Megintcsak ÉN, az ellenzéki egó!

Szervusztok ismét! Engem, Nekem, Én, Magamnak, Nekem, a ÉN! Büszkén jelentkezem megint, innen az ellenzék szívcsakrájából. A saját szívemből, ami a saját egóm közepén dobog! ÉN, az egyetlen hiteles ellenzéki arc! Magyar a Hangom is. 

Remek szakember voltam, és őszinte meggyőződésből, hűen szolgáltam a Fideszt, mint a legnagyobb fideszes, de aztán törés következett be kettőnk bimbózó-gyümölcsöző kapcsolatában, mert az ÉN nem kapta meg azt a figyelmet, szeretetet és törődést a szar Fidesztől, ami JÁR neki! Emlékeztek még Balázs vodafone-os reklámjára? Imádtam, mert pont erről szólt. Plusz én is őszentségét a Sátánt imádom, de térjünk vissza az eredeti kérdéshez. Jó, igazából pozit nem kaptam, vagy ponthogy kaptam. Akkora béna szerencsétlen fasz voltam világéletemben, hogy egy szaros filmforgalmazási meg akadémiai kutatási kamaprojektet se lehetett rám bízni. A sok tudóskobak ott élvezkedett a sátán kecskéjével a szív alakú tudományos ágyon, nekem meg soha nem esett le semmi. Pedig nagyon szerettem volna beszállni, de én csak a sok közpénzért feleltem, amit ezek a mélyliberális szobatudósok felmarkoltak. Csalódott és kielégítetlen maradtam, és ezért azzal nyugtattam meg ÉN-t, hogy sokkal értékesebb gondolkodó vagyok én annál, hogy holmi számokkal meg adminisztrációval untassam magamat. Ezért amikor az egész rendszer összeomlott a töketlenkedésem és gyávaságom miatt, inkább elkezdtem a Fideszt okolni, és eljöttem vitriolos youtube-videókat készítgetni róla, abból semmi nagy baj nem származhat ugyanis.

ÉN vagyok a legnagyobb értelmiségi a világon. Mindenhol ott vagyok, ahol csakis ÉN számítok. Kiállításmegnyitó, lakásszínház vagy könyvbemutató nem mehet le nélkülem. Bemutatom ott, ami legfontosabb. MAGAMAT! Ja, meg a saját koncertem! Több mint szenvedély, amikor ott állunk hármasban. Az ÉN, a Magam meg a gitár!

Ez a világtörténelem legeslegnagyobb szerelmi háromszöge!

Talán csak az volt nála nagyobb, amikor Eric Cartman a plüssállataival teázott. És ugye, milyen jó csávó vagyok amúgy? Egy ilyen szexszimbóleum! A Fidesz egyébként ott követte el a legnagyobb hibát velem kapcsolatban, amikor azt merészelte gondolni, hogy többet, jobbat, nagyobbat jelent ÉN-nél! Pedig senki nem lehet annyira csodálatos, és önmaga által elismert, mint amilyen szerénységem. Olyan erős és bátor is vagyok amúgy, hogy egyszer majdnem megvertem két csaló házaló nyugdíjas bácsikát is, de végül csak feljelentettem őket a facebookos közösségemben, akik majdnem feleannyira szeretik már ÉN-t mint ÉN!

Művész is vagyok ám! Negyedévente csinálok magamról egy elképesztően menő és modern videoklipet, azaz dehogyis magamról, hanem a fiatalokat érdeklő aktuális kérdésekről. Érezzük, hogy butulunk, ezért szeretnénk jóval kevesebbet tanulni! Forr a Bolygó is, azt is meg kéne menteni, ezért elreppelem neked a lehető legnegédesebb, legmodorosabb beszédtechnikával, amit csak meg tudtak nekem tanítani az SZFE-n.

Ugye, milyen menő cuccokban vagyok? Direkt City of Comptonból hozták Nekem. Most ne érdekeljen a karbonlábnyoma, mert a legautentikusabb négerség kellett nekem. A lényeg, hogy ne csak nézz, LÁSS is engemet!

Már náluk is a legnagyobb keresztény voltam, de aztán egyszercsak kiléptem belőlük, hogy intaktan maradhassak a legeslegnagyobb keresztény. Ugye, milyen érdekes? Nézzél még belőlem! Hamarosam krisztusi korba képek, és Lyézus is azt szerette volna, ha instaposztban pilatesezhet. Egyszerűen kellek az ellenkező nemnek, ezért posztolom ki magam ennyire csábítóan, hogy végre tényleg hátha! Ugye milyen szexi, amikor magamat olvasom? Ez az új divat! Az új csábítás, ha valaki igazán okos és intellektuális, mint ÉN! Elmondom megint ugyanazt a szar közhelyet hát a mocsok Fideszről, mindezt olyan mimikával és nézéssel, hogy még a japán horror rajongói is elforduljanak rémületükben.

ÉN-ben az a legmenőbb amúgy, hogy a leghaladóbb külföldi országok szivárvány városainak greenwich village-eiben született. Aztán a Deuxiemé Bureau felfedezte benne a legnagyobb magyar hazaffyt, és azóta járok ÉN-nel a Fidesz-székház kertjébe pofonért a legforradalmibb filozófia-esztétika hallgatókkal. Magam amúgy orvos volnÁk, ha bírnám a vért! Párommal, a CIA-vel együtt, akit dühös CEU-hallgatóként ismertem meg, azóta próbáljuk meg leváltani ezt a geci 0rbánt. A legnagyobb sikerrel, hiszen lassan már kétszámjegyű SZDSZ lettünk, akikhez persze semmi közöm!

Németül ugye nem kell ezt elmondanom? Tagozatra jártam, de nem igazán tudok gyengén ragozni. Illetve csakis úgy tudok. Van barátnőm, becs’ szóra! Ha őt nem is láthatjátok most, a pipereszerei azért itt vannak nálam kéznél. Amúgy igyekszem egyre erősebb férfi lenni. Emelni is járok, ha épp nincs csajos hetem, vagy nem hív eligazításra rezidensem, Bridgette Macron néni. 

Egy a lényeg, Én a ÉN, és 01G! Nekem jár, hogy kormányozhassak. Ne legyen már akadálya ez a szar kis mucsai nép az egóm kiteljesedésének, úgy nem lehet?

Facebook hozzászólások

  Kurtz ezredes

Avatar

26 hozzászólás

  1. Avatar

    ????????????????????????????
    ?? ??
    ?? Kiről, kinek, minek, mit is???
    ?? ??
    ????????????????????????????

  2. Avatar

    ÉN, ÉN, ENGEM, NEKEM, VELEM, ÉNVELEM, ÉNNEKEM, CSAKIS VELEM, KIZÁRÓLAG NEKEM, CSAKIS ÉN, KI MÁS HA NEM ÉN, ÉN TUDOM, ÉN ÉRTEK HOZZÁ, NEKEM VAN HOZZÁ, ÉN VAGYOK AZ ELBŰVÖLŐ, NEKEM LEHET CSAK, VELEM LEHET CSAK, KI MÁS HA NEM ÉN, NEM LEHET MÁS CSAK ÉN, NEM GONDOLHATOD HOGY NEM ÉN, VELEM KELL, NEKEM KELL, NEMÉRTED HOGY NEKEM KELL, VELEM KI FOG HA NEM ÉN, ÉN VAGYOK AZ UNIVERZUM KÖZEPE, MINDENKI ENGEM KELL SZOLGÁLJON, AMIT CSINÁLOK AZ A TÖKÉLETES, HA NEM LENNÉK TÖKÉLETES AKKOR MEGÉRTENÉM, NEM VAGYOKTÖKÉLETES ÉPP AZÉRT, MIT NEMLEHET EZEN ÉRTENI, TEGNAP IS ÉN, MA IS ÉN. Te geci, hát nem érted?

  3. Avatar
    Öregtáltos

    Jól van Kedves!
    Ezt mondogasd Gréczy Zsoltnak!

  4. Avatar
    csakafidesz

    Feldugja magának a botmixert… Legközelebb majd lesz egy fotó és a vibrátort vagy botmixert? cimmel egy írás is.

  5. Avatar

    Bevallom fogalmam sincs kiről szól eme lélekelemzés.
    Mármint konkrétan nem tudom, mert képtelen vagyok követni ki mikor merre, honnan és mikor pálfordult és éppen most kinek a sejhaját nyalja. De aztán rájöttem, azért nem, mert mindegyik ilyen. Ráillik Fekete Győrre, Tordaira, a képen látható politikai prostira, a tünciző “magyar” “művészekre”, egyszóval a libsikre szinte az összesre.
    De amúgy érthető miért passzol mindre. Mert aki a mai baloldalon tolja a nyugatiak és muzulmánok szekerét, az csak ritka hülye és gerinctelen szociopata vagy még rosszabb, pszichopata lehet. Négy és fél évvel Európa rajtunk keresztül történő muszlim megtámadása után már senki sem takarózhat azzal, hogy nem tudja mire megy ki a játék és milyen halálos veszély.
    De a pszicho és szociopata nem lát családot, hazát, kontinenst, emberiséget. Az látókörében egyetlen isten létezik meg úgy valahol homályosan a kiszolgáló szolgasereg.
    S az az isten amit mindenkinek imádni kell, az ő maga, vagyis én-én-én-én, ja meg én a végtelen hatványon!

    • Avatar

      Annyi szent, hogy nem Kerpel-Froniusról szól, aki még pótcselekvés szintjén sem csinál semmit, csak felveszi a magas főpolg.m.-helyettesi fizetesét.

    • Avatar
      kara kozgun

      Egy előd diagnózisa Kozmuca Flórától: Türelmetlen és kíméletlen. Kegyetlenségének oka nem az agresszivitás, hanem a makacs igazságérzet, a dogmatikus öntörvényűség. Ennek szellemében nincs tekintettel senkire, aki “igazságának” útjában áll, vagy abban kételkedik, az utóbbit nem is tudja elviselni.
      Kórlélektanilag paranoid. Gyanakvása kóros mértékű. Senkiben sem tud bízni. Többszörös ellenőrzéssel védi magát a feltételezett veszélyek ellen. Fél, hogy kiderülnek belső gyengeségei, így azt a vágyát, hogy biztonságban legyen, lelkileg soha sem képes elérni. Saját cselekedeteiben képtelen hibát találni, a történtekért mindig mások felelősök. Velük kíméletlen, hibáikat éppúgy gyűlöli, mint saját gyengeségeit.

  6. Avatar

    ott ahol pénz van
    mindig a központban legyél,
    ez a lényeg,
    Saul D. Alinsky törvényei mindig a szemed előtt legyenek
    /
    vigyázz
    MERT
    Gyurcsány az “egységes ellenzéki fellépéssel” leszalámiz
    /
    Gyurcsány nagyon sikeresen elviszi a pénzeket ( ő nem lop )
    ÉS
    a feleségét pénzközpontba helyezi ( Brüsszel )

  7. Avatar
    kara kozgun

    Önismeret expressz asszimiláltak! Befolyásoló, ösztön, kriticizmus, faji és egyéni önzés, faji önérzet, faji állhatatosság, bujaság,(pedofília) sikerimádat, (sport, színész, irodalmi) SZÉGYENTELENSÉG, erkölcsi érzék hiánya, (politika gazemberei) szívós akarat.” Kiss Sándor: zsidó fajiság 1943
    faj s mint ilyen szükségképpen határozott típussal, jelleggel és hajlamokkal bír Hermann Ottó

    Cicero ezt írta: 2000 éve!
    “A zsidók egy sötét és visszataszító erő részei. Tudjuk, hogy klikkjük számos tagból áll, hogy mennyire összetartanak és szövetségeik milyen hatalommal bírnak. Csirkefogók és gazemberek népe.”

  8. Avatar

    Ez a kanadai születésü Cseh, mindég ezzel a nyitott száju röhögése van, mintha egy farok volna a szájában. Biztos, hogy a szája már beidomult erre a pozra a sok szopás után. Cseh nem félsz, hogy igy marad a szád.

  9. Avatar
    Jáger László

    I ,I am,my….
    no és azkor mi van!!!??
    Szerintem abszolute semmi…
    De azért 1Sek elvitatkozhatnak rajta mint filozófiai irányzatról!!!???..
    barátilag
    J.L.

    • Avatar

      Istenem, csak egyszer sikerülne Jáger Barátilagunknak egyetlen épeszű mondatot is kisajtolnia magából!
      Akkor már boldogan elhinnénk, hogy az emberiség elmebaja meggyőzéssel, érvekkel gyógyítható.

  10. Avatar
    Jáger László

    Naprózsa= lues
    Sajnos fertőző és szinte gyógyíthatatlan fertőző betegség…
    Minden az idő függvénye…
    barátilag
    J.L.

    • Avatar

      Né már, “Barátilagunk” tud beszélni is? Hát csak sikerült elérnünk valamit. A Luesz, vagyis a vérbaj agykárosító hatását vajon honnan ismeri? Saját tapasztalatából, vagy még ezt is a főnök diktálta?
      barátilag
      N.R.

  11. Avatar

    Értelmetlen karakterpazarlás.

  12. Avatar

    Ha véletlenül kiderülne, hogy nárcisztikus vagyok, szörnyen tökéletlenül érezném magam.

  13. Avatar
    kara kozgun

    Lues nélkül is agykárosodottak vagytok!
    Mindentudónak és mindenhatónak érzi magát…(nincs szüksége 1 könyv elolvasására!)
    Ha tehát a nárcisztikust komoly sérelem éri, és azt nem képes tovább fönntartani, énje összeomlik, miközben ezt depresszióként éli meg pontosan ezért kerüli az efféle sérelmeket, mert azt depresszióként éli meg!

    hogy a N. Sz. rendelkezik egy olyan alap-sérüléssel, aminek köszönhetően értéktelennek és szerethetetlennek érzi magát. Csakhogy ez a sérülés és a hozzá kapcsolódó hiedelem annyira mélyre van eltemetve, hogy egyáltalán nem tudatos. Hogy kompenzáljanak, és ne érezzék ezt a fájdalmat, túlteljesítenek, mindentudókká válnak, és egy olyan álarcot építenek maguk köré, aminek a segítségével elég jónak érezhetik magukat. Nem is engedhetnek meg mást, mint hogy jól érezzék magukat, különben elérnének a bennük lévő mély fájdalomhoz. Sok NSz. gyakorlatilag bármit és bárkit képes feláldozni annak érdekében, hogy elkerülhessék a szembesülést ezzel a fájdalommal. Egy ilyen ember sajnos nem túl valószínű, hogy képes elvégezni a gyógyuláshoz szükséges munkát, mivel elkerüli ezt az alap-fájdalmat.

    melyek a nárcisztikus ember empátia-hiánya, szeretetlensége, alkalmazkodásra való képtelensége és önimádata miatt szinte mindig zsákutcába jutnak, ám a kudarcért mindig a másik felet hibáztatják, miközben saját magukat tökéletes társnak vélik. Nagyon gyakran félrelépnek, és előszeretettel kezdeményezik a válást amikor partnereiket nem találják saját szintjükhöz méltónak. Számukra a válás csupán egy nárcisztikus táplálékforrástól való megválást jelent amely “pozíció” mindig betölthető valaki más által.

    A nárcisztikus emberek maguk a csábítás nagymesterei, akik a legrafináltabb trükkök sorát alkalmazva kerítik be áldozataikat a társadalom naiv és ártatlan tagjai közül, majd amikor az illetőt már hálójukba fogták, hajlamosak az illetőt könyörtelenül elhajítani, majd új csodálók utáni vadászatba kezdeni.

  14. Avatar

    Ha nem tudok aludni, és van egy kis időm, (mint most) eltöprengek néha, hogy a mi másik, a nem “Barátilag” “agykárosodottunk” Kara Kozgun, (Mozgun, Mozgung, Foszlunk, Monszun vagy ki emlékszik már hányféle néven ide betolakodó) billentyűbajnokokunk végül is kit gyűlöl jobban: minket, a zsidókat, a magyarokat, a világot, vagy saját magát, aztán hajnalonta ideköpi végtelen epeömléseit?
    Valszeg saját magát. Valamit elszúrhatott életében, aztán nekünk kell bűnhődnünk azzal, hogy míg olvasatlanul áttekerünk a senkit sem érdeklő szózuhatagain, elkopik az ujjunk, aztán még vehetünk egy új egeret is, mert annak is elege van, és bosszúból rászokik a kettőskattintásra.
    “Barátilagung” aranyköpésein legalább hamar túl tudunk lenni, de nem létezik valami olyan elhanyagolt portál, ahol még örülnének is, ha a Mindengyűlölő Kara Mozgununk vagy Mongúzunk csak őket tisztelné meg hajnalonta és nem bennünket?

    • Avatar

      Hála és köszönet a 21. századi orvostechnológiai fejlődésnek és a liberális egészségügynek, hogy a fogyatékos embertársak túlélve születési körülményeiket, teljes életük hiányosságaiból fakadó lelki zavaraikat itt élhetik ki, megszabadulva szervezetüket mérgező stressztől.

      Külön köszönet a zárt intézeteket megszüntető SZDSZ-MSZP(DK) politikusoknak, hogy a társadalomra szabadították a lelki betegeket, fiatalkorú bűnözőket és eltávozást adtak a börtöntöltelékeknek, az igazságszolgáltatásnak a kényszergyógykezelés alkalmazása mellőzéséért, liberális ítélkezésért.

      Nyilván ez is a másság elfogadására kényszerítést szolgálta.

    • Avatar

      Mindketto egy nagyon egyszeru emberfajta: a jager egy sablonokkal jatszadozo szerencsetlen ,aki egy tinedzser kapacitasaval irogatja a roviditett egyszerusitett egysorosait,keseregve probal okoskodni,de ertelme,epito jellege,vitara kepes hozzaszolasa nincs. A masik legalabb olvas de mahirkara igy is sajat hulyesegebe zavarodik bele allandoan-o is probal nagyon-de-nagyonokos lenni kimasolgat a netrol ezt-azt es varja hogy valaki egyszer de egyszer ertsen vele egyet. Tolja az intelektuell zagyvasagait,de eszre se vaszi hogy mindenki szarik ra. Aztan ha begerjed akkor hozza a nyugdijas tanar sertodott taplo stilusat.
      Meg jo hogy latjuk oket. 🙂

  15. Avatar
    kara kozgun

    A zsidó nép maradt vallása és kiközösítése következtében az európai népek között a leginkább beltenyészet. Ebből azonban az fakad, amit a nép már gyermekkoromban gyakran mondott: “A zsidó vagy nagyon okos, vagy nagyon buta, náluk ritkább a középút.”
    Másrészről a GENETIKAI mentális retardáció nagyon magas a zsidó fajnál. A zsidóknak rengeteg génhibája van. Meg lehet különböztetni egy öröklött retardációt, illetve a születéskor szerzett hibákat, mivel az öröklött retardációnak nyilvánvaló fizikai jelei vannak, (Körömszakadtáig védik fajtájukat!)
    A kutatócsoport vérrokonok házasságaiból született, autizmussal diagnosztizált pácienseknél azonosította a SLC7A5 jelű gén mutációit. Régen mondom, ez az ok! számukat hatva ezerre teszik!

  16. Avatar
    Jáger László

    Én Rodolfót még élőben láttam és nem az alteregóját!!!
    Kezemet figyeljétek mert csalok…
    Te ezt már nem tudod +ismételni a színpadon sem a közélet színpadán…
    Olyan 1xű sértődött emberke aki másokon élné ki a kisebbségi érzését…
    semmi saját bűvésztrükkje nem sikerül
    Mindenbe belesül…
    Csak ennyi …
    Barátilag
    J.L.

    • Avatar

      Jager te feleszu,szeretnel visszaterni a regiszep komcsi idokbe mi? Hianyzik a fekete-feher tv? De jo lenne ott elni megint,terpeszkedni a szaros fotelodban szepen lustan ahogy csinalod: meg irni is lusta vagy.. 😀
      Mellesleg most epp az en allitasomat erositetted meg szepen reszletesen. Koszonom jager,igazi tokkelutott vagy. 😀

  17. Avatar
    Jáger László

    rodolfo alteregó nem kellett volna ezzel a bűvésztrükkel kisérletezni….
    Nem jött be ezt már ismerem..Ezzel csak magadat szórakoztatod ….kicsinyes bohóc vagy…. a gyengébbik fajtából….
    barátilag
    J.L.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük