Budapestnek most kell eldöntenie, hogy fej vagy gyomor legyen

A végén megeshet, ha bő 150 évet tévedtek is, mégis csak a leggazdagabb helyeken fogják bevezetni a kommunizmust, és az akkori világ egyik legnyomorúságosabb helye, Oroszország csak egy türelmetlen tévedés volt. Igaz ugyan, hogy nem teljes országokban (a nép konokul nem bizonyul elég érettnek a nemes eszmék befogadásához), hanem a nagyvárosokban. Mi ez, ha nem haladás…

A nagyvárosokban viszont kíméletlenül, akár az ország többi részének megnyomorítsa árán is. Ami talán meglepő – legalábbis folyton mások vagyonát megkívánó újkommunistákat nem ismerő újszülöttek számára –, hogy ez a fajta, ún. nagyvárosi kommunizmus nem a történelem folyamán állítólag folyamatosan osztályharcot folytató munkásosztály javára és érdekében jön létre, hanem a munkásosságból – Európa sajnálatos gazdasági és társadalmi leépülése során kisarjadt – dologtalan proletariátus és a járadékos értelmiség kényeztetésére.

Karácsony Gergely eddig nem különösebben igyekezett beteljesíteni a kampány alatt megfogalmazott ígéreteit, ami – ismerve a legendás szürkeállomány legendásan gyenge szellemi képességeit – nem is akkora baj. Kivétel a Szabad Városok Szövetségének névre keresztelt érdekérvényesítő- és nyomásgyakorló csoport képez, ami a Visegrádi Négyek fővárosi vezetőinek tanácsa akar lenni papíron. Karácsony kampánya során sokszor előkerült az a toposz is, hogy így lehetőség nyílik az uniós büntetőintézkedések miatt megvont pénzek megszerzésére is, ami nagyszerű lehetőség, de sajnos egy sor sem igaz belőle.

Ezeket a pénzeket ők nem visszaszerzik, hanem elorozzák.

A Szabad Városok Szövetségét alkotó vezetők, az alkotás után megfáradva, nem mulasztották el méltóképpen megünnepelni magukat, aminek során interjúkat adtak. A várakozásoknak megfelelően kizárólag a baloldali cselédsajtónak, akik a kitüntető figyelmet ájult lelkesedéssel viszonozták. Különösen bájos volt, ahogy a korábban mindenre savat köpő 444.hu a Mesék Leninről és Sztálinról műfaját modernizálta és tette szobatisztává, és a legnyilvánvalóbb városvezetői hantákat is mindennemű pikírt megjegyzés nélkül továbbították olvasóiknak, amire az sem elégséges magyarázat, hogy a jeles esemény házigazdája a gazdájuk egyeteme volt. Úgy tettek, mintha tényleg elhinnék, hogy ez a négy ütődött városvezető fogja helyreállítani a klímát, megállítani a társadalom elöregedését, miközben megoldják a lakásválságot is, amit amúgy a globalizációnak és az urbanizációnak köszönhetünk. Emellett persze sikeresen megvívnak az apokaliptikus rémdiktatúrákkal és sokszínű, befogadó világot hoznak létre…

Pedig az egész semmi másról nem szól, mint az SZDSZ fénykorát övező népi-urbánus vita mesterséges feltámasztásáról.

Azért, hogy bizonyítékot találjanak arra, hogy az általuk képviselt multikulturális, globalista-urbánus gondolat sikeresebb a nemzetinél, az általuk irányított városokban igyekeznek bevezetni a kommunizmus egy sajátos változatát, ami a városokban sajnálatos tenyésző járadékos értelmiségieknek, lezüllött munkásoknak és élményeket gyűjtő fiataloknak mindent megad, amiért máshol dolgozni szokás. A kísérlet pénzügyi fedezetének pedig a városinál sokkal szegényebb és elmaradottabb vidéknek járó fejlesztési forrásokat szeretnék megszerezni, vagyis mintegy kizsebelni a körülöttük lévő országot, hogy a végén, ha sikerrel járnak, akkor ezt a modellt sikerként állítsák be az általuk kirabolt vidék elé.

(Persze, mondhatnák azt is, hogy dolgozz, te helóta geci, de az a régi Jobbik volt részegen.)

Az SZDSZ utoljára a népi-urbánus vita tetőfokán volt képes átugrani önállóan a parlamenti küszöböt, és ezt azóta is meghatottan emlegeti a körgyűrűn belüli értelmiség. Mert – mondjanak bármit mindkét oldal fantasztái – a népi-urbánus vita a politikai hatalom megszerzéséről szól az első szabad választás óta. Tagadhatatlan persze, a világtrend is a kezükre játszik, mindenhol kiéleződött a centrum-periféria konfliktus, ám Magyarországon messze nem (csak) erről van szó. Végre egy számukra megnyerhető vitát szeretnének, miután az elmúlt években, az áldozati pózban való fetrengés kivételével (Segítség, elnyomnak!), mindent elveszítettek. Nem tudták maguk mellé állítani a többséget a migránsok simogatásának morális parancsával, a rezsicsökkentés minden gúnyos mém ellenére népszerűnek bizonyult, a Brüsszellel vívott szabadságharcra pedig rezonál a magyar néplélek. Háromból nulla.

A modernizáció és a felzárkózás viszont a jobboldalnak is régi vágya, a népies-keleties harmadik út pedig már a húszas-harmincas években is szánalmas volt, nemhogy 2019-ben. Nem véletlen, hogy a józan, értelmes jobboldali, konzervatív ember úgy kerüli ezt a témát, mint leszbikus nő a kalóriaszegény táplálékot, ezért találták ki a haladó baloldalunk mögött megbúvó agyközpontok, hogy a népies-urbánus vitát kell újra prezentálni a hazai közönségnek. Ebben a vitában a sokszor szánalmasan tekintélyelvű és a privilégiumait az ország kárára is megőrizni kívánó baloldal végre modernnek látszódhat, és ha a modernitásnak ezt az illúzióját sikerrel állítják szembe a nemzeti önbecsülés kereteivel, akkor pár év múlva megint mehetünk vissza a ‘89-’90-et jelentő startmezőre, egy kifosztott ország romjain.

A visegrádi négyek városvezetői a saját országuk kárára akarnak egy alapvetően elhibázott, önsorsrontó modellt megvalósítani és példaként elénk állítani. Ahelyett, hogy kimondanák végre, a nagyvárosokban élők vannak annyira gazdagok, hogy ne járadékokból és gesztusokból akarják tengetni az ingyen ebédet, hanem végre a nyugati demokráciák alapját adó polgárként kellene működniük, megint le akarják őket fizetni. Nyilván nehéz összehasonlítani egy budapesti lakos lehetőségeit szerencsésebb történelmű ország nagyvárosi polgáraival, de a távolság egészen hasonló a városok és a vidék között.

Budapestnek – mert megteheti – nem könyöradományokra és kommunizmusra van szüksége, hanem kíméletlen versenyre, aminek a végén ott állnak a burzsoák és a citoyenek, akik végre annyira vagyonosak és önállóak, hogy egy ország irányítására is méltók.

Budapestnek fejnek kell lennie, nem gyomornak!

Facebook hozzászólások

  Piréz Róbert

Piréz Róbert
"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

9 hozzászólás

  1. Avatar

    a fej v. gyomor szvsz azt jelenti (kérdezi), hogy 1 maflást kérsz v. 1 gyomrost?

    • Avatar

      Tolós,vagy húzós pofont?

      • Avatar

        A maflás
        Naaa deee ddrága ccccimmborám,,az valami fröccsféle!
        Természetesen,ökölvíváskor szintúgy más kérdés,pláne ha az edző bácsi is arra szorgalmaz…

  2. Avatar

    Volt egy 98%-os népszavazásunk, ami egyszer és mindenkorra kimondta, hogy nem óhajtunk migránsokat az országunkba.
    Ennek megfelelően aki betelepít bármilyen trükkel idegeneket, legfőképp muzulmánokból egyet is, az számoljon a nagyon súlyos egyéni következményekkel. Mert nemcsak megígérjük, de meg is tesszük, hogy minden felbukkanó muzulmánt felkutatunk és betelepítünk a hazaárulók ingatlanjába…illetve a 2/3-dal, vagy újabb népszavazással hazaárulásnak minősítjük a betelepítést és garantálunk 20 év börtönt.
    Mi nem leszünk Svédisztán és Olaszország sem, ahol a lakáskiadók, dzsihadistákat jó pénzért oktatók és kosztoltatók és migránsügyi ügyintézők meg a Soros-bűnszövetkezet a mi pénzünkön, a mi lányaink testén, a mi biztonságunk és a leégetett templomaink árán gazdagodhassanak!
    Csak előre, még időben szólunk, mielőtt a migránspátyolgatók lakásai égni kezdenek.
    A magyar ember sokszor volt saját hazájában külföldiek rabszolága, és már nem tűrjük ezt többé.
    Figyelmeztetés a magyar népléleket nem ismerőknek.
    “Barátilag.”

  3. Avatar

    Szerintem Budapest legyen az, ami eddig: főváros.

  4. Avatar

    Na sötét állat (fekete holló)
    te is kérsz? (Csjortvozmi)
    Ha szereted azt amikor aláznak,csak bátran nézz szembe Velünk! Félsz eldönteni,hogy mi vagy.
    (te amúgy csak idézetekből élsz. Olyant pedig mindenki tud.)
    Azt nem értem,hogy miért is kapsz pénzt,mert nem csupán marha vagy,hanem leölendő állat. Azaz selejt.
    Hidd el,felénk megnézne az állatorrvos,sztán a pecsét után a szivacsos marhakórt elkerülendő,kobzópapírt adna.

  5. Avatar
    Br. Beverneky

    …hmmm…
    A (z ismét) vörös rongyokba öltözött Budapest lakói azon részének köllene döntenie, hogy karigerinek fej vagy gyomor (copyright by Bruce Willis)!!!
    Összeszedhetnék már magukat a szégyenletes teljesítményük után, és vonulhatnának tízezrével a Városháza, Újszínház stb elé!! (Ja, hogy pont nem ott áll meg a villamos?)

  6. Avatar

    párhuzamos alkatú, mint a vasúti sín, csak rá ne tévedjen egy gőzös.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük