Zöld jobboldal

Mi is jóeNberek vagyunk, és szeretnénk megmenteni, de a bolygóval ellentétben a Tányért, amin élünk. Ezért az alábbi, rendkívül környezetszennyező dolgok azonnali betiltásának szükségességére szeretnénk felhívni a többi jóeNber , hogy ne forrjanak fel a sarkvidékek kedves fehér állatai meg az tengerek emlőshalai.

Nézzük, melyek azok a dolgok és tevékenységek, amiket azonnal és kíméletlenül be kell tiltani a közös jövőnk és unokáink, a ma még Líbiában táborozó fekete szempárok érdekében.

Hosszú repülőutak

Először szörnyű lesz, hiszen szelfizni az amerikai külügy frissen felmosott folyosóján, vagy habonyingolni a Capitolium előtt, amiről a rohadt keménymagostól tudjuk meg, hogy mégse a Fehér Ház, olyan nagyon-nagyon menő dolgok. Ámde Brüsszelbe lehet vonaton is menni, bár rendkívül bonyolult és megterhelő, ha momentumos lányok vagyunk. Amerikába pedig majd hajózunk vagy skypeolunk, bár az, Dobrev Klárától tudjuk, valami rettenetes dolog lehet. Ahogy a CIA legutóbbi vezetőinek bukásait ismerjük, tuti nekik is van Langleyben valami [email protected] központi emailjük, amivel levelezve eligazítanak majd, hogy miként folyjanak a dolgok a vásárhelyi városházán. Ja, és Patkány-Rückmarsch se repkedhet ezentúl hetente mindenféle klímakonferenciára a Tányér másik szélére. Ez van sajnos. A tiltás természetesen nem vonatkozik majd az egyre bővülő gépállományú Magyar Légierőre, azért (Orbán floráival a fedélzeten) mert a katonák veletek ellentétben erősek, és elveszik, amit akarnak.

Mókás szivárványkiegészítők a büszkeség kifejezésére

Bár ezek mind a toleranciát és az elfogadást hirdetik, de sajnos óriási a karbonlábnyomuk, hiszen mind kőolajból készültek. Amíg nem találják fel a bambuszból készült tollboát vagy az organikus csillámport, addig sajnos marad a szürke menetelés meg a britneyre tátogás. Ja, és flitterben se lehet sajnos lenni, mert a róla visszaverődő napfény összezavarja a vándorló madarak iránytűit.

Jógapolifoam a Szabadság híd közepén 

Rendkívül környezetszennyező, ráadásul káros tevékenységet végző élőlények telepedhetnek meg rajta. Nyugodtan egy határozott mozdulattal mehet is be a Dunába, mert ha elúszik a Fekete tengerig, ott csak a román delfinek tudják majd megenni. 

Greta inkonikus sárga esőkabátja

Még károsabb sajnos, mint a polifoam. Egyszerűen egy csinált, tervezőasztalon kreált valami, amit az első mérgező gyárban legyártottak, és azóta zabálják az ilyen könnyen megvezethető és buta tömegek, mint amilyenek ti is vagytok. Ja, és az esőkabát is káros. Kőolajszármazékból készült.

Vegán éttermek

A zöldségek előállítása rengeteg vizet igényel, amely nélkülük csak úgy lefolyna a folyókon a tengerekig. Természetesen a növényeket ezentúl is lehet majd fogyasztani. Véres sztékek mellé köretként. 

Bármiféle keleti bölcselet

Sajnos nagyon messziről kell idehozni mindet hatalmas teherhajókon, amik csak úgy okádják a kén-dioxidot, így ezután inkább szépen ott marad. Egyébként eleve, ha kínai, japán vagy indiai dolgok iránt gerjedetek, akkor sajnos elnyomó és környezetszennyező kultúrák fennmaradását támogatjátok, amit egyszerűen helyettetek sem engedhetünk meg. Ha ezentúl spiritualizmusra vágytok, akkor továbbra is lesz lehetőségetek ezt kiélni. Keresztényként. 

Momentum, LMP, Liberálisok, stb.

Ezekben a mikroműanyagokban az a legveszélyesebb, hogy sosem bomlanak le, és 10 évvel a megszűnésük után is ott vannak még mindig mindenkiben. Láthatatlanul mérgeznek. Mindegyiktől meg kell szabaduljunk, ha szebb életet szeretnénk unokáinknak majd.

***

Persze mi, a haladó libsizmussal szemben, nem csak tiltani akarunk, hanem alternatívát is állítunk, mert lehet műanyag nélkül élni!

  • Írd a cikkeidet az Indexbe papíron, kézzel, sokszorosíts indigóval, ne laptopot, hanem csupa fém alkatrészből álló írógépet használj!.
  • A lakásod ablakait cseréld vissza műanyagról fára! Ugyan drágább és rosszul szigetel, de legalább lesz természetes szellőzése a CSOK-ból vásárolt lakásodnak, a radiátort pedig meghajtja a paksi atomerőmű.
  • Felejtsd el a fast fashiont! Csakis 100%-ban len, pamut, selyem, stb. szálakból varrt kelmékből készült ruhákat vegyél és hordj! Cipő helyett bőrből varrt csizmát, hidegebb napokon sarkvidéki róka prémjéből készült kalap sem árt!
  • Járj lóháton, idősebb korban fából és fémből készült lovaskocsin, parasztok esetén szekéren!
  • Munka helyett nyilazz hátrafelé lóbélinas visszacsapóíjjal és erőszakolj avar nőket!
  • Költözz jurtába, köss vérszerződést, kalandozz!
Facebook hozzászólások

  Kurtz ezredes

Avatar

10 hozzászólás

  1. Avatar

    Mi ez a szar?

  2. Avatar

    A zöld jobboldalnak reflektálnia kellene az agyament balződ dolgokra. Mert ha egyértelműen hamis az akció, akkor az idejekorán elkezdett reakcióval korrigálni kell. Olyan, mint amikor a kommunista tanok egy részét átvette a szociáldemokrácia. Ha senki se fogja őket kritizálni, érvényesülni fog az rengeteg sületlen. Ha vannak valódi válaszok, akkor viszont el fognak tűnni. Mert gondolkozni, érvelni nem tudnak, csak érzékenyíteni, érzelmekkel operálni, boszorkányüldözni.

  3. Avatar

    Azon túl, hogy nem egy erős cikk, az a gond, hogy a környezeti tragédia meg VALÓS.
    Ilyenekkel pedig nem lehet tematizálni a róla való közgondolkodást.

    A baj ott kezdődik, hogy a természettől elkülönülő mesterséges világ (és annak gazdasága) a természet és vele az ember ellensége. Az ember alatt nem az egyént kell érteni, hanem családot és népet. Amíg ennek a berendezkedésnek a mókuskerekét hajtjuk, gazdáját, a Sátánt szolgálva, addig nem nagyon lehet semmiféle megoldásról beszélni. A haszonélvezők fogyni, a vesztesek pedig sokasodni fognak.
    A környezetvédelem is ennek az istentelen művi világnak a fennmaradását kívánja meghosszabbítani. Így legfeljebb kapufa, de inkább rosszabb, mivel a tragédiákat olyannyira kitolja, hogy amikor bekövetkeznek, már sokkal kevesebb esély lesz felvenni a kesztyűt. És kevesebb esély lesz megmaradni.

    Ha a jobboldal szeretne érdemben beszállni a közvélemény formálásába e témakörben, akkor ahhoz inkább valami ilyesmi szükséges:
    https://hu-hu.facebook.com/arterigazdalkodas/posts/1279973308850112?__xts_%20.

    Ezt pedig őszintén javaslom, mert nagyon fontos nemzeti érdek, létkérdés.

  4. Avatar
    Kara Kozgun

    Gumicsont, +lóleányka álma, pejparipa pipilője! Amin elrágódhatnak az ostobák, járó motorral a dugóban! Rajta kivül senki se autózzon, ne repüljön Thaiföldre 16 éves lányokat szaporítani, míg otthon kidöglenek gyermektelenség okán!

    • Avatar

      A természetrombolás további fenntartása környezetvédelemmel tényleg hazug dolog. Na de ha elviszi a házát egy sárlavina, vagy nem lesz annyi fincsi a polcon, vagy simán nem lesz elég étel a polcon, akkor lesz alkalma átgondolni, hogy mi is a “gumicsont”.

  5. Avatar

    Jobboldali: olyan agyhalott idióta, aki inkább hisz több ezer éves babonákban és maradi szokásokban, mint a modern tudományban.

  6. Avatar

    Ma amikor már a facebook is mindent tud rólunk, nem lenne ördögtől való az alábbi ötlet:

    A csomagolóanyagoknak egyedi azonosítószámot kellene kapniuk, ily módon nyomonkövethetővé válni, hogy hol tűnnek el a zártnak szánt körciklusokból. Azaz még az megállapíthatóvá válna például, hogy ki fűt műanyaggal.

  7. Avatar

    A zöld gondolat és a jobboldaliság kizárják egymást.

    • Avatar

      Óvodásoknak ma azt tanítják Magyarországon, hogy a fák csinálják az oxigént és fák nélkül megfulladnánk. Ezen a szinten felnőve és itt megragadva nem sok jót jósolok sem a baloldalnak, sem a tudománynak, sem a világnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük