Miért lesz valaki kommunista a XXI. században?

Azt hittük, hogy a XX. század betegsége volt, és már legyűrtük ezt a szörnyű kórt, de sajnos manapság mintha új erőre kapott volna.

Mi lehet ennek oka? A holdkóros oltásellenesek? Esetleg Románia közelsége? Mielőtt vádaskodni kezdünk, vizsgáljuk meg tudományos alapossággal a kérdést: melyek lehetnek az okai ennek a szörnyű, de szerencsére gyógyítható, de legalábbis tünetileg kezelhető vörös ragyának.

Családi indíttatás

Erre a legolcsóbb hivatkozni, hiszen kinek a családjában ne lenne egyenruháját mai napig kefélgető munkásőr vagy félhülye tanácselnök. A kétéves képzésben ontott rendőrdoktorok országában tele vagyunk ilyen oldalági rokonokkal. A mai kommunisták persze a legkülönfélébb humbug mesékkel állnak elő, a szerencsétlen, gyermekét egyedül nevelő szocmunkás anyukától, aki nem is a maga, hanem a mások nyomora ellen harcolt, egészen a jóságos magyartanár édesapáig, aki utolsó csepp véréig tanított cigánygyerekeket helyesen írni. Ezek az elképesztően megindító, igazán eNberi történetek általában persze nem igazak, és csak annyi a valóság belőlük, hogy egyes belpesti torzonborz alakok már a hétévés gyermeküket is Marx meséivel próbálták meg álomba ringatni. Aztán múlt az idő, és a felcseperedő kamaszgyerek akkora marxista lett, hogy direkt azért jelentkezett orosz-esztétika szakra az ELTE-re, hogy eredetiben olvashassa Marxot. Nyilván ott tudta meg szegény, hogy Marx nem orosz volt, és németül írt. 🙁

A legsúlyosabb tünet persze az, amikor valaki egészséges jobbos férfi felmenői iránti lázadásból válik igazi kommunistává, de szerencsére pont ennek az ellenkezőjére jóval több a pozitív ellentétes példa.

Test-lelki gyengeség

Bizonyára ismert tény, de a legtöbb ilyen kommunista csak azért nem ácsorgott a tornasor végén gyermekkorában, mert a szigorú gyermekorvosi tiltás miatt még ilyenfajta fizikai megterheléstől is eltiltották nyamvadt kis testüket. Ezek a mindig mindenben mélyen tudományhívő, végletekig ateista óriáskoponyák ilyenkor valahogy mégsem a tudomány azon tézisét kezdik el vakhittel vallani, hogy versenyképtelen testecskéjükből az evolúció szent tana értelmében rengeteg szorgalommal, kitartással és munkával jobbat, szebbet és erősebbet építsenek, vagy esetleg ennek hiányában elhulljanak. Nem, dehogyis! Érdekes alternatív világot teremtenek, amelyben a testi erő szinte megvetendő, és az számít a közösség alfahímjének, aki minél viseltesebb pulóverben tud bemenni az ATV-be bölcselkedni a kormány ismételt vörösvonal-átlépésének végzetes következményeiről. Biztos önmagában is szar érzés lehet nekik nézni egy olyan férfit, aki éppen az otthoni házikönyvtáruk súlyával nyom fekve, de a testi visszamaradottságuk természetesen ilyenkor is kéz a kézben jár (mert olyan lábaik vannak, hogy azokon másképp nem lehet) a lelkivel is, hiszen mindent és mindenkit gyűlölnek, aki kicsit is erősebb náluk. Gyűlölik továbbá nemcsak csinálni, de nézni is, amikor szép, fehér, egészséges, náluk erősebb és ügyesebb heteroszexuális emberek sportolnak, és dicsőséget szereznek vele a Magyar Hazának. Különösen gyűlölik tovább dr Miniszterelnök Úr kedvenc sportját, a labdarúgást. Talán, mert mindig őket választották utoljára a belpesti iskolaudvaron. Még kapusnak is csak úgy voltak jók, hogy a fejberúgásuk két gólnak számított az egészséges gyerekek versenyében.

Túl sok a jóból

Feltűnt már, mennyi kurátor, színházcsináló meg divattervező van újabban köztük? Nyilván a havi fél millás ösztöndíjaik az általuk megalapított mozgásszínház működtetésére meg a 7500 forintért értékesített pólók idővel jelentkezni fognak különféle pótcselekvések tüneteiként. Ilyen például a gerillakertészkedés, amelyet kizárólag olyan emberek végeznek, akiknek még sosem lehetett részük egy jó kis valódi vidéki kapálásban. Bizony, a valódi értékteremtő munka nélkül húzott milliók, sportkocsik, mértéktelen alkohol, drog és szexfogyasztás idővel lelkiismeret-furdalást fok okozni a legtöbb belbudai úrigyereknek, és a javak egyenlő elosztását fogja majd hangosan követelni. Legalábbis a youtube-csatornáján biztosan.

Túl kevés a jóból

„Valójában tőled még soha senki nem akart gyereket” – állapította meg tökéletes pontossággal a mindannyiunk által közkedvelt Eric Cartman az agresszív dadájáról. Na, pontosan ilyen figurák azok is, akik az erőszakos egyenlősdi keretében szeretnék elszedni a szépektől, erősektől, gazdagoktól mindazt, amiből nekik egy sincs.

Facebook hozzászólások

  Kurtz ezredes

Avatar

21 hozzászólás

  1. Avatar

    “…dr Miniszterelnök Úr kedvenc sportját, a labdarúgást.” – ez a fodball, nem?

  2. Avatar

    Kommunista azért lesz az ember, mert iszonyodik attól, amit a kapitalizmus csinál az emberből. A nyakló nélküli profithajhászásból, a környezetszennyezésből, az egyenlőtlenségből, egymás kizsigereléséből, az elidegenedésből, a tárgyfetisizmusból, a konzumerizmusból, a szegénységből, a nyomorból. lehet, hogy nem a kommunizmus a megoldás ezeknek a problémáknak a kezelésére, lehet, hogy az osztály nélküli, elnyomásmentes szabad és önszerveződő társadalom utópia. De akit nem dühítenek a kapitalizmus által kitermelt társadalmi igazságtalanságok, az vagy vak vagy morális retardált.

  3. Avatar
    O.SztajHartz

    Még egy ok: mert eddig még nem volt kommunizmus – érdemes hát megvalósitani eme tökéletes utópiát (gondolják “ők”). Amely politikai rendszerek e néven kialakultak a XX.században, azoknak köze se volt az alapitók által elképzelt jövö társadalmához. Kádár János barakkjában ugyanis az embereknek volt magántulajdona – legalábbis az `56 utáni konszolidációtól kezdve ´89-ig háztáji föld, telek, vagy öröklakás formájában. Ha egy nyugatnémet tanárnak, vagy házi orvosnak felsorolom, mi mindenünk volt “a függöny mögött”, akkor vagy elsápadnak irigységtől, vagy leburzsujoznak. Akkor ki volt most az igazi kommunista: Pol Pot, Ulbricht, Sztálin, vagy Kádár?Netán épp a XXI. században alakul ki majd csak igazán – remélhetőleg csak az egyre degenerálódó Nyugaton ?

    • Avatar

      Ha kader voltal es sokat loptal, akkor volt minden es bukni is csak felfele tudtal. Ne probalj homalyt kavarni!
      Kevesnek volt gyomra ehhez!

  4. Avatar

    A fasizmus a kommunizmusra adott immunválasz volt nagyrészt. Van-e még immunrendszere a Világnak? Ehhez önálló, szabad, független, méltóságukat őrző, önmagukat saját munkájukból fenntartó emberek kellenének. Akik vigyázni tudnak magukra is és másokra is.

  5. Avatar

    Ahogy a cikk írja a mai belpesti (belberilini, belpárizsi stb.) újkommunisták semmi mások, mint kisebbrendűségüket nagyzolással kompenzáló pótcselekvők. Mert ugyebár egyik se megy ki a földekre vegánkoszt előállítására salátát termelni, kapálni, vagy elmaradott cigánygyerekeket oktatni (tartósan) borsodi zsákfaluban, avagy tényleg menekülteket gondozni Szíria melletti menekülttáborokban (Soros fizetés és sajtóhírnév hiányában is), s akkor már a saját mamahotelbe befogadott migránsokról nem is beszélve.
    Tulajdonképpen mindannyian szeretnénk olyan jólfizetett munkakört, ahol semmi fizikai munka, semmi kockázat, hogy az ápolt orrba gyűri, semmi anyagi veszteség, semmi koszos állatvédő menhelyi gondozói munka, csak beszéd, csak köldöknéző filozofálás a romkocsmában, avagy jólfizetett előadás tartása valamely egyetemen.
    De mi velük ellentétben szégyellnénk munka, teljesítmény nélkül fizetést felvenni.
    Ezek a lények nem is igazán kommunisták, még kevésbé példakép jellemek.
    Ezek csak a társadalom lusta, heréi, potyautasok.
    Ha valamely csoda révén huss, egy estére virradóra eltűnnének a kávéjuk mellől a kedvenc gyülekezőhelyükön, a világ észre se venné hiányukat.
    Ezért kell hangosan rikácsolniuk, hogy értékesnek tűnhessenek.
    (Amúgy egy rokonom mesélte: “A faluinkban az addig legnagyobb kommunistagyűlölő nyilasokból lettek a legvéreszájúbb hithű kommunisták, mikor a Vörös Hadsereg megjelent a település határában.”)
    Lefogadom, hogy a legtöbbjük, ha a divat vagy érdekeik, illetve ma a Háttérhatalom úgy diktálná, secperc alatt lenne a legelszántabb migránsgyűlölő.
    Nem a menekülteket, nem a kisembereket, nem a munkásokat, s nem az állatokat szeretik, akarják felkarolni ők. Ők csak magukat szeretik, és azt, ha érdem, munka, áldozat, fáradtság, bárminemű erőfeszítés nélkül csodálattal, tisztelettel rajongják őkelméket körül.
    S akkor a vérbeli hatalomra vágyó pszichopatákat nem is említjük, mert eme újkommunisták vezetői csak szimplán ez a típus, lásd Timmermans, Fogtündér, Sargentini stb.

    • Avatar

      Tűpontos összefoglalása a mai helyzetnek.

    • Avatar
      Kara Kozgun

      A fasiszta alkatú zsidó ÁVH-s, tanácstitkár, begyűjtési tisztviselő mellett kétségtelenül sok eleve el nem ferdült jellemű, esetleg szintén hívő és lelkes zsidó került ilyen és hasonló beosztásba. Az új rendőrré, besúgóvá, kizsákmányolóvá züllésükben nagy szerepet játszott a kompenzáció hol tudatos, hol tudattalan igénye. Említettük, hogy Magyarország zsidó férfi lakosságának jelentős része munkaszolgálatban, vagy budapesti „dekkolásban”, de a szenvedések előtt mindenképpen passzív állapotban érte meg a háború végét. Személyes bátorságuk, gyakorlati radikalizmusuk bizonyítására, önnön maguk és a világ előtt, ezeken a posztokon, ebben az időben nyílt először lehetőség. Az elszenvedett — és ki nem védett — sérelmekért a zsidó pártfunkcionárius, közalkalmazott ekkor vélt bosszút állni.

  6. Avatar
    Kara Kozgun

    Ma tudjuk, hogy Lenin zsidó volt (Anyja neve Blank, zsidó nő), és az első kormányának minden vezetője zsidó volt. Ezek Trotzkij, Zinovjev,(Apfelbaum) Kámenyev, és Szverdlov voltak. Az akkori idők leggazdagabb zsidó bankárja, Jacob Schiff, a Kuhn, Loeb banktól 20 millió dollárt adott Trotzkijnak és Leninnek a cár megdöntésére és a szovjet zsarnokság megalapítására.
    “a zsidók idővel hozzáidomultak eltorzult, elidegenedett természetükhöz.
    Mi (zsidók) megvetjük a munkát.
    Még munkásaink is csak szükségből dolgoznak, s abban a reményben, hogy egy napon véget ér a munkás élet, s jó élet következik utána. Nem szabad megcsalnunk magunkat. Fel kell ismernünk, mennyire abnormisak vagyunk e tekintetben, mennyire idegenné lett számunkra a munka, s nemcsak az egyén, de a zsidóság életében is.”
    ” Egy olyan nép, amelyik teljesen levált a természetről, egy olyan nép, amely kétezer év óta falak közé volt zárva, amely mindenféle életmódot megtanult, csak éppen nem a munkás életet nem, nem válhat egyszerre eleven, természetes, dolgozó néppé anélkül, hogy minden akaraterejét e célra irányítaná. Hiányzik a legalapvetőbb elem: hiányzik a munka (nem a szükségből végzett munka, hanem az a munka, amely szervesen és természetesen hozzátartozik az emberhez), az a munka, amelynek révén egy nép belegyökerezik saját talajába és kultúrájába.” Ismeretek nélkül, fel modjátok összeolvasott hülyeségeket!

  7. Avatar

    – Eddig sehol sem volt igazi kommunizmus! Mindig elrontották az egyébként tökéletes eszmét!
    – Pontosan. Tehát az igazi kommunizmus megvalósíthatatlan.
    – …

    • Avatar
      Kara Kozgun

      Eötvös József véleménye.
      Nem a kommunista elvek győzelme, hanem csupán az lehetlen, hogy ezen elveket valaha más valósítsa, mint az abszolutizmus. S azért a kommunizmus győzelme mindenkor egyszersmind a despotizmusé leend.

      Általános vád ez, melyet egy párt a másiknak szemére vet, azon meggyőződés támad bennünk, midőn a föld népei, mindig a legaljasabb emberek által kormányoztatnak! Valamely országoknak java egyesek által öntudattal pénzért, vagy pénzértékért adatott el,

      Marcus Aurélius bölcsességeiből
      11. Fronto[14] magyarázataiból értettem meg, hogy az önkényuralomnak velejárója az irigység, a ravaszság, a színlelés, továbbá, hogy a mi úgynevezett előkelő embereink általában mennyire szeretetlenek.
      S viszont ha azon pártokra fordítjuk figyelmünket, melyek e veszélyek ellenében a társadalom megmentése körül fáradoznak: látni fogjuk, hogy ezek is, ha a küzdőtért diadalmasan meg akarják állani, oly eszközökhöz kénytelenek folyamodni, melyek – hacsak e részben a történet régi tapasztalatai nem csalnak – szintúgy – az abszolutizmus megalapításához vezetnek.
      Csupán elvtelen karrieristákkal nem lehet egy birodalmat fenntartani. A bomlás kezdete így pontosan datálható: 1956. november 4-e. Márai már a müncheni rádiós jegyzeteiben úgy látta: nem a sztálini, hanem a kommunista hatalomgyakorlás bukott meg 1956-ban, mert az erőszak és terror nélkül nem képes uralkodni. Kevesen osztották ezt a nézetet. Pedig…

      • Avatar

        A Fekete Holló, ahogy mondani szokták, “ellentmondásos egyéniség”. Látszólag olvasott, látszólag antiszemita, látszólag jobboldali, de leginkább csak provokátor. Javasolnám további megjelenésre a 444-et.

        • Avatar
          Kara Kozgun

          Akinek nincs saját esze, szüksége van eszmére! Nincs erkölcsi alapja, belép valamely gazember pártba!
          Szóval meg gazdagodék a pórnép, amék Galíciából való! Rettenetest! Mindönük van, amit lopni lehet! Csak abban nincstelenek, amivel születni lehet, kéne! Nincs szégyenérzetük, gátlásuk, böcsöletük, önkritikájuk, betelésük, lopásuk megelégelésére! Szerencsénkre! Ez fogja elpusztítani őkőt, mint kommunistákat, saját ostobaságuk! Meg lásd, megérjük! Azt se gondúlták, 90-re, világuk végire jutnak! Átmentették ugyan magukat, de ostobaságik es velük maradt! Eztet hál Istennek’ nem látják be, mint sötét ostobaságuk mértékét! Ezért, emiatt fogunk meg szabadúlni tőlők, mint kommunista apáiktúl meg szabadúltnunk, saját hülyeségük következtében! Keserves! De csak ki kell várnunk! Nem kell szólni se, meghurcoltatni, börtönbe záratni magunkat! A guta megüti őköt is, jobban mi mögtudnánk! Az agyszélhűdés betegsége világos lesz, ha már mozdulni se fognak tudni, saját gazemberségük korlátai közt! A nép itt hagyja őköt! Marad a nyugdíjas. a magatehetetlen, meg a közmunkás! Csak adózó nem! Akitűl a közmunka pízt, a segilyre, nyugdíjra, működtetésre valót beszednék! Akkor gyünnek majd rá, „be szart a halott, büdös a ravatal”!

  8. Avatar

    Megmondanád, kire, kikre gondoltál egyáltalán?

  9. Avatar

    egyetemista koromban apam azt mondta egyszer inkabb elviselne ha buzi lennek mint kommunista… mondtam neki ha barmelyik felmerul nyugodt szivvel lojjon agyon a puskajaval. Erre nem kerult sort, most ugyanigy gondolkodok en is a fiamrol, bar o a topikra ugy reagalt hogy a balos csajok nagyon gazak es ha talal egy jo not akkor mindket eshetoseg kipipalva

  10. Avatar

    “A kommunista álom megvalósításához csak egyetlen gyakorlati problémát kell megoldani: hogyan lehet a javak igazságos elosztását megvalósítani bürokrácia és hivatalnokok nélkül. Amint ez a kérdés megoldódik, a kommunizmus eljő.”
    Magyarul sohanapján.

  11. Avatar

    A kérdés szerintem inkább az, hogy egy antikommunista kormány miért parolázik a kommunista Kínával?

  12. Avatar

    Kommunistával nem igazán lehet találkozni, fasisztából viszont egyre több van.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük