Nőpolitika

Végre elérkezett az a pillanat, amikor a félt, rettegett, eleddig komolyan vett politikai boszorkánykonyhák zugvágóhidak melléképületébe kihelyezett zsírbüféként kezdenek viselkedni. Történt, hogy Bozoki András, a neves politikus, politológus, újságíró és csalódottfideszes éttermiségi előállt egy képzeletbeli kormánylistával, amire azért kellene vágyódnunk szerinte, mert minden tagja nő. És pont ugyanezért demokratikus is.

Tagadhatatlan, hogy tengerentúlon egyre többször működik – nemcsak a politikai versenyben, hanem az élet minden területén – az az érv, hogy nekem van igazam, mert nő/néger/bevándorló/buzi/etc. vagyok, azaz kisebbségi. Mégazazabbul: kisemmizett elnyomott. Ebben a világban egy kisebbséginek mindig igaza van, és azért van igaza, mert őt elnyomja a gaz többségi társadalom. A többségi társadalom tagjának pedig sosem lehet igaza, mert ő csak elnyom. Ez univerzális érv, nem csak morális kérdésekben segíti tájékozódni a fejlett nyugat polgárait, hanem az élet minden területére érvényes, legyen az parkolási vita, vagy a miteszünkvacsorára?

Magyarország viszont se nem az Egyesült Államok, de még csak nem is az önmagát befogadónak hazudó, de etnikailag szélsőségesen szétkülönült fejlett nyugat része. Szögezzük le, Magyarországon – köszönhetően a kommunista berendezkedés lefelé nivelláló hatásának – tényleg egyenlőség van. Az etnikai térképünk zárványai jórészt önkéntes kivonulások a társadalomból, példának okáért senki nem kényszeríti cigánytelepekre a cigánytelepek cigányságát, ők ott önkényes (ő szavaikkal önkéntes) lakásfoglalóként jelennek meg, mivel ha nem kell fizetni semmiért, akkor semmiért dolgozni sem kell.

A nők sehol nincsenek elnyomva a fejlett világon, bármit is hazudnak a felszabadító teológia apologétái!

A legteljesebb és a legtökéletesebb egyenlőség uralkodik a nemek között, nincs szükségünk állami beavatkozásra. Se az Egyesült Államokban, se Magyarországon. Rendben, Németországban és Franciaországban már igen, mert sikeresen betelepítettek már millió olyan mohamedánt, akik nem hisznek a beleegyezéses szexben és az összes nőt krumplis zsákba akarják tuszkolni. De ez legyen az ő bajuk.

Nálunk a nők politikába erőltetése inkább kontraproduktív. Épelméjű ember nem várhatja el, hogy minden foglalkozási ágazatban pont ugyanannyi nő legyen, mint férfi, és a politika direkt és erőltetett elnőiesítése veszélyes. A nők, tisztelet a kivételnek, érzelmi alapon közelítik meg a közéleti kérdések többségét, és abból – a tapasztalataink alapján – pedig szesztilalom lesz meg atomenergia-mentesség.

Mert ők jót akarnak, csak éppen a jóból aztán ír és olasz maffia, meg tönkrement ipar lesz.

Bozoki András csalódottfideszes éttermiségi kormánylistáján látszik, gyöngyöző homlokkal küzdötte össze azt a 20 nevet, akik nőként alkalmasak – szerinte!!! – egy miniszteri posztra. És természetesen férfiszempontok alapján válogatta le őket, ami a legsuttyóbb szexizmus egyébként. De mivel a nőpolitika most áramvonalas, meg amúgy is Dobrev Klárikát kell építeni a részeges férje helyett, ezért a politikai boszorkánykonyha zsírbüfébe kapcsolt. Van okunk félni!

Facebook hozzászólások

  Piréz Róbert

Piréz Róbert
"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

13 hozzászólás

  1. Avatar

    a NŐI kvóta felülírja a genderrettenet további 7x szörnyszülöttjét?

  2. Avatar

    Halva született ötlet.
    A teremtő, a teremtés úgy látta jónak, hogy hím- és nőnemű lények lepjék el a földgolyót

    Aztán szaporodtak és sokasodtak és éltek nemi jellegük szerint.

    Hímnős egyedek is léteznek: növény- állatvilág és a homo sapiens köreiben is.

    Ha esélyegyenlőséget akarna bárki is, akkor őket kellene vezető poziciókba helyezni.

    A képzeletnek nincs határa!

  3. Avatar
    Nézzük_magát_a_dolgot

    Végignéztem a névsort, derültem is, káromkodtam is. Csak egy példa, amely mindenre rávilágít. Ha a rátermettséget vesszük figyelembe, akkor hogy-hogy nem a mostani államtitkár, Szabó Tünde lenne a sportminiszter? Vagy ha a politikai tapasztalat nem számít, csak sportban elért eredmény számít, akkor miért nem Kozák Danuta vagy Hosszú Katinka? Tovább sorolhatnám a tehetséges, szép és okos női sportolóink sorát a végtelenségig. Van még más kritérium is az alkalmassághoz, amiről én nem tudok?

  4. Avatar
    Kékharisnya

    Pirézke, miért rettegsz ennyire a nőktől? Kiröhögték az aprócsika himbilimbidet?

  5. Avatar
    Janos Szabo

    Szabó Tímeának lapát a kezébe és gyűjtse a szénát ! Pont !

    • Avatar

      Nem a témába vág, de a szénát villával szokták gyűjteni az “eccerű kétkeziek “

  6. Avatar

    Pl. Saly Noémi a Vendéglátóipari Múzeumban rakott fészket. Koiosztotta magára a “kávéházak” témakört, az amúgy szakmailag közepes képességű, de mint liberális szófosógép pompásan megfelel a belpesti, félművelt, szellemileg lompos rétegnek. Szegény a brutálfordulataival kísérelt meg népszerűséget kicsikarni magának, de csak hírhedtté vált. Pl., amikor március 15. tájékán a Pilvax kapcsán tartott “élménybeszámolóját” színezvén, hogy azt mondta volt: Petőfi a lószaros csizmájával táncolt az asztal tetején.
    Mert hát ez illik egy tabáni úrinőhöz, kis hazánk kávéház történeti szakértőjéhez. Ki is érdemelte a kiérdemesült nagysasszony, s Bózoky genderkományába érdemesült bele, mindjárt a leharcolt genderladyk szalonjának a kellős közepébe. Szép finálé!

  7. Avatar
    Felsőtagéskirályerdő

    “A nők, tisztelet a kivételnek, érzelmi alapon közelítik meg a közéleti kérdések többségét, és abból – a tapasztalataink alapján – pedig szesztilalom lesz meg atomenergia-mentesség.”

    Mondom az asszonynak: te tudod, hogy cefetmód elvagy nyomva?

    Néz, pislog, s mondá: van még sör a hűtőben, de mit szeretnél holnap vacsorázni?

    Megnyugszom. Közéleti kérdésekkel neki nem kell foglalkozni, nem az a dolga. Diplomás, családszerető…

    Boldog vagyok!

  8. Avatar
    Kara Kozgun

    Egyik hülye ötöl valamit, még hülyébbek helyesLIK! A legtöbb ember évek óta halott, csak nem veszi észre! Agyuk évek óta megszűnt működni. Testük gépiesen funkcionál tovább. Agyuk helyét néhány kisebb, jól konzervált előítélet és konvenció foglalja el, hiánytalanul kitöltve koponyaüregüket. Megtévesztésig hasonlítanak élő emberekre.
    1933 óta felismert, leírt jelenség!
    Útmutató kezdő helyeslőknek

    A helyeslésben senkit nem fog megakadályozni a Harmadik Birodalom, vagy valamilyen más hasonló FIDESZ rendszer. Helyeslési szükségleteit mindenki szabadon elégítheti ki – az új emberi jogok kinyilatkoztatásának legfontosabb pontja, amit kellő örömmel kell üdvözölni. Most lényegesen nehezebb feladat a helyeslés – tehát az ember utóvégre nem válogathat abban, hogy mit helyesel szívesen és mit nem. A helyeslés tudományának első és legfontosabb szabálya, mindig csak azt helyeseljük, ami van. A szerény ember azt helyesli, ami éppen kéznél van. Egy új társadalmi rend megszületése helyett csak egy új szükségrendelet van kéznél, akkor azt helyesei odaadóan.
    Egy kis érzékelés ügyességgel, mindenki elsajátíthatja a helyeslés technikáját. Pár heti szorgalmas gyakorlás után a legnehezebb felfogású entelektüell is folyékonyan helyesel.
    Használható a kizárásos módszer is: rámutatni párt és politikai megoldás hibáira, nem rámutatni a szóban forgó megoldás hibáira, és ezzel bebizonyítani, hogy ez az egyedüli helyes és kívánatos. 1933!

  9. Avatar
    Molnár József

    Attól vagyok alkalmas valamire, hogy egy kissebbségi csoport tagja vagyok?
    Nézzük reálisan a kérdést.
    Vannak olyan munkakörök amelyek betöltésére a nők alkalmasabbak mert pl jobb empatikus képességeik vannak. Azt azonban nem gondolom, hogy az élet minden területén ugyanannyi nő mint ahány férfi kell, hogy dolgozzék. Pl a mozdonyfűtő kevésbé nőies szakma. Ugyanez fordítva a bölcsödei dadus kevésbé férfiaknak való.
    Persze a feministák szerint nincs igazam és én egy hímsoviniszta vagyok. Ezért tart ott a társadalom ahol…

    • Avatar

      De a magas miniszteri és egyéb politikai állásokban milyen speciális tehetségeik vannak a nőknek?

  10. Avatar

    Még emlékszem, milyen sikeresen működtek a frissen létrehozott téeszek a kvótakomcsi téeszelnökök vezetése alatt – a háztáji adta az ország gyümölcs- és zöldségtermelésének oroszlánrészét; olyan sikeres személyzeti politikát folytattak, hogy ősszel még a hadsereget is kivezényelték betakarítani. A kvóta kirobbanóan sikeres volt – lásd padlássöprés -, nem véletlen, hogy az öszes balos balfék imádja. Ha nem az ágon ülnék én is, halálra röhögném magam azon, ahogy a ballibek maguk alatt vágják a fát.
    Nyugodtan töltsék fel hülyékkel a jól tejelő állásokat. Kezdjék a sebészekkel – úgyis orvoshiány van, aztán majd meglátjuk.

  11. Avatar

    A férfias uralom azt jelenti, hogy megmondom a szemébe és eltakarodik vagy összeverekszünk.
    A nőies uralom azt jelenti, hogy jól megintrikálom és kigolyózzuk.

    Objektív értékítélet hamarabb születik férfias esetben, de nyilván az is problémás.
    Ha például bűncselekménnyé nyilvánítanák a homofóbiát, akkor ezzel tág tere nyílna a boszorkányüldözésnek.
    Ez egy ugyanolyan élehetetlen világot jelentene, mint a közvetlen erőszak világa. Sőt ez lappangó félelmet keltene, gondolatrendőrséget jelentene, megölné az őszinte megnyilvánulásokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük