Kurtz ezredes nagy közéleti dilemmái II. – őszi kollekció

A varázslatos április után hosszú, forró nyarunk volt, az ősz azonban ismét jótékonyan hat az ellenzék túlhevült, pikkelyes testére. Leporolták magukat, új erőre kaptak, és ott folytatják, ahol tavasszal megérkeztek arccal a betonba. Vajon tényleg ekkora idióták, és soha nem tanulnak semmiből? Ismét sok kérdés következik, a válaszokat azonban az ellenzéknél se keressük.

Hol található jelenleg az MSZP székháza? Mi a párt hivatalos logója? Ki a párt elnöke és frakcióvezetője? A két személy tud-e a másikról, valamint önmagáról tudja-e, hogy az, ami? Valamint bármelyikük tudja-e, hogy merre található a székház és hogy néz ki a logó?
A Párbeszéd felkészült-e már Juhász Péter visszatérésére? Lehetne mondjuk egyből elnök, esetleg testi-lelki jóbarátjával, Szigetvári Viktorral az oldalán.

Az LMP nem akarja átcsábítani a Párbeszéd kölcsönkommunistáját, Burány Sándort? Ha tényleg Demeter Márta lesz a női társelnök, akkor ez a remek kis párt most bebizonyíthatná, hogy az SZDSZ után végre az MSZP is Lehet Más! Sőt, az Etikai Bizottság kizárhatná őket is, és akkor a Dúró-Novák társelnökpáros bebizonyíthatná ezt a Jobbikról is.

Ha már LMP! Puzsér Róbert meg a többi civil elempés nem érzi most úgy, hogy talán nem kéne két és fél órán keresztül értetlenkedniük a műsoraikban, hogy mégsem működik a bázisdemokrácia? Lehet, hogy düh helyett inkább némi beismerés/belátás kéne részükről, amiért teletankolták vízzel a kocsit, hiszen milyen Nemes Eszme is volt, hogy most végre nem mérges kipufogógázzal fog üzemelni a gépezet. Megmentjük végre a Bolygót, meg a Jegesmedvéket (kár, hogy egyik se létezik).

A remek terv csak ott siklott ki, hogy a kurva kocsi meg se moccan.

Csak én emlékszem rosszul, vagy fél éve tényleg egész Budapest Hadházy Ákos és Szél Bernadett “Jó úton járunk.Tartson velem!”, illetve “Most mi jövünk!” plakátjaival volt tele? Ezekhez kellett Ron Werber óriási szakértelme? Miért nem csináltak “Most mi megyünk!” búcsúplakátokat Ákossal?

Miért kell méregdrágán szinkrontolmácsokat alkalmazni az EP üléseink, amikor az Orbán Viktort támadó vörös-zöld frakciók felszólalói különböző nyelveken mindig ugyanazt mondják el? Mennyire lehet ez tenderezve? Például én elég olcsón elvállalnám, hogy elmondom magyarul azt a sok kommunista köcsögséget, amit mondani fognak ME Úrnak a buzifelvonulásról meg a szivárványtársadalomról. Ha esetleg visszautasítanának, és a drágábbat választanák, azt is kivizsgálná az OLAF?

A XXI. század nagy progresszív facebook-gondolkodói miért nem hisznek annyira az alapjövedelemben, hogy támogatás helyett alapjövedelmet kérnek a XXI. század Lorenzo Medicijétől, Soros Györgytől? Ez ennyire ciki? Tessék szépen hinni az Eszmében rendesen!

Értem, hogy Fekete-Győr András most tájékozódni ment az USA-ba, hogy nekünk, mucsai szarszagú magyaroknak is el tudja majd magyarázni az ott tanultak alapján, hogy mi a Progresszió, de miért fényképezkedik helyi rendőrökkel? Most akkor nem az van, hogy ők csúnya négergyilkos fehér rasszista elnyomok még akkor is, ha nem fehérek?

Ki lesz majd a párt DiCapriója a Jobbik Titanicjának tatján? Nyilván a sok volt szkinheadvezér meg fradiszektorvezető keddről-szerdára rájön majd, hogy a pártja, amelyet nemrég még hűen szolgált, már régóta nem az, ami.

De hátha akad egy kretén, aki még a víz alatt is kapaszkodni fog a hajókorlátba.

Ha már Titanic. A Magyar Hang tényleg örül, hogy 2018-ban ők kapták a Népszabadság-díjat? 1915 Titanic-díjasa pedig nyilván a Lusitania volt.

Mit csinált Heller Ágens Demszky Gábor és Demszky Gáborné nászútján? Meg úgy Demszky Gábor, úgy általában.

Facebook hozzászólások

  Kurtz ezredes

2 hozzászólás

  1. homoródkarácsonyfalváért

    Bah!
    Még nagy kérdés, hogy Vona mikor lép át a Torckai féle Mi hazánk mozgalomba?

  2. Rakovszky István

    Kitűnő írás‼

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.