Elnyomó ciszgender

Klímahisztéria és az általános iskolai tananyag

A klímaváltozás tagadói nagyobb figyelmet kapnak a médiában, mint a klímakutatók – sírta el magát a haladó libsizmus kedvenc szikratávírója, a 444.hu, méghozzá a jó nevű Kaliforniai Egyetem kutatóira hivatkozva. A féktelen röhögésen túl tartozunk annyival magunknak, hogy végiggondoljuk, tényleg így van-e, és ha igen, miért. Kezdjük azzal, hogy a klímaváltozásnak nem igazán vannak tagadói. A klíma hasonlít Leninre, csak …

Több »

Klíma Gréta esete a hétfejű felmelegedéssel, avagy gyermekek keresztes hadjárata a XXI. században

Adottak ezek a naiv, tizenéves gyerekek, akik még nem látják folyamatában a világ változását, mert azalatt a pár év alatt, amióta megtanulták elolvasni a kezdőlapjukat, még nem történt semmi jelentős.  Ezért jellemzően úgy képzelik el, hogy a világegyetem nagyjából a mai formájában jött létre, olyan tizenöt-húsz évvel ezelőtt, és Mark Zuckerberg teremtette.  Nem csoda, hogy a bukott politikusok a hóeke …

Több »

Kedves, Magyarországon hirdető nemzetközi multicégem!

Pár hónapja már beszéltünk, de úgy látszik, nem tudtad – vagy amire én leginkább gyanakszom – nem akartad megérteni mondandómat. Hadd tegyek hát ismét egy kósza kísérletet a jobb belátásra bírásodra, hiszen voltaképpen abból élsz, hogy eladod az amúgy nem különösebben létszükséglet termékeidet nekünk, tehát végtére is a te érdeked, hogy ne húzd ki nálunk újra meg újra a gyufát. …

Több »

Karbonlábnyomtáblázat hívőknek

Szeretnéd óvni, védeni a Bolygót, de fogalmad sincs, milyen módszerrel kezdj hozzá? Minél kevesebb szemetet szeretnél termelni, de hiányzik a világos tudományos útmutatás ennek módszertanára? Élhetőbb világot szeretnék hagyni az unokáidra, akik nem is lesznek, mert már a gyerekeid hatalmas karbonfelhőt hagynának maguk után, ezért inkább macskát tartanál? Mi segítünk eligazodni a káros gázok kibocsájtási értékeivel teletehénfingott útvesztőben! Ha ugyan …

Több »