Ne etessük tovább az alkimistákat! (II.)

Ebben a kurva kapitalizmusban mindannyian áldozatokat hozunk, aki nem elégszik meg a Trabanttal vagy Hajdúszoboszlóval, az minden nap robotol, de Magyarországon nem véletlenül egyetlen szakma tudott évszázadokon át folyamatosan újabb és újabb jelentkezőket magához vonzani: a társadalomtudós. Nem is csoda: azt csinálsz, amit akarsz, sőt, ha nincs kedved semmihez, évekig csak kocsmázol, az állam meg dobálja utánad a milliókat.

Az is jó szöveg, hogy bizonyos tudományos munkák egyszerűen nem tudnának elkészülni állami apanázs nélkül, boncoljuk is széjjel most. EZ HÜLYESÉG. Szétboncolva. A Fajelméletet minimális pénzből is be lehet csomagolni.

Megértem, hogy ez szörnyen hangzik egy évtizedek óta állami ösztöndíjakból élő magyar tudósnak, de hát ez van, srácok. Ebben a kurva kapitalizmusban mindannyian áldozatokat hozunk, aki nem elégszik meg a Trabanttal vagy Hajdúszoboszlóval, az minden nap robotol, hogy az összekuporgatott vagyonkájából Mercedest vegyen vagy befizessen a Neckermannál egy hét Maldív-szigetekre.

Aki nem haveri segítséggel szeretné csinálni a Fajelméletet, hanem speckó toronydarukkal, az legyen szíves, és keresse meg rá a pénzt!

Vagy írjon olyan könyvet, amit megvesznek tízmillió-ötszázezren, aztán a következő legépeléséhez már vehet magának iBookot. Nem, egyáltalán nem akarok egyetlen magyar jogszociológust vagy történészt se tudománya prostituálására kényszeríteni, mindenkinek szent joga az asztalfióknak meg húsz ismerősnek alkotni, a társadalom csak egy dolgot vár el jogosan ezért cserébe: tessék szépen kimozdulni az MTA-ról, és elmenni dolgozni. Igen, úgy értem, hogy “munkát”. Nincs mitől félni, nem halt még bele senki, ráadásul tök nagy a választék, bárki lehet bolti eladó, mezőgazdasági idénymunkás vagy felsővezető egy biztosítócégnél.

Ez az idegenkedés a becsületes munkától a tudósoknál egyébként is új keletű dolog.

Leonardo csak azután rajzolgathatott a saját kedvére, miután naphosszat hadigépeket meg lovasszobrot tervezett a mecénásának, Ludovico Sforzának, John Stuart Mill pedig gyakorlatilag őrző-védő feladatokat látott el Kelet-indiai Társaság mellett, és csak szabad óráiban hódolhatott írói passziójának. Még a full kettyós Osho is képes volt guruként praktizálni, nem pedig Indira Gandhinál pályázott havi apanázsra. Ezer példa van még a gazdag családba születő Schopenhauertől a gazdagokat lehúzó Husserlig.

Ha ők tudtak a dayjobjuk mellett maradandót alkotni, egészen biztos, hogy mondjuk egy CBA pénztárosi meló mellett is lehetne kutatni és alkotni az ELTE-Médiatanszéken.

A legfurcsább ebben tulajdonképpen az, hogy mintha ezeket a tudósokat nem tanította volna meg kiskorukban a mamájuk arra, hogy a legfinomabb mindig a saját magunk által dagasztott és megsütött kenyér. Egészen biztos, hogy van egy rakás olyan szivárványkamionos, aki még soha nem próbálta ki, milyen érzés a saját keresetből vásárolt vászonra festeni, és mindig csak az állam által kiutalt, a kortárs melegkedésből igen keveset profitáló váltókezelők által befizetett adóból finanszírozott ecsetekkel dolgozik.

Mindannyian elnézőbbek lehetnénk ezzel a sok, a közjót dézsmáló Arosztotelésszel, Konfuciusszal és Platónnal, ha naponta esnénk egyik katarzisból a másikba a műveik élvezete közben. Nekem a nemzeti ünnepeken rendszeresen zuhogó díjesők környékén mindig nagyon kedves szórakozásom átböngészni a kitüntetettek listáját. Egy kis ideig kényelmetlenül szoktam magam érezni, hogy még az életmű-díjasoknak sem ismerem a töredékét, aztán megnyugszom, hogy más sem.

Ez a beteges díjazási kényszer az elcseszett felsőoktatásunk terméke.

Közpénzből kinevelünk esztétákat, szociológusokat és médiaszakértőket, akik aztán hivatásos tudósként egész életükön át elvárják az állami apanázst, a végén meg mi érezzük magunkat szarul, biztos nagyon nagy tudósok, ha már hatvan éve esztétizálnak, adjunk nekik gyorsan valami díjat.

Persze, az állam eltart például postásokat is, de azok legalább számonkérhetőek, és ha elherdálják mindannyiunk pénzét, bizony büntetést kapnak. Elég a kivételezésből, és tessék szépen börtönbe csukni azokat a filozófusokat, akik mondjuk felnyalnak valami ösztöndíjat, aztán olyan filozófiát csinálnak, amin nem világosodik meg a közönség kétharmados többsége. (Mellesleg hasonlóan kellene bánni a sajtóval is. Kap közpénzt az Élet és Irodalom? Igen. Olvashatatlan a cikkek túlnyomó többsége? Igen. Szabadlábon van Kovács Zoltán főszerkesztő? Igen. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez így nem mehet tovább.)

Az meg aztán tényleg felfoghatatlan, hogy miért értetlenkedik bárki is azon, hogy a mai fiatalok miért nem olvasnak, miért nem járnak egyetemi előadásokra, szemináriumokra meg melegfelvonulásra, miért bámulják inkább az EchoTV-t és dübörögtetik Drábik Jánost… Odáig egyetértünk, hogy részben azért, mert műveletlen bunkók, de ez a kevésbé fontos rész. Az a helyzet, hogy harminc alatt még megvan az emberekben az a különleges képesség, amellyel kilométerekről ki tudják szagolni, ha át akarják őket vágni. Így hát hajlamosak inkább egy nyolcvanas, összeesküvés-elméleteket hadaró szabadeurópás bácsinak hinni, aki ráadásul Szaniszló Ferenc sámánt használta alákérdezőnek, mint valami az ELTE által kinevelt és az MTA által eltartott ingyenélőnek.

Az alterjobb kurzus elképesztő sikertörténete éppen annak köszönhető, hogy mára ez maradt az egyetlen tudományág, amelyet nem sikerült az államnak teljes mértékben intézményesítenie.

A reptiliánfigyelők, laposföldesek, szabadkőműves-szakértők, sőt, még az Edda együttes sem jártak soha Magyar Tudományos Akadémiára, nem pályázhatnak évente a Soros-program keretében zsíros ösztöndíjakra, és a kutya nem tünteti ki őket október 23-án . Az Enigmák meg David Icke sikere egyformán annak köszönhető, amiről egy bekezdéssel feljebb volt szó: akinek még megmaradt a józan esze, az inkább a nem-állami tudósokra figyel oda.

Ha az állami támogatás egyik pillanatról a másikra megszűnne, és a magyar társadalomtudósok kénytelenek lennének leendő könyvük vagy tanulmányuk finanszírozásának érdekében minden nap úgy harcolni, mint a társadalom többi tagja, na, akkor egyik pillanatról a másikra tömegek lennének rájuk kíváncsiak. A mama kedvenceit soha nem szereti senki.

***

Másodközlés! Megjelent a Matula Magazin 38. számában, Bede Márton tollából.

***

Az első rész pedig itt olvasható.

Facebook hozzászólások

  Kurtz ezredes

11 hozzászólás

  1. Drábik János minőségi munkát végez. Az Országos Trianon Társaságba saját anyagi forrásait is befekteti.
    A kormány munkáját és a társadalom fejlődését önzetlenül segíti.

    Az ECHO TV műsoraiból mind politikai, mind gazdasági vonalon lehet tanulni, megbízható információkra szert tenni.

    A kormány nyújt anyagi támogatsát az MTA-nak.

  2. Kurtz. Te egy büdös náci vagy. Én meg lassan hazamegyek Magyarországra. Mert egy jó ország lett ( mondjuk az mindig volt) és szép. Iszunk egy alkoholmentes sört ?

  3. Kiss László

    Drága ezredesem! Talán mindannyiunknak jobb lett volna, ha John Stuart Mill valamiképp áldozatul esik dayjobjának, mert ez az a szarházi, akinek azt a gonosz, erőszakos fasiszta csürhét köszönhetjük, akik mostanában “liberális” néven sztárolják magukat. Ez a geci írta le először, ugyebár, hogy “a demokrácia a többség zsarnoksága a kisebbség felett”. Innen már csak egy lépés volt neki a az a szabadság-koncepció, hogy “az egyénnek mindig harcolnia kell a társadalmi és állami szabályozás ellen”. Tekintve, hogy lévén az ember társas lény, szociális közegben létezik (és csakis abban tud létezni – mert ha nem ezt tette volna, már rég felkajálta volna a kardfogú tigris, illetőleg a mammutok kihalásának egyik lehetséges oka nem az emberek általi túlvadászás, hanem a röhögőgörcs lett volna, mikor is az – illetőleg: egy – ember “individuálisan” odament volna hozzájuk, és különféle szabadságelvekre hivatkozva arra kérte volna őket, hogy legyenek szívesek kiválasztani maguk közül, hogy kit ehet meg vacsorára közülük), ergo társadalmilag együtt kell működnie a többi emberrel. Ezen egyszerű megállapítás után azt állítani, hogy az egyén szabadságjogai fontosabbak, mint a közösségi érdek – már logikailag is egy nagy rakás szar. A közösségi lét bizonyos fokú társadalmi közmegegyezést feltételez (kezdve a zebráktól az emberekig bezárólag), amelyet – jobb híján – a többség akarata dönt el. Ezt a zebrák csordának hívják (bár nem beszélek zebrául, ami mondjuk baj, mert kérhetnék valami ösztöndíjat a zebra-nyelv grammatikai feltérképezésére), a Zámbörök meg demokrácijának. Mellesleg, némi kétségeim vannak egy olyan “társadalom” rendjét illetően, ahol minden egyes egyén a SAJÁT szabadságáért küzd a többiek ellenében. (Vagyis képzeljük el a liberális zebrát, aki saját önmegvalósításának szellemében úgy dönt, hogy ő innentől kezdve pepita lesz. A zebrák nem olyan hülyék, mint az emberek – “ha anyámnak-apámnak jó volt a csíkos, akkor nekem is jó lesz”-alapon felkérik a radikalizálódott liberális zebrát, hogy akkor legyen szíves elhúzni a csordából a picsába, sok sikert kívánnak neki az éppen arra járó oroszláncsalád elleni rangadóhoz, aztán megteszik tippjeiket a Tippmixen. A zebrák ugyanis okosabbak, mint az emberek, és nagyon jól tudják, hogy ha nem rúgják idejében picsán az elkockásodottat, az a napi legelészés közben nem fogja békén hagyni őket forradalmi elképzeléseivel, és idővel elkezdenek ők is bekockásodni – ha másért nem, hát azért, hogy hagyja már békében őket ez az idióta barom! Mire elég sok zebra pepitul be, addigra az idióta barom már azt is kitalálja, hogy a zebrafiú a zebrafiúval is beautiful, sőt a legjobb az lesz, ha nemcsak pepita, hanem harántsávos, pöttyös, és a szivárványmintás gender-zebra is kurva jó, aztán a végén azt is kitalálja, hogy a kulturális sokszínűség jegyében egy oroszlánfalkát is hívjanak be a csorda közepébe, mert az tök jó ötlet. Egy olyan oroszlánfalkát, amely teljesen tisztában van oroszlán-mivoltával (ugyanis az első oroszlánnak, amelyik nyilvánosan előjött azzal a rendhagyó ötlettel, hogy “lehetnék esetleg zebra is”, azonnal átharapták a torkát, és azóta sem jött egyik sem ezzel az ötlettel). Így tehát a csordába importált oroszlánok nem egy kurva nagy megfejtendő keresztrejtvényt látnak ebben a sok alélt kockás zebrában – hanem táplálékot. A zebrák tudják, hogy minden lavina egy hógolyóval kezdődik – és idejében eltessékelik a jó kurva anyjába az ilyesfajta formabontó elképzelések felvetőit.

    Ami nem történt meg John Stuart Mill és a Zámbörök esetében. Ugyanis ahelyett, hogy annak a rendje és módja szerint diliházba zárták/felkoncolták/karóba húzták volna (nem kívánt rész törlendő), ő lett a 19. (és 21.) századi liberalizmus legbefolyásosabb alakja. Tőle már csak egy lépés volt a buzilobbi, a gender-tudomány és hasonló épületes szarok. (Vannak még azért ígéretes távlatok, pl.: sérülnek-e a himlővírus személyiségi jogai egy védőoltásnál? Vagy: Ráksejt Pride.) Nemcsak a legbefolyásosabb, hanem legtöbbet idézett is. Mondjuk egyes idézetei kevésbé ismertek, mert – ha jól emlékszem – az “európai migrációs válság kezelése” kapcsán például nem hallottam azt a JSM-idézetet, hogy “Barbár hordák kezelésének az egyetlen legitim módja a despotzmus.” Nem tudom, miért – talán nem olvasok elég liberális sajtót. Millnek ugyanis voltak jó elképzelései (mint idéztem is egyet – tűz, vazze!), de ha szar alapokra építesz várat néhány jó elképzeléssel, az attól még szarvár lesz. Párhuzam. A kiváló Gyűlöltellenségeink.blogból tudhatjuk, hogy Kurtz ezredes két legvidámabb hete a világtörténelemben 1940. május 10-én kezdődött. Mondjuk az enyém is, de nem mondom meg, hogy mi volt akkor, mert egyrészt serkentsük az információéhséget, másrészt meg a pepita zebrák elkezdenek lenácizni bennünket. Pedig az ünnep a könyörtelen katonai pragmatizmus és hatékonyság elsöprő diadalának szól, nem pedig egy ideológiának. (Ugyanannak, mint amit Nagy Frigyes művelt Leuthennél és Rossbachnál, Napóleon Austerlitznél és Lee Chancellorsville-nél – az elsöprő túlerővel szemben.) Ha jól tudom, ebben a két hétben Németországban egy kis fickó volt az Angela Merkel, fura kis bajusszal. Neki is voltak működőképes (és rendkívül hatékony!) elképzelései, hogy hogyan szabaduljunk meg a nemkívánatos népességtől – a baj az ideológiai talapzattal volt, mert az a kurva Nietzsche nem etnográfiailag, hanem az egyén szintjén határozta meg az übermensch fogalmát.

    Két oka van, hogy a John Stuart Millezés után hajlandó vagyok életben hagyni Kurtz ezredest:

    1. Ő írta le a 20-21. század legfontosabb régiónkat érintő mondatát a fentebb említett blogban: “Románia Európa Cartmane.” Vazze! Ez úgy veri szíven az embert, mint Einstein relativitás-elmélete. Ha valaki három szóban ilyen tökéletesen le tud írni egy komplett nemzeti (?) éthoszt, az tényleg tud valamit. Nincs ellenemre, vagy akár társadalmi (civil) kezdeményezője is lehetek, hogy valami ösztöndíjat juttassunk neki a libsiknek öntött lóvéból – már amennyiben az 50%-át leadja nekem, mint értelmi szerzőnek. (Bocs, néha én is átmegyek liberálisba.)

    2. Múltkor láttam a Polbeatben, és akkora benga nagy darab, hogy emberkedés esetén a Tippmix 10 felett adna engem.

  4. Tökéletesen egyetértek a cikk írójával. Társadalommérnöki tanulmányokat írogatni igazi, hasznos főállás mellett is lehet. Ma már nem kell a megélhetésért napi 16 órát bányalovakként csillét húzva robotolni, vagy mint gyerekkoromban szombaton is dolgozni, suliba járni. Sőt művészkedni és sportolni is lehet az ember elég bőségesre kiharcolt törvényes szabadidejében. Engem is régóta irritál, hogy sokakat akik lényegében kedvtelésüket élik és mégis mi tartunk el.
    Mi, sokszorosan többen, a hasznos termelőmunkánk mellett írunk, festünk, kézimunkázunk, (kommenteket írunk ide), fuvolázunk, és nem várjuk el, hogy hőzöngéseinket, kocsmai megmondóemberkedésünket mások fizessék meg. Ja, de ezt hívják gerincességnek.

  5. Azt hittem vmi tökösebb szakmája van ennek az ezredesnek. De csak szövegel!

  6. “Közpénzből kinevelünk esztétákat, szociológusokat és médiaszakértőket, akik aztán hivatásos tudósként egész életükön át elvárják az állami apanázst, a végén meg mi érezzük magunkat szarul, biztos nagyon nagy tudósok, ha már hatvan éve esztétizálnak, adjunk nekik gyorsan valami díjat.”

    A régi jó szokás szerint egy tavaszi és őszi pár napos nagytakarítást ajánlanék az MTA berkeiben, ÉVENTE.
    A költségvetés megtervezése sokkal egyszerűbb lenne, mennyi pénz szabadulhatna fel: oktatásegezségügyközlekedésvidékfejlesztésfelzárkóztatásinnováció stb részére.

    Meglepő módon vannak olyan MTA tagok is, akik egész nap valóban 8 órás munkaidőben HASZNOS munkát végeznek, amelyek hasznára is válnak a társadalomnak, és feltételezhetően nekik sem tetszik ahogyan az áltudóskák lavíroznak.
    Megtehetik, nem széllel szemben mozognak!

  7. MTA-ból “tudósók” ki, Kurtz ezredes, Péter és Kiss László be! Az ELTE ekézését meg abba kéna hagyni, mert vannak ott normális hallgatók is! Én is ismerek egy eltést, aki barantázik, és a haverom. Igaz, nem ott találkoztunk.

  8. fürgerókalábak

    Ezredes úr! Kéretik nem egy lapon emliteni Drábik Jánost a laposföldesekkel, meg reptiliánosokkal!
    A többivel egyetértek.

  9. Szélkerék

    “Az alterjobb kurzus elképesztő sikertörténete éppen annak köszönhető, hogy mára ez maradt az egyetlen tudományág, amelyet nem sikerült az államnak teljes mértékben intézményesítenie.” – csakhogy az altjobb nem tudomány, hanem politikai propaganda. A tudományt az különbözteti meg minden mástól, hogy a hipotéziseit logikailag vagy empirikusan igazolni lehet. Ha az állam beleszólhat abba, hogy mit lehet kutatni, akkor ismét a Kádár-rendszerben élünk.

  10. Szélkerék

    ui. Bede cikke a művészet állami finanszírozását feszegette, ami teljesen más téma, mint a tudomány.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.