El Comandanté és a rózsaszínben pompázó buzik

Van valami nehezen megmagyarázható szerelem a haladó liberálisok és a retrográd diktátorok között. Azaz, a retrográd diktátorok részéről érthető a szimpátia, többnyire a haladó liberálisok vezette országok által küldött segélyek ellopásából tartják fent a diktatúrájukat, abból fizetik a hadsereget, ami lelövi a szeretett népet, ha lázadozni merészelnek. És persze abból fizetik az élcsapatot. Fordítva felmerülnek kérdések.

Apropónk, Kanada szuperprogresszív miniszterelnöke, a első számú pojácája alélt hangon emlékezett meg Kuba nagyszerű vezetőjéről, a tömeggyilkos, erőszaktevő, elnyomó diktátorról, Fidel Castroról. Egy félmondatban utalt ugyan rá, hogy nem egyértelmű az életműve (szerény véleményem szerint az), de mindenképpen jelentős teljesítményt tett le az asztalra. Ő az egészségügyet és az oktatást említette, ám hiába, mert Fidel egyedüli teljesítménye az, hogy Szovjetunió nélkül is hatalmon tudott maradni.

Fidel valóban kiváló autokrata vezető volt, ezt az is mutatja, hogy a hatalom megszerzése utáni 5. évben már egyetlen egy volt harcostársa se volt életben. Mindenki tőle függött, ő volt a hatalom egyedüli birtokosa, az előnyök, a fizetés forrása. Míg Szovjetunió létezett, könnyű dolga volt, hisz a minden pénzt megért a „nemzetközieknek”, hogy az USA hátsó udvarában tarthasson egy provokatív barátot. Bár a nukleáris arzenál odatelepítésével egyszer azért ők is túltolták a bringát, de legalább képesek voltak visszatolni, ami arra mutat, hogy Fidellel szemben a szovjetek mindig is reálpolitikusok voltak.

A kubai rakétaválság névre hallgató faszméregetés egyébként semmi mást nem bizonyít, minthogy Fidel Castro számára a kubai nép jóléte (egyáltalán léte) sokadlagos kérdés volt a nemzetközi munkásmozgalomnak nevezett nemzetközi bűnszövetség sikere mögött.

Ahogy az „egészségügy és az oktatás fejlesztése” is.

Noha a diktatúrák liberális apologétái szívesen hazudják az ellenkezőjét, ezek sem voltak sikeresek Kubában, ellenben legalább drágák. Az egészségügy egy klassz nosztalgiavonat, ha eltekintünk a rendkívül csinos és kedves ápolónőktől, kb. a hatvanas évek színvonala. Fénykorában, a hidegháború csúcsán Szovjetunió és a Varsói Szerződés csatlósállami fizették, hogy egyrészt skanzen jellegével rávilágítson a kapitalizmus embertelenségére, másrészt oktatóközpontként funkcionáljon a harmadik világ szocialista útra tévedt szerencsétleneinek. Az, hogy Angolából meg ki tudja honnan oda jártak orvoslást (és kínzást) tanulni, a Szovjetunió által adott korrupciós tétel volt, semmi más.

Az oktatás fejlesztésének dicsérete alatt talán még Trudeau se érti, hogy mit akart mondani. Megtanította írni-olvasni a „népeket”, aztán annyi. Többé-kevésbe felszámolta az analfabetizmust, de ezt talán ne tartsuk évszázados sikernek.

Kuba nem más, mint egy embertelen, megalázó panoptikum.

Kuba a lassan hatvan éve lezajlott „forradalom” óta is az, aminek látszik: szocialista panoptikum, a politikai idealisták nosztalgiaországa, melyben az ember óhatatlanul válik ennek a múzeumnak valamely kiállítási tárgyává. Kuba mindeközben a poszt-68’-as generáció ideális üdülőtelepe, ahol az egyszeri libnyaf értelmiségi kedvére hódolhat a lődörgésnek, semmittevésnek, az unalomnak, ami a szegények egyetlen luxusa.

Az, hogy enyhül a rendszer, nem a felvilágosult élcsapat felismeréséből táplálkozik, hanem a Szovjetunióból érkező támogatások elapadásából. A kényszer nagy úr, egy olyan természeti kincsek nélküli országban, mint Kuba csak két dologra lehet támaszkodni, ha pénzt kell szerezni az élcsapatnak és a hadseregnek. Az egyik az emberek munkája, de ahhoz szükséges volna néhány jogot megadni nekik cserébe, vagy a másik lehetőség, hogy hagyjuk a „nemzetközi” liberálisoknak, hogy most ők fizessenek le. Persze az egészet lepapírozva néhány szállodanyitási koncesszióval…

Kuba a másodikat választotta. Trudeau is. De legalább továbbra is lehet hódolni a fekete autóknak és a szórakozást egyedül biztosító feljelentgetésnek. Mert itt mindenki a kubai nép legnagyobb barátja….

Facebook hozzászólások

  Piréz Róbert

Piréz Róbert
"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

2 hozzászólás

  1. Avatar

    A de Gaulle idézet Vive le Québec libre.
    Trudeau egy internacionalista kommunista liberális volt és harcos anti szeparatista.
    Na meg jenki gyűlölő úgyhogy faszán kigyütt a
    cukornádvágóval.
    Bár ő inkább juhar szirup kedvelő habitant.
    Amellett válás és buzibarát bár még nem abortusz marihuana és euthanázia kedvelő mint fiacskája.
    Egyikük sem értett a gazdasághoz annál inkább a magamutogatáshoz. Üres senkik
    akik az egész világgal elhitették hogy ők valakik.
    Trudeau pere hazudott mint a vizfolyás és mikor rajtakapták vállat ránditott és táncolt egy pirouettet. Gőgös gyűlölködő lenéző akinek a képviselőkről az volt a véleménye hogy száz méterre a Parlamenttől senkik.
    A québecki nacionalistákat különösen gyűlölte. Az FLQ terroristákat felheccelte addig ameddig meggyilkolták a túszul ejtett angol üzleti megbizottat és a Mafia szálakkal gyanusitott munkaügyi minisztert.
    Gyűlölt provokált hazudott fölényeskedett.
    De nem volt tök hülye mint a szinész csemetéje csak gonosz aljas és hazug.
    Nem csak azt rebesgették hogy komcsi hanem buzi. Fia mint felesége drugfüggő hippy.
    PILF nek is csúfolják a MILF mintájára politicians … mothers I would like to fuck.
    Ilyen picsák szavaztak rá.
    Ha ezek a világ legnépszerűbb politikusai rettegjetek a többi idiótától és bitangtól.

  2. Avatar

    Egy nagy büdös izé volt a szocnyalizmus egészségügye. A romjai alól most mászunk ki a lepusztult kórházainkkal. Ahol még gyógyszer sincs, mint Kubában, nos ott a gyógyulás esélye kicsi. A szovjet kórházakból akkor jött ki a beteg gyógyultan, ha a hozzátartozók elég vodkát vittek be neki.. Bizonyos mennyiségben nemcsak a máj- és agysejteket, de még a rákos sejteket is elpusztítja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük