Kedves balliberális embertársnőm!

Katának is szólíthatnálak akár mostanában, de engedd meg, hogy mégse vegyem ennyire bennfentesen személyesre, mert ez mégiscsak nálatok szokás. Úgy alakult azonban, hogy mindenképpen beszélnünk kell, hisz mostanában igencsak kezd megint elszaladni veled az a valami, ami igazából ott sincs, mégis nagyon magasan rajta ülve képzeled azt, hogy dirigálhatsz onnan fentről, le nekünk, mucsai parasztoknak.

Eme szívélyes, mondhatnám azt, hogy baráti hangvételű bevezető után hadd vegyem erélyesebbre. Légy oly kedves, és ne furakodj be a személyes kis mindennapjaim úgymond életterébe, már persze csak ha nem hordoz számodra negatív konnotációt ez a rosszemlékű szó. Bár biztosan nem hordoz, hiszen mostanában velük vagy koalícióban a Fidesz ellenében.

Szóval vegyük akkor sorra!

A lila verziód a zölddel ellentétben mostanában az 5% helyett a 10%-át is megkaparintotta, ezért elképesztően felbátorodott a kiváló eredményen. Minden elismerésem érte, de ez kb. arra jogosít fel titeket, hogy az SZDSZ vezető erejeként továbbra is megmondjátok minden SZDSZ-esnek, hogyan gondolkodhat. Természetesen, mivel végtelenül toleráns és autonóm szekta vagytok, ezért ezeket rátok hagyjuk, és rendezzétek le nyugodtan egymás közt az eretnekek, újrajkok megbüntetését. Én azonban, aki sosem voltam SZDSZ-es, továbbra sem szeretnék részt venni ebben az apró kis köröcskében.

Tehát!

Továbbra sincs semmi közöd ahhoz, hogy eszem-e húst, és ha igen, mennyit.

Egyébként, ha már tényleg ennyire érdekel benneteket, tényleg sok húst eszem, hiszen olyan vállakat építgetek hétről hétre, amelyek a ti összes ügyvívőtök hasonló testrészeit összerakva is szélesebbnek tűnnek. Nekem semmi bajom azzal, ha ti nem csináltok ilyesmit, de igazán elvárnék némi kereszttoleranciát, ha már bevezethetek a közbeszédbe egy ennyrie provokatív fogalmat is. Igen, az a helyzet, hogy az a rengeteg cuki kisállat, amelyekért úgy rajongasz, bizony végsősoron, ha úgy vesszük még fideszessé is válik bennem. 🙁 Ez nyilván Lose – Lose, vagy másképpen No-win szituáció számodra, de egyrészt 2006/08/09/10 óta már igazán hozzászokhattál volna ezekhez, másrészt a te bánatod az én örömöm. Ezt kérlek sose felejtsd el! 😉

Hogy mekkora a karbonlábnyomom?

Fogalmam sincs, de azt számolgatás nélkül megmondom, hogy kisebb, mint a tiéd.

Sajnos nem repülök annyit, mint te, pedig nagyon szeretnék, főleg, ha mondjuk a momentumos melegkamiont gyengéden megstrucolva tehetném ezt, minimális magasságban, egy múzeumi célokból magyar színekre festett, eredeti ‘44-es állapotú Me-109 G6-ossal. Sajnos azonban erre még várnunk kell néhány kétharmadot.

Óceáni szigeteket mos majd el a víz, és te ezért nagyon aggódsz?

Jó, akkor menj oda, lehetőleg úszva, és építs nekik gátakat, vagy csinálj valamit a meddő picsogáson kívül végre!

Nem, a politikai tőkekovácsolás meg az instaszívecskék kicsikarása még mindig nem valaminek, hanem meddő picsogásnak számít. Tőlem egyébként visszafoghatunk mindenféle kibocsátást, én tényleg benne vagyok. Annyit kérek, hogy elsőként ti kezdjétek. Megbeszéled pl a téged fenntartó konglomerátummal, hogy mégse rendezzenek olimpiát, vagy nyirbálják meg picikét a titkosszolgálataik költségvetését. Esetleg ne is nyirbálják, csak a belétek ölt pénzt mindenféle helyi békevallású elem megfigyelésére, vagy hazáikba való visszaszállításra fordítsák.

Nem érdekel a melegparádé. Nem érdekelnek úgy általában a melegek, akikre egyébként van nem annyira nagyon sértő, meg egyáltalán nem sértő kifejezés is, ezért hadd hívjam őket továbbra is ezeken. Nem, nem fognak itt házasodni. Nyugodj bele, vagy szerezd meg az alkotmányozó többség felhatalmazását, ha másképp szeretnéd, Nem, én nem szeretném másképp. Gyerekük se legyen, bár én nagyon drukkolok, de alapszintű biológiai ismereteim szerint az ivarsejteik találkozásából gyerek helyett megint valami YMCA-szintű partisláger, vagy melankólikus, édes-bús Elton John-ballada tud csak foganni, ilyeneket pedig úgysem hallgatok, szóval nem szeretnék tudni a dologról.

Igen, ez lehet, hogy szerinted homofóbia, de sajnos továbbra se te fogod ezeket megmondani, előírni nekem.

Bármi mást is állított neked a tartótiszted a páholygyűlésnek álcázott felkészítéseden, ebben az országban neked meg a beteg liberális eszméidnek nem osztottak lapot, amíg nem nyersz választást, vagy még inkább alkotmányozó többséget nem szerzel, amire szerencsére picike az esély.

Nyugodtan puffogj, meg mutogass a Művelt Nyugatra, ha ez nem tetszik, de ettől nemhogy jobb nem lesz a helyzet a te szempontodból, hanem egyenesen rosszabb. Ha tényleg annyi eszed lenne, amit ez a bizonyos tartótiszt hazudhatott neked, akkor bizonyára magad is belátnád, de szerencsére feleannyi sincs.

Szóval az a helyzet, hogy kezdem kissé megelégelni tevékenységedet.

A mindennapjaim és általam folytatott életvitel csakis az ÉN kedves kis kizárólagos dolgom.

Állítólag ebben a nemes eszmében nemcsak, hogy egyetértesz velem, de szellemi elődeid ezért gyilkolásztak és manipuláltak világszerte az elmúlt 300 évben. Most akkor mégis mi a bajod a dologgal? Jogom van eldönteni, miként éljek, hisz a saját kis csodálatos lényem általam való kielégítése mindennél előrevalóbb és gyönyörűbb. Vagy most akkor mégse így gondolod hirtelen?

Facebook hozzászólások

  Kurtz ezredes

Avatar

21 hozzászólás

  1. Avatar

    Ebben a játékban az veszít, aki jobban felbosszantja magát. A jobboldalnak általános betegsége, hogy az őszinteségből eredően hamarabb elszalad a cérna.

    Kata azzal mutatkozott be legszebben, amikor vonaton ment piár okok miatt Brüsszelbe, hogy hiteltelenítse az egészet a repülős visszaúttal. De ez még nem minden, mert késett a gép, dühös volt és burkolt fenyegetésnek is értékelhető posztot tett ki, miszerint nagyon örül annak, hogy majd dolgozhat az uniós “repülési” szabályokon.

  2. Avatar

    Nem “gyengéden megstrucolva tehetném ezt,” hanem megsturcolni.

    Lásd még Sturzkampfflugzeug. Amiből szintén volt magyar.

  3. Avatar

    Ezt kell csinálni! Minden egyes liberális puffogásra és kioktatásra folyamatosan rákérdezni, hogy akkor most ti miért nem javítjátok a dolgokat saját kezetekkel, saját költségetekre?
    Elég legyen a védekezésből!
    Ugyanis:
    1. Mi vagyunk akik dolgozunk, és ezeknek a követelt feladatoknak a költségeket kitermeljük.
    2. Ennél fogva mi vagyunk akik meghatározhatjuk, hogy mire költsék a munkánkkal megtermelt közösbe beadott nemzeti és nemzetközi jövedelmet.
    3. Mi vagyunk a heteroszexuálisak és családban gondolkodók, a szülés, gyermeknevelés gondjait és költségét vállalók, ennélfogva mi biztosítjuk az összes gender megszületését, sőt azokat is, akik a jövőben majd eltartják és ápolják ezeket, mikor majd már nem lesznek fiatalok.
    4. Minket nevezett ki a biológia az emberi faj továbbvivőjének, ennélfogva aki nem heteroszexuális az (legjobb esetben is genetikai beteg) nem nevelhet gyereket, nem mondhatja meg, hogy a biológia örökösei mit mondjanak és mit gondolhatnak a homoszexuális betegekről.
    5. És mert a mi őseink és mi építjük és építették ezt az országot, ezért csak minekünk van jogunk megmondani, hogy kivel éljünk együtt és kivel nem.
    6. Csak akkor van jogotok bármit is követelni, ha ti magatok személyes példával jártok elöl.
    7. Mert mi tartunk el titeket, úgyhogy mint a kártyában mondják: Kibicnek kuss! S az diktál, aki állja a cehhet.
    Tehát innentől fogva minden minket kioktatva vartyogót számonkérjük, hogy honnan a pénze, miből telik utazgatásra, mit is dolgozik kereső tevékenységként, a munkaadója honnan szerzi a pénzt, és persze, hogy ha oly környezet vagy embervédő, akkor hol dolgozik konkrétan, a környezetvédelemért?
    Mert mások által fizetett állásokban, fűtött irodákban bárki tud pofázni, nemcsak ti!

  4. Avatar
    csakafidesz

    Az összes ember nevében kikérem magamnak! Vannak emberek és vannak liberálisok. Két különböző faj. Az emberek a Földön élnek a liberálisok a Holdon.

    • Avatar

      Bárcsak fizikailag is ott élnének, mert gyorsabban fogyna körülöttük a LEVEGÔ!

    • Avatar
      Kara Kozgun

      Más néven Mózes népe, „Aki el akarja nyomni a kritikát: annak vagy becstelen szándékai vannak, vagy érzi a maga szellemi silányságát.” Szabó Dezső
      “Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod.” Voltaire
      A zsidó nem más, mint egy barbarisztikus, és kegyetlen élősdi más népek nyakán. A legnagyobb ellensége minden fejlődésnek, visszakövetelője minden rothadásnak. Egyetlen egy erő tartja össze őket: a mások iránti olthatatlan gyűlölete, a befogadó nemzetek nagylelkűsége ellenére!— Voltaire

  5. Avatar

    Az állatvilág fajfenntartás tekintetében ellentétben van az emberrel. Az állatokat kutyát, macskát, marhát, stb. azért ivartalanítják, hogy szabályozzák, a populáció szaporodását. Az embert azért operálják genderré, hogy a kórosan fejlett liberálisok bizonyítsák a családfenntartók maradiságát. Rövid a liberális emlékezet, mert elfelejtették, hogy kevés kivételtől eltekintve nem lombikban szaporodtak, de ez a feledékenység miért számít náluk tudásnak? A leghálátlanabb népcsoport a liberális, mert nem tiszteli azokat, akik világra hozták és felnevelték. A félresikerült utódnevelés még az állatvilágban sem divatos, csak egyes embereknél.

    • Avatar
      csakafidesz

      Az állatvilág összes egyede nevében tiltakozok, hogy a liberálisokkal bármilyen párhuzamba hozzák őket!

  6. Avatar

    Vágná már valaki pofon ezt a Cseh Katalint, hogy képes egy román magyar gyülölövel fényképezgetni. Cseh nem sül le a pofádról a bör, hogy nem köpöd magad szembe a tükörbe, csodálkozom, hogy még ezek után kimersz menni az utcára.

  7. Avatar
    Emporio Ármányi

    Minden elismerésem azé, aki kitalálta, hogy a KDNP legyen zöld. Még jobb volna, ha a Fidesz lenne az, és naponta kirakná műanyag szívószálakból a Hősök terén, hogy “bides kommancs szadeszosok, húzzatok a retekbe!”. Volna sivalkodás, hogy lenyúlták a kamu zöld imidzsüket.
    Ezzel a váncsai fajtával szemben a saját fegyvereivel kell felvenni a harcot.

  8. Avatar

    Nem kedves.
    Nem társ.
    Ember?

  9. Avatar

    Náczik!!!4!!
    Faszistájk!!444!!!

  10. Avatar
    fürgerókalábak

    SZDSZ vagy mucsa! Emlékszik még valaki?

  11. Avatar

    Tetszik az írás, teljes mértékben egyetértek minden mondatával.
    Az Ezredes igencsak megtáltosodott most, 🙂 egy héten belül két ilyen “aranyfokozatú” opusz (a másik a Grétácska tevékenységét tollhegyre tűző darab), szóval két ilyen remek blogposzt… – gratula!

  12. Avatar
    br. Beverneky

    Csekk Atka…

  13. Avatar
    POROSZLAI RÓBERT

    csekat bolond

  14. Avatar

    Ez a nő olyan üres, olyan lélektelen, érzelmileg steril! Emberi megnyilvánulása nincs, gondolkodás nélkül ontja a bántó mondatokat, pufogtatja az ő steril világuk frázisait. Nem is érzi a szerencsétlen, h mennyire távol van a mondandója a normális emberek világától! Sajnálatra méltó lenne, ha méltatnám egy cseppnyi érzelemre. Szavazóik sajnos, a közösségi oldalakon mozgósítottak toboroztak köreikben, akárcsak Macron gyors láncreakcióval, napok alatt gründolt pártja, át sem gondolták talán, mit hirdetnek pontosan, mi lehet a következménye a gyors bekapcsolódásnak! Franciaországban sem maradt sokáig egyben a hirtelen verbuvált “párt”, aminek valójában nem volt kötőanyaga, s őszintén hiszem, h Momentumék sem randalíroznak sokáig a magyar belpolitikában! Mondanivaló híján… Nem vagyok abban olyan biztos, h nagyon eredményesen fognak tudni fellépni majd a az EP-ben, minden csoda 3 napig tart…

  15. Avatar
    Janos Szabo

    Ez a partus maturum ember ? Na nem is tudtam ! Kit képvisel ? Hát engem nem, de nem is szeretném !

  16. Avatar
    Benei Isztra

    Híveim!
    Javasolom beguglizni a “Doktor Cs. Katalin avagy a magyar beteg” címet. Tanulságos!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük