Az újrakezdett év

Ma délután a Hősök terén újrakezdődik 2018, ezért visszatekintésünk utolsó részeként következik a haladó perpetuum mobile, a soha véget nem érő ciklus.

Kéri László mindig váteszként lát előre minden folyamatot, kivéve a választás napján, így aztán az ellenzék számára katasztrofális kimenetelű év sem hozta meg nekik a kijózanodást. Sőt, bizonyos dolgokkal kapcsolatban csak azt a következtetést voltak képesek levonni, hogy még erősebben kell nyomni. Steiner majd északról támad, és minden rendben lesz.

A leghosszabb nap

Április kilencedike jókora érzelmi hullámvasút volt mindenkinek. Délelőtt meglepve tapasztaltuk a kiemelkedő részvételi adatokat, és amíg rá nem csodálkoztunk, hogy a polgári, ránézésre is fideszes választókörzetekben a legmagasabb a szavazási hajlandóság, egy pici aggodalom bennünk is felmerült. Tartott ez körülbelül 3-4 percig. Eközben a sok-sok koordinált dirib-darabban heverő ellenzék köreiben eufórikusan magabiztos lelkesedést szültek ugyanezek az adatok, és még akkor is bilincsben elvezetett, rögtönítélő népbíróság által felköttetett Orbán Viktorról álmodoztak jó demokrata módjára, amikor már sejthető volt, hogy a váratlan tömeg nem feltétlenül azért jelent meg a szavazófülkéknél, hogy a Márki-Zay Péter / Gulyás Márton / Kész Zoltán / stb. szerint legesélyesebb ellenzéki jelöltre bízza választókerületét.

„Nem, az nem lehet, nem, nem, hogy már megint, ebben is Orbán Viktor volt a jobb!!!444!!”

Így aztán megvárták a valósággal való szembesüléssel az első részeredményeket. Ezt viszont nyugodtan tegyük feltételes módba, mert azóta sem nagyon sikerült nekik szembesülni vele. Április 9-én fényesen csillogó, felszabadult, derűs napra ébredtünk, majd a haladók megrekedt gyászmunkája miatt egy nappal később is április kilencedike virradt fel, ahogy azóta is minden nap. A kezdeti sokk és tagadás pillanataiból leginkább csak a haragig jutottak el. Nyomban disszidálni akartak, pedig a liberális könnyekre itthon is van piac, vergődő beszólogatások sorjáztak, hülyézték a népet, a vidékieket, gyűlölték a Fideszt és egymást, csalást kiabáltak, és megjelent az év legnagyobb találmánya, a bezzegromániázás is, amely szerint már a keleti szomszédunkban kialakított mélybalkáni országszerűségben is színvonalasabb, gazdagabb az élet, mint nálunk. Közben pedig folyamatosan ismételgették magukban a választási kampány ezer meg ezer mondata közül azt az egyet.

„A választás után természetesen elégtételt fogunk venni – erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is.”

Egy ujjal sem nyúlt hozzájuk senki, mégis egyre hangosabban dübörögve visszhangzott a fejükben:

#elégtétel.

Annyira beleélték magukat ebbe az egyetlen szócskába, annyira magukra vették (érdekes, hogy az ellenzék minden tagja legalább egy kicsikét SZDSZ-nek érzi magát), hogy elkezdtek önmaguk felszámolóbiztosaiként működni, önjáróvá téve az elégtételt. Alig maradt olyan párt a parlamentben, amelynek volt elnöke vagy akár vezetősége a választás utáni napokban, és még az atombombát a széfben felejtő Simicska Lajos is lehúzta a redőnyt, a becsukott bolton kívülre tessékelve hűséges sötét gyalogjait. Anyagilag is a pohár fenekére néztek, a Jobbik bonviván módjára elkampányolta a büntetésre tarhált pénzt is, az MSZP-nek meg már olyan székháza sincs, amilyen a legendás pártház eladása után még volt. Az LMP-nek pedig vagyona sincs, csak etikai bizottsága. Köszönjük, csak egy kávét kérünk. Meg persze némi elégtételt az egy-egy állami intézményt még vasmarokkal tartó komcsikon.

A legtöbb ellenzéki szavazatot hozó stratégia

Kilencmillió fasisztával nem lehet népi demokráciát építeni – csattant fel egy dolgos pillanatában Rákosi pajtás, és nem ő volt az utolsó, akinek útjában állt a nép a csodálatos utópiája megvalósításához. A korszerű, haladó magyarországi ellenzék képtelen elfogadni azt a tényt, hogy a magyar nép nem elég jó az ő fennkölt tervükhöz. Olyan hevülettel tolták és tolják a haragot, amitől már a legapolitikusabb egyszeri honpolgár is elbizonytalanodott, hogy ez esetleg mégsem az „érted haragszom” kategória. Vidékizés, határontúlizás, suttyózás, butázás első körben, aztán picit lenyugodva közölték, hogy

a vidéki emberek tanulatlanok, ráadásul a már többszörösen halott sajtószabadsággal dacoló haladó sajtó (Index, 24.hu, 444, HVG, stb.) sem jut el hozzájuk, hiszen vidéken nyilvánvalóan nincs internet,

vagy ha mégis, akkor azon csak a helyi, illetve az országos kormánypárti portálok, valamint a közmédia hírportálja jön be. Az internetes portáloknak ugyanis van egy olyan tulajdonságuk, hogy csak akkor jönnek be a képernyőre, ha a felhasználó megnyitja azokat.

Ezt a diktatúrákra jellemző módszert hivatott megtörni a papíralapú wifi, amikor a főállású titkos munkatársak és tartótisztek az internet kinyomtatására adnak utasítást az önkéntes ügynököknek, hogy azt vidéken terjesszék. Számtalanszor árkot röhögtünk már a Nyomtass te is! című Buci Maci magazin köré, de most egy kicsit vegyük komolyabbra a dolgot! Ez legalább egy elképzelés, ami ugyan annyit ér, mint Hillary Clintonnak Kalifornia megnyerése, de a sok-sok semmit felvonultató ellenzéki berkekből végre jött egy valami. Végre nem az utaztatott lengyelek meg az orosz hekkerek szavazták meg Orbán Viktort, és ez legalább nem az Európai Néppárttól várja, hogy rúgja ki a Fideszt,

amitől a magyar kormánypártnak nyilván nem maradna más választása, mint a megsemmisülés és a hatalom átadása az MSZP-t és a DK-t pórázon rángató Párbeszéd háromfős frakciójának.

A vidékiek viszont változatlanul buták maradtak, és ettől a közkeletű progresszív állásponttól ugyanúgy várhatják a vidéki szavazók rokonszenvének elnyerését, mint április 8. előtt. A másik örök bűnbak a kormány médiatúlsúlya. A baloldal számára ugyanis szokatlan, hogy dolgozni kéne a rendszere kiépítésével. Ők a médiájukat, a titkosszolgálati hálózatukat, az intézményi hátterüket, az oktatás és a kultúra fölötti befolyást is a szocializmusból örökölték, a szocializmus pedig ezeket úgy szerezte meg, hogy 1947 után fizikailag likvidálta belőlük a reakciós elemeket. 2010 óta ezeket a pozícióikat veszítik el folyamatosan (kivéve az oktatásban és a kultúrában), ezért ordítanak felháborodva, arra pedig végképp nincs képességük, hogy maguk is kiépítsenek ilyesmit.

Csak végtelen ideig szerettek volna ülni a megörökölt készben.

A magyarok többsége viszont másképp szeretné.

A legnagyobb magyarországi balek

Soros Györgynek nincs terve, nem mozgat hálózatot, ez az egész csak egy alacsony színvonalú jobbos összeesküvés-elmélet, a kormány ezzel tereli el a figyelmet az oktatásegészségügyről. Aztán betelt a pohár ennél a rendkívüli szociális érzékkel megáldott filantrópnál, nem bírta tovább, hogy végre ő került célkeresztbe, és nem az, akit ő kiszemelt. A hiúsága ültette oda a kamera elé, ahol elhelyezte a valóságban a legtöbbek által addig csak a plakátokról ismert fekete-fehér pofát.

Elmondta, hogy ő az, aki ellen folyik a kampány, és aggódik az embereiért, akik hirtelen mégiscsak létezni és dolgozni kezdtek a hirtelen mégiscsak működő nemzetközi hálózatában.

Több ízben mesélt arról is, hogy milyen társadalmat szeretne. Mi lenne, ha még terve is lenne?! Legvégül még azt is megírta erről a jóságos emberszerető öreg bácsiról az őt teljesen független szándékból az év emberének megválasztó Financial Times, hogy az egyetlen ember, aki saját külpolitikát épít. Pedig nincs is hálózata, nem is befolyásol politikai és gazdasági folyamatokat, akár egész országokat. Az Európai Parlament nyolc frakciójának vezetői közül is csak merő véletlenségből szerepel öt személy neve a Soros „barátait” listázó kiadványban, és merő véletlenségből alkotják három frakció többségét ezek a barátok.

Persze ne becsüljük alá: ez az ember Magyarországon kívül roppant sikeres. Magyarországon is az volt a 2010-es évekig. Az Ukrajna- és Macedónia-szerű meseállamok felforgatása ujjgyakorlat számára, igazi népek által birtokolt igazi országokban viszont szembejöhetnek neki olyan emberek, akik még a fényre is képesek kiráncigálni a fészkéből. És azóta már külföldön is bátrabban beszélnek róla.

Facebook hozzászólások

  Vésey Kovács László

Avatar
​Mit fognak ehhez szólni mások?

32 hozzászólás

  1. Avatar
    rück józsef

    Észrevettétek hogy ez a barom alig alig nez a vele szemben ülő ember szemébe?

  2. Avatar

    Le fognak égni

  3. Avatar

    Levagytok baxva..4-évente lehet dönteni!!

  4. Avatar

    Megértem tüntetőket,egyelőre ez kevés

  5. Avatar

    A Bilderberg minden eszközt be fog vetni azért, hogy a szokásos végtelen tüntetés sorozattal megbuktassa a kormányt, ezzel kihúzza a dugót a legolcsóbb talpasai migránsútvonalából. Most, hogy Itálián keresztül nehéz a szállítás, a spanyoloknál meg nem jönnek Ázsiából, hatalmas pénzeket fognak áldozni Európából idehozott bértüntetőkre, az antifa SS kommandókra, és városlátogató turistának álcázott muszlim provokátorokra. Ezekre azért van szükség, mert láthatóan a magyar bérenceik alkalmatlanok.
    De persze frontembereknek kellenek még, hisz mégse állhat ki a pódiumra egy 20 éves aljas afgán k..rva zöldpárttag, szabadon, kék burka nélkül (s nem mint az itt jó életet kapott szülei eredeti hazájában) és németül a Németország illetve a Magyarország megsemmisítéséről szónokolni (Lásd Napi migránson a botrányos minapi cikk).
    Tehát SoroSSátán ultimátumot adott Momentum-Buzynktól Bogárfetrengőn át Széllelbéltig, hogy vagy csináltok valami ütőképesebbet mint a sikertelen decemberi ajtó-puccsolás, vagy nem kaptok több lóvét.
    Bár látszólag komikus volt a tegnapelőtti Parlamenti eskütétel, de ők nagyon komolyan gondolták, hogy a pénzért felesküdnek a hazájuk ??? leigázónak. A háttérhatalom iszonyatos erővel fog ránk törni, nagyon nehéz lesz májusig ez az 5 hónap.
    Nem irigylem a kormányt és a belügyes vezetőket meg a rendőröket. Azokat a rendőröket, akiknek a túlóráztatása ellen szónokolnak ezek a rabszolga ellenesek. Persze logikus: ha nincs rendőr az utcán, pont azért túlóráztatva mert a hazaárulók permanens Majdant rendeznek a Kossuth téren, akkor szabadon garázdálkodhatnának. A parlamenti őrség eltávolítási ötlete is azért kellett, hogy mint az ukrán “ellenzék” könnyen betörve az ülésterembe akár kimondhatná a hatalomátvételt és tán a magyar nyelv angolra, arabra cserélését is, hogy polgárháborút indítsanak.
    Nagyon fel kell kötnünk a fehérneműt mert sosem látott támadássorozattal kell számolnunk. Lehet, hogy már talonban van egy Trudeau, Macron vagy egy Poros-enkó, aki majd mint egy megváltó színre lép az ígéreteivel, miszerint ő követi Orbán gazdaságpolitikáját, nem bontja el a kerítést, de megoldja a polgárháborús helyzetet… – ami persze lásd Porosenkó-rezsimet, vagy a párizsi sárgamellényeseket egy szava sem lesz igaz.
    Eddig ugyanis a háttérhatalomnak bejöttek ezek a módszerei. Nekünk csak annyi előnyünk van, hogy már mások kárán volt időnk ezt a taktikát kiismerni.
    Használjuk is ki.

    • Avatar
      Gál György

      Igen, a puskaport szárazon kell tartanunk!!

    • Avatar

      Remélhetőleg a fentiekkel tisztában vannak az illetékesek is, és megteszik a kellő intézkedéseket, kellő határozottsággal- ezt kívánja a nemzet érdeke

    • Avatar

      Felmondtad a FIDESZ leckét! Hűséges ostoba vagy!
      A diktatúra ismérvei!

      A listát a Harvard Egyetem tanára, Stephen M. Walt állította össze
      1. Szisztematikus kísérletek a média megfélemlítésére.
      2. Saját propagandamédia fölállítása.
      3. A közigazgatás, az erőszakszervezetek és egyéb hatóságok átpolitizálása.
      4. A politikai ellenfelek kormányzati megfigyelése.
      5. A hatalom támogatóinak jutalmazása, az ellenfelek büntetése.
      6. A legfelső bírói fórum elfoglalása.
      7. A törvények pártatlanságának felszámolása.
      8. A választási rendszer átalakítása.
      9. Félelem- és pánikkeltés.
      10. Az ellenfél démonizálása.
      Ezek a diktatúra felé tartó kormányzatok jellemzői a szaktekintély szerint. Vajon miért olyan ismerős ez Magyarországon

      A magyar politikai közgondolkodásban már többé-kevésbé hazaárulónak számít, aki nem áll az éppen élre került vezető mögé. Ez eddig legjobban Kossuthnak, majd még mindig elég jól a kiegyezést követő politikai restaurációnak sikerült, de mindkettő történelmi tragédiát vonzott maga után

      • Avatar

        Az egyetemi tanár forrásait nem nevezte meg!
        Mit is olvashatott össze előtte, hol is köszöntek vissza már korábban ezek a tézisek???

      • Avatar

        1. Ki félemlíti meg a médiát? (Cavintonom szerint Buzinkay és társai fenyegetőznek hatalomváltás esetén börtönnel)
        2. Ez egy téves álláspont! Mindenhol létezik, mindenféle propaganda média. (Lásd Spiegel botrány. Vagy a spanyol közszolgálati, stb.)
        3. Ez is jó nagy marhaság. Vagy legalábbis nálunk nem tapasztalható. (A kormányablaknál, ügyintézésre sorszám alapján kerül sor és nem politikai alapon. Az önkormányzatoknál pedig a helyi lakosok többsége dönt a politikai irányzatról, demokratikus választás útján) Viszont a Böszme 2006-ban törvénytelenül verette a népét.
        4. Ilyenről utoljára Böszme idejében lehetett hallani, amikor Dávid Ibolyát csőbe húzták . Böszme viszont diktátor volt. Nem kétséges)
        5. Erre megint illik 2006! Az ellenzéki népet verette. Sokakat koncepciósan, rögtönítélő bíróságokkal elítéltetett. Mentelmi joggal rendelkező, ellenzéki képviselőt kómába veretett. Aztán a temérdek törvénytelenség levezénylőjének díszpolgári címet adott.
        6. A legfelsőbb bírói fórum nincs elfoglalva! (Függetlenségét az Alaptörvény biztosítja
        7. Ez egy értelmezhetetlen képzavar! 😀 Egy törvény lehet jó, vagy rossz, de nem befolyásolható. Ezáltal nem lehet pártos, vagy pártatlan. (Van egy szakkifelyezés: törvény alkalmazás)
        8. A választási rendszert először 90-ben alakította át az első (mindenki által demokratikusnak mondott parlament).
        9. Félelem és pánikkeltési szándék a magát demokratikusnak valló ellenzékben van. (Börtön, golyó, lámpavas, vagy szelíd esetben Oroszországba történő elzavarás, stb. Miközben a rendőröket tettleg bántalmazhatják, közintézményeket rongálhatnak következmények nélkül, stb.)
        10. Az ellenfél démonizálására te vagy a legközelebbi példa! Előrángatod ezt a 10 pontot, bizonygatva, hogy itt diktatúra van. Közben meg sem fordul a fejedben, hogy jön-e érted a fekete autó? Mivel tudod, hogy nem jön. A tv székházban sem a biztonsági őrök ripacskodtak (Bangóné, Kunhalmi, Szél, Hadházy…stb. Miért tették? Erőlködtek (mint most te is) azon, hogy diktatúra látszatát lehessen kelteni. Ahol valódi diktatúra van, ott nem kell rájátszani. Az adja magát. Mint 2006-tól a Böszme alatt!

      • Avatar

        Ja, akkor afrikából meg a közel-keletről nem is jött senki! A francba, de buták vagyunk, értem már, nekünk mindneki jót akar, csak orbán akar rosszat!

        A fogyatékos kurva anyádat.

      • Avatar

        Az ördög most is a részletekben van…;-)

        https://foreignpolicy.com/2016/11/23/ten-ways-to-tell-if-your-president-is-a-dictator/

        10 Ways to Tell if Your President Is a Dictator

        [10 lehetőség annak kimondására, hogy az Elnökötök diktátor. Stephen M. Walt 2016. novemberében elmélkedett az USA elnöki rendszerében szokatlan Trump LEHETSÉGES viselkedéséről]

        1. Systematic efforts to intimidate the media. [rendszeres erőfeszítés a média megfélemlítésére]
        – 1. Szisztematikus kísérletek a média megfélemlítésére.
        [helyreigazítási perek, névtelen sajtóforrások felfedésre kényszerítése]

        2. Building an official pro-Trump media network. [hivatalos Trump-párt médiahálózat kiépítése – ez nem ugyanaz, mint a “2. Saját propagandamédia fölállítása”].
        [bár a Kongresszus erre nem szavazna meg pénzt]

        3. Politicizing the civil service, military, National Guard, or the domestic security agencies [a közigazgatás, a hadsereg, a Nemzeti Gárda vagy a belföldi biztonsági ügynökségek átpolitizálása – ez nem ugyanaz, mint a “3. A közigazgatás, az erőszakszervezetek és egyéb hatóságok átpolitizálása”, mert nincs benne pl. sem a rendőrség, sem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH:-)].
        [politikailag megbízható, de tapasztalatlan felső vezetők kinevezése, megbízhatatlanok nyugdíjazása]

        4. Using government surveillance against domestic political opponents [nem-külföldi politikai ellenfelek kormányzati megfigyelése].
        – 4. A politikai ellenfelek kormányzati megfigyelése.
        [NSA (Snowden-ügy) CIA bevonása (kínzások), online média figyelése]

        5. Using state power to reward corporate backers and punish opponents [állami hatalom felhasználása nagyvállalati támogatók jutalmazására és az ellenfelek büntetésére].
        – 5. A hatalom támogatóinak jutalmazása, az ellenfelek büntetése.
        [nagyvállalati vezetők, “oligarchák”, lobbisták lefizetése, testreszabott versenyszabályok bevezetése]

        6. Stacking the Supreme Court [a Legfelsőbb Bíróság átpakolása].
        – 6. A legfelső bírói fórum elfoglalása.
        [független és brilliáns képesítésű esküdtek kinevezése helyett abortuszt és buzzancsfrigyet ellenzőké]

        7. Enforcing the law for only one side [a jogkövetés kikényszerítése egyetlen fél javára – ez nem ugyanaz, mint a “7. A törvények pártatlanságának felszámolása”].
        [kézivezérlés hivatalos eljárásokban, jobb- és baloldali rasszisták, bigottak, homofóbok és homofilek gyűlöletbeszédének és erőszakának egyforma üldözése]

        8. Really rigging the system [a rendszer ÉRDEMI átszerkesztése].
        – 8. A választási rendszer átalakítása.
        [a választókból álló kártyacsomag átcsomagolása saját célra]

        9. Fearmongering.
        – 9. Félelem- és pánikkeltés.
        [előre nem látható eseményre való előkészítés (9/11, terrorizmus, migráns-erőszak, munkanélküliség, tőke kivitele külföldre), hogy egy “vészhelyzetben” korlátozni lehessen a biztonságukat féltő polgárok, a sajtó és a kulcsfontosságú demokratikus intézmények szabadságát]

        10. Demonizing the opposition.
        – 10. Az ellenfél démonizálása.
        [a belföldi ellenfelek szövetségben állnak a nemzet ellenségeivel, hazafiságuk megkérdőjelezhető, megvádolhatók Amerika ellenfeleinek a támogatásával, a politikai kudarcokért sötét összeesküvők a hibásak, pl. demokraták, liberálisok, mozlimok, “New York-i pénzügyi elit”. Ha társadalmi csoportok gyanakodnak egymásra, szélsőségesek az ellenségeskedések spirálját indíthatják be azzal, hogy megtámadják az észlelt belső ellenséget, kemény visszahatást remélve. Akár visszafogott lesz a válasz, akár nem, a szembenállás gyorsan fölerősödik, szélsőséges esetben a polgárháborúig, mint azt az 1990-es évek Balkáni háborúja, vagy a 2003 utáni Irak példája mutatja.]

        • Avatar

          Az USA 200 évig csiszolhatta békében a “demokráciáját”, forradalmak, szababadságharcok, háborúk és idegen megszállások nélkül.

          Nekünk előbb a rablóprivatizáló posztkomcsik és nemzetgyűlölő neolibsik túlhatalmát kell megtörni, hogy “virágozhasson minden virág”. Ehhez már csak 3 dolog kell: pénz, pénz és pénz. A libsik már megszerezték az első piszkos milliójukat, most a fideszeseken a sor. Amíg a kurta is kaparhat, én nem sajnálom tőlük:-)

        • Avatar

          Te nagyon ideszoktál. Jó sokat fizethetnek azért, hogy minden alkalommal porrá égesd magad. Vagy a másik verzió, hogy agyhalott migránbsbuzi soros csicska vagy, és puszta lelkesedésből másolod ide a főnökeid által kijelölt idézeteket. Persze, az eredmény szempontjából tök mindegy. Nyugodtan szívjál itt egy kis friss levegőt, utánad majd kiszellőztetünk.

      • Avatar
        csakafidesz

        Ugyan kisöcsém! Dr. Orbán Viktornak nincsen négy felesége, a testőrsége nem jól b.ható nőkből áll, nem kell Ave Orbánnal köszönni. A karlendítés sem kötelező. Itt kérlek olyan diktatura van, hogy a nyugati bolhás kutyák mind ezt irigyelik.

  6. Avatar

    “ha nem a parlamentben, hanem az utcán akarják megbuktatni a kormányt, ahhoz már nem lesz elég a „mérsékelt” civil szervezetek hálózata, ahhoz már „radikálisabb” aktorokra, a nép alaktalanabb tömegére van szükség.” (Csizmadia Ervin: 2019 új ellenzéki jelszava a Nép)

    “alaktalanabb tömeg” = életszínvonal-csökkenése miatt fellázítható Nép:

    Még kér a nép, most adjatok neki;
    Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
    Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?

  7. Avatar

    Most, hogy O.V. megbukott, ki az ország új miniszterelnöke? Sehol nem találom a hírekben.

  8. Avatar

    Ugye van a Soros-recept, ami jól be szokott válni általában. Hol? Ahol két, vagy többpárti koalícióval lehet összehozni a kormányzati többséget. Azért a 3×2/3-nak ereje van. Kipróbálták az eddig működő taktikát, ami nem jött be.
    Ma lehetett észrevenni, hogy taktikát váltanak. Ma a “gigatünti” (tudomásom szerint) rendzavarástól, kamuvideótól mentes volt. A stáb kielemezte, hogy a decemberi balhék, provokációk nem jöttek be. Az is visszájára fordult, hogy igénybe vették a nyugati média támogatását. Tehát, kipróbálják a balhémentes tüntikkel növelni a támogatottságot. De, szerintem ez sem jön össze, mert amennyit nyernek, annyit el is veszítenek. Mert azok, akik a rendőrökkel való emberkedés reményében fagyoskodott ma, az nem ment. Akinek hídfoglalást ígértek, az is csalódott… Aztán a Jobbik továbbra is feketeló a sok balog között. A tüntetéssorozat, ha nem fizetnek érte, az hosszútávon költséges. Minden ellenkező híreszteléssel szemben, átlagosan itt folyamatosan nő az életszinvonal. A franciáknál például, folyamatosan csökken.

  9. Avatar

    “2010 óta ezeket a pozícióikat veszítik el folyamatosan (kivéve az oktatásban és a kultúrában), ”
    ~~~~
    És a jogszolgáltatásban!
    De ahogy Gulyás a PS-nek nyilatkozott kultúra és az 1919-et rehabilitáló, a Konrád farmot abrakoló, fölfelé buktatott Pröhlével kapcsolatban, s amilyen nagy a csönd a 7 milliárdos “Hunyadi” filmről, nincs sok remény, mert nincs akarat.
    Az 1919-es kiállítás és könyv után , amit a 100. évfordulóra időzített, úgy kellett volna kirúgni, hogy híre se maradjon, nem hogy sértődötten védeni, és egy legalább olyan érzékeny intézetet alápakolni.
    Nem lesz ez így jó.

    • Avatar
      csakafidesz

      Stimmel. Ráadásul ez valóban garanciákkal függetlenített szervezet. De sajnos megtanultuk, hogy kik azok a “függetlenek” Az összes szemétláda kommunista polgármester “függetlenként” indult az újraválasztásáért, mert ő már nem kommunista, nem ősbolsevik, ő már “független”. A mi független bíráink fele ősbolsevik, volt MSZMP-s párttag és ma is ezekkel tart.

  10. Avatar

    “csak merő véletlenségből szerepel öt személy neve a Soros „barátait” listázó kiadványban, és merő véletlenségből alkotják három frakció többségét ezek a barátok.”
    $$$$$$
    Nekem van még más meglepetésem is.
    A Fesztivál Zenekar Alapítványnak, mely Soros feleségének oltalma alatt áll, na, ki az egyik fő kurátora?! Na, ki?!
    Hát Prőhle Gergely, a mi “nemzeti konzervatív”, 1919-et mosdató kultúrapparatcsikunk!
    Azért van ám ennek egy kis bája-bukéja, ami most már a Habsburg Intézetet isbelengi.

  11. Avatar

    Valamiért nem nem működik a “válasz” gomb azért kénytelen vagyok itt válaszolni a Mahir Kara nálunk vendégeskedő muzulmánnak, aki ezerrel dolgozik azon, hogy a mi hazánkból is a cimborái egy sivataggá lepusztított romhalmaz kalifátust teremtsenek.
    A név beszédes: aki egy muszlim filmhős álnevet használja, arról látatlanban is tudni lehet, hogy ebbe a primitív 80-as IQ-jú belterjes, önálló gondolkodást tiltó bagázsba tartozik. Nyilván a dzsihádjuk tipikus módszere szerint évtizedekre előre küldött beépített ügynök, aki, vagy akinek a szülei a mi pénzünkön itt tanultak (volt szerencsém egypár ilyen nagyképű de buta, szocialista elvtársi szolidaritásból kegyelemből átengedett muszlim BME egyetemi évfolyamtársat megismerni, nem a levegőbe beszélek).
    Mahir Kara, aki a múltkorjában lazán lezsidózott, csőrét biztosan zavarja a mi elszánt harcunk a szülőhazánk megvédéséért, azért kommentel állandóan ide, hogy ő is okosnak hihesse magát.
    De az már egyenesen komikus, hogy mindenféle emberek irományait idézgeti, nem lévén saját gondolatai – most például “Stephen M. Walt” nevű Harvard egyetemi váteszt, hogy engem “ostobának” titulálhasson.
    Hát tudja, Mahir Kara úr, ha Ön szájára vesz, azt egyenesen dicséretnek fogom fel, megtisztelt, mert eddig inkább az idézetek bemásolásával általánosságban szokott minket sunyiban gyalázgatni.
    S még egy apróság. Mi itt ezeken a portálokon önálló véleményekkel rendelkezünk, nem szorulunk rá mások szavai mögé bújni. Sőt nem is kapunk fizetést a Fidesztől – ellentétben a Soros- zsoldosokkal, meg a tarháló hírportál koldulórendekkel, mi a saját munkánkból élünk, nem mások pénzéből.
    Ja és még egy apróság: tök fölösleges hosszú litániákat bemásolni. Zömmel el se olvassuk, csak legyintünk. De mert most konkrétan válaszolt nekem, udvariasan kénytelen vagyok felelni: Az emberiség technikai fejlődésén dolgozó mérnökként (finoman és nőiesen kifejezve magam) magasról le…rom, hogy egy harvardi szájtépő, valszeg életében igazi munkát nem végző “professzor” mit vartyog a diktatúráról!

  12. Avatar

    Mahir Kara lefordítva magyarra marha kari

  13. Avatar
    Csendes Többség

    Válasz Sándor Faragónak: Nem vagyunk elájulva , pont fordítva, reálisan, érzelmi kitörések től mentesen látjuk a különbséget. A gyurcsányi időkben emelkedtek az árak, csökkentek a bérek, most ez fordítva van. Az ország épül, szépül, több pénz jut az egészségügyre, a családokat támogatják, békésen tüntethet aki csak akar, anélkül,hogy kilövik a szemét. Hála az új túlóra törvénynek az emberek dolgozhatnak többet,úgy,hogy tisztességes bért kap érte és nem kell “maszekban” éhbérért, feketén dolgoznia. Tudja, az emberek többsége nem irigy, ezért nem zavar, ha vannak gazdag emberek, akik munkahelyeket teremtenek, ha jól tudom Soros úr is gazdag, és higgye el nem ezért nem szeretjük! Szerencsére a magyarok többsége jó ember és még okos is
    és nagyon is reálisan látja a körülötte lévő világot!

  14. Avatar

    Naprózsa!

    Maximálisan egyetértek gondolataival, véleményével.
    Kérem, ne is vegye emberszámba az ilyen és ehhez hasonló homunculusok megnyilvánulást.
    Pontosabban böfögését.
    Nem szabad leereszkednünk az ő “szintjükre”.
    A béka feneke (finoman kifejezve) még ezeknek az idiótáknak is nagyon magasan…

  15. Avatar

    Nekem lenne egy javaslatom a tüntikéző lánglelkű “többségnek”, hogy mivel növelhetnék performanszaik látogatóinak mennyiségét( és ezért nem tartok igényt anyagi ellenszolgáltatásra ): legközelebbi megmozdulásukra hívják meg a színpadra Sárosdi Lilla (született Schilling Árpádné) müvüsznőt, aki, kihozva a színház szűk falai közül a kultúrát, a színpadon szokott jelmezében( ruha nélkül), jobbján Karigeri, balján Hatházi (illetve jobbkezében és balkezében), miközben a háttérben Árpád ugrál egyszál farokban.
    Aztán a fiúszerplők helyetcserélhetnek- jöhet a második felvonásra a DK-rohamcsapat: Varjú Büdösbogár László a főnökével-és itt még nincs vége, a többi “lány” is betanulhatná a főszerepet, talán meg is tudnák pontosan tanulni, nem túl bonyolult a dolog, és ezzel haknizhatnának vidéken is, és ott is elérné az átlaglétszám(sajtómunkások nélkül) a maximális 150 főt

    • Avatar
      csakafidesz

      Sárosdi Lilla kiállhat pucéron, mert senki sem fogja megbámulni, hanem inkább elfordítja a fejét. Az ilyen kinézetű nők felöltözve még elfogadhatók, de ha levetköznek jobb, ha a lámpát is leoltják.

  16. Avatar

    Szerintem elkezdhetne a kormányunk valódi jogállamot építeni pl. a külföldi ügynökszervezetek kitiltásával, a tüntetésnek hazudott utcai garázdaság büntetésével, az olaszliszkai lincselő kártérítése helyett életfogytig tartó büntetéssel, az afgán verekedő garázda közmunkánál szigorúbb büntetése által.
    Az önkényes híd- és útlezárások résztvevőit pedig fel kell jelenteni a szabad mozgás korlátozása, illetve kényszerítés bűntett miatt.
    Elég volt a globalista világkormány helyi csicskáinak [email protected]ásából.

    • Avatar
      csakafidesz

      Szívemből szóltál. Kétharmaddal illene több erőt mutatnia egy kormánynak. A leköphető rendőr visszataszító. Én nem tűrném, hogy hazám rendőreit az utcán leköphessék. Igenis meg kell bilincselni a rendőrt leköpőket és bíróság elé állítani. Persze, hogy a függetlenül puhapöcs bírók majd adnak neki egynevetséges pénzbüntetést, de akkor is minden alkalommal le kell őket fogni, bevinni, kihallgatni (esetleg a másik szobában megmutatni, hogy milyen is a gumibot) és újra, meg újra a bíróság elé állítani.

  17. Avatar

    2019 a tutiblog megszűnésének éve lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük