Haladó sajtó menni vidékre és lemenni kutyába

Hatalmas események történtek a hétvégén. Hihetetlen leleplezés, az oknyomozó újságírás csúcsa! Bréking nyúz! Orbán kuvasza lent lakik az apja majorságában Felcsúton és Mészáros Lőrinc viszi neki a csirkefarhátot. Megrendült az Orbán klán, mert Szily megtalálta Nárciszt egy drótkerítés árnyékában. Az meg is ugatta őt. „Vau vau!” – nyilatkozta Nárcisz, ami Vásárhelyi Mária szerint egyértelmű antiszemita ugatás volt. „Grr-grrr” – tette hozzá az eb, ami egyértelmű jelzés volt, hogy képes akár eltiporni is a demokratikus ellenzéket, ha azok sokáig nézelődnek a kerítés mellett. „Grrrrr – vau grrrrr vau morrr” – folytatta Nárcisz, ami már-már a vészkorszak legsötétebb idejét idézte Tamás Gáspár Miklós szerint, amit glosszában meg is jelentetett a Magyar Nemzet Magazinban.

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””][/title]

Szily László és a 444 halálos csapást mért Imádott Kaijunkra: megtalálta a kutyát Felcsúton. Nárciszt. A kuvaszt. Az események, melyek ide vezettek természetesen ismertek, „tudtuk, de nem sejtettük”. Kezd minden összeállni, kezd minden szépen a helyére kerülni, mi meg rádöbbentünk, rá kellett döbbennünk, hogy ez ennyi volt, nincs visszaút, vége mindennek. Bizony ez mind nem történt volna így, ha nem szűnik meg az idegesítően jellegtelen Cink, az amcsi Gawker szélsőliberális portál kisgyereke, Szily Laci és Gazda Albert játszótere. Történt mindez azért, mert Szily faszságai a kutyát sem érdekelték.

A hegy nem megy Mohamedhez alapon, ha nem érdekli Szily a kutyát sem, hát majd ő megy a kutya után.

Albert bátyó úgyis Símacska finom, meleg pocakjára hajtotta bús fejét. A betépett piarista, Szily Lacika nem ilyen fajta, hát húzott is az utóbbi időben a soros minyonokat kilószámra felzabáló, enyhén megpocakosodott Ujj Petihez, hogy aztán autóba vágja magát, és elinduljon az Ismeretlenbe. László lovag halált megvető bátorsággal nyargal hát Körúton Túli Világ sötét bugyrába, Mordorba, a híres neves stadionos-kisvasutas Felcsútba, ahonnan Voldemort, Szauron, a Jégemberek, a Farkasemberek, a Vámpírok és Orbán Viktor származik. Merthogy itt van a Pokol Kapuja, ami Orbán apjának majorságának pincéjéből nyílik egyenesen, és Nárcisz őrzi, akit Mészáros Lőrinc etet. Nyilván.

Szily kinyomozta nekünk. A baloldal tündöklő csillaga lement Felcsútra, és megkereste Orbán kuvaszát.

Lenne pár meglátásunk az üggyel kapcsolatban. Laci! Ez egy kuvasz, baszd meg! Ha jártál volna a körúton kívül tudhatnád, hogy a kuvasz és a csivava között lényegi különbségek vannak, bár kétségtelen, hogy alaphangon mindkettő fehér. Nagyon szerencsés vagy, hogy nem ugrottál be megnézni is az általad „luxusmajorságnak” becézett lepattant egykori TSZ-telepet, mert akkor a huncut kis beleid kitépte volna a cuki Nárcisz. Mert ő egy kuvasz, baszd meg! A kuvasz eleve arra lett ugyanis kitenyésztve. Jóformán félig vad, nem nagyon lehet megkötni, nem szófogadó, viszonylag agresszív, ezért az alföldi tanyavilágban – a „leleplező” képen, a dagi kőművessel együtt mellette battyogó másik nagykutya mellett – a legjobb házőrző.

Nagy, erős, és pláne, ha kettő vagy három is rohangál egy „luxusmajorságban” akkor nincs szükség kigyúrt kopaszokra, hogy elkergessék a francba azt, aki oda be akar menni oknyomozni vagy vasárnapi nyitvatartós népszavazást kezdeményezni. Ugyanakkor a bezártságot nem bírja, lakásban konkrétan nem tartható, és a nem megfelelő, neki való bánásmód miatt hajlamos arra, hogy konkrétan becsavarodjon, és akár saját gazdájának is nekitámadjon. Ilyen állat a kuvasz.

„Minden jel arra mutat, hogy József főherceg egykori birtokának maradványai az Orbán család kezébe kerültek, és a Ferenczi által a helyszínen gyűjtött információk szerint a munkálatok már meg is kezdődtek. A területet idegenek elől elzárták. Biztonsági emberek őrzik, illetve egy Nárcisz nevű kuvasz. Orbán elismerte, hogy a családnak van egy vad, Nárcisz nevű kutyája, de, mint hozzátette, »Felcsúton van«. Szerintem egyszerűen nem akarta elárulni, hogy az állat valójában József főherceg egykori birtokát őrzi, ami a családja birtokában van.”

Az RTL Klub Ferenczi Krisztinája és az őt idéző Szily Laci így csinálják az újságírást. Ez idézet volt. Komoly újságírás. Adása a mértéknek. Az.

Amúgy azt, hogy Orbán hol lakik, azt meg pont leszarom. Ha itt lakik, akkor riszpekt neki, mert a ház elég ízlésesen van felújítva, nem az a giccsparádé, mint mondjuk a Szijjártó-hacienda. Mivel a körúton kívül is van élet, és a hülye Szily meg is mutatta a „titokzatos luxusmajorságot”, kb. nevetségesnek tűnik az egész, lévén ilyen épületek, ilyen állapotban nagyjából minden 5000 fő feletti településen megtalálhatóak. És kb. 200.000 forintba kerülnek, amilyen romos, lepattant, elhagyatott állapotban vannak. Baszd meg, József főherceg birtoka, mintha nem iktattak volna közbe 40 év kommunizmust és 20 év semmittevést, hanem főherceg el, Orbán be alapon cserélt volna gazdát… Majorság… Urak Magyarországa…

Baszd meg, ez egy régi ház, amin ki vannak cserélve a nyílászárók és megcsinálva a tető, valamint térkő, tuja meg garázs. Hűha!

Láthatóan építkeznek, és ha lesz itt valami, az valszeg a végén egy RENDES majorság lesz. Ennyi. A képeket csak az tartja „titokzatosnak” és „luxusnak”, aki csak full betépve képes csupán elhagyni az Osztyapenkót, akkor is csak szigorúan főúton, az első nyaralótelepig. Aztán mire leér Hatvanpusztára már Versailles-t haluzza oda maga elé, ha meglát egy tanyát.

De erre kétségtelenül van igény a politikai baloldalon. És ez a baloldal szellemi sivárságáról mesél nekünk.

Mert Nárcisz valószínűleg csirkefarhátat eszik, ami undorító aljasság, hisz azt Mari néni eszi a kisnyugdíjából. Mészáros a megnyert infrastrukturális beruházások terhére pedig luxus Pedigree Pal-ból ad három dobozzal egy este Nárcisznak, ami összesen majdnem 1500 forint. Abból a pénzből három napon át eszik az 5 fős Kolompár család, hisz a segélyből és közmunkából ennyire telik nekik, tehát Orbán egy geci – vonhatjuk le a következtetést.

Ha mellé tesszük, hogy a komondor is zabál, meg a kövér kőműves is legurít Mészáros pénzéből legalább 2 sört este, láthatjuk, hogy micsoda dőzsölés folyik itt a Hatvanpusztai „titokzatos luxusmajorságban” a konténerek árnyékában.

Szóval ez a baloldali média legnagyobb ügye. The Kuvasz-gate! Az abszurd komédia kategória. És mi volt még ott?????? EGY VAK KOMONDOR!!!!!!444!!!!!!4!!!!!!!

Facebook hozzászólások

  B. Boogieman

B. Boogieman

5 hozzászólás

  1. Avatar

    Addig jo, amig ilyen ugyek vannak. Mit mondjanak szegenyek? Hogy csodben az orszag? Hogy nincs novekedes, meredeken no az eladosodottsag, minden evben leminositenek minket ES meg tulzottdeficit eljaras alatt is vagyunk az allamhaztartasi hianyunk miatt…? Ez 6-8-10 eve volt igaz

    • Avatar

      Csak szólok, hogy az idei felülvizsgálatnál is bóvliban maradt a magyar államadósság, és a legutóbbi négy aukción nem sikerült eladni a tervezett mennyiségű állampapírt (ami eddig egyszer se fordult elő). És az államadósság úgy csökkent, hogy közben eltűnt háromezer milliárdnyi lenyúlt vagyon.
      Az senkit sem zavar, hogy 2011-ben került a major Orbán-tulajdonba, valamint, hogy egy hatalmas telekről van szó, vagy hét épülettel, amelyet Mészáros állítólag géptárolásra vett bérbe, de egy gépet se tárol ott?

      • Avatar

        Csak szólok,hogy aki ennyit tud,az miért nem jelenti fel?
        Az nem zavarja,hogy így immár bűnpártolói tagságot váltott kend?

  2. Avatar

    Szomorú,hogy a libnyaf sajtó,csak a Miniszterelnökünk kutyâjâval tud
    foglalkozni,màs têmât,érdemlegeset,nem talâl!
    Bàr megírhattâk volna,hogy ki volt azva mocsadêk,aki azt a szegêny
    Kutyàt bântani merte?

  3. Avatar
    göre gábor bíró úr!

    A média robotosa
    …Olyan műveletlen, mint a kárpótlási föld. Úgy szórja mérgező ostobaságait, mint a parlagfű a maga pollenjét.
    Szakmai képzése során fogalmazás gátlót szedettek vele. Ettől szellemi impotenciában szenved, nincs egy termékenyítő gondolata sem. Írásai elvetélnek. Szófordulataival folyton találkozunk, mint régi, kellemetlenkedő ismerőssel, aki mindig visszaköszön, ahányszor az újság szemünk elé kerül. De ez nem akadályozza meg Őt abban, hogy szómenésével ne rondítsa tele a lapot, és ne kenjen minden szennyet a demokráciára, mint falusi ember a budi falára.
    Parlagját eke nem háborgatta, új gondolat nem lazította évek óta. Negyven év ideológiaeső lemosta róla a termőréteget, sűrűn átszőtték a (nagyot) csattanó maszlag gyökerei. Semmiféle új eszme nem bír rajta megtelepedni, megeredni, gyökeret verni. Megfojtja a bitorlók sötétje, és minden életet elszív a nyugat aran(y)kája.
    Az élőlények között a legfurcsább állat: a mindenkori hatalomhoz simulékony, mint a hal, alázatos egy főpincér, hízelgő, mint egy hölgyfodrász. Ha kritizálni kényszerül: gyáva nyúl. A nem engedélyezett eszmén akkorát rúg, mint a ló. Ha leleplezik, tátog, mint a hal és vissza csíp mint az angolna. Ha eladják is, a régi gazdához hű, mint a kutya, a megbecsült rabszolga. Az elvárásokkal nem egyező dolgokat nem látja meg, mint a vakond, és felszínre túrja azt, ami hasznavehetetlen.
    Az olvasót a buta ember gőgjével magánál is ostobábbnak tartja, lenézi,, és nem jut eszébe, hogy Ő élősködik az olvasón, silány portékát árulva Néki.
    Szellemileg olyan toprongyos, hogy egy rendszerváltás gatyája sincs. Kifakult-színehagyott lelkén hamis vörös száradt. Eltompult agyának a tényeken kicsorbult fogaskerekei lötyögnek a hazugság tengelyén a régi eszmerendszer SZU -ette dobozában, de mégis a régi zene szól belőle, mint az ócska verkliből.
    Szerencséjére a „szociális otthonba” vágyók, vevők az Ő nosztalgia slágereire, az „azért régen jobb volt” kezdetűre, és megriadnak az új, progresszív Csurka rocktól, mely mást, többet követel: nyitottabb elmét, igazlátó szemet, realitásérzéket, és nem a vörös paradicsom álmát!
    Valamikor a vézna tehetségén lötyögött a papírruha, alig takarta nem létező szemérmét. A Szabad Európa szellője gyakran leleplezte szemérmetlenségét, de Ő túlélte a szabad Európát is! A gerinctelenek mindig nagy túlélők! Addig uszított a vállalkozók „rablása ellen”, amíg maga lett a (kéz)tördelő szerkesztőből, az üldözött burzsuj helyett, irigyelt burzsuj, újgazdag sajtóvállalkozó.
    Lásd még: Ady:”A leg szomorúbb állatok.” Című cikkét 1902
    Sajtó: olyan nyilvánosház, hol bérelhető férfiak igyekeznek eladni a politika torzszülött bájait, magukat, és árujukat kelletve. A megrontás fogalmát kimerítve. Ahol bűnözni lehet, büntetlenül, szeméremsértés szemérmetlenül, de nem véletlenül, hanem kizárólag pénzért!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük