Európa bukása – a történelem már megint ismétli önmagát

Aristo megírta a nyilvánvalót a Római Birodalom bukása és Európa jelene közti analógiákról. Továbbmegyünk a témával, 14 pontban részletesen taglaljuk, miért is bukott el Róma, és melyek a leginkább zavarba ejtő párhuzamok korunk, és az V. század Európája között.

Manapság késő római történelmet tanulmányozni egyáltalán nem egy kényelmes elfoglaltság. Ritkán esik meg, hogy ennyire jól összeszedve tárazhatjuk be gyermekeink jövőjét, de már a saját öregkorunkat is. A végkonklúzió kb. az, ha nem is az Apokalipszis közeleg, az eddig általunk ismert világnak szép lassan vége lesz.

A bejegyzés Bill Federer, a Washington Post egykori publicistájának írását követi, mely eredetileg az USA belső viszonyaira vetítette Róma bukását. Ma már láthatjuk azonban, az általa felvázolt forgatókönyv sokkal inkább Európára igaz.

A történelem már megint ismétli önmagát…

[well type=”well-lg”]
A kínai nagy fal
[/well]

Krisztus után 220-ban az akkori világ orbánviktora a kínai császár volt. A Han-dinasztia császárai ugyanis eléggé el nem ítélhető okokból úgy döntöttek, nem kérnek migránsokat. Ezen okból megépítették az első Kínai Nagy Falat az akkori mongol határon, ahonnan a gazdasági menekültek szerették volna megközelíteni Kínát egy magasabb életszínvonal reményében.

Később Csin Si Huang Ti se látott jobb megoldást a hunok visszatartására, mint továbbépíteni a Kínai Nagy Falnak nevezett kaput szárnyakkal.

Ennek a politikának az eredményeként a hunok nyugatra támadtak kelet helyett, és mivel ők voltak a korszak ISIS-főgonoszai (később egy egész pontot szentelünk Attila népének), ez egyfajta dominóhatást indított be, és az általuk elüldözött törzsek is nyugatra vándoroltak Közép-Ázsiából, mígnem szépen elérték a nyugat-római birodalom határát.

Ahogy azt blogger kollégánk, Aristo megénekelte korábban, a későantik Valens császár a kor Merkeljeként gondolta úgy, hogy milyen jó ötlet a Wilkommenskultur, és mennyire frankó lesz a népességet a Dunán át kivájt fatörzseken, mosóteknőkön menekülő gót migránsokkal pótolni. A sors iróniája, hogy a „befogadó” Valenssel épp az általa befogadott gótok végeztek 378-ban a hadrianopolisi csatában.

[well type=”well-lg”]
A nyitott határok
[/well]

Köztudott, ezután „illegális bevándorlók” öntötték el 100 év alatt, több hullámban az egész Római Birodalmat. Olyanok, akik a belső határok híján szabadon kerestek maguknak szállásterületet Európa szerte. Ismerős? Dajcsland, Holland Szvíden, Denmárk… lényegtelen, milliós tömegek keresik az új életüket. Megérkeztek ekkor Európába elsőként a vizigótok és a keleti gótok, majd a frankok, angolok, később a szászok, alemannok, thüringiaiak, rúgok, jüttök, piktek, burgundiak, lombardok, alánok, vandálok. Csupa olyan nép, melyeknek neveit ma a fejlett és befogadó Nyugat Európa különböző történelmi vidékei viselik.

A kemény cucc azonban – már ekkor is – az afrikai berberek és az arab fosztogatók megjelenése volt Róma éléskamrájában, Egyiptomban és Észak Afrikában. Igen, Észak-Afrika nem sivatag volt, hanem dundi kövér termőterület, és sajnos később az arabok tették azzá, ami ma, a kevéssé ökotudatos kecskelegeltetéssel és a mezőgazdasasági munka teljes szkippelésével.

Will és Ariel Durant, akik egyébként történész házaspár voltak, több hatalmas könyvet írtak a harmincas és hetvenes évek között Amerikában. Egyik összefoglaló művük a téma kapcsán a „Story of Civilization” egy 11 kötetes korpusz, mely Egyiptomtól Napóleon koráig veszi át a világtörténelmet. Ez a munka máig alapműnek számít, amiért meg is kapták az Egyesül Államok egyik legmagasabb állami kitüntetését és – a civil szféra elismeréseként – a Pulitzer díjat is. A mű harmadik kötetéből fogunk a későbbiekben sűrűn idézni, mely a témához kapcsolódik és címe „Caesar és Krisztus”.

Ha Róma nem fogad be oly sok idegen származású férfit oly rövid idő alatt, ha ezek a jövevények átmentek volna Róma iskoláin ahelyett, hogy a nyomornegyedekbe kényszerülnek, ha a Birodalom képességeik és tehetségük alapján bánt volna velük és megadta volna az időt asszimilációjukhoz valamint felzárkózásukhoz, talán szert tehetett volna egy új faji és irodalmi vitalitásnak eme infúzió révén, és maradt volna egy római Róma, mint a Nyugat hangja és a fellegvára.” (Simon & Schuster, 1944, 366. oldal)

[well type=”well-lg”]
A közös nyelv elvesztése
[/well]

Eleinte a bevándorlók asszimilálódtak, és megtanulták a latin nyelvet. Aztán a Római Birodalom „hiányszakmáiban elhelyezkedve” úgy dolgoztak, mint a szolgák. Idővel azonban sokan vezetőkké váltak, Septimius Severus személyében pedig barbár császára is lett a Birodalomnak. Ő volt a római Obama.

Ez erősen emlékeztethet arra, hogy a migráció első – még békésebb – hullámára, mely a hatvanas-hetvenes években indult Európa felé, bár a gondok már ekkor is megmutatkoztak. Míg kevesek számára megadatott ugyan az előremenetel lehetősége, a túlnyomó többség mégis csak a hadsereg talpasaiként és a városok proletariátusaként tengette életét a Birodalomban.

A negyedik század második felétől azonban annyian, és olyan gyorsan jöttek egyszerre (migránsválság), hogy az újonnan érkezők már nem tanultak meg latinul, hanem inkább saját nyelvük és a latin keverékeit hozták létre, és nem is mutattak hajlandóságot semmiféle asszimilációra. Akik korábban érkeztek, és még volt egy kis közük Rómához, ma neolatin nyelveket beszélnek, akik meg a buli végére érkeztek, ma a germán nyelvcsalád tagjai jelentős, vagy kevésbé jelentős latin szókinccsel.

A Római Birodalom egysége kulturálisan végleg megbomlott, s bukása bekövetkezett. Elég erős? A java csak most jön!

[well type=”well-lg”]
A jóléti állam
[/well]

“Kenyeret és cirkuszt!”  Ez a „szociálisan érzékeny” állami program a „csúcson”, Kr. e.123 körül vette kezdetét, és egy rendkívül erős római politikus, bizonyos Gaius Gracchus ötlete volt. Ő kezdett el arra játszani, ha az állam biztosítja a polgárok jólétét, azzal saját hatalmának stabilitását is biztosítja. Ennek eszköze pedig a szociális segély!  A szoctám neve dole volt az antik Rómában, ami ugyan nem 1200 Euró zsebpénzt jelentett a „leszakadó társadalmi rétegeknek”, hanem havi ingyen gabonát minden rászoruló római polgárnak.

A római költő, Juvenalis (körülbelül Kru. 100 körül) leírta, hogy a római császárok úgy ellenőrizték a tömegeket, hogy tudatlanságban tartották és megszállott élvhajhászásra sarkallták őket, hogy így ne legyen kedvük semmiféle lázadáshoz. A politika iránti érdeklődés általános hanyatlása miatt így azok nem is éltek azokkal a jogokkal, amikkel egyéb iránt rendelkeztek, és ezáltal nem is távolították el vezetőiket a hatalomból. Nem is akartak immár foglalkozni Róma valós belső állapotával.

Ahogy Juvenalis írja: “Már rég eladtuk szavazati jogainkat, a nép lemondott hatalmáról. Az emberek, akik egykor katonai parancsnokokat adtak, nagy polgári hivatalokat tartottak fenn és légiókat állítottak ki, most visszafogják magukat, és két dolgot remélnek epedve csupán: cirkuszt és kenyeret.

Durant írja a “Történelmi tapasztalatok” című fejezetében (92. o.): “A népesség koncentrációja és ezzel a szegénység is a nagy városokban koncentrálódott. Ez arra kényszerítette a kormányt, hogy választhatott aközött, hogy a tömegeket alamizsnán tartsa, vagy vállalja annak kockázatát, hogy kitör a lázadás és forradalom.”

Természetesen az előbbi mellett döntött, mint az EU és a komplett baloldal teszi manapság.

A segélyen élők és az állami munkahelyeken dolgozók száma ennek következtében robbanásszerűen nőtt. Ez mindkettő, a társadalom alján és tetején egyaránt az Államnak való kiszolgáltatottságot erősíti ma is: a tömeges felsőoktatás és a szociális segély ebből a megközelítésből ugyanaz: az állam szolgáltatásaitól függő tömegek létrehozása, az egyéni kezdeményezések elleni szkepticizmus.

A „tátika jelenség” és a „segélyen élés” gazdasági szempontból mesterségesen generálja azt, hogy igyekeznek távol tartani az aktív társadalmi részvételtől az arra érdemeseket – teljesen mindegy, hogy közben az ellenkezőjéről hadoválnak -, miközben életüket állami források révén központilag garantálják.

Egy korabeli római kommentár szerint: “Azok száma, akik közpénzből élnek nagyobb azokénál, mint akik azt számukra biztosítják.” A párhuzam adott, a tátikán képzettek a politikát kizárólag újraelosztási harcként képesek értelmezni, ahol az államnak egyre több funkciót adnak, míg a társadalomban még nyomokban fellelhető egyéni és közösségi autonómiát igyekeznek megsemmisíteni.

[well type=”well-lg”]
Osztályharc
[/well]

A városközpontokat fokozatosan elhagyta a felső középosztály, akik felvásárolták a vidéki földbirtokosok gazdaságait és fejedelmi birtokokká alakították azokat. Durant így fogalmaz idézett könyve harmadik kötetében: (Vol. 3 – Caesar és Krisztus, a Simon & Schuster, 1944, 90.o.): “A római földbirtokos intézménye eltűnt, a tulajdonjog néhány család kezében koncentrálódott és a proletariátus, miután élete tét nélkül maradt vidéken, elárasztotta Róma nyomornegyedeit.” Oligarchák? Nagybirtokok? Városokba költöző vidéki parasztok? Szerintem a hetvenes-nyolcvanas évekről beszélünk Európában, nem a negyedik század Rómájáról! Vagy mégis?

A belvárosok egyre durvábban destabilizálódtak, mivel ólommérgezés is sújtotta őket, mert a vizet ólomcsöveken szállították a belső kerületekbe. Az emberi élet értéke alacsony volt. A rabszolgaság és a szex-kereskedelem virágzott, főleg a Kelet-Európából behurcolt népeknél. A szláv szó jelentése ekkor alakult át a nácik által sokat idézett rabszolgára (“Nagy Korok,” 18. o.). Ismerős ezek után Nyugat viszonya a Kelethez? A hogyan vegyünk „orosz feleséget” és hogyan dugjunk Amszterdamban ukrán kurvát? Nyugat lenézése és árulása kelet felé új értelmet nyer a Krisztus utáni második század feljegyzéseinek fényében.

[well type=”well-lg”]
Adók
[/well]

Adók egyre inkább elviselhetetlenné váltak. „Az adóbehajtás intézménye kapzsi funkcionáriusok és a bürokrácia túszává esett, mely hatalmas volt és korrupt.” Az adószedőket a történész Salvianus úgy írta le, mint akik “szörnyűbbek, mint az ellenség.” (“Nagy Korok,” 20. o.).

Arther Ferrill a ” A Római Birodalom bukása: A Katonai Magyarázat” című könyvében írja: (New York: Thames and Hudson Ltd., 1986) “A bukás legfőbb oka a mezőgazdasági termelés csökkenése és a magas adók kivetése volt a határterületeken, melyeket emiatt fokozatosan ki is vezettek a termelésből. ” Némileg az LMP-fanoknak vethetjük oda ezen a ponton az „energianövények termesztése” és a „földalapú EU-támogatás” furcsaságainak mai gondjait, hisz az EU (a Birodalom) számára jobban megéri, ha a paraszt kivágja a gyümölcsöst, és a helyén repcét meg energiafüveket termeszt, mintha fenntartja a kultúrnövények termelését. Nincs új a nap alatt, mondhatnánk ezek után.

Egy le nem becsülhető veszteség azonban a hazafiság érzésének csökkenése. A vagyon mentése érdekében ugyanis a módosabbak elkezdtek elmenekülni a birodalomból.

Az antik „off shore lovagok” inkább üzleteltek az ellenséggel, mintsem saját birodalmuk fenntartását segítették volna elő. Az amerikai elnök, William Henry Harrison 1841-es székfoglaló beszéde is eléggé aktuális manapság: “A római szenátusban Octaviusnak is ​​volt egy pártja és Antoniusnak is, de Rómának egy sem volt.” A vagyonosok egy idő után konkrétan elköltöztek az adók elöl, Szkítia és Skandinávia területein telepedtek meg a helyi törzsfőkkel kiegyezve. Kennedy elnök 1961-ben már aggodalommal nyilatkozott úgy: „A jelenlegi adótörvények miatt hatalmas összegek áramolnak ki külföldre a fejlődő ipari országokba.” Azóta mondani se kell, hogy ez inkább tűnik rutinnak és mindennapi gazdasági jelenségnek, és már észre se vesszük 2015-ben és úgy érzékeljük, mint az élet megszokott rendjét.

[well type=”well-lg”]
„Outsourcing” – az erőforrások kihelyezése
[/well]

A római gazdaság a bukása idején erősen stagnált. Ezt a hatalmas kereskedelmi hiány okozta, hogy a gabonatermelést már korábban kiszervezték Észak-Afrikába. Gerald Simons írja az “Emberiség nagy korszakai – A barbár Európa” (New York: Time-Life Books, 1968, 39. o.) című könyvében: ” Észak-Afrika honfoglalói, a vandálok elvágták a Birodalmat megszokott gabona-ellátásától. A létfontosságú élelmiszer-utánpótlás hiánya szinte azonnal megszüntette bármiféle erőteljes katonai ellencsapás megkezdésének lehetőségét.”

Jelezzük: az outsourcing olyannyira kortárs jelenség, hogy magyar fordítása nem is nagyon van. Amikor azonban Európa számára Ázsia „termel”, talán nem kell hosszan magyarázni ezt a jelenséget. Örüljünk, hogy mi magyarok ebből a szempontból „barbárnak” számítunk, hisz a Volkswagen, az Audi, a Mercedes is hazánkba „outsourcingolta” a csúcstechnológiát és az autóipart.

[well type=”well-lg”]
Adósságspirál
[/well]

Diocletianus császár – azon túl, hogy híressé vált a keresztényüldözésekről, valamint a „perzsák hitét követő” manicheusok kiirtásáról – a bérekre és az árakra is drákói adótörvényeket vetett ki, valamint megtiltotta a szakmaváltást is.  Az adók fullasztó mértékűre nőttek a széles népesség körében, és a személyes eladósodottság miatt sokan el is hagyták jelzáloggal terhelt ingatlanjaikat.

Elmenekültek a Birodalomból.

Az kor római ifjai ekkor nem az ottani Instantban hajtották a csajokat, hanem a barbárok közt éldegéltek vígan, lemondva akár római polgárjogukról is. Diocletianus erre a „kivándorlásra” is szigorúan válaszolt: igyekezett még szigorúbb rendelkezéseket hozni azok ellen, akik elhagyják jelzáloggal terhelt ingatlanjaikat, „röghöz kötve” az eladósodott kisbirtokosokat, ezzel tulajdonképp előre vetítette a közelgő történelmi korszak, a középkor társadalmi rendjét, melyben a röghöz kötött emberek képezték a “feudális rendszer” alapjait.

Mindeközben hatalmas államadósság jött létre úgy, hogy ezzel párhuzamosan elképesztő méretűvé nőtt az állami bürokrácia is. E két tényező együttesen abszolút megnyomorította Róma gazdaságát, minden mai értelemben vehető „dinamikus gazdasági növekedés” lehetőségét ellehetetlenítve. Will Durant könyvében ez áll „A hatalmas bürokratikus gépezet révén képtelenség volt a birodalmat hatékonyan kormányozni, miközben az adósság elszabadult.” : (“Történelmi tapasztalatok” (92. o.) Most akkor ne lepődjünk meg az „eurokrata”, se a „görög válság” kifejezésen. Valahogy úgy tűnik, minden ott ér véget, ahol kezdődött egykoron.

Gerald Simons már idézett könyve 92-.oldalán így ír: “A nyugat-római gazdaságból, melyet ekkor már jócskán aláásott a csökkenő termelés, valamint a római arisztokrácia és vezető elit kedvezőtlen kereskedelmi egyenlege, az arany egyre inkább keletre vándorolt. A negyedik század közepére azzal kellett szembesülnie Rómának, hogy egész egyszerűen elfogyott a pénze.”  Épp emiatt, részben az arany útját is követve, helyeződött át a Diocletianust követő császár, Constantinus idején a Birodalom központja az általa alapított, és a barbár támadások ellen hatalmas erődrendszerrel védett Konstantinápolyba.

A párhuzamok mindenki számára egyértelműek lehetnek. A hagyományos (atlanti) gazdasági központok mellett már rég megjelentek a keletiek és helyet követelnek a déliek is. Követik a pénz útját.

[well type=”well-lg”]
Az önzés és a korrupt politikusok
[/well]

“A művelt és képzett fiatalok inkább építettek üzleti és pénzügyi karriert, semhogy részt vegyenek a politikában.” (Durant 92. o.)

Richard A. Todd írja a “A római birodalom bukása” című könyvében:” Az egyház, miközben folyamatosan prédikált a visszaélésekkel szemben, ezzel tudat alatt hozzá is járult a bukáshoz azáltal, hogy morális alapokon elriasztotta a jó keresztényeket a korruptnak és erkölcstelennek tartott közhivatalok viselésétől. “(Eerdmans “” Kézikönyv a kereszténység történetéhez, “Grand Rapids, MI: Wm. B. Eerdmans Co., 1977., 184. o)

Mi, akik egyébiránt eléggé okosnak és felkészültnek tartjuk magunkat, tökéletesen példázatai vagyunk ennek a folyamatnak. Mindkét oldalon ezt a késő római értelmiségi távolságtartást mutatjuk, hisz vagy sörözünk, vagy inkább ezt a blogot írjuk ahelyett, hogy komoly közszereplőkké válnánk. A mi hibánk, bocs.

[well type=”well-lg”]
Erőszak a szórakoztatóiparban
[/well]

A Circus Maximus és a Colosseum a Birodalom bukásának idejéig, végig tömve volt olyan „polgárokkal”, akik teljesen elmerültek a korabeli szórakoztató-erőszakipar örömeiben: cirkuszi játékok, szekérversenyek, és – egészen Kru. 404-ig – a különösen népszerű gladiátorviadalok töltötték ki az életük nagy részét. Ez a betiltás azonban csak az ember ember ellen harcok bemutatását tiltotta, a „vadállatok mészárlása” (venationes) egészen a kora középkorig, a 6. századig folyt, ezek kései leszármazottja a Spanyolországban máig létező bikaviadalok intézménye. A gladiátorok, venatorok, később torreádorok szupersztároknak számítottak. Harcaikra fogadásokat kötöttek, és – Róma és a közélet ügyei helyett főleg – a szórakoztatóipar eseményeivel, sztárjaival voltak elfoglalva.

Virágzott a „bulvár és celebipar” – mai szóval élve. Ezek fenntartói, és egyes „celeb gladiátorok” arisztokratákat megszégyenítő busás vagyonokra tettek szert. Gengszter repper? Harcművész? Akciósztár? Öldöklős videojátékok? Ismerősek? Akkor jó.

Gerald Simons írja idézett könyvében: „A nyilvános cirkuszi és gladiátorjátékok brutalitását, azok nyílt erkölcstelenségét még a fokozatosan növekvő befolyású keresztény egyház sem tudta féken tartani.” (New York: Time-Life Books, 1968, 20. o.)

[well type=”well-lg”]
A nem kívánt csecsemők megölése
[/well]

Róma demográfiai mutatói radikálisan megváltoztak, miután a családoknak egyre kevesebb a gyermekük született. Egyesek a nem kívánt gyermeket eladták rabszolgának, vagy egyszerűen kint hagyták őket a szabadban, és hagyták őket meghalni. Ezt az akkor „régóta” bevett gyakorlatot próbálta valahogy megszüntetni Kru. 374-ben pár erre vonatkozó törvény, főleg az Egyház nyomására, de teljesen hiába.

Jegyezzük meg, 2015-ben az amerikai állam támogat egy olyan szervezetet, amely meg nem született csecsemők szerveivel kereskedik, de Európában is a fogamzásgátlás, az abortusz a divat.

A The Guardian, korunk Pravdája megható videót közölt épp a napokban olyan kedves „aktivistákról” akik a kotongumi használatát oktatják Afganisztánban. Az „antik fogamzásgátlás” egyik kedélyes epizódja volt, hogy Észak Afrikában élt egykoron egy, botanikailag a hazánkban is honos borókabogyóval rokon növény, a silphium, amelynek termése, a laserpicium, rendkívül hatásos fogamzásgátló szernek bizonyult. Alig kétszáz év alatt a rómaiak kipusztították ezt a fajt a Föld színéről, ma csak egykori pénzérméken láthatjuk leírásait. Nem csak a dodó köszönheti tehát kipusztulását az emberi mohóságnak.

“A gyerek olyan luxusnak számított, amelyet csak a szegények engedhették meg maguknak.” ( Durant, Vol. 3 – Caesar és Krisztus, p. 134):

Például az afgánok, szírek, afrikaiak…. A legmeghatóbb ugyanis a 444-Index vonalon naponta lehozott csillogó szemű bevándorló gyerekekben az, hogy vannak.

[well type=”well-lg”]
Erkölcstelenség
[/well]

A római udvart megfertőzte a nepotizmus, az irányított, elfogult bírósági ítéletek és a „szívességek” rendszere. A mecenatúra a gazdagok lobbijainak kedvezett. A Rendszer jellemzője volt az igazságtalanság, a jogtalanság és a hűtlenség.

A perverz „fürdői esték” az intézményesített paráznaság kellékei voltak. A torkosság teljesen elfogadott és bevett szokásnak számított. Annyit ettek, hogy külön hányóvödröket helyeztek a menzák mellé, melyek később kutyáikat etették. Szintén nem 1000 éves hír, az Európai Unió akkora mennyiségű élelmiszer-hulladékot termel, amellyel simán fel lehetne hizlalni a Szahel övezetet Afrikában, ahonnan a Líbián keresztül érkező migránsok többsége érkezik. Az EU 100 millárd tonna, egyéb iránt még fogyasztható élelmiszert dob a kukába évente, ahogy azt az Európa Bizottság legutóbbi felmérése is mutatja.

Ma már ártalmatlan kifejezésnek hangzik a gimnázium szó. Eredetileg “edzőterem” értelmében volt használatos, az angol nyelvben máig az. A görög „gym” szó jelentése eredetileg “meztelen”. A kései Rómában azonban azokat a helyeket hívták így, ahol az éltes korú patríciusok hozzájutottak a szép, fiatal férfiak meztelen testéhez.

Tehát ez volt a hivatalos neve a korabeli meleg- és uborkabároknak.

Az ötödik századi történész Salvianus írja valamikor Róma bukásának idején: “Minden szörnyűség ellenére, amit a rómaiak mesélnek a barbárok állatiasságáról (…) azt meg kell jegyezni, hogy jóval hűségesebbek feleségeikhez.” (“Nagy Korok,” 13. o.) A szorosan összefogó, kiterjedt és konzervatív szellemű muszlim családokról közösségekről hallott Salvianus? Ja nem… Mohamed próféta csak 300 évvel Róma bukása után fedezte fel Allah hitét, miután felhagyott a tevehajcsárkodással.

Salvianus így folytatja: “Ó római nép! Szégyenkezz; szégyelld életed! Szinte nincs olyan város, mely mentes lehetne a gonoszság barlangjaitól! Nincs, mely tiszta lenne a szennytől, kivéve azokat a városokat, amelyekben a barbárok kezdtek el élni. (…) Senki se gondolja ezt másképp, minthogy romlott életünk az, mely egymagában leigázott minket. … A gótok hazudnak, de erkölcsösek, a frankok hazudnak, de nagyvonalúak, a szászok egy vadember kegyetlenségével támadnak … de csodálatra méltóak a tisztaságban. … Mit remélhetnek a rómaiak, ha a barbárok tisztábbak náluk? ”

Samuel Adams, egy amerikai gondolkodó ezt írta Bostonban John Scollaynak szóló levelében, 1776 április 30-án: “A közerkölcs csökkenése általában a közboldogság csökkenésével együtt megy végbe és a szabadság sem sokáig tud fennmaradni az erkölcs teljes kihalását követően. A Római Birodalom, – mondja a történész – el kellett, hogy süllyedjen még azelőtt, hogy a gótok megszállták volna.

Miért? Mivel a római erény már rég elsüllyedt addigra.

Nem nagyon hallottam még muszlim bevándorlótól olyat, hogy teljes mellszélességgel támogatná például a melegházasság intézményét, vagy hogy rajongója lenne Nyugat Európa „liberális vívmányainak”. Egy frissen készített videó, melyben a riporter belgiumi muszlim másodgenerációsokat mutat, akik az ISIS-hez csatlakoznak éppen. Az látszik, a „charlie hebdo” jelenség több ezer – egyéb iránt képzett és értelmes – „barbár letelepülőt” késztet arra, hogy a terrorizmus eszközével szálljon szembe a romlott, hitetlen, erkölcseiben a béka segge alatt tanyázó Európával.

[well type=”well-lg”]
Katonai kiadáscsökkentések
[/well]

Bár katonailag – és látszólag – kétségtelenül felsőbbrendű volt a Római Birodalom, fejlett úthálózaton menetelő, magasan képzett római légiók voltak felkészítve a harci konfliktusok kezelésére a Rajnától a Szasszanida Perzsa Birodalom határaiig.

A római határokat ugyanakkor harcokban túlhajtott, leszerelésre váró hadsereg védte, melyeknek ellátását vészesen visszavágták, vezetőiket pedig alacsonyabb rangú tisztek adták. Ezen a ponton megint friss ropogós hírek csengenek vissza a fülünkben, hisz a „határőrség” intézményének leépítése, a korrupt és tehetetlen „EU-s határvédelem” görögországi tökölése, és a teljes tanácstalanság, ami az „EU integritásának fenntartásáról” immár egy éve szól, szinte szóról szóra egyezik meg a negyedik században leírtakkal.

“Az új katonai generáció, amely a világ uralásához és meghódításához szokott, semmi kedvét nem lelte abban, hogy meg is védje a felépült Birodalmat. Erre igazából felkészülni sem volt ideje. A háborús készenlét, ami jellemző volt a korábbi római földbirtokos osztályra, az új generációból végleg eltűnt.” (Durant, Vol. 3 – Caesar és Krisztus, a Simon & Schuster, 1944, 90.o.)

[well type=”well-lg”]
Terrortámadások
[/well]

„Isten kardjáról”, a hun Attiláról azt gondolták a 4. században, ő maga az Antikrisztus. Olyan erővel és meglepetéssel csapott le Európára félmillió harcosa élén. Mint említettük: a sok-sok bevándorló és érkező „barbár” közül ő volt az ISIS. Az a „kiválasztott” csoport, amely bár nem sokban különbözött elődeitől, mégis megkapta a késő antik világ összes korábbi bajának pecsétjét, és mindaz, amit fent leírtunk, úgy lett rájuk verve, mint a plusz pohár kakaó a Nesquick nyuszira.

Az első pont arról szólt ugyanis, a hunok 200 körül épp Kína felé szerettek volna elindulni, ám a Nagy Fal útjukat állta, ezért indult el egy közel 150 éven át tartó folyamat, mely során Közép Ázsia felöl fokozatosan „tolták” a népességet Nyugat felé, mígnem maguk is megérkeztek valamikor 400 körül, és igazából pontot is tettek a fenti történet végére.

Mivel „Európa” számára mi, magyarok mindig is a hunokkal voltunk beazonosítva – melynek azért némi történelmi alapja -, talán azóta vagyunk a szemükben fekete seggűek. Sosem fognak minket szeretni, amíg vagyunk, erre bazírozni luxus lenne. Jobban tesszük, ha inkább büszkék vagyunk erre a „különbözőségünkre” és maradunk, akik vagyunk. Jó eséllyel épp ez fogja biztosítani fennmaradásunkat is.

Aquileia, amely az egyik legnagyobb város volt a világon abban az időben, annyira megszenvedte Attila terrortámadásait, hogy teljesen megsemmisült. Megmaradt lakói félelmükben a tengerbe menekültek, cövekeket vertek le és ezeken telepedtek meg. Ez a város lett a későbbi Velence.

Ste. Genevieve, Kru. 451-ben Istenhez imádkozott azért, hogy Attila megkímélje Párizs városát. Szt. Genovéva azért lett Franciaország – és Párizs városának – egyik védőszentje, mert Attila valamilyen oknál fogva úgy döntött, mégis megkíméli a várost.

Róma falai elé maga Leó pápa lovagolt ki Kr. u. 452-ben és rábeszélte Attilát, ne dúlja fel Róma városát. Ezzel is csupán 24 évet nyert a város végleges bukásáig, hisz végül a barbár (vizigót) vezér, Odoaker mégis megtámadta Rómát, amely – a történelemkönyvek tanúsága szerint – Kru. 476-ban végleg elesett.

A történetnek ezzel vége. Európa története új fejezetet nyitott, amit úgy hívunk: középkor. Talán kijelenthetjük, hogy a „huszadik század” épp az Első Világháború 100 éves évfordulója táján záródik le a kontinensen, és kezdődik épp el egy teljesen új korszak. Ezzel kár „szembeszegülni”, hisz tenni ellene nem sokat lehet.

Az igazi kérdés csak az: mennyi időnk van még? És hogyan tovább?

Facebook hozzászólások

  B. Boogieman

B. Boogieman

5 hozzászólás

  1. Avatar

    A 100 milliárd tonna/év használható élelmiszer kidobásának nézz még egyszer utána, mert az napi 500 kg-t jelen fejenként! 🙁
    Amúgy érdekes és elgondolkodtató írás!

  2. Avatar

    Érdekes cikk, kissé erőltetett. De fogadnék, hogy a cikk írója nem tudja, hogy a Római Birodalom 1453-ban (legkésőbb 1461-ben) szűnt meg létezni az iszlám terjeszkedés miatt. Ebből pedig sokkal jobb párhuzamokat lehetne levonni.

  3. Avatar

    Csin Si Huang Ti kronológiai elhelyezése hibás! Ő Kr.e. III.században ritkította a konfuciánus k

  4. Avatar

    Csúsztatásokra épülő, történelemhamisító ökörség.

  5. Avatar

    Nagyon tetszik a cikk alapjat kepezo parhuzam es gondolatmenet, viszont a tortenelmi hibak tomkelege sajnos hiteltelenne teszik az egesz cikket szamomra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük