Szathmáry úr, Értelmiségi, interjút ad

Szathmáry Keresztély, Értelmiségi, unottan kortyolgatja rozéfröccsét a tikkasztó júliusi napon. Egy interjú persze nehéz feladat is lehetne, de ismeri az újságírót. Korábban együtt publikáltak Gyurcsány Ferenc oldalán, aztán a Jobbik ellen, ma pedig az Orbán ellen, a Jobbik mellett. A skribler másodunokatestvérének férje, egyben kollégiumi barátja is. Az orgánumot is ismeri, de persze előre ellenőriztette a barátjaival. Rendben van a portál, egyike annak az alig félszáz piacvezető portálnak, amelyet még nem vett meg az Orbán, mint kivétel nélkül minden egyebet az országban.

Szathmáry, Értelmiségi számára sosem volt nehéz megosztani Énjének teljes valóját a szavain csüngő, Facebookos baráti körével. A néhány, kiváltságos értelmiségivel, azaz baráti körével, és a sok százezer paraszttal, aki néha rátéved a Valódi Médiára. Az üldöztetés évei alatt, partizánként már számos alkalommal kritizálta a kormányt. Mikor kritikus posztjait és meméit osztotta meg, szinte érezte lábai alatt a budai hó ropogását ’44-ben, ahogyan bekeríti a fasisztákat. (Elvégre nincs itt ellentmondás, a szélsőbaloldalon is politizálhat egy conservativ ember, hiszen Bajcsy-Zsilinszky Endre is kommunista lett a végére). Bátran vette tollvégre az elnyomást, a megszállást, a diktatúrát.

Barátai – általában mindig ugyanaz a néhány tucat ember, de ez nem is lényeges – folyamatosan visszaigazolást nyújtottak.

Ő pedig élvezte a harc hevét, állami fizetésén, budai villájában elégedetten nyugtázta szúrásainak sikerét. Most viszont a plebejusok által is olvasott médiában kell nyilatkoznia. Mély levegőt vesz és nagyot kortyol rozéjából.

Az újságíró közeledik. Kopaszodó tarkóján izzadtságcseppek remegnek, szapora lehelete egyértelműen mutatja, hogy a legutóbbi fizetésemelés óta két sajttorta is belefér egy reggelibe a Starbucksban. Magabiztos félmosollyal fogadja régi cimboráját. „A szokásosokon végig sem kell menni” – mondja rögtön a Kritikus Oknyomozó Riporter, mielőtt beleszív e-cigijébe. „Bele fogom írni, hogy a legelismeretebb értelmiségiek közé tartozol a kiváló és megbecsült értelmiségiek között. A rendszer régóta üldöz téged, munkahelyed hetente kétszer is megszűnt. Te viszont bátran harcolsz, a múltkor is elmondtad az Al-Jazeerának és a venezuelai kormányportálnak, hogy a fasizmus immár sokadszor is elérte csúcspontján Magyarországon, innen megint csak nincsen lejjebb. Idézni fogom az interjúidat” – darálja le készségesen.

Szathmáry úr eddig elégedetten hallgatta a Kritikus Oknyomozó Riportert, ám most felszisszen. Lehetséges lenne, hogy nem olvasta a ma reggeli cikkét az Antifasiszta Hírmondóban? Pedig körbement a Facebookon is, barátai szerint is egészen kiválóan idézte Bibót Jászi Okszár kései esszéinek tükrében. Ez így tarthatatlan, mi lett a minőségi újságírással? Intően emeli fel mutatóujját, mire a Kritikus Oknyomozó Újságíró azonnal elhallgat, érzi, hogy hibát vétett. Rövid szűkölést követően meri csak megkérdezni, melyik legutóbbi esszéjéről maradt le?

„A NER leépítésének strukturális nehézségeiről írtam a putyini terjeszkedés és a migrációs válság nemlétének tükrében. A NER alkati posztfasizmusa, kizsákmányoló neoliberalizmusa és elviselhetetlen kádári nosztalgiája immár elkerülhetetlenül a dzsentri-neobarokk mutyimocsarába süppedt. Az egyetlen kiút az lesz, ha Én és Szigorúan Válogatott Értelmiségi Haveri Köröm a saját hajunknál fogva kihúzzuk magunkat az 5,2%-os negyedévi GDP-növekedés fullasztó fekáliájából.” – vágja rá gyakorlottan az Értelmiségi. Majd némi gondolkodást követően hozzáteszi: „Írd bele, hogy »ha a nyitó mondataimat nem értetted, akkor ne is olvass tovább, te büdös mucsai paraszt!« Ez majd garantálja, hogy csak az avatott szemek járulhatnak Mennyei Bölcsességem elé”. 

A Kritikus Oknyomozó Riporter nyelvére harapva, sietve jegyzetel. Remek ötlet a nívóteszt, elvégre nehogy már a második kerületen kívül is értsék a cikket! A végén még nem lesz kit fasisztázni, és akkor nem lehet majd olyan videókat Ácsolni, mint a múltkori, Soma-díjas Átlagos magyar szavazó, te Szar!, vagy a Szocioriport: így kebelezte be Borsod legszegényebb falvait a NER, avagy mindenki egy büdös cigány, csak a belpesti fehérek tudják, mi is a tolerancia.

Szathmáry, az Értelmiségi tovább folytatja gyakorlott siralmait. „A kormánypárti lakájtudósok nívója természetesen a közelébe sem jön az enyémnek. A legkomolyabb szellemi teljesítményük is zokni-szagúbb, mint az esti pukijaim (tudom, mivel szeretem szagolgatni). Elsőre akár azt is hihetnénk, hogy van szellemi teljesítményük. A múltkor azonban összeszámoltam, hogy hány dél-stockholmi queer folyóirat idézte 2016 első felében az írásaikat. Egyetlen egy sem, miközben az enyémet igen! Ezen független és teljesen objektív kritérium szerint arra jutottam, hogy a kutyámnak is több esze van, mint nekik. A legutóbbi esszémet is kiemelt helyen kezelte az International Gender Studies Quarterly, aminek hétfős szerkesztőbizottságában történetesen három haverom, két exem és szerény személyem is helyet foglal, utóbbi két széken. Az írásomat az etnikus nacionalista diskurzusok fallisztikus törzsi logikájának fehér, középosztálybeli nők általi internalizálásáról a Jezebel tudományos szaklap és a BuzzFeed folyóirat is citálta. Ezt persze te nem értheted, mert te is paraszt vagy!” – teszi hozzá elnézően a Szabad Média Képviselőjének.

A Szabad Média Képviselője elégedetten jegyzetel, észre sem veszi az utóbbi mondatot. Következő kérdése, melyet a főnöke rágott a szájába, újságírói mozgásterét és önreflexióját teljes egészében lefedte: „Hogyan bírja ki egy ilyen zseni a napi elnyomást Magyarországon? Hogyhogy nem emigrált még, illetve miért Bécsbe tervez emigrálni?” 

„Remek kérdés, köszönöm, hogy feltetted, te lábgomba. Természetesen azért megyek Bécsbe, mert az osztrák nép – mely voltaképpen csak az Európa Vezetésére Hivatott Csodás Német Nép egy alfaja – történelme során számos alkalommal demonstrálta egészséges nemzeti önképét és szociális érzékenységét. A holokauszttal is szembenéztek már, amit egyébként ti, parasztok követtetek el, és nem ők” – vágja rá az előre egyeztetett kérdésre Szathmáry Obersturmbannführer.

„A kedves olvasók szemében persze akár az a tévképzet is kialakulhatna, hogy sokadszorra is meghirdetett emigrációmnak köze lehet a nyelvtudásomhoz is. A rosszindulatú lakájmédia azt terjeszti rólam revolvercikkeiben, hogy nem tudok angolul. Ez teljességgel hamis vád. A múltkor is belefutottam Soros Gyuriba egy CEU-s konferencián, ahol arról beszéltem, hogy a németek igazából nem is tehetnek a második világháborúról. Az öreg kezet nyújtva azt mondta, »how are you«, én pedig rögtön feleltem, hogy borzalmasan, mert a kormány éppen most kényszerít engem önként az állami hazugságintézethez, ahonnan csakis busás végkielégítés mellett vagyok hajlandó távozni. Ha nem fizetnek, akkor szénné szívatom még a haldokló főnökömet is”.

Szathmáry tovább szürcsöli rozéfröccsét. Nagy levegőt vesz, hiszen még sokat kell beszélnie arról, miért is olyan kurva téves a kormány emlékezetpolitikája, és miért is lenne minden rendben, ha az ő könyveire építené múltértelmezését a kormány. Mint kifejti, az EU-s csapokat el kell zárni a magyar gazdaság elől, amíg nem kezdik el végre az ő könyveit idézve csinálni az emlékezetpolitikát. 

„Tehát lényegében mindenki dögöljön meg, mert nem a Szathmáry úr kiváló írásait olvassa és idézi az ország?” – teszi fel a kérdést előzékenyen a Független Riporter. „Nem szeretem leegyszerűsíteni a gondolataimat, hiszen nem is lehet őket igazán földi valóba kényszeríteni, mint ahogyan az Oltáriszentségből sem lehet egyszerűen mezei protestáns kenyérosztást csinálni (egyébként rendszeresen járok misére). De ha már muszáj leegyszerűsítenem a mondanivalómat a sok seggtúró tirpáknak, akkor lényegében erről van szó”. „Egyenlőre ennyivel is megelégednék” – teszi hozzá gyorsan jelezve, hogy természetesen még akkor sem békélne meg a fasiszta NER-rel, ha az teljesítené követeléseit. 

Szathmáry ezt követően a legújabb Harari-memére tereli a szót, amivel a Vadai Ágnes Szimpatizánsok Csoportjában találkozott. Valami fiatal botmixer-dealer osztotta meg, már nem emlékezett a nevére, csak arra, hogy a hölgy láttán valami olyasmi is megmozdult a nadrágjában, ahol nem sok minden mozdult meg, mióta egyetemista korában kiszórta zsebeiből a fénymásolt SS-lapokat.

Arról szólt, hogy minden fehér gyereket le kéne darálni, mert jön a klímaváltozás, amit véletlenül sem a nem-megújoló energiaforrásokat brutális mértékben fogyasztó harmadik világ okoz, hanem a paleo-szendvicseket majszoló, napenergiával működő bringán tekerő európaiak. (De nem a németek!) „Voltaképpen az egész emlékezetpolitikai vita, a NER-média kérdése, az új alkotmány és a szabad akadémia bedarálása teljesen irreleváns. Csakis a klíma van. Mindenki meg fog főni. Az egész történészi szájcséplés, amiről most fél órát beszéltem, totál érdektelen ezen két kérdés mellett”.

„Tehát jól értem, Szathmáry úr? Lényegében azt ismerte be, hogy a kutyát sem érdekli Önön és a haveri körén kívül ez az egész szájbabaszott történelemhamisító ámokfutás, melyet végezve fellármázta hazája ellen a fél tudományos világot? Mert végső soron csak az a kérdés fontos, amiről évek óta napi szinten szónokol a fél jobbos média és Áder János?” „Ja, das stimmt!” – feleli Szathmáry, aki egy fröccs után már észre sem veszi, hogy azon nemzet nyelvén szól, melyhez tartozni mindig is szeretett volna, mielőtt vérségileg a turáni fajhoz sorolta őt a Herrgott. 

Lassan szedelődzködik. Szathmáry, a Conservativ Értelmiségi, aki minden bizonnyal csak a neonáci és a kommunista között félúton tudott megállni egy saját szemszögéből konzervatívnak nevezhető ponton, hazaindul budai villájába. A mucsai Pest poros, nyári utcájának illata undorral tölti meg drága borok szagolgatásához szokott, kifinomult orrát. A város bukéja még egy dolog – na de ez a sok büdös magyar ember! Két diploma alatt még a szaguk is más, valahogy büdösebben, áporodottabban hat. Érződik, hogy nem olvassák az apját. Bezzeg Berlinben! Az ottani finom úriemberek tudták anno, hogyan kell bánni ezekkel a lusta, versenyellenes, koszos kelet-európaiakkal. 

Szathmáry elméjében kedvenc időszakához, a második világháborúhoz tér vissza, amikor még valódi rend uralkodott Európában. Az anyósülésen ülve, miközben felesége végigrobog a városon, ezen gondolkodik: vajon ki lesz az a bátor német vezető, aki újra rendet rak mucsai hazájában, ahol nem olvassa őket a Sok Megsülésre Érett Rasszista Paraszt, azaz kollektíven a magyarok? Szathmáry minden este azzal a reménnyel hajtja álomra fejét, hogy egy nap újra német zászlók lobognak majd Budapesten.

Facebook hozzászólások

  Frank Drebin

Avatar

5 hozzászólás

  1. Avatar

    Erről valahogy Vasziszualij Lohankin jutott eszembe, aki majdnem elvégezte a középiskolát, felesége eltartotta, napi tevékenysége az “elmélkedés” volt, témái pedig: “Vasziszualij Lohankin és hatása a XX. század orosz költészetére”, és : “Vasziszualij Lohankin és jelentősége”

  2. Avatar
    Kara Kozgun

    A magyar politikai hatalom birtokosai száz éve, ha választás elé kerültek, mindig hazaárulónak bizonyultak. Ezt tették a bolsevikok mind 1919-ben, mind 1945 után. Ezt tette a Horthy-rendszer minden számottevő politikusa, és, sajnos, a rendszerváltás után is nagyon sokan ezt teszik.
    Szögezzük tehát le: erre csak a moszkoviták és a hazai merev kommunisták kis csoportja volt hajlandó. Ebből fakadt, hogy a Jaltában meg fogalmazottak végrehajtására Sztálin csak a lakosság óriási többsége által kitaszított kisebbségre, kommunistáira, számíthatott, és ez a kisebbség is csak a durva erőszak eszközeivel tarthatta fenn hatalmát. Ma jogos Sztálint és a Rákosi-bandát erkölcstelennek minősíteni, de tudomásul kell venni, hogy sem Sztálin, sem Rákosi számára nem volt más megoldás. Akinek nincs társadalmi bázisa, az csak a terrorral képes fenntartani a hatalmát. Menjünk csak végig a logikai láncon:
    – Sztálin nem számíthatott másra, csak az általa megvetett, a saját népük előtt tekintélyt nem élvező szolgákra, és egy törpe létszámú szektás kommunistára.
    – Rákosiék nem számíthattak a magyar népre, tehát számukra csak az számított, ami megbízójuk tetszését elnyerhette.
    – Mivel Rákosi és szűkebb moszkovita csapata többségében zsidókból állt, itthon is elsősorban a holokauszt borzalmai után megmaradt, részben bosszúra éhes, részben a régi rendszertől joggal betegesen félő zsidókra kellett támaszkodnia. A moszkvai vonalat elfogadók között az értelmiséget szinte csak a zsidók képviselték. Ezt ma csak bűnükként emlegetik, pedig nélkülük a Sztálin által elfogadott rendszer még primitívebb lett volna. Mi ne rójuk fel a magyar zsidóságnak a Rákosi-korban elkövetett bűneit, de ők gyakoroljanak önkritikát akkori magatartásuk miatt. A hazai antiszemitizmust csak két oldalról lehet csökkenteni.

  3. Avatar
    Kara Kozgun

    Értelmiség, magyar változat

    A nyálas, hitvány “magyar” értelmiség alkotja. Ez a csőcselék semmi rokonságot nem mutat a magyar felvilágosodás írói költői nemzedékével. Nem magyar, hanem kozmopolita. Hitvallása az egzisztencializmus, amely félreteszi az essenciát (lényeget) és helyébe az existentiát (létezés) teszi, az önös közömbös létformát. Ez a banda minden rendszer malmán hasznot húz, cserébe a véglényként való tengődésért.
    Nincs még egy olyan értelmiség a világon, de Európában biztos nincs, amely ilyen mértékben hazafiatlan lenne.
    Szabó Zoltán szociográfus

  4. Avatar
    Kara Kozgun

    Értelmi s égi?

    Igen nagyon ritka!
    Önérdekének,
    Hitvány rabja!
    Hajszol eszméket,
    Talmi jólétet!
    Idejét, erejét,
    Folyton pazarolja,
    Hiába valókra!
    Közben, eltéved!
    Elpazarolt élet!
    Lett övé csak
    A halál lecsap!
    Orra tud bukni,
    Fogják e siratni?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük