Tisztelt Magyar Demokrácia!

Ki kellene végre zárni Gyurcsány Ferencet, a rajongóit és a bűntársait belőled!

Mindez onnan jutott eszembe, hogy ezek az okosok a DK-ban levelet írtak az Európai Néppárt csúcsjelöltjének, hogy a Néppárt zárja ki a Fideszt a soraiból. Egyébként formállogikailag teljesen igazuk van, tekintve, hogy az EPP vezetői és európai tagpártjai mérföldekre állnak tehetségben, erkölcsökben még attól a Fidesztől is, amit a DK elképzel. Csak az hibádzik a következtetésben, hogy nem a EPP-nek kellene kizárnia a Fideszt, hanem a Fidesznek az EPP-ét. De rút önérdekből ezt nem teszi meg. Ezért inkább hálásnak kellene lenniük és nyugton maradni. De hát, aki meg akar felelni a liberális sajtónak, az a saját véleményét nem nagyon hangoztathatja ugyebár.

Aztán, Kedves Magyar Demokrácia, az ellenzéki újságírókkal is kellene kezdeni valamit, mert szégyen rád nézve, hogy ilyen ellenzéki sajtót tartasz. Mi itt a kormánypárti sajtóban azért valamennyire érdeklődünk politikai ellenfeleink belső folyamatai, mentálhigiénéje, és ha van olyan, politikai meggyőződései és tervei iránt.

Az év első Kormányinfóján az ellenzék, az ellenzéki sajtó és minden nyugati orgánum független újságírójának origópontja, Orbán Viktor válaszolt volna azokra a kérdésekre, amiket feltesznek neki. Nekünk volt kellemetlen végignézni, ahogy az ellenzéki kérdezők az elsőéves kommunikáció szakos hallgatók szintjén próbálkoztak. Hátborzongató volt végighallgatni, azt, ahogy ezek a skriblereknek mennyire nincs egyetlen gondolatuk sem.

Ma Orbán Viktor az európai politikai porond egyik meghatározó figurája, az ember azt gondolná, ha hozzájut, hogy kérdezzen tőle valamit, olyat fog kérdezni, amire van esély, hogy érdemi választ kap. Egy politikusról csak akkor derül ki valami érdemleges egy nyilvános sajtóeseményen, ha valódi kérdéseket kap. Ezek az emberek kérdezhettek volna Orbán társadalmi víziójának részleteiről, európai jövőképéről, adott esetben konkrét gazdasági elképzeléseiről, sőt akár a korrupcióról is – értelmesen.

Megkérdezhették volna például, hogy áll a nemzeti középosztály visszaépítése, a magyar technológiai KKV szektor emberi erőforrás biztosításának képzési környezete (hogy legyen egy kis oktatásegészségügy), miként gondolkozik a miniszterelnök a családpolitika további lépéseiről vagy akár arról, mi motiválja arra, hogy immár évtizedek óta a teljes életét ezzel a munkával töltse.

Orbán szereti az ilyesféle kérdéseket és érdemben is szokott válaszolni rájuk, pont annyi új elemet adagolva a mondókájába, hogy híveinek és ellenségeinek legyen min elrágódni egy kicsit. Orbán szereti ezeket az intellektuális játszmákat, kvázi jutalmazza a jó kérdéseket. Az ellenzéki sajtó azonban ritka ostoba kérdéseket tett fel, amire a hasonló a hasonló elv alapján, csak eggyel nagyobb arrogancia szinten (amit nem is gondoltunk volna, hogy lehetséges) csatlakozott fel az a néhány elfogult hülye külföldi, aki szintén nem azért jött Budapestre, hogy bármit megtudjon, hanem azért, hogy feltegyen egy „töltött kérdést” majd felháborodást színlelve hátradőlhessen, amikor Orbán nem sétál bele a világ legprimitívebb csapdájába.

Ezeket abszolút nem érdekli a politikai ellenfelükből semmi.

Még annyira sem, mint az izomagyú bokszolót az ellenfele taktikája, ezek csak ütni akarnak, hogy szakadjon a bőr és repedjen a csont, folyjon a vér. Tényleg nem tudom, hogy ez egy rendkívül ostoba és primitív kommunikációs taktika következménye-e, vagy ezek tényleg ennyire sötét hülyék? Még azt sem képesek észlelni, hogy a retorikájukkal szöges ellentétben, nem csak hogy ők a sokkal-sokkal agresszívebbek, hanem már réges-régen ők is látszanak agresszívebbnek. Nem tudják már agresszívnek, maguknál agresszívebbnek láttatni a Fideszt és a miniszterelnököt.

Annyira belemerevedtek ebbe a csak a saját véleménybuborékjukban létező eszmerendszerbe, hogy már a valóságra vonatkozó kérdéseket sem képesek feltenni. Az ellenzéki pártok reakciója pedig pontosan azonos volt azzal, amit az elmúlt harminc évben bármikor bármiről mondtak, ha Orbán Viktor megnyilvánult valahol.

Szegény, szegény Magyar Demokrácia, döbbenetes, hogy milyen kevés ellenzéki demokratával kell beérned.

Az ellenzéknek és sajtójának egyetlen esélye lehetne arra, hogy valóban értelmes párbeszédet kezdeményezhessen a miniszterelnökkel, ha olyan hangnemben próbálnák megszólítani, amely a normális emberek között szokásos.

Hát, ehhez az ellenzéknek új politikusokat és új sajtómunkásokat kell keríteni valahonnan.

De sokkal, sokkal jobb lenne, ha az ellenzéki szavazók kerítenének maguknak komolyan vehető politikusokat és normális sajtót. Mi már nagyon várjuk, legalább annyira, amennyire ezek a zombik hatalomra akarnak kerülni.

Facebook hozzászólások

  Paranoid Android

Paranoid Android
Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

23 hozzászólás

  1. Már rég ki kellett volna. Ezek az emberek,akik a miniszterelnök ebédjével foglalkoznak és Tanácsköztársaságot akarnak nem politikusok.
    A NÉP LEGALJA.

  2. Végignéztem a sajttájt.Bár ne tettem volna! Ennyi viselkedni sem tudó,rosszul öltözött,ápolatlan ,prekoncepcióval kérdező,a miniszterelnökkel VITATKOZNI !!!!!! akaró sajósegédmunkást nézni ez még az alacsony vérnyomásomnak is megártott.Nem mellesleg az első éves kommunikációs hallgatók okosabbak,mert még nincsenek ennyire megfertőzve a libsizmustól .És ! még ezek siránkoztak,hogy kevés az alkalom a miniszterelnökkel interjút készíteni ! Azt sem tudják,hogy mi fán terem ez a műfaj,ugyanis ezek azt gondolják,hogy az interjú az,amikor a tendenciózusan megfogalmazott (hazug ) kérdéseikkel ,sarokba szorítják a Zorbánt és felemelik önmaguk által győztesnek kinyilvánított kezecskéjüket,majd a romkocsmában ünnepeltetik magukat.Egy fityiszt nekik,meg a kígyózó kígyókat.

    • Az a szomorú, hogy a “vezető” libsi “politikusok” is az elsőéves kommunikációszakos szintjét súrolják alulról, programjuk ennyi: orbántakaroggy!!4!

    • Azt se tudjátok amiről ugatni próbáltok, fizetést kapjátok! Sajtóbanditák!
      Demokrácia? Ez a hazug népképviselet egy az állatvilágban teljesen lehetetlen, perverz helyzetet hozott létre. A vágómarhát a mészárosok letaglózzák: szegény marhák nem tehetnek róla. De van-e olyan örült képzelet, mely elképzelje, hogy a szarvasmarhák zászlós felvonulásban, éljent rikoltozva Kossuth-nótát énekelve válasszák meg azokat a mészárosokat, aki letaglózza őket? Szabó Dezső!

      Szabó Dezső: Mit jelent ez a jobb és baloldaliság? Azt, hogy az illetők egy az országot érintő egyetemes, vagy részletkérdésekben nem fizikai és pszihikai adottságok összes ismeretéből s a szóban forgó probléma elképzelhető minden hatásából alkotják meg az ítéletüket: hanem egy híg tudományellenes, elemeiben ellentmondó piszkos frázeológia szerint mely őket jobb- vagy baloldaliakká kötelezi” — aszerint, hogy melytől reméli a maga boldogulását, zsákmányát, mondom hozzá én. 100 év óta rágjátok a ló leányka álmát, pejparipa, ezen pipilőjét!

      “A nagytőkének sikerült elérnie, hogy a demokrácia a legcsodálatosabb és a leghatékonyabb eszközzé váljon az emberiség egészének kizsákmányolására. Általában azt képzeljük, hogy a tőkések, a hatalom ellene van a demokráciának és szemben állnak azzal. De ez egy tévedés. Ugyanis a éppen ellenkezőleg a nagytőke és a pénzemberek irányítják és tudatosan támogatják azt, mert ez a demokrácia adja a felszínt, ami mögé el tudják rejteni a valóságot, az emberek kizsákmányolását. Ebben egyben megtalálják az önvédelem legjobb eszközeit is a társadalom és a tömegek ellenállásával szemben. Rudolf Steiner
      „A demokratikus elv,
      vagy is a nép önkormányzatának elve, tökéletes csődöt vallott. Kiderült, hogy a demokráciának a nép önkormányzatához semmi köze, hanem a hatalmi kisebbségi csoport kormányzati hazugsága. A nép teljesen függetlenül attól, hogy valamely tétel igaz vagy sem, sőt személyes véleményétől is függetlenül, szavazatát a hatalom nyomásának irányában fogja leadni, Vagyis a hatalom hazugságára válasz a nép hazugsága. Az egymás becsapásának ezt a sajátságos területét nevezik politikának. Amely a köztudomás szerint is a mindenkori létezés legaljasabb helye…
      A kormányzat nem szilárd elveken, hanem az emberi gyávaságon és hitványságon nyugszik… A hatalom erejét az embernek az igazságban való erőtlensége biztosítja… Rettenetes dolog az igazságtól elhagyatva élni, és elfulladó szorongással látni, a hazudozás miképpen diadalmaskodik, és a korrupt ember miképpen részesül az élet pozitívumaiból. Az igazság beavatkozása késik, az elaljasodás fokozódik, és az ember abban a hiszemben kezd lenni, az igazság merő rögeszme, Ő pedig idióta és fantaszta és hibbant görcsben él!” (Hamvas Béla, 1961.)

      • Demokrácia ide vagy oda, nem mindegy, hogy a vezető hova vezeti a “vágómarhákat”. Örülök, hogy nem a fajtádnak megfelelő liberálbolsi vezetőnk és kormányunk van. Sajnos Te és a fajtád nem merészkedik a logika, az érvek rögös talajára, nektek csak marad az O1G. Azt persze soha nem tudjuk meg, hogy miért is, hiszen akkor bele kellene keverednetek egy vitába, amiből nem tudnátok kikeveredni győztesen.

  3. Én azt a Nick Thorpe-ot (BBC) nem is értettem. Mit hadovált össze valami keserű pudingról? Miért nem próbált meg valami normálisat kérdezni, végre volt rá lehetősége.

  4. a rendszervaltozasig elt bennunk a remeny hogy ” a mi kis cocializmusunk ugyan mukodeskeptelen szar” de ott, a Lajtan tul, na ott aztan minden remekul mukodik.
    Bebizonyosodott egy ujabb szegmensben is: ott is segghulyek a ballib ujsagirok.

    1989 ota ez a N+x.-ik csalodasom.

  5. Tehetetlen_Dodó

    Jól szórakoztam.
    Orbán lazán, szokott finom humorát be-bedobva osztotta le ezt a primitív, felkészületlen agyhalott libsi bagázst.
    (A legszánalmasabbak a felbérelt nyugati libsik voltak, ahogy megpróbálták értelmesen felolvasni azokat az értelmetlen kérdéseket, amelyeket a hazai libsik nyomtak a kezükbe valami cédulán).

  6. Az ellenzéki sajtó, az ellenzéki politikusokkal és a Soros által fizetett felforgatókkal a minél rosszabb, annál jobb taktikáját választja. A cél egyértelmű! Rontani és rontani a közhangulatot, hogy az emberek belefásuljanak mindenbe és azt mondják, hogy “csak legyen már vége”!

    • Sikerült.
      Azt óhajtjuk, hogy legyen már vége annak az ócska, igénytelen, primití vircsaftnak, amit a ballib szutyok művel.
      Ezeket a saját térfelükön is lenézik azok, akik valamit is adnak magukra. Lásd pl. Kókát, meg aki Hadházyt KO- val kiütötte.

  7. Ha kiskorodban hulye vagy , felnottkorban csak jatszol … aki hulye az is marad … senkihazi soclibek !!!

  8. Hát ezeknek a barmoknak legyen már vége!!! Egy értelmes , normális kérdést nem tudtak feltenni! Én ilyen ruhákban szoktam menni a kertbe kapálni , gyomlálni, ezeknek még öltözködési kultúrájuk sincs.Nem tudom hol nevelték őket , de hogy a gyerekszobájukban tehén volt a radiátor az biztos.Egy miniszterelnököt illene megtisztelni azzal hogy legalább normális öltözetben megyek egy sajtótájékoztatóra. Na ennyit erről kultúrálatlan bagázsról.Tök mindegy honnan jöttek. Nyugati kultúra.Na mennyé már.

  9. Csak az okos ember tud feltenni okos kérdéseket. Akinek legalább van elképzelése arról, hogy mi a probléma, egyáltalán felismeri, hogy van probléma.
    Ezeknek láthatóan van egy főnök által előírt kérdéslistája, és e libsiknek van egy afféle “Gyakori mondatok turistáknak” típusú szótára. Abból dolgoznak, ezért olyan mintha mindig ugyanazt a gumicsontot rágnák.
    Valójában csak egyetlen kérdés származik a saját fejükből:
    – Ugye jól felmondtam a leckét, főnök? S mennyi lesz érte a suska?

    • Karácsony.sk

      O1GÉNIUSZ

      SZRGYA POPOVICS az ÚTMUTATÓ a FORRADALOMHOZ kézi könyve alapján megalkotott álforradalmi ellenzéki munkát 6 pontba való kiáltványba írta, amelybő 2.,3., 4.-et felidézem, hogy megerősítsem a Naprózsa hozzászólását:
      .
      .

      2.- „Egy mozgalom sikerét nagy részben az határozza meg, hogy milyen csaták megvívására válalkozik, ez pedig szoros kapcsolatban van azzal, hogy mennyire érti meg ellenfeleit.“ (42. Oldal)
      3.-„A győzelemhez vezető út egyenlő az IGAZMONDÁSSAL…“ (47. Oldal)
      4.- „Ha ezt a könyvet olvasod, feltételezem, hogy legalább egy kicsit törődsz azzal, hogy a világban jó irányú változásaok történjenek.“ (48. Oldal)

      Szlovákiából………..

  10. Demokrácia van, bitte! Még a “rongyok” is alakíthatnak pártot! És az összes “rongy” támogathatja is! Mi ebben az ujdonság?

  11. Szőke ciklon

    Orbán azzal alázta meg a libsi sajtót, hogy túlságosan is elnéző (diplomatikus) volt velük szemben. Simán elküldhette volna őket az anyjuk keservébe a provokáló kérdéseik miatt. A külföldieket is azért csődítették ide, hogy mindenki lássa, “Már a külföldi sajtó is…”. Ezek egy cseppet sem voltak kíváncsiak hazánk helyzetére, jövőjére, és hogy mindezt Mo. miniszterelnökétől kérdezhessék meg, ezek egyszerűen provokálni, Orbánt kényes helyzetbe hozni jöttek ide. A pudingozó fazont jól megválaszolta, de vissza is kérdezhetett volna, hogy “kóstolta-e már azt a pudingot?”, vagy “a nyugati államokban mennyi annak a pudingnak a felső limitje, és ott is keserű?”. a többi provokáló kérdést is a hazai libsik diktálták a kérdezőknek. Ez a sajtó tájékoztató pont olyan volt, mint Gyurcsánnyal folytatott vita, ahol a böszme a csillagokat lehazudta az égről, az ellenzéki sajtó meg Gy győzelméről áradozott. Nem véletlen, hogy Orbán nem áll le vitatkozni olyanokkal, akik szemrebbenés nélkül végig hazudnák a vitát.

    • Gyakorló miniszterelnöknek nem az a dolga,hogy önmagukat tényezővé minősítő skriblerekre pazarolja az idejét.Pláne olyanokra,akik le sem tudják írni,hogy : miniszterelnök úr,mert nekik csak ,per Orbán ,vagy még diffamálóbban emlegetik.Soha,sehol,semmilyen országban nem készíthet akárki interjút az ország prominens vezetőivel. Az egy rang egy újságírónál ( normális esetben ),ha országos vezetővel beszélgethet és ez nem attól függ,hogy hogyan tudja ,lesből letámadni a miniszterelnököt és feltenni az unásig ismételt klisé kérdéseket.(Mészáros,szőlőbányák,repülés,Tiborcz )Szegény,szegény balos-liberális ,magukat újságírónak hívők,csak cserélhető ágyútöltelékek vagytok,amikor majd ráébredtek erre,az nagyon fog fájni.Sok ilyen “karriert” láttam az elmúlt évtizedekben.

  12. Sajnos a jobb oldali sajtómunkások is kritikán aluli, bugyuta kérdéseket tettek csak fel. Egyszerűen tehetségtelenek és nincsenek is teljesítési kényszer hatása alatt. Talán 5 ember, ha akad, akinek esze, elhivatottsága és tehetsége is megvan. Sajnálom, hogy Lovas István már nincs köztünk.
    Doktorminiszterelnök úr is már megtanulta, hogy fontos dolgokról ne verje nagy dobra a véleményét, illetve ne fogjon olyan témába, aminek a megértéséhez gondolkodni kéne.
    Talán egyszer eltakarodnak a ballibsi patkány kolóniák, önimádó bohócok, ideológiai burokban rekedt valóságtagadók a politikából. Azután majd lehet beszélni a jelenlegi kormány alternatívájáról.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük