Legközelebb hidrogénbombát dobnak ránk?

Kissé meghökkentő aránytalanság, hogy nagyszerű amerikai államférfinők nyílt levelet fogalmaztak az Auróra nevezetű, hányadék kommunista italmérés érdekében. 

A kocsma ideológiai társutasa, a Mérce.hu a következőképpen számolt be az elképesztő eseményről. „Közös nyiltakozatban ítélik el amerikai kongresszusi képviselők azt, hogy Budapest 8. kerülete végleg be akarja záratni az Auróra Közösségi Házat, a kiszivárgott emailjük szerint a »helyi lakókra hivatkozva.« Steny Hoyer (D-Maryland) a Demokraták képviselőházi frakcióvezetője, Gwen Moore (D-Wisconsin) és a kongesszusi Helsinki Bizottság rangidős tagja, Ben Cardin szenátor (D-Maryland) i közös nyilatkozatában az olvasható, személyes látogatásuk során meggyőződtek az Auróra közösségi szolgáltatásainak hasznosságáról, és a helyi civil társadalomban betöltött fontos szerepéről, éppen ezért a bezáratási kísérletet is a legszigorúbban ítélik meg: »A magyar jogállamot a leggyengébb indokokkal térítik el, hogy egyetlen politikai párt érdekeit szolgálja.« – jelentette ki Hoyer frakcióvezető.”

Jó, hogy nem dobtak ránk hidrogénbombát!

Pedig bárhogyan is nézzük, ez csak egy sima kocsma. A legsilányabb fajtából. Kinézetében a ‘90-es évek leghitványabb vidéki Áfész italméréseinek színvonalát idézi, láthatóan a farostlemez és a kosz dominál. Talán emiatt is lett a kommunista puritánsággal fennhéjázó, gömbölyded, színes hajú és leszbikus szociológushallgató lányok, valamint a váll nélkül élő, de magunknak erős munkáskezeket rajzoló bölcsészfiúk kedvelt helye. 

Hogy érezzük, mennyire meghatározó kulturális jelenség és megőrzésre méltó hely az Auróra, és mennyire megdöbbentő, hogy az Egyesült Államok kongresszusának tagjait rávették arra, álljanak ki mellettük, érdemes megnézni a Facebook oldalukat, ahol nem csak a forradalmi tettként ott piáló kommunisták számolnak be tapasztalataikról.

„Kaotikus kiszolgálás. bejutni csak 100 db dohányzó emberen lehet, akik a cigijüket leginkább csak a ruhádba tudják nyomni.

Extra poén a random arc, aki a pince bejáratában áll és adományt gyűjt kötelező jelleggel. Majd miután mondod neki, h akkor inkább mész, akkor “Takarodjál, faszfej” felkiáltással búcsúztat. Stílusból 5-ös :)”

„Fertő, a lehető legrosszabb mételyképző az Auróra.”

„Nagyszerű programok vannak ,viszont kicsit szarul esett,amikor múlt szombaton meleg arany ászokat akartatok rámsózni 500 ft ért -nem először. Vendéglátásból  lenne mit tanulnotok.”

Látható hát, hogy nem véletlenül a legrosszabb vészkorszakot idézi fel a demokrata képviselőkben a hely bezárására irányuló szándék.

Mi lenne velünk az Auróra nélkül? 

Mert még ha igaz is lenne az az állítás, miszerint az Auróra nem pusztán egy sima becsületvesztő, hanem a haladó ellenzék szívcsakrája, akkor is nevetséges aránytalanság ez a nyílt levél. De az Auróra nem más, mint egy szar, büdös, igénytelen és mocskos kocsma, aminek egyetlen célja, hogy az igénytelen, lusta, dologtalan, önmagát lázadónak és forradalmárnak képzelő belvárosi kommunista kölyöknek valamiféle bevételt képezzen, nehogy a pár sarokkal odébb, a Mekdonálcban kelljen illegalitásban szervezkedniük.

Elvtárs, segítsd a mindenre alkalmatlanokat! – szól ma a kortárs kommunista vörös segély jelmondata.

Ma nem könyveket és élelmiszercsomagot küldenek egymásnak, hanem ócska sört mérnek felülárazva, hülyéknek. Így múlik el a világ dicsősége….

Amúgy nem vagyok biztos benne, hogy az önkormányzatnak nem inkább a lakókat kéne onnan kimenekítenie. Botor dolog volna bezárni az Aurórát, hiszen nincs is jobb dolog, mint mikor a kommunisták önmagukat zárják karanténba, legyenek csak ott egymásnak, basszák egymás nőit (ha erre még képesek), élvezzék a szektás lét minden előnyét! És mi is élvezzük, hogy elbújnak előlünk szervezkedni! Mindenkinek jobb ez így.

A kommunisták mindig is egy hihetetlenül zárt közösség, egy belterjes banda volt, már a legendás pétervári szovjet is egy kocsmában kezdte működését. (Ami érthető, mert a kommunizmus egy akkora faszság, hogy folyamatosan részegnek kell lenni hozzá.) És azért is szükséges számukra ez a belterjesség, mert iszonyúan korlátozott szellemi képességekkel rendelkeznek. Kényelmesebb nekik egymás között. A vita náluk úgy a néz ki, mint mikor Karigeri Kálmánolgával beszélget. Az ellentmondás és az egyéniség teljesen kiveszett ebből a társaságból, csak egyre keményebbeket képesek mondani az ott sem lévő ellenségről, akiket rögtön széttépnének az erős, rajzolt munkáskezeikkel, amint sikerre viszik a forradalmat.

Noha az egész magyar baloldalra jellemző a katonának alkalmatlan minősítés, az Auróra működtetői és törzsközönsége még ebből a nem túl színvonalas társaságból is lefelé lóg ki.

Olyan az Auróra, mint Benke Laci konyhaművészete a ‘60-as években felfuttatott konzerviparra optimalizált szocialista gasztronómiában. Egyáltalán a bezárás felmerülését is maguknak köszönhetik, rájuk különösen igaz, hogy nemhogy egy országot, de még egy italmérést sem képesek normálisan üzemeltetni. A teljes elvadultságukban meggyőződésükké vált, hogy a társadalom igazságtalan és szar, tehát a törvényei is azok, ezért a haladás és a morál nevében nekik felmentésük van azok alól. Nekik nem kell betartani az igazságtalan törvényeket, tehát nem adnak blokkot, nem tartják be a kerület szabályait, szarnak mindenre, hiszen „forradalom van”, ami tulajdonképpen lokális és időleges anarchia.

Már csak arra lennék kíváncsi, hogy a jeles demokrata képviselők és szenátorok mit kaptak a tiltakozás alá biggyesztett aláírásért cserébe? Féláron ihatják a húgymeleg kőbambit? Leszopja őket valamelyik kövérkés szociológushallgatólány? Vagy tényleg elhitték, hogy az Auróra a magyarországi szocialista forradalom szívcsakrája? Megannyi fontos kérdés, és félek, sosem kapok rájuk választ.

Facebook hozzászólások

  Nyilvánvaló Kapitány

Avatar

14 hozzászólás

  1. Avatar

    1000/1000

  2. Avatar

    “Közös nyiltakozatban ítélik el amerikai kongresszusi képviselők azt, hogy Budapest 8. kerülete végleg be akarja záratni az Auróra Közösségi Házat, ”

    New York BLUE RIBBON nevű kocsmájában fél órát is várni kell, mire asztalhoz jut az ember.
    A maradék nyócker, Lipócia és a miskolci Tetemvár összes lakója nyílt levélben tiltakozik a skandallum ellen.

  3. Avatar
    heroes_never_die

    Bombasztikusan jó cikk, kár, hogy néhány elütés maradt a szövegben. Szépséghiba, tudom, de annyira markáns szatira, hogy megérné kijavitani.

    Ime: “hihetetlenül zár közösség”; “egy akkor faszság”; “náluk úgy a néz ki”; “A teljesen elvadultultságukban ” – amelyeket nagy hirtelen észrevettem.

    • Avatar

      Ja, tényleg jó cikk. Manapság az elírások elég gyakoriak a jobboldali sajtóban, vagy csak nekem tűnik így, nem tudom. Kis költségvetésből dolgozhatnak, nincs pénz és idő átolvastatni, vagy átolvasni. Lektorra, szerkesztőre, vagy maga az újságíró is tapossa az igát, nincs ideje túlmolyolni a cikket, kell írni a következőt. Utólag sem nagyon szokták javítani.
      Akár még pöröghetnének is a kocsmájukban, de ha a lakókat zavarják, nem alkalmas a lakóház kocsma üzemeltetésre, főleg ilyen jellegűre, az szopacs, akkor nincs mit tenni, el kell költözni. Az amerikai képviselők aggódhatnának a lakókért pl, kíváncsi lennék, hogy éreznék magukat, ha az ő szomszédságukba telepítenének egy ilyet.

  4. Avatar

    Pedig igazuk van: Auróra kell, mert a közelgő klíma-migránsvédelmi-gender világforradalmat megint egy Auróráról kell indítani. Bár azt még nem tudom mivel, lévén ez nem Pétervári hadihajó, ergo nincs ágyúja, de hát majd megoldják mondjuk egy falhoz csapott sörösüveg reccsenése utáni elbődüléssel: Világ elnyomott genderproletárjai egyesüljetek!

    • Avatar

      Az is csak városi legenda, hogy az Auróra lőtt volna a kérdéses időben. Egy orosz történész (vessenek rám követ a neve már feledésembe merült) kibúvárkodta, hogy még az őrség is aludt a hajón. Aztán a bolsik kitalálták milyen jól hangzik és kitalálták.

      • Avatar
        Kara Kozgun

        Vicc: (barátom hozta KOMSZOMOL kongresszusról) Maúzóleum őre, rémülten tapasztalja Lenin felkel, 2 órára eltávozik. Jelenti. “Maga marha! Menjen utána! No, kimegy, Moszkván csónakba száll, vízmélységet méreget. Mit mért? AURÓRÁT lehozhatná e a Moszkvára!

  5. Avatar

    Nem vitás, az EU-bizottság kötelezettségszegési eljárást indít hamarosan Magyarország ellen, ilyet mégsem lehet tenni, bezárni a világhírű Aurórát, ahova amcsi szenátorok vagy mi a fenék járkálnak mulatozni? Úgy hírlik, hogy a vén Soros, a házassági évfordulóját is ott szándékozik megünnepelni.

    • Avatar

      Meglehet az említett urak még képen sem látták az inkriminált helyet. (Lehet, hogyha látták volna akkor nem írják meg levelüket.)

  6. Avatar
    Xanax József

    Ha tényleg ennyire fos hely, akkor zárja már be a Nébih, vagy kicsoda jogosult erre, ezt a koszfészket.

  7. Avatar

    Fontos téma jól megírva – remek cikk. Az egyszerű, de gond nélküli megoldást pedig bizonyos Fülöp Csaba (fb) néhány órával ezelőtti hozzászólása alig három sorban pontosan leírja.
    Az unatkozó amerikai képviselők meg inkább annak járjanak utána, hogy a palesztinok mekkora majmot csináltak belőlük (kollégáikból) éppen a minap, oszt húzzák be fülüket-farkukat ahogy csak bírják!

    • Avatar
      Kara Kozgun

      Valóban “fontos” úgy 1/10 font, Angliába, Hol használják, kg. helyett! Ami fontosabb
      Új, szép ország a Magyarel,
      Honnan minden magyar el
      Fejvesztve, és nélkül menekül!
      Oly jó az új, zsidó éden.
      Hol őslakosnak régen!
      Újra jobbágy sora van!
      Testi, lelki nyomorban!
      „Bújik az üldözött barlangjában!
      Nem lelé, sorsát a hazában!”
      Jobb sors, csak arra vár!
      Ki előtt a nyitott határ
      Menekülésre ösztönöz!
      Ő első lesz futók közt!

      2016-03-14

  8. Avatar

    Lehet az Aurórában hippilányokat felszedni baszás céljából?

  9. Avatar
    zolatiguszti

    Én leütném a magas labdát Szíjjártó helyében, és írnék Trumpnak, hogy tényleg nincs jobb dolga az USA szenátus tagjainak mint egy kocsmával foglalkozni Mo-n?
    Sztem Trump is leütné és bemutatná a választási év előtt milyen elfoglaltak a szenátorok a demokrata oldalon.
    Nevetségessé kellene tenni az egész bandát ott ahova rohangálna a nemzetközi hírekben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük