Hogyan tovább, szegény, elárvult, liberális, gendersemleges fiatalok?

Rossz idők járnak manapság a fiatal honi liberálisokra. Azért főleg rájuk, mert az öregek ezt már egyszer átélték az SZDSZ csúfos öngyilkossága és az MSZP bedőlése során. Nagy kérdés, mi lesz most velük így, hogy két újabb, nehezen feldolgozható csapást is át kellett élniük.

Az egyik, ugye a világtörténelem legjobb egyetemének, a szélsőliberális eszme magyarországi fáklyavivőjének elüldözése, a másik pedig a sajtószabadság sokadszori megszűnése. Ez utóbbi ügy ráadásul permanens, már több mint 7 éve megszűnt a sajtószabadság, és azóta is csak egyre jobban szűnik meg, úgyhogy nem is tudjuk, hol lesz ennek a vége.

Szóval most, hogy minden bástyájuk ledőlt – vagy Bécsbe költözött –, ott állnak gyámoltalanul ezek a fiatal social justice warrior-ok és nem nagyon tudják, mi a következő lépés. Megpróbálom elképzelni, hogy az általános tanácstalanság és elkeseredés napjaiban milyen tevékenységekkel múlatják drága idejüket.

Amikor a szuperegyetem minimalista hipszter közösségi irodákat idéző enteriőrje puszta sivatag lesz, egy ideig még ott bolyonganak karikás szemmel a tanácstalan, meghatározhatatlan társadalmi nemű harcosok, aztán jobb híján hazamennek. A tüntetéshez már hideg van.

Meg egyébként is, igazából nem is nagyon van miért, meg kivel tüntetni, politikai képviseletük nincs, a belpesti kerületeken kívül pedig tömegbázisuk sem. Otthon – fiúk és lányok egyaránt – vetnek egy bús pillantást a sarokban heverő, összegyűrt FeGyőr poszterre, odébbsöprik az asztalról a kidurrant momentumos lufik rongyos maradványait, felcsapják a macbookot és nekilátnak ahhoz, amihez mindig is legjobban értettek: a közösségi médián posztolgatni és írogatni ugyanazokat a lózungokat, amiket már a kampányban is futószalagon nyomtak, és amik ugyanarra kaptafára készülnek.

Először is mindenféle 444, index és HVG cikkeket kell posztolgatni azzal a szöveggel, hogy „Szégyellem magamat azért, ami ebben az országban történik”. Ha ez megvolt, a fejlett nyugati világ végletekig leegyszerűsítő és buta médiumainak magyar vonatkozású cikkeit kell szemlézni, mint USA Today, New York Times, BBC, CNN, Atlantic stb.

Ez több okból is jó. Egyrészt a még számukra is egy idő után unalmassá váló honi sajtótermékekhez képest némi változatosságot jelentenek, másrészt ezeknek fingjuk sincs róla, mi történik Magyarországon. És ennek segítségével könnyedén elkerülhetik a kognitív disszonancia nevezetű haladó betegséget, hiszen ha a fejlett nyugatról érkezik az ítélet, akkor abban biztos van valami, az inkább számít, mint a saját tapasztalat.

Ezenkívül demonstrálhatják, hogy ők angolul olvasnak híreket, nem úgy, mint a mucsai bunkók.

Ezért aztán nagy a kísértés, hogy ezeket a posztokat angolul is írják, ezzel meg azt demonstrálva, hogy nekik mennyi nemzetközi barátjuk van, akiknek egy részét a CEU-n vagy a bulinegyedben szerezték. Aztán majd angolul kezdenek kommentelgetni a magyar haverok is, üzenni kell a világnak, hogy ők a maroknyi magasabb intellektuális szinten lévő túlélők ebben a barbár országban, akik még beszélnek angolul. Így magvas hozzászólásaikat bárhol a világon olvashatják. Valahol biztos megértő fülekre találnak.

Aztán előkeresik az ezeréves Verhofstadt-videókat, amikben az egykori bukott belga miniszterelnök Orbánt szidalmazza. Aztán, amikor már elég fáradtak, leugranak a Starbucksba, és isznak egy mandulás-vaníliás kenyai cappuccinót, és azon gondolkoznak, hova kéne innen elmenekülni. Mert ennél aztán a világon bárhol csak jobb lehet. Jól van, próbáljátok ki.

Facebook hozzászólások

  81-es proli

9 hozzászólás

  1. McKenya aranyere
    😛🤡

  2. Elmehetnek Bécsbe cukrászdát nyitni. 🙂

  3. Ezek meg a munka??? Röhögnöm kell.Majd ha apuci meg anyuci nem tartja el esetleg akkor.De mit??? Mert semmihez sem értenek.

  4. A CEU el se ment, a KEE pedig szóba se jött, hogy elmenjen…

    • Hiába [email protected], sose tudnak elmenni. A CEU is csak egy le(ko)nyúlós genderkretén-képző.
      Magyargyűlölő Valentinnal fizettetném vissza a nilliárdokat, melyekkel ezt a parazita hordát megkínálta.

  5. En mar regota nem vasarolok a ceu ban, engem ez mar nem erdekel.

    A cikk utan elgondolkoztam: tenyleg cudar vilag jon fekete melegjogi mao hivo aktivitaskra, viszont jobb a berbol es fizetesbol elokre ami engem orommel tolt el.

  6. Ez a gendersemlegesség tényleg aggasztó lehet. Mert, ha az ember szeretkezik egy lánnyal és közben jön rá, hogy ő is az, hát az maga a vég! Undorhab feltéttel!

  7. Karácsony.sk

    CEU semmi másra nem jó a húgyos sorosnak, csak arra, hogy mint amerikai álampolgárként ideológiai alapon pénzt szívjon el tőlünk ( alkoholista junker segítségével ) eddig pesti egyetemként, majd holnap bécsi egyetemként. Ez a húgyos egy amerikai marxista balliberális tömeggyilkos és idióta! Végre a FOXI-MAXI egyeteme kimutatta a mű fogsora fehérjét! Elegünk volt a marxista – leninista ideológiákból s ezek mehetnek a politika szemétdombjára patkányként tovább élni s egymást gyilkolni!

    Szlovákiából………………

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük