Kedves, lótuszülésben bohóckodó magyar embertársam!

Értetlenül nézem, mennyire megsértődtél, amiért egy bátor és lényeglátó teleevangelista végre ki merte mondani az általam 30 éve ismert igazságot a keletmajmoló, idegenimádó okkultista szarságaidról. Sajnos a rendszerváltás óta kénytelenek voltunk némán tolerálni, ahogy vallásszabadság álnéven az ellenállás legkisebb kísérlete nélkül mérgezheted ezekkel az újabb és újabb generációk naiv és védtelen tömegeit. Szerencsére ennek most vége!

Szögezzük le gyorsan, csak, hogy világos legyen számodra. Egészséges fehérember még akkor se majmol idegen kultúrákat, ha amúgy tiszteli őket. Sőt, akkor nem majmolja őket csak igazán. Tudom, tele a világ néger zeusszal, kazincbarcikai barszadrukkerrel, fehér hiphopelőadóval meg dán lámával, de a fehérember lótuszülésben akkor is olyan identitászavaros valami, mint tejszínhab a marhapörkölt tetején, vagy inkább száznapos tojás a rántottában. 

A fehérember nem buddhistáskodik! Ebből kifolyólag a fehérember nem jógázik! Lejár szépen emelni, hogy sokkal erősebb és izmosabb legyen a nagy keleti gondolkodóknál. Ha doktor Miniszterelnök Ura kedvében akar járni, akkor esetleg focizgat, ha pedig Elnöke kedvében, akkor amerikaifocizik, de semmiképpen se jógázik! A fehérember nem meditál, hanem imádkozik. A fehérembernek nem kell aggódnia a rossz karmája miatt, mivel se rossz, se jó karmája nincsen. Egyáltalán nincs karmája. Halhatatlan lelke van. Ha pedig valami rosszat cselekszik, akkor mondjuk gyónás által nyer feloldozást a dologra, de az a legjobb, ha eleve nem cselekszik rosszat, például nem kezd önfeladva mindenféle tájidegen dolgot másolgatni, csak mert az mostanában nagyon divatosnak tűnik a haladók köreiben.

Hogy van-e bajom a jógával? Dehogy, ahol ez őshonos, ott biztos értékes és jópofa időtöltés, csak itt egyik se legyen. Hogy gyűlölöm-e az ázsiaiakat? Dehogyis gyűlölöm! Miért gyűlölnék én bárkit a románokon, az osztrákokon meg angolokon kívül? Hát talán csak a németeket, amikor újabb világháborún törik a makacs kis szőke fejüket.

Hogy tisztelek-e valakit a nagy ázsiai civilizációkból? Hát, hogy a fenébe ne tisztelnék! Pol Pottal például megdöbbentően ugyanazt gondoljuk az értelmiség szerepéről. A Kim család pedig régóta példaképem, hiszen a GDP 30%-ának környékén tartják a védelmi kiadásokat, kultúrájukat pedig sikerrel védik meg az idegen alávetettségtől, erről pedig igazán példát vehetnél két, meditációra felhívó kis csengetésed közt, te identitászavaros magyarországi buddhista!

Hogy szerintem is jó dolog-e, ha egy fejletlenebb, tökéletlenebb, barbárabb civilizáció átvesz-e valamit a fejlettebb, tökéletesebb, kiforrottabb civilizációtól? Hát persze! Pont ezért ismerem el az ázsiai civilizációk nagyszerűségét, hiszen ők is képesek voltak erre. A Kongo csatacirkálót például még Angliában építették meg nekik az angolok, de a tökéletesen ugyanolyan Kirisima, Hiei és Haruna már Japánban készült, pontos angol tervek és technológiai útmutatók alapján, hogy aztán a jóval fejlettebb, elsöprő erejű fehér civilizáció ellen irányuló rövidke japán hiszti és esetlen szárnypróbálgatás után a jóval fejlettebb fehér civilizáció a tenger fenekére küldje mind a négyet. 

Ázsiai barátaid legalább tanultak a dologból, és azóta sose látott sikerességgel ötvözték saját kultúrájukat a miénkkel, de hogy ne szaladjunk ennyire előre, ott van például a krikett. A britek nélkül még mindig az ellenség levágott fejével lovaspólóznának ezek a népek, így ez is nagyszerű innovációnak tekinthető. Reméljük, egyszer addig is eljutnak majd a fejlődésben ezek a természettel hatezer éve tökéletes összhangban együtt rezgő ősi kultúrák, hogy a műanyaghulladékot meg a nagyszüleik hulláját nem tekintik egyszerű lótuszvirágnak, és nem úsztatják le a szent folyóik teljes vízfelszínét elborítóan a tengerig.

De hagyjuk is az ázsiaiak dolgait, és térjünk vissza gyorsan rátok!

Sajnos az elmúlt 30 évben megszoktátok, hogy mindenki kritikátlanul és áhítattal bámul benneteket, mint a keleti bölcseletek és kultúra autentikus nagyköveteit, ami kb. annyira abszurd, mintha Kyotóban kellene legényest járni meg ostort csattogtatni, mert valami csapat hülye japán így szeretné orvosolni a saját közösségével szembeni beilleszkedési zavarait. Nem zárom ki persze, hogy ott is van ilyesmi, hiszen a cosplaytől a csatahajóépítésig a japánok csakis a tökéletes abszurd keretein belül – mondjuk e kettőt ötvözve – tudnak gondolkodni, de itt hálás lennék, ha nem lenne semmi ilyesmi.

Persze a miénk egy kiemelten toleráns és elnéző kultúra, ezért nem akarjuk betiltani, ahogy egzisztenciát tudsz alapozni ezekre a keleti marhaságokra, és lehúzod az irántuk érdeklődő pénzes úriasszonyokat, de beszólni legalább hadd lehessen már érte, és ne neked álljon még feljebb a végén.

Ja, és az is elég átlátszó ám, hogy megvilágosodás felé vezető nyolcrétű nemes ösvény mindegyike érdekes módon kivétel nélkül a tanítványlányok bugyijába vezet. Én igazán nem vagyok ellene az ilyesminek, és még mindig jobb, mintha fiúkkal csinálnád, de minek pár kúrásért ekkora hűhót csapni meg alakoskodni? Nem vagy te sem akkora szent, sem annyira bölcs, sem olyan jó eNber, mint amilyennek mutatod magadat, ugye? Ilyen célokra egyébként tökéletesen elég egy felsőoktatási intézmény, ahol mesterfokon űzik ugyanezt, mondjuk a színművészeti. A tiédre elköltött állami dotációnak sokkal jobb helye lenne máshol. Építhetnénk belőle mondjuk stadiont, vagy csatahajót, nemdebár? 

Drága Sanyi bácsi! Nemhívőként is nagyon-nagyon köszönöm, hogy végre bátornak tetszett lenni, és ki tetszett mondani az igazságot! Köszönjük, Sanyi bácsi! Szóval Namaszté helyett is Hálleluja! Áldassék az Úr szava! <3

Facebook hozzászólások

  Kurtz ezredes

Avatar

37 hozzászólás

  1. Avatar
    Jáger László

    Ennek LNÉre nem megyek a templomba sem békaügetésben a parlamentbe!!!!
    MaraDOK A SÉTÁNÁL…
    Remélem Lnézed nekem…
    barátilag
    J.L.

    • Avatar

      Az anyád elé igyekezz az utcasarokra.
      Tudod az ebtársaid lenyúlhatják előled a napi bevételt.

  2. Avatar
    Odó Gondolk

    Ez az írás méltatlan egy eNberi lényhez is, hát még emberhez. Köszi a bemutatkozást, ha nálad ez a lelkiség, őszinte részvétem.

  3. Avatar

    Tisztelt Kurtz ezredes.
    Az hogy valaki lótuszülésben ül.még semmit sem bizonyít a normalitásáról.illetve annak ellenkezőjéről.
    A Távol-keleti tanokból lehet jó dolgokat is TANULNI!

  4. Avatar

    A kereszteny vallas elvesztette a vonzerejet, az az igazsag, aki akar hinni valamiben kenytelen mashova fordulni

    • Avatar

      Te nem Jézusról és a Bibliáról (kereszténység) beszélsz, hanem egy vallási szervezetről. Jézus és a Biblia nem változott legalább 2000 éve, tehát a vonzerejét maximum a vallási szervezet veszthette el.
      Ha valóban megértetted és magadévá tetted az Újszövetség üzenetét (feltámadás), akkor maximum a vallási szervezetben tudsz csalódni, az Újszövetség üzenetében viszont nem.
      Amennyiben elfogadtad a Biblia üzenetét, akkor nem akarsz “hinni valamiben”, hanem konkrétan hiszel Valakiben (Jézus) és valamiben (feltámadás). Ha csalódsz egy vallási szervezetben, abból nem következik az, hogy eldobod az örök életedet is. Ha ragaszkodsz az Újszövetség üzenetéhez, akkor maximum keresel egy másik keresztény szervezetet, akik közelebb visznek az üzenethez, de nem fordulsz a keleti vallások felé.
      Hozzátenném a keleti vallások nem hirdetnek feltámadást, maximum egy idegesítő örök körforgást, de az saját elmondásuk szerint is egy őrület. Ma ember vagyok, a következő életemben patkány, aztán kaktusz, de sokkal valószínűbb, hogy falevélként elfonnyadunk és örökre meghalunk. Ez miért alternatíva a feltámadásra és az örök életre? Maradjunk annyiban, hogy aki átvált a keleti vallásokra (és az iszlám sem különb), az sosem hitt az Újszövetség üzenetében és céljában.

    • Avatar

      Ezért az egykori vallási vezetők hatalom- és vagyonéhsége a felelős.

      • Avatar

        Jézus soha nem azt mondta, hogy a vallási vezetőket kell követni, hanem őt magát. A vallási vezetők tele voltak, tele vannak, és tele lesznek emberi hibákkal. A kérdés az, hogy Te mit vállalsz. Vállalsz-e egyáltalán valamit? Vagy neked ne mondja meg senki? A probléma pont ezzel van. Egyesek szívesebben kreálnak maguknak saját istent, saját vallást. A legfontosabb, hogy én alakítsam a szabályokat. Hát nehogy már én alkalmazkodjak más szabályokhoz, a szabályok alkalmazkodjanak hozzám! Ha megvizsgáljuk, hogy ki is ez a magam által kreált isten, akinek hiszek, kiderül, hogy én magam. Na, pont ez az óriási probléma. Amikor Isten helyére az ember önmagát helyezi. Teljesen mindegy hogyan hívják a vallásodat (az ateizmus is az), a lényeg, hogy ki áll feletted, kinek rendeled alá magad? Alá rendeled magad egyáltalán vagy csak bohóckodsz? Ugyan mondjátok már meg, mi a különbség a sokszor példaként citált vasárnapi kiöltözős templomba járó meg a trendi szalon-Budhista között? Felfogják a saját helyüket? Meglátják a másikban ugyanazt a hibákkal teli embert, akit önmagukban nem? Kötik magukat olyan erkölcsi szabályokhoz, amelyeket nem változtatnak napról-napra, helyzetről-helyzetre?

        • Avatar

          Egykori gyakorló identitásom jut eszembe, melyet ma nemgyakorlóként de mint az európaiság része és progresszívpukkantás gyanánt őrzök. Kisifjúsági bibliaórán mondta az órát tartó hölgy, hogy a lutheránusoknál nincsenek dogmák, majd a következő mondatban felsorolta ezeket a nem létező dogmákat, áldja meg érte a Jóisten.

          Aki pedig mindenáron Keletre vágyódik, ugyanazokat a tematikákat, amiket ott talál, burkoltan és időben megkésve bár, de megtalálja a nyugati filozófiában, vagy a katolikus és az ortodox szerzetesi misztikában is. A végtelent kapargató véges emberi elme a metafizika zavarosában halászva rendre ugyanazokra a paradoxonokra csavarodik fel, csak az elbeszélés szövegkörnyezete változik kultúrkörönként.

    • Avatar

      Miért?
      De tényleg, őszintén. Miért vesztette el? Mondjuk Nálad miért vesztette el? Volt Nálad vonzereje és történt valami? Micsoda? Ja, és vallást mondtál, nem egyházat. Szóval, a keresztes háborúk, meg a pedofil papok újbolsevik vaker dumái nem érnek a válaszadásnál. Aki akar hinni, miért nem Jézushoz kénytelen fordulnii? Az örök életnél mi többet ígér bármilyen keleti “tájidegen” tanítás?

  5. Avatar
    homoródkarácsonyfalváért

    A franciák, ezredesem, a franciák. Ne feledkezzünk meg a franciák iránti gyűlöletről, Trianonért!

    • Avatar

      Ha nem konkrétan az Julie Foggeákat meg Aznavourokat nézzük, a franciák félig angolok, félig németek.
      Lefogadom, hogy az Ezredes még a Bitliszt is túlértékelt simliseknek tartja.

  6. Avatar

    Jol mulattam,főleg miért gyülölném a románokon,franciák…stb ken kivül,ilyet sem láttam még
    másutt leirva.
    De ha leirtad a nyolcrétegü utat én inkább keritésnek forditanám
    akkor azért tudsz Te valamit erről a Japán modirol.

    • Avatar
      Odó Gondolk

      Semmit se tud, de előítéletben nagyon erős… Az is a pokol egyik formája, ha már a karma kamu (szerinte). Bár ehhez talán Borkai úrnak lenne egy-két szava… így UTÓLAG.

  7. Avatar
    Medvefütty

    Nagyon hülye írás. Igen, képzeljétek, járnak erdélyi tánctáborba japánok, és nem azért, mert otthon beilleszkedési zavaraik vannak, hanem mert érdekli őket. Gondoltátok volna? A jóga pedig rengeteg ember számára a test karban tartásától szól, mivel ilyen irányzatai is vannak.

  8. Avatar

    Az a nyolcrétegű út legalább strapabíró.

  9. Avatar

    A blogolás a Sátán trükkje, ez már a Kaly Juga!

  10. Avatar

    “ejszínhab a marhapörkölt tetején”

    Na, ha nincs benne cukor, akkor nem is biztos, hogy ürdüngtől való.
    A tejfeles marhaperkelt valami mennyei!
    A tejföl és a tejszín is értelemszerűen tejből készül.

    A tejföl az aludttej tetejének vastag föle.

    A tejszín pedig a frissen fejt tej tetejére néhány óra ácsingózás során kiülő tejzsír.

    Szóval, előre a tejszínes marhaperkeltért nokedlivel, vagy nagyobb, házi eperlevéltésztával!
    :DDD

    • Avatar

      Ámbátor a tejfel a tejszínt gyümölcsétkeknél is háromszor lekörözi, miként azt prófétai tisztánlátással Hamvas Béla is hirdette a Jóisten uzsonnázási szokásairól értekezvén.

  11. Avatar

    “A fehérember nem meditál, hanem imádkozik”
    Ez tudatlanság és hülyeség, de jól hangzik. A fehér ember meditációja a kontempláció (szemlélődés). A római-katolikus Egyházban sok ilyen férfi/női szerzetes rend van.

  12. Avatar

    Ha valakit talán érdekel és nem csak hülyeségeket akar beszélni: Weninger Antal Az idő partján, nem felesleges olvasmány.

  13. Avatar

    Ámulok. Ezt a cikket;

    Ki írta?
    Kinek?
    Kiről?
    Mi célból?
    Minek?

    • Avatar

      A feltüntetett szerző.
      Az olvasóknak, kommentelőknek.
      Az identitásukat vesztett divatemberekről.
      Figyelemfelkeltési és szórakoztatási célból.
      Hogy elolvasd, felháborodj, és komment formájában megmutasd, mekkora intellektuális magaslatot képviselsz.

  14. Avatar
    Bakk István

    • Bakk István: Szentkatolnai Bálint Gábor küzdelme a hazáért a magyar nyelv és az őstörténet tisztaságáért;

    • Bakk István: 2019. év: Szentkatolnai Bálint Gábor születésének 175., halálának 106. évfordulója;
    https://www.magyarmenedek.com/products/15828/Kelet_kapuja_10__-_2019__oktober-december_-_Kelet_Kapuja_folyoirat.htm

    Bakk István: A szentkatolnai Bálint Gábor születésének 150. évfordulója
    https://www.youtube.com/watch?v=PoyBiBBlu8Y

  15. Avatar

    Értem, egy absztrakt, mint K. Malevics: Szuprematista kompozíció-ja vagy F. Marc:Harcoló formák festménye.

    Hát azokat sem értem, még szőnyegmintának sem tetszenek.

  16. Avatar

    Ezen írás szerzöje komplett idióta (még a nevét sem merte mellé írni igy számomra egy puhatestűnek minösül).
    Egyáltalán nem Jézus nevében beszél hanem pontossan az emberek által létrehozott vallási szervezetek szekerét tolja.
    Ha Jézus lenne neki fontos akkor tudná,hogy kb. életének majdnem felét keleten töltötte és magas szintű
    beavatott jógi-ként.tudta a feltámadás “trükköt” is “eljátszani” ,
    Szemtanúja voltam mikor egy medítáló budaista ( keresztény magyaroknak Budhista,csak,hogy még véletlenől se derőljön ki,hogy egy hun hercegi ivadék volt az elsö “BUDA”) szinte teljesen leállította a szívverését ezzel mint egy “parkoló pályára” állítva a testét ” mely állapotában szinte alig vérzett mikor megsebezték, sőt a testhőfokának szabályozására is csak a medítácíó és a joga képes ,stb ergo Jézus ( ki köztudottan egy másik hun nép a pártusok vezetö elitjéböl származott) igy nem hiába ment keletre tanulmány űtra.. Ha tetszik ha nem pubikáim ( ez az elvakult vallási szervezet hívöknek szólt) ti sem Jézust követitek hanem csak az Ő tanításait kényükre – kedvükre fehasználó erösen nyereség orientált vallási szervezet szekerét toljátok. Az elsö szeget sajnos Vajk ( akit ti szentként tiszteltek) verte a Magyarság kopórsójába mikor sorozatos népirtásával és testvér gyilkosságaival ( majd felvette azt a vallást ahol mindezt meggyónhatta mert hellyette kb ezer éve már más vezekelt) betagolta az akkori EU-ba országát.
    Szóval Sanyi bá inkább pénzeld tovább az ATV-t és a jól menö szektád nyereségét ne megtévedt jobb oldali populista “bértollnokok” keresésével töltsd. Te kedves cikkíró meg hűlyeségek irása helyett keresd meg azt amivel egy ídös vagy és javaslom használd ( ha már ennyire ózkodsz a másik nemtől) az talán feloldja a frusztrácíoidat .

  17. Avatar

    Ui: Ja bocs mielött le libsizne valaki is, immáron lassan 30 éve elkötelezett nem vallás gyakorló de hívő jobboldali ember vagyok aki nem hajlandó elfogadni semilyen vallási intolarenciát. Doktor Miniszter elnők űrra szavaszok pedig nem szeretem és nem is értem a focít ” Egy hires ember hitvallásával értek egyett “No sport” csak jóga .:D 😀 😀 😀 😀

  18. Avatar

    Nekem – “fasiszta csőcselék”, azaz keresztény magyar ember létemre – bejön a jógázás és a meditáció is…

  19. Avatar

    A cikk jópofa, csak nem a keleti tanokban “hívők” nagy részéről íródott. Legtöbben ugyanis nem elvakult “hívők”, nem az identitásukat keresik, vagy egy új vallást, amikor pl. jógáznak, hanem a testi egészséget, esetleg lelki egyensúlyt, bár ez a ritkább. Ha megszűnik az allergiám, elmúlik a hátfájásom, netán a pánikrohamaim is, akkor szerintem már megérte, hogy nemcsak az “elmaradott” keletiek tanultak tőlünk és vették át a modern technológiánkat, hanem mi is tanulhatunk tőlük pl. holisztikus szemléletet, türelmet, belenyugvást. Vagy mást. Kinek mi. Ettől még maradhat magyar, olasz, európai katolikus, református stb. az ember, sőt, még húst is ehet. 🙂
    Akiről pedig íródott, nos, azok az emberek saját gyengeségükről tesznek tanúbizonyságot, de ez nem kisebbíti a keleti filozófiák igazságát vagy hasznosságát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük