Perelhetetlen perpárti publicisztika

Meglehetősen sok párt van ma Magyarországon. Kormányzó pártok, balos ellenzéki pártok, volt balos középszél pártok, újbalos néppártok, és a szélsőradikáliskomcsi 2.0-ás Lenin-fiúk különböző szerveződései. Most a legfurább állatorvosi lóról, a néppárti perpártról (továbbiakban PP) fogok írni. Az ok egyszerű. Undormány szócsövük újabb nyertes perrel harsogta tele az egybites rajongótábort. Lássuk tehát, mi táplálja ezt a mérhetetlen örömmámort. És mennyi igazságtartalom lapul ezek mögött a nyertes sajtóperek mögött?

Kezdjük a végéről.

Perkimenet

Az alapséma minden párt esetében ugyanaz, különösen kampányidőszakban. Ha egy párt pert nyert, akkor jogállam van, győzött az igazság, megmutattuk nekik, és ettől rögtön 20 centit nőtt a farkunk, tehát most már 25. Csak hát nem lehet mindig nyerni. Vesztes per esetén a párt két lehetőség közül választhat.

A legkézenfekvőbb, hogy ugyanúgy telekürtöli a médiát, mint győzelem esetén, csak a pozitív kicsengésű lózungok helyét átveszi a cenzúra, a rendőrállam, a diktatúra, stb.

Bármilyen furcsa, de stratégiailag a második lehetőség a célravezetőbb. Ebben az esetben a párt, amennyiben pert veszt, bekussol. Ha pedig a nyertes alperes a fejére olvassa a dolgot, a párt visszavág egy korábbi győztes perrel. Illetve sok korábbi győztes perrel. Így a közvélemény szemében az a fura hiedelem alakul ki, hogy a párt szinte mindig nyer. Amikor meg néha nem, akkor diktatúra van, oszt helló.   

Peralap?

Ahhoz, hogy megtudjuk, miért érdemes perelni, keresni kell egy jó ügyvédet. Az ügyvéd átrágja magát a jogszabályokon, és kész menükártyával áll a megbízó elé. Íme, három alapeset:

1, Jóskapista János, a 333 újságírója azt állította publicisztikájában a PP vezetőjéről, hogy sátánista. Ez aljas rágalom, mivel a PP elnöke mélyen hívő, katolikus jobboldali konzervatív.

2, Pálpéter Béla Anna műsorvezető azt állította egy televíziós műsorban a PP képviselőjéről és parlamenti jegyzőjéről, hogy ordasul írező, skótszimpatizáns antiszentpatrikista. Ez alávaló hazugság, hiszen a képviselő úr kedvenc itala a whiskey, ami meg is látszik rajta.

3, A PP egyik prominens személyisége, Dr. Szüttyögi-Lecsó Kolbán állatorvos jó hírnév megsértéséért perli Arasznyi László költőt, aki Dr. Szüttyögit a magán Facebook oldalán lódoktornak titulálta. Márpedig Dr. Szüttyögi-Lecsó Zoltán elismert állatorvos.

Ezeket a pereket a PP meg is fogja nyerni. Hogy miért? No, azt is elmondom.    

Pernyertesek

1, Jóskapista János azon kijelentését, miszerint a PP elnöke sátánista, néhány egyszerű tényre alapozva tette meg. Ezek a tények a következők voltak:

– Az elnök Svédországba utazott, hogy ott egy előadást tartson Isten bukásáról, és a sötétség eljöveteléről. Beszédét így fejezte be: „Mindnyájan a Sötétség Gyermekei vagyunk! Éljen Belzebub!”. Ezután a fiatal sátánistákból álló tömeg lelkesen skandálni kezdte az elnöknek, hogy „Antikrisztus vagy! Antikrisztus vagy!”, amit a PP elnöke mosolyogva fogadott. Ezt követően pedig az elnök az ujjaikkal sátánvillát mutató sátánista fiatalokkal fényképezkedett, nyakában egy sállal, melyre pentagramma és 666 volt hímezve.  

– Hazaérkezése után az elnök Facebook oldalára kiposztolt egy fordított keresztet, majd itthoni hívei előtt kijelentette: „Lucifer az emberiség utolsó reménytelensége”. Aztán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem lesz ateizmus Budapest utcáin, ő kész behívni a Walking Dead zombigárdáját.

Csakhogy… van itt egy kis gond. Ugyanis a bíró azt fogja mondani erre, hogy mindez nem bizonyító erejű.

A PP elnöke hiába fürdött meg már az oslói repülőtéren langyos csecsemővérben, és hiába tanúskodnak kinti tevékenységéről a képek és a videók. Amennyiben az alperesek nem találnak olyan sátánista vezetőt, aki eskü alatt tanúsítja, hogy az elnök sátánista, akkor ez ennyi, meg egy bambi.

2, Pálpéter Béla Anna kijelentéseit egyrészt barátai szavahihető elmondásai, másrészt saját tapasztalásai alapján tette. Barátainak azonban több eszük van, mint hogy bíróságokra járjanak. Illetve… Vagy több eszük, vagy több pénzük. Ugyanis a PP meglehetősen alaposan felkészült a kampányra. Akit lehetett, azt lefizettek, akit lehetett, azt megzsaroltak. Így aztán Pálpéter Béla Anna ott áll szög egyedül a bíróság előtt, és az ő szava ellenében ott áll a PP képviselőjének és parlamenti jegyzőjének szava. Valamint a tanúként becitált neo-ír barátok szava. És a képviselő úr pártja által mostanában pénzelt Szent Patrik Fiúkórus tagjainak szava. Ok, csá, szopóág ez is…

3, Arasznyi László költő hiába védekezik azzal, hogy amíg ő Szüttyögit lódoktornak titulálta (nyilván a kettejük között a kezdetektől meglévő élcelődő gúnnyal), addig Szüttyögi-Lecsó Koltán őt rendre fűzfapoétának csúfolta. Arasznyi hiába vonultatja fel tanúként a Költőipari Szakszervezet főtitkárát, hiába mutatja be aranykoszorús oklevelét, itt most nem az ő sérelme van peren. Hanem az általa okozott állítólagos presztízsveszteség, amit komment formájában tett meg magán oldalán. Szóval ez is bukovári.    

***

Nos, nagyvonalakban így prosperál ez a magyarországi perpárt, amelyik bevételei tetemes részét sajtóperek sérelemdíjaként vágja zsebre, és költi, a csuda tudja, mire. Mondjuk annak tudatában, hogy korábbi büntetésük kiegyenlítésére a rajongóiktól összesíbolt százmilliót mostani híresztelések szerint „jótékony célokra” fordítják majd, ez már csak hab a tortán.

Elmondhatjuk viszont, hogy a jog és az igazság néhanapján köszönőviszonyban sincsenek egymással.

Pláne a legfiatalabb, és a legkevésbé anti PC újságírói forma, a blog esetében, ami alapvetően egy vélemény-műfaj. És itt nem arról van szó, hogy valakiről a publicista azt állítja, hogy hobbiszinten idős embereket gyilkol, miközben az egészből annyi igaz, hogy egy szeretetotthonban szakápoló. Hanem, hogy jó lenne, ha nem kapnának egyes pártok jogerős végzést arról, hogy a szürke valójában rózsaszín, a farkas pedig nyúl. Bassza meg a kiskutya…

***

(Az írásban szereplő személyek és szervezetek kitaláltak. A valósággal való bárminemű egyezés csupán a véletlen műve.)

Facebook hozzászólások

  Nahát

3 hozzászólás

  1. A nagybüdöshelyzet az, hogy katolikusként azonnal szót kérnék és elmondanám, hogy a ‘szürkefarkas Húzna’ kiabálás még akkor sem teccik nekem, ha Allah nevet pozitív kontextusban én vettem a számra. Már csak azért sem, mert II. János Pál pápát a katolikus egyház fejét, annak idején az egyik szürkefarkas (Ali Agca) majdnem megölte. Bizarr, ha egy katolikus ezek után a szürkefarkasok közé megy! Mi több! Az iszlámot dicsőíti.

  2. A magyar bíróságok összességében alkalmatlanok. Ez a másik nagybüdöshelyzet.

  3. Rabló Idő

    Régi cigány trükk a horda tanúkénti szerepeltetése magányos áldozatuk ellen.
    A jogállam ilyenkor tehetetlen. A “tanúk” szavahihetőségéért maga a vajda kezeskedik.
    Csak csendőrségi erőszak tarthatná vissza az ilyen bűnszövetkezetet.
    Egylkor a PP is így képzelte a MG-t.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.