Vele minden jó

Látom ezt a nagy ellenzéki felháborodást dr Miniszterelnök Úr tusványosi beszéde kapcsán. Elképesztően mérges most az ellenzék, és nem is konkrétan dr Miniszterelnök Úrra mérges, hanem dr Miniszterelnök Úr hű katonáira, akik kimondták végre a nyilvánvalót.

Mint azt múltkor is beszéltük, ellenzékinek lenni bizonyára borzasztó érzés lehet. Sok-sok évtizede építgetik egymás közt, hogy milyen csodálatosan tehetséges finom lények is ők. Időként érkeznek ingerek a külvilágból, és ilyenkor számukra is lelepleződik, hogy ez nem így van, de dühös és makacs tagadásuk még képes visszabillenteni őket ebbe a kis alternatív univerzumba. 

Aztán jön dr Miniszterelnök Úr, mond egy beszédet, és hat mondatból kiderül még nekik is, hogy mi a helyzet.

Ilyenkor dühösebbek és frusztráltabbak, mint az átlagos szürke dr Miniszterelnök Úr-napjaikon. Különös ingerlékenységük elsősorban közösségi médiás posztjaikban jelentkezik. Ezeken a helyeken még annyira se kell visszafogniuk magukat, mint a maradék sajtótermékeik hivatalos hasábjain. Itt aztán tombolhatnak, fenyegetőzhetnek, parancsolgathatnak végre kedvükre. Igazi leninfiúként hagyják hátra a demokratikus álcahálót. Ölnének, vernének, elméleti tetriszt játszanak a különféle alakú fideszes hullákkal, vagy csak egyszerűen utasítják a miniszterelnököt, hogy ne ott legyen, ahol éppen van, legyen csak ott, ahol ők kívánják.

Csak annyit tudok erre mondani, hogy ez van, elvtársak. Elkúrtátok, nem értettetek hozzá.

Ez a miniszterelnök bizony oda megy, ahova ő akar, nem ti irányítjátok. Ennyi már igazán leeshetett volna 9 év alatt. Lehet majd választásokat nyerni, és akkor faraghattok megint valami Megyó-Gordon marionettet, amit kedvetekre mozgathattok, meg rakhattok oda a demokratikus babaparlamentben, ahová szeretnétek. 

Ami pedig a legnagyobb filozófusságot illeti, próbáljatok belenyugodni ebbe is!

Dr Miniszterelnök Úr csak úgy szabadidejében a legnagyobb filozófus. Hiába hitettétek el önmagatokkal, hogy a legnagyobb filozófus, az csakis a ti szigorúan megválogatott soraitokból kerülhet ki.

Egyébként látatlanban megkockáztatom, hogy ha dr Miniszterelnök Úr egyszer visszavonul, és csak úgy hobbiból elkezd sztendápolni, akkor csípőből jobb sztendápos lesz bármelyik agyonhájpolt kis csóri gyereketeknél. Ha netán filmkritikákat akar majd írni, akkor 5 perc alatt meghaladja bármelyik kopasz esztétátok életművét – nem mellesleg dr Miniszterelnök Úr kedvenc filmművészei, Bereményi Géza vagy Clint Eastwood is 5 perc alatt jobb filmeket rendeznek a ti kedvenc rendezőiteknél – ami biztos rettenetesen fájdalmas tény nektek, akik láthatóan imádtok 20 percen keresztül legyeket nézni, de hát ez van. Nekünk ez – veletek ellentétben – nem számít étvágygerjesztőnek, és úgy általában se kellett volna felépíteni ezt a légvárat, hogy ti mindent jobban tudtok.

Folytatva a sort, akadémikusan is sokkal jobb lenne dr Miniszterelnök Úr, meg azonnal sokkal jobb könyveket írna a posztmodern csodahercegeiteknél. Bármibe lefogadom, hogy az ő mondatai nem veszítenék el felüknél az értelmüket, hogy ezt esztetizálva, csodálhassák önmagukat. Ha meg mértékadó hetilapok, folyóiratok vérestollú publicistája lenne, akkor tuti 3 hónapnál több ideig ragadnának rá a csajok odabent. Kvízeket is jobban vezetne, igazi mesterként. Ha elmenne színházcsinálónak, tuti nem pucér férfiakkal meg fagyifasztortával próbálna a közönség figyelmére ácsingózni. Ha feláll a Parlamentben és politológiailag elemzi a helyzetet, akkor sose mondta még azt, hogy egyrészt így, másrészt meg úgy. Mindig azt mondja, hogy vagytok ti, köcsög kommunisták, meg vagyunk mi, a nemzet.

Ez tiszta és világos beszéd. Ezért irritál titeket.

Ja, és olyan se volt még, hogy ne értette volna önmagát, ti pedig már többször bevallottan se értettétek őt! 😉

Pimaszabb és virtuózabb rapszövegeket írna a reklámköcsögötöknél, és jobban is adná elő, mint az a másik kis köcsög. Úgy visszadobná neki a gecigránátját robbanás előtt, hogy az csak pislogna. Ha akusztikus gitárral kéne indulnia, akkor is tuti többet hozna ki belőle, minthogy 50 éve azt énekelje, hogy most nagyon szar, de ne adjuk fel a reményt, mert az ő kis életében egyszer még tuti jobb lesz a Köztársaság! 

Ha egyszer gasztroblogoskodásra adja a fejét, csuklóból lefőzi majd az Oroszlánkirály melegpornós verziójának öltözött üdvöskéteket, mert kis kuktájával, Szilárd Úrral nem cukkinicsatnit meg lóherepürét kevergetnek bográcsukban. A köret mellé lesz bizony szaftos-zsíros-cupákos-véres főétel is! Azt is biztosra veszem, hogy ha egyszer csimbókos szakállat meg torzonborz hajat akar majd, abban is gyönyörűbben fog festeni, mint bármelyik párttörténész-nyelvészetek. 100 éves kertészmérnökként ott fog tenni-venni az ágyások közt, és nem nektek kell majd azt hazudozni, hogy a fél ország kedvence, mert az egészé lesz!

Egyszóval összegezve: Liberális zsenikém, ezt beszoptad!

Attól, mert sok évtizede duruzsolod a saját füledbe, hogy mennyire nagyszerű vagy, még egyáltalán nem leszel az. Kereszthivatkozz csak továbbra is önmagadra, hogy mégis mennyire elismert vagy a saját köreidben! Tiltakozz, petíciózz, hiszen Magyarországon világhíres karmesterként biztosan milliók isszák a szavaidat! Csak ne felejtsd majd el, hogy ki az egyetlen, a világon is világhíres magyar karmester! 😉

Facebook hozzászólások

  Kurtz ezredes

Avatar

36 hozzászólás

  1. Avatar
    Medvefütty

    Lemaradtam valamiről? Orbán filozofált? Hol, mikor?

    • Avatar

      EGY MÉG VÉLETLENÜL SEM ORBÁN SZIMPÁTIÁJÁRÓL ISMERT MÉDIÁRÓL:
      Török Gábor öreg királynak nevezi Orbán Viktort
      2018. augusztus. 03. Itthon HVG.HU
      Nyilvánvaló, hogy az 1990 utáni magyar közéletnek Orbán Viktor a legkiemelkedőbb képességű politikusa.
      A normális elemzésnek mindezzel együtt az a kiindulópontja, hogy elismerjük, ritkán látott tehetséggel állunk szemben, aki a semmiből építkezve ma már világpolitikai realitás. A portugál miniszterelnök, António Costa nevét kevesen ismerik a világban, a magyarét viszont egyre többen – pedig mindkettő egy tízmilliós országot vezet.
      ÉS MÉG EGY: Fischer, Tibor, A magyar tigris
      „Orbán se nem jobboldali, se nem baloldali. Orbán Orbánról szól. Orbán a nyerésről szól. Orbán 1848 óta a legfontosabb magyar politikus lett, olyan fontos, amilyet nem látott a világ,
      mióta Liszt ujjai csiklandozták az elefántcsont-billentyűket.”
      TIBOR FISCHER (Stockport, 1959) magyar származású angol író.

    • Avatar
      Kara Kozgun

      Mit tett Szent István? – felvetette népével a kereszténységet. Hogyan? Az ellenálló törzsfők és a pogánylázadások leverése útján. ( Az ország lakosság 1/3-át ki írtva
      A ma Szent István éltetők megint a németekhez kívánják az országot csatlakoztatni. Mert jóakarónk, nekünk a német! Ma – holnap „boldog emlékezetű” lesz a Habsburg – ház. Az amnéziában szenved, vagy nagyon is jól tudja a régi receptet, amely szerint a „német lovagok” segítségével a mi zsírunkon süti a maga pecsenyéjét.
      • Ha valamit fel tudunk hozni a király mentségére, az a ősi szittya-magyar kevélység, amellyel mind első akar lenni, az egyenlők között. Így akadály volt az akkor kötelező korparancsnak, a központi hatalom megteremtésének, és alkalmatlan a feudalizmus hűbéres alanyának.
      • A magyarságon élősködő idegenek (franciák, osztrákok, németek, olaszok, lengyelek, stb.) a viharos évszázadokban lehulltak a nemzet testéről, mint a sózott piócák. Egy faj maradt rajta: a zsidó.
      Ezen alapszik az európai keresztény érték rend amely egy angolna hajlékonyságával, ill. nyálkásságával csúszott át a jobbágy kizsákmányoláson alapuló feudalizmusból a kezdetben munkás kizsákmányoláson alapuló kapitalizmusba. Majd annak fejlődésével szorosan lépést tartva a világ kizsákmányoláson alapuló zsidó kapitalizmusba. (Uzsoracivilizáció.)

      • Avatar

        Hagyjuk mar ennek a kommunista ostobasagnak a terjeszteset, miszerint Istvan es Geza eroszakkal terjesztette volna keresztenyseget! Epp az uralkodohaz az utolso aki vallast valt, hiszen a legitimaciojukat meg az eredeti (torzsi) vallas adta!

    • Avatar
      Kara Kozgun

      Sok eszetlen ugatónak! Magyar nyomorúság: az ellenzék vezéregyénisége bármit mond, a kormány szemében gyanús.
      Reformról van szó úton útfélen. Reformnak, békés reformnak föltétele a szabad eszmecsere. Szabad sajtó nélkül a dolgok változása csak forradalom által történhetik. Vagy forradalom által, melyet alkotmányellenes hajlamú kormány viszen végbe, és leszen eredménye: szolgaság és nemzethalál, vagy forradalom által, melyet a nép csináland, és eredményét csak isten tudja. Boldogtalanok mi, hogy olyanok kilátásaink, miszerint azt, mi a forradalomtól megóhatna, a szabadabb sajtót, alig remélhetjük forradalom nélkül,
      Pártjellemző szavakkal korunkban sok visszaélés van. Az ellenzékiek ellenében állók nevezik magokat konzervatívoknak, fontolva haladóknak, konzervatív-progresszistáknak, kormányiaknak, s az ég tudja még minek nem. Mindezeknek azonban nincs határozott értelme. E párt maga sem látszik magát érteni. Innen van, hogy ahányszor kényszerítve érzi magát egyes kérdések körül nyilatkozni, vagy hitvallomást tenni, mindig akként nyilatkozik amint nem kellene, ha önmagával tisztában s fölvett nevéhez hű volna, vagy pártnevének határozott értelme volna. Kossuth Lajos
      Okos szó volna, ha oly rémítően balga nem volna. Hiszen, uraim, ez nem pártjel, nem pártprogram, nem pártjellemzés; ez oly határozatlan általános mendemonda, melyet, akármi párthoz tartozzék bár, minden becsületes ember és minden gazember is aláír. Mert én még nem hallottam oly tollatlan kétlábú állatot kukoríkolni, aki így szólott volna: „A kormánynak ezen lépése törvénytelen, tehát pártolom.” Sőt inkább abban töri fejét egész a hideg verítékig, miként mutassa meg a kormány minden tettének törvényességét,
      Én azt hiszem ezt oly kormánytól, mely nem a nemzet akaratának kifolyása, várni nemcsak minálunk nem, de a világon sehol sem lehet, mert az ily kormány, mint minden hatalom, természet szerint inkább saját körének terjesztésére, mint az őt ellenőrző korlátozó alkotmányosság erősítésére hajlandó. Kossuth Lajos

  2. Avatar

    Heller Ágnes már nem tud fröcsögni, pedig ez a filozófiai értekezés kihozta volna a sodrából, de a gondviselés elsodorta.

  3. Avatar

    Többször elgondolkodtam azon, hogy mi lehet Orbán politikai sikerének a titka? Az, hogy igazat mond, tényleg megcsinálja amit megígér, hát ha nem sok, de azért, főleg itt “másodrendű” és barbár keleten azért van egypár hiteles politikus, nem ez a titok.

    Aztán egy V4-es találkozó sajtótájékoztatóján ráébredtem a titokra. Legalább is azt hiszem.
    Állt a 4 államfő, meg még egy, – asszem az osztrák, nem emlékszem pontosan – egy sorban a pódiumon. Tudtuk, hogy baráti köztük a viszony és egy nézeten is vannak, de volt 4 nesze semmi fogd meg jól politikus sablonbeszéd, meg egy értelmes.
    A többiek pontosan úgy beszéltek mint minden politikus szinte az egész világban: sablonosan, udvariasan ismételték a lózungokat. Nagyjából mintha mindegyikük ugyanannak a politikailag korrekt “csak megnesértsünksenkit” szövegíró papírjából olvasna fel dögunalmas ezerszerhallottunkmárilyen frázisokat.
    Aztán jött Orbán, és lemosott mindenkit. Az ő beszéde tiszta, velős, világos volt. Miniszterelnökünk beszédeit még a takarítónők, meg a kukákat összeszedő nem túl képzett, de annál becsülendőbb és hasznosabb munkát végzők is megértik. Megmondja mi a probléma, kielemzi az okokat, felvázolja a bajok esetleges következményeit, és javasol megoldást.
    Soha nem beszél mellé. Megtiszteli a hallgatóit azzal, hogy frázis pufogtatás helyett lényeget mondva nem pazarolja az idejüket, és nem beszél ködös hasonlatokban, hogy okosabbnak tűnjön mint ami.
    S nem nézi bárgyú birkának a hallgatóságot, akinek nem is kell értenie, mert a jónép úgyis hül.ye a politikához, közgazdasághoz, meg úgy általában.
    Orbán beszédei klasszikus szerkezetűek. Van lendülete, fokozása és poén-katarzisra fut ki. Közben oldja a feszültséget 3-4 pontosan elhelyezett viccel, ezzel leszáll a Parnasszusról, és a hallgató úgy érzi, együtt vagyunk, egyenjogúak, egy közösséget alkotunk.
    És nem csinál műkönnyeket, meg érzelemhúr pengetést.
    S amit ígér azt komolyan is gondolja:
    Amikor azt mondja: teremt egymillió munkahelyet – az egész világ harsány hahotázással leste, a szerintük nagy blöfföt, – s lőn van már majd egymillió munkahely.
    Azóta nincs európai komoly politikus, aki ne hegyezné a fülét Tusnádfürdős, évértékelő, március 15. meg úgy az összes beszédénél.
    S már nem nevetnek.

    • Avatar

      “barbár keleten”

      Európa földrajzi középpontja a Kárpát-medence= ORIGO. Európa keleti vége a Kaukázus.
      Tőlünk jobbra kezdődik Kelet-Európa, s tőlünk balra a Nyugat-Európa.
      Jobbra Kelet, balra Nyugat.
      Ennek geopolitikai, politikai, hanem komoly szakrális jelentősége is van.
      Az EU-ban is centrális – ügy a magyar ügy és Orbán Viktor miniszterelnök megkerülhetetlen.

      • Avatar
        Kara Kozgun

        “Ázsia, a Lajtán túl kezdődik”! “Az igazság a legfájdalmasabb”! Metternich.

    • Avatar

      Egészen pontos elemzés

    • Avatar
      csakafidesz

      Tusnádfürdőn mindig elhangzik egy-két érdekes dolog. Most arra hívta fel Orbán Viktor a figyelmet, hogy megtorpant Európa gazdasági fejlődése. Neki biztos, hogy erre nagyobb rálátása van, ráadásul nem is fogja elbagatellizálni a jelenségeket.

      • Avatar

        A tanácsadókon múlik minden (na jó nem minden, de sok).
        Olyan tanácsadók kellenek, akik meg merik mondani az igazságot és nem azt mondják amit a megrendelő hallani akar.
        Mindenki csak akkor tud jól dönteni, ha a valóságra alapoz és nem a vágyaira.

    • Avatar

      “Azóta nincs európai komoly politikus, aki ne hegyezné a fülét Tusnádfürdős, évértékelő, március 15. meg úgy az összes beszédénél.”

      !!!!

    • Avatar

      Azért még volt egy karizmatikus politikus, akire igaz volt, hogy „beszéde tiszta, velős, világos volt. (…) beszédeit még a takarítónők, meg a kukákat összeszedő nem túl képzett, de annál becsülendőbb és hasznosabb munkát végzők is megértik.”

      Adolf Hitlernek hívták az illetőt…

      • Avatar

        Zsebre rakhattya a tudományát, amelynek rajongó híve, ha még ma is oly jól emlékszik mindenre.
        Piti Kiss Záptojásnak híhatnák magát nicknevén.

    • Avatar
      Kara Kozgun

      Dessewfy József gróf meg azt írta a Felső-magyarországi Minervában (megjelent Kassán) 1820 körül:
      „Némelyik kormány olyan, mint az andalúziai kecskék szarva, kemény, tekervényes és üres.”
      Alább meg:
      „… micsoda állapot az, mikor az állam elválasztja a maga érdekét a polgárokétól, a maga hitelét a kifelé a belföld nyomorára alapítja, s az egész népességet két részre osztja, csalókra és csalatottakra (hol volt még akkor a Bajnai+ Orbán kormány)!
      , azonban soha olyan kormánynak jó vége nem volt, amely kezet emelt a modern, demokratikus társadalom leghatalmasabb tényezője, a sajtószabadság ellen.”
      Nem is olyan rég Neményi Ambrus idézte 1874-ben. Van, aki máig se tanulta meg, van olyan, aki már el is felejtette.

    • Avatar

      “Orbán beszédei klasszikus szerkezetűek. Van lendülete, fokozása és poén-katarzisra fut ki. Közben oldja a feszültséget 3-4 pontosan elhelyezett viccel, ezzel leszáll a Parnasszusról, és a hallgató úgy érzi, együtt vagyunk, egyenjogúak, egy közösséget alkotunk.
      És nem csinál műkönnyeket, meg érzelemhúr pengetést.”

      1000/1000 , szmájli

  4. Avatar

    “hogy milyen csodálatosan tehetséges finom lények is ők.”
    Sőt! CSAK ŐK TEHETSÉGESEK.
    L.Simon , Schmhidt Mária, Fekete Pál, Ptöhle, Szőcs Géza is megmondta.
    A PIM-ben rendezett szeánszon meg i s üzenték Kásler Miklós miniszternek,
    hogy mihez tartsa magát: Pröhlét meneszthetik (felfelé buktatták), de az irány marad.

    Akad-e , aki kétségbe vonja, hogy csak a liberális lehet tehetséges?
    Kérdezzük meg, hogy hová tűnt Szakács Árpád.

  5. Avatar

    Naggggyyyyyon jóóóóóóóó!!

  6. Avatar

    “50 éve azt énekelje, hogy most nagyon szar, de ne adjuk fel a reményt, mert az ő kis életében egyszer még tuti jobb lesz a Köztársaság! ”

    Azért volt, aki közülük való, és már a 60-as években elénekelte, hogy milyen kis kretén gendermutánsok ők (minek a hosszú betűsor, amikor egy szóval megnevezhető az összes degenerációs leágazás).
    Dinnyés volt az egyik szerző, de nem kell belőle sztárt csinálni, mert elég szegényes és irritáló a fejhangon énekelt zenei világa, de ez a szöveg ütős. Mondhatni, a ma liberálnyáladzó kiskreténekről szól. Persze csak áthallással, mert a “nemzeti és ellenzéki” Dinnyés kommunista prolik szemszögből kritizálja a polgárokat ( burjuzsokat).
    Pedig ez a szöveg az akkor már a kommunista tenyészdében nevelt Demszky-Fodor nemzedékre illik. Hát tessék úgy olvasni: a belpesti újprolikról.
    ./.
    KARRIER
    Még meg sem hozta a gólya
    Máris volt protekciója
    Hallgatták hogyan bömböl
    Nagy fej lesz a gyerekből
    Kondenzált anyatej
    Diplomás dada kell
    Ez ám a karrier
    Sikerrel vette a gátat
    Jelessel az iskolákat
    Ő sem tehetett róla
    Ilyennek hozta a gólya
    Buktasson aki mer
    Az apja csuda fej
    Ez ám a karrier
    Mert félt a vértől a szagtól
    Nem lett ő orvos csak doktor
    S hogy el ne kopjon a lába
    Benyomták egy irodába
    A nejnek teddy bear
    A kutya terrier
    Ez ám a karrier
    Aztán az utolsó akta
    Osztályon felüli kripta
    Nem érdeklik a holtak
    Ő polgár módra porlad
    Kukacok aki mer
    Tiétek ez a fej
    És ez a karrier

    • Avatar
      Kara Kozgun

      A szűk kiváltságos,

      elit, (akik ez esetben teljesen mindegy, hogy kékvérű arisztokraták, burzsoá nagytőkések, pufajkás kommunisták vagy korrupt, demagóg politikusok) élvezi és építi a maga civilizált, házon belül nagyon is élhető birodalmát, amit kívülről csodál, szolgál, irigyel, fél és követ egy nagyszámú plebs. Ez utóbbiak gyakorlatilag kívül esnek az elit „mi” tudatának körein, alkalmatlanok a döntéshozatalra, ugyanakkor bármikor be és feláldozhatóak, nem számítanak úriembernek, nem is bánik hát gyengéden velük senki.
      A féltudású elitet lassan leváltja a kilencedtudású illetve a teljes mértékben tudásmentes és erre nagyon büszke új elit, valóban eljött a rettenthetetlen hülyék kora.
      Néhány idézet az írásból:
      “A sort folytathatnánk a késő Kádár-kor hazai politikai műveltségénél megakadt riporterekkel, a marxizmus és bármilyen divatos nyugati elmélet sajátos katyvaszát tanító egyetemi professzorokkal, a nemzetközi szinten is értékelhető teljesítményre képtelen tudósokkal vagy a minden problémát huszonöt éve ugyanazokra az okokra visszavezető írókkal, költőkkel, filozófusokkal.”
      “Miközben a közemberek a kilencvenes években óriási teret nyerő nagy külföldi cégeknél vagy azok talpon maradó hazai konkurenseinél elsajátították (mert el kellett sajátítsák) szakmájuk nemzetközi színvonalát, addig az elit döntő többségét semmi sem kényszeríttette hasonló fejlődésre. Itt nem csak a magukat mindenfajta önirónia nélkül „nagy generációnak” nevező kiöregedett polbeatfiúkról van szó. A jelenség éppen úgy tetten érhető a jelenlegi ötvenes és negyvenes korosztály megannyi tagjánál, akik megtehették, hogy a „Magyarországon ez máshogy van” gondolat jegyében az elmúlt tizenöt évben meg se próbálják ledolgozni a nyugati kollégáikkal szemben meglévő szakmai és intellektuális lemaradásukat.”
      ” Mivel a megfelelő pillanatban ők voltak helyzetben, ők tudtak vagyont, pozíciót és tekintélyt szerezni. Ma ők a Politikusok, az Írók, a Tévés Személyiségek, a Nagy Nevettetők, a Színészek, a Filozófusok, a Tudósok és a Szakértők. És dicsérik egymást megállás nélkül. Egymás szemében ők a világszínvonal.”
      “Nincs egyetlen normális közéleti vita. Nincsenek a tényekhez ragaszkodó, bátor és következetes közszereplők és orgánumok. Nincs, aki rámutatna, hogy annyira azért mégsem egyediek a problémáink. Nincsenek gondolatok, amik a magyar határokon túl is izgalmasnak bizonyulnak. Nincs egy szakma, amelyik folyamatosan világszínvonalat termelne. Nincs minőség, stílus és ízlés.
      “Új utat kell találnunk, lehetőleg nélkülük. A nyolcvanas évek hamis tanulságaival meg nem fertőzött következő generációnak át kell lépnie a mai magyar eliten. Nem foglalkozhat az előbbi köldöknéző vitáival, és nem fogadhatja el középszerű idoljait, és el kell utasítania annak megannyi rossz kompromisszumát. Ehhez azonban új tanítómesterek is kellenek. Van már néhány itthon is, de nagyszámban egyelőre csak külföldön találni méltót. El kell menni, hogy megtanuljuk kívülről látni magunkat, hogy a nyolcvanas évek belterjes perspektívái és félig rágott módszerei ne determinálják a mi gondolkodási kereteinket is.”

    • Avatar

      Dinnyés ezt a szöveget a párt nómenklatúra rongyrázásának kritizálására írta.
      El is tűnt utána, sztem rajtunk kívül nincs ember, aki még emlékezne erre az egyébként találó szövegre.

  7. Avatar

    “Attól, mert sok évtizede duruzsolod a saját füledbe, hogy mennyire nagyszerű vagy, még egyáltalán nem leszel az.”

    Tessék már L. Simonnak is kiutalni ezt az alapvetést.
    Szegény lemeredt a liberálnyikok az talpát nyalogatásánál, gondolván, talán,
    hogy az rajta seggít…

  8. Avatar
    csakafidesz

    Dr. Orbán Viktor nem filozófus. Egy kimondottan gyakorlatias ember. Széles látókörű, olvasott, de a legfontosabb: Észreveszi a dolgok mozgató rúgóit. Látja, hogy mi a helyzet, sőt azt is felméri, hogy mi várható. Ennyiből is kitűnik, hogy pragmatikusan gondolkodik, lépésről-lépésre megtervezi amit csinál.
    Az teszi igazi államférfivá, hogy a hazája érdekeit helyezi minden más elé.

    • Avatar

      Hm… Azért ment Dávid-csillagos hátizsákkal Brüsszelbe a hazánk érdekeit képviselni.
      Azért kerül közel négy milliárdunkba a Maccabi, miközben a Kuuiltájra vállalkozók és magánszemélyek adják össze a rá valót. Azért szálljunk le mi is a füldre, nézzünk körül. Van még mit javítani, s m ég a tavaly ilyenkor ígért “2018 ősze’ sem jött el a kulturális életben.

      • Avatar

        A Maccabit fogd fel egy nagyon drága és nagyon szükséges reklámkampánynak az ország mellett. Ez kihúzza az antiszemitizmus vádja alól a talajt, és lehet tovább harcolni Izraellel karöltve Soros ellen.

        Az antiszemitizmusvád milliókban és milliárdokban mérhető károkat okozott Magyarországnak. Például, hogy az Antall-kormány gazdasági döntéseit az ezáltal a hazug vád által kifejtett nem,zetközi nyomás nagyban befolyásolta. Azt hiszem, a Kulin Ferenccel vagy a Bíró Zoltánnal készített Mandiner-interjúban olvastam (nyílt titok volt persze eddig is, csak ha valaki írásos forrást akar, utána kaparhat).

        Háború zajlik, a szövetségeknek pedig sokszor ára van és kompromisszumokat kell kötni, illetve gesztusokat adni. Az a négymilliárd nagyon is jó befektetés volt.

  9. Avatar

    A balliberálisokkal szemben menni, nem olyan nehéz. Hiszen senki se érti a fogalmaikat. Nekik nem gyilkosság az eutanázia-abortusz, nekik egyéni önrendelkezési jog a drogozás, nekik minden perverzió természetes, nekik érték a relativizmus. A relativizmus pedig automatikusan csak önellentmondásos lehet (egyrészt igaz, másrészt hamis). Nem elég, hogy az élet ellentmondásos, még azt leíró relativizmus teszi még káoszosabbá. Az ellentmondásos fogalmak, a káosz pedig automatikusan értelmetlen dolgokat szülnek. Meg ellenérzést. Egy ember ne legyen kétféle. A koherens ember lehet a példa, lehet tisztelni. Még akkor is,ha nyilván vannak benne is ellentmondások.

    • Avatar

      Egyébként az emberek közti bizalom helyreállításával, AZ EMBERI MÉLTÓSÁG visszaépítésével regenerálni lehet mindent. És ehhez semmilyen anyagi forrás nem kell, mert ez a szimbolikus térben történik. Abban a térben, ami akkor is ad, ha éppen haldoklik az ember. Az ősbizalom lerombolása az ősbűne az összes izmusnak. Ebből nyerik erejüket, és közben mellékhatásként tönkre teszik azt, amiért érdemes élni.

  10. Avatar
    Csattanó maszlag

    Ezredeske, milyen érzés Orbán végbeléből szemlélni a világot?

  11. Avatar
    gyurcsányiviktor

    A neo-liberalizmus = fasizmus = fajtársi maffia = totális világ-diktatúra = dobrev klára párt (alias ún. “demokratikus koalíció”

  12. Avatar

    Ezeket stafírozza ki L.Simon. Nem mennének el kézen fogva a jó durva nénikéjükhöz?

    “A Tusványoson a Kiscsillaggal fellépő Lovasi szerint ma megkerülhetetlen NER annak, aki koncertezni akar Magyarországon, valamint úgy véli, hogy feudális, vazallusi irányba tartanak a hazai állapotok, és kiteljesednek a kelet-európai reflexek. Lovasi az interjúban rámutatott arra, hogy már legalább hat-hétszer lépett fel Tusványoson, és koncerteznek Magyarországon is, azonban vállalhatatlan kompromisszumokat nem kényszeríthetnek rájuk, ő nem hagyná, hogy politikai és üzleti illusztráció tárgya legyen. Szóba került a pártpolitika is, a kultúrharc, az interjú nagy részében a jelenlegi berendezkedés kritikája hangzott el.”

  13. Avatar

    Összesített első helyzet seggnyalás kategóriában.

  14. Avatar

    Ezen a portálon a gépem kis teljesítménye miatt ki van kapcsolva egy-két funkció, ezért nem működik a válasz-gomb, ezért itt válaszolok, kedves Alma olvtársunk értékes észrevételéhez: Valóban nagyon sok a tanácsadókon múlik, mert ők félrevihetik a legjobb szándékot, és persze a történelem során számtalan vezető, király, cár idején meg is tették.
    De mint a mondás szerint h.lye főnök nálánál is idiótább munkatársat választ, hogy így okosabbnak tűnjön, az okos meg nálánál eszesebbet, hogy okosodjon, jobb legyen a csapata. Így van a politikusoknál is. A történelem leginkább azokat az uralkodókat tartotta nagynak, hatékonynak, aki emellett a saját szemével is ellenőrizte a helyzetet és nem ült elefántcsont tornyában. Mint pl. a az országot járó “igazságos” Mátyást, vagy a maga is hajóáccsá külföldön kiképzett Nagy Péter cárt.
    Orbánnak persze már nehezebb lenne inkognitóban országot járni, lévén nem a pénzérméről ismerik arcélét, s sokszor az az érzésem mi itt töltjük be a “nép hangja”, és titkos tanácsnok szerepkörét. A “királyi TV”-ben számtalanszor hivatkoznak a PS-ben megjelent cikkekre, akkor pedig nyilván nemcsak az újságírók, hanem a kommentálók véleményét is olvassák magasabb politikai körökben.
    S így jár a nyugati politikus pórul, mert ők nem akarják a rossz véleményt meghallani mert sérti fenséges önérzetüket az esetleges kritika, s rájuk aztán igaz, hogy az a főnök aki idióta sajtószemlést választ aki csak idióta és/vagy aljas médiából tájékoztatja, az maga a legnagyobb idióta!

  15. Avatar

    Kurz ezredes! Gratula, köszönet, jól jött, nagyszerü és szellemes az írása. Majdnem lírai,
    Hátha elolvassa a Miniszterelnök Úr is vagy elmondják neki.
    Az Országépítö nem gyakori minöség és nem sokan érdemelték ki.
    Váljon egészségére, kedvére, áldássá és viszonzásul is azért a kitörölhetetlen érzésért, hogy minden érdeme (és hibája), tehetsége mellé, ténylegesen szereti a népét. Ebben sincs sok konkurrense. Számoljon a viszontszeretettel mindazok részéröl, akik arra képesek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük