni vasárnap! Annyi a minimum, hogy a dolgozók vasárnap is dolgozzanak emiatt! 0rbán ennek a nyilvánvaló oka!”

***

“Mindenáron meg kell akadályozzuk a Fidesz törvényalkotását, a Fidesz által hozott törvények pedig nem köteleznek semmire. Ha kell, akkor a megszegésük árán is el kell lehetetlenítsük a fideszes Parlament munkáját, ami egyébként is illegitim!!444!!!”

Egyedülálló szolgáltatásunk keretében máris nem úgy volt korábban, hogy:

„Minden csodálatos lenne ebben az országban, ha a Fidesz ellenzékből nem obstruálna és nem lehetetlenítené el a kormányzást. Tulajdonképpen a Fidesz volt az ország legnagyobb sírásója akkor is, amikor megszavazta az MSZP-SZDSZ nagyszerű 100 napos programját is 2002-ben. A Fidesz bármit csinál ellenzékben, az szörnyű! :(“

***

„TEKesek, őrök vannak az ülésteremben! Ez borzalmas!!! Agresszíven védik Orbánt, pedig mi csak oda szeretnénk menni ledönteni, esetleg felgyújtani, meg a szánkóit elvinni. Kész rémálom az életem, amiért rendőröket kell néznem.”

Egyedülálló szolgáltatásunk keretében máris nem úgy volt korábban, hogy:

„A rendőrök csak szakszerűen és törvényesen sértették meg azokat a törvényeket, amelyeket egyébként mi, MSZP-SZDSZ-esek hoztunk számukra. Egyszerűen rá voltak kényszerítve sajnos, hogy szám nélkül lövöldözzenek meg rúgdossanak a földön fekvőkbe, mert akkora volt a puccsveszély. Orbán volt a hátterében az egésznek egyébként.”

***

„Előre ország népe, harcra Ma győzelem vár, hív hazánk! Törd a kerítést, a falakat át
Miénk ez a föld, itt Hív az utca, fegyverbe, fegyverbe!!!”

Egyedülálló szolgáltatásunk keretében máris nem úgy volt korábban, hogy:

„Orbán utcára viszi a politikát. Nem tűrhetjük, hogy békésen tüntetgethessenek magyar zászlóval, ami amúgy is egy provokáció. Különben is szlovák terrorveszély van, megjósolta Szilvásy öccse.”

***

„A Jobbik a szar Fidesszel ellentétben, aki a szörnyű XX. század megosztottságát próbálja továbbra is ráerőltetni a közéletre, igazi XXI. századi párt! Már teljesen megváltozott, mint a németek, meg főleg az osztrákok! Velük együtt fogjuk elzavarni a megújuló Zöld Budapestről a barna orbánhordát!”

Egyedülálló szolgáltatásunk keretében máris nem úgy volt korábban, hogy:

„Leütöttem egy nőt. Beszólt, hogy nácibűz van. Én meg leütöttem, hogy büdös zsidó, pákk! Egy ilyen igazi kampósorrú rohadék volt. A heftlijét elferdítettem kicsit.”

***

„Egy demokráciának szerves része a tüntetés, az állampolgárok vélemény nyilvánítása, néhány jelentéktelen rendbontásból nem lehet következtetéseket levonni, egyébként is, Orbán dühítette fel az embereket”

Egyedülálló szolgáltatásunk keretében máris nem úgy volt korábban, hogy:

„Minek mentek oda? Hogy összehugyozzák a Kossuth teret, amit a családok másnap nem tudtak igénybe venni? A rendőröknek kötelességük megvédeni a békés többséget, letartóztatni, összeverni a békétlenkedőket, erre esküdtek fel!”

Facebook hozzászólások

  Kurtz ezredes

Avatar

2 hozzászólás

  1. Avatar

    Gruevszki helyett Orbant hoznam vissza Macedoniaba – egy makedon mondta. Kis dicseret is dicseret.

  2. Avatar

    Ismét beigazolódott! Széchenyi aranyköpése: „Az önkény, mint a tapasztalás bizonyítja, rendszerint karöltve jár az ostobasággal!”

    „Aki el akarja nyomni a kritikát: annak vagy becstelen szándékai vannak, vagy érzi a maga szellemi silányságát.” Szabó Dezső
    “Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod.” Voltaire
    A zsidó nem más, mint egy barbarisztikus, és kegyetlen élősdi más népek nyakán. A legnagyobb ellensége minden fejlődésnek, visszakövetelője minden rothadásnak. Egyetlen egy erő tartja össze őket: a mások iránti olthatatlan gyűlölete, a befogadó nemzetek nagylelkűsége ellenére!— Voltaire

    “ha komolyan vesszük a véleményszabadságot, akkor olyan embereknek is lehetőséget kell adni, akik értékrendjével és nézeteivel nem értünk egyet, vagy veszélyesnek tartjuk gondolataikat”.

    Amelyik hir(detés)ben utazó szélhámos újság fedőnevű banda, nem engedélyez regisztrálás nélküli hozzászólást, mind hazudozik! Nem teszi ki magát, a lebukás veszélyének! Azontúl cenzúrázni óhajt, az ostoba!

    Megteremtették az antiszemitizmust, mint védő tabut. Ez a tabu jól bevált arra, hogy minden kritikát, minden jogos emberi felháborodást torkon fojtsanak vele! Sajátos tudományos jelenség volna az, ha az, antiretekizmus bűnébe esnék, ahányszor egy retket felismernék reteknek, vagy ha azt állítanám, hogy retek van, és fel lehet ismerni a kókuszdiók, narancsok és birsalmák közt.
    Ennyit tudni kéne majomkáim, meg nagykorúnak tekinteni az olvasót! Orosz mese: a TASSZ jelenti, vége: aki nem hiszi, annak utána járunk! No ezért, előre tudni kívánjuk ki vagy! Továbbá szerkesztő bácsi egyáltalán nem tekint nagykorúnak! Csak kis hülyének tart!
    1. Csak a buta ember akar uralkodni a másikon! Proli dinkatúra!
    2.” A legártalmasabb buta ember, aki okosnak hiszi magát!” Lásd, MSZMP Párttitkár efftárs!
    3. „Alacsony, buta, hatalmas, mindenkinek ártalmas!” Lásd Horthy rendszer, szocializmus! + pógári democsokrácia!

    „Hol a bűnözők a törvényhozásban ülnek, soha törvény elé nem kerülnek”! Ókor óta ismert bölcsesség!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük